Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-12-21 / 52. szám

1913 december 21. PAPA ÉS VIDÉKE. 3. vért szivaccsal itatták fel; a szétroncsolt tagokat drága ruhákba gyűjtötték össze. Az őrök, hóhérok jó pénzért, sokszor őszinte megindulásból szemet hunytak. Gazdag patríciustól le a legnyomorúltabb koldusig; finom mágnásasszonytól le a törődött rabszolganőig, ezren és ezren hagyták ilyenkor ágyukat bontatlanul s mentek halottat, fájdalmat temetni a katakombákba, a földalatti Rómának 900 Km-t kitevő kriptarengetegébe. Nincs emberi nyelv, Krisztusban testvéreim, mely az itt játszódott jeleneteket megörökítse, aminthogy nincs is földi orvosszer, mely e boldogtalan életbenmaradtakat veszteségükért kárpótolja, megnyugtassa. Itt elfúló, halk zokogás; ott némává merevült kín, csendes, leírhatatlan fájdalom. Majd rőtvörös fáklyafénynél, vértanú-koporsón megkezdődik az éjféli Repuiem. S a kereszt áldozata, az oltárra s onnan a szívekbe szálló Úr Jézus, a föltámadás, a viszontlátás reménye letörli a csillogó könnyeket, behegeszti a vérző sebeket, erőt ad a további küzdelemre. Oh, mert soká, soká tart a küzdelem! De ne sírj, ne zokogj, Krisztus nyájának megtépett, vértől patakzó serege! Nézzed csak: a mártírok vérrózsáiból magok pattognak szét, a kereszténység magvai; új, gazdagabb élet sarjad a halál szörnyű kaszájától aratott vetés helyén. Nézd csak, ha ma száz új koporsót helyeztél katakombáid kivájt falába; holnap ezer új keresztelendő jelentkezik baptisteriumaidban, hogy a keresztségben lemossa magáról a pogány Róma megutált fertőjét, hogy újra szülessék vízben és Szentlélekben. Ne félj, Krisztus nyája, ha tízszer kitör a rémséges vihar, tizszer kifárad s elcsitul! Ha mindig te vagy is a támadott, ha mindig te vérzel, ha szétmarcangolnak, ha tiz millió vértanúd van is; nem lész legyőzött, te leszel a győző! Az Isten Bárányát megfeszíthetik, eltemethetik, de harmad nap múlva feltámad sírjából; Krisztus jegyesét: az Egyházat fojtogathatják, üldözhetik, de három század múlva diadalmasan előtör a kripták sötét éjjeléből. Mint az új élet kovásza járja át az új tan az egész világot. »Tegnapiak vagyunk — kiáltja oda a hóhér Rómának Tertullián a II. században — és mindenteket elárasztottuk... akárhány hely hozzáférhetetlen a rómainak, Krisztusnak pedig már meghódolt!« Amit Pascal, a hires francia tudós, mond: »Hiszek az olyan tanúnak, aki igazáért kivégeztetni engedi magát«, megtette a világ: hitt a vértanúknak, kereszténnyé lett. A széttépett bárány legyőzte a széttépő farkast! Azoknak a Tiberis partján a pons Mulvius mellett felzúgó ércharsonáknak velőkbe metsző, éles rianása egy letűnt világnak: a pogány Rómának süvölt kegyetlen takaródót; egy új, ébredő világnak: a kereszténységnek pedig diadalmasan ringó győzödelmi himnuszt, a kereszt győzelmi himnuszát. 1600 éve, hogy feltűnt az égen a kereszt jele, hogy e jelben győzött Nagy Konstantin. 1600 éve, hogy a győztes imperátor — mintegy világraszóló napiparancsban — jutalmul adta 313-ban győztes seregének a hires milánói edictum-ot. Gyászjelentéséül egy korhadt világnak; szabadság leveléül, győzelmi diplomájául egy, életerőtől duzzadó, tűzpróbát kiállott, új, dicsőséges világnak. 1600 esztendeje annak. És azóta egyre hódít a Názárethi. Hol mint Karácsony szelleme: tigrist és bárányt ölelő, édes kis Jézuska; hol mint Jó Pásztor; hol mint fölfeszített Igazság; hol mint föltámadt isteni Erő, de egyre hódít, tért foglal a sok Júdás és caesari despota ellenére is — szüntelenül! És ha újra eljő a nagy leszámolás a testiség és szellemiség; a földszagú materializmus és a krisztusi ideálizmus között: élő hittel hiszem, hogy lesznek új vértanuk a katakombák tüzes, lobogó lelkével; törhetetlen, élő hittel vallom, hogy — támadjon bár fel minden rémével az első három század — akkor is, újra győzni fog a Golgotha keresztje! — Hát nappal hol vannak ezek a csillagok ? — Mikor az első napsugár megjelenik az égbolt alján, bucsut intenek nekünk. Aztán az Isten trónja elé sereglenek cs dicsérik szünet nélkül azt, kinek a neve áldott mindörökké. Elvegyülnek az angyalok közés olyan boldogságban élnek, amilyenről még édesapád sem hallott, de aminőt elgondolni sem tud ... A fiu ezalatt az ablakhoz lopódzott; félrehajtotta a kis fehér függönyt, hogy kiiáthasson a csillagos égboltra. Aztán nézte az eget hosszan, kíváncsian, hisz' föl kell fedeznie azt a fénypontot, melyben az édesanyja lelke mosolyog reá. Apja azt mondta, hogy a legszebb, a legragyogóbb az édes anyja lelke, de a csillagok oly egyformák, hogyan ismerje ki magát köztük. Kutató szeme észrevette az ezüstszínű holdat. Igen, ez az! Hogyan int is feléje: Feküdj le fiam, holnap nálad leszek. Holnap este már veled imádkozom s a csókom is ajkadra lehelem ... A fiu nézte egy darabig, aztán elhúzódott az ablaktól s a szomorúan mosolygó apának a fülébe súgta: — Édesapám! Lefekszem, vetkőztess! Török István letette a kisdedet az ágyra és hozzáfogott a fiu lefektetéséhez. Ez pedig meghintette magát szentelt vizzel, elmondta az estéli imádságot s bár szemét már félig lezárta az álom, alig hallható hangon suttogta: -- Édesapám, korán kelts ám holnap! A két gyermek aludt, csak Török Istvánnak nem jött álom a szemére. Hol a sötét koporsóra bámult, hol az égő gyertyákra, melyeknek kísérteties fénye ijesztő táncot járt a bútorokon. Lelkében újra feléledt a boldog mult, a megelégedett család képe, de e boldogságot oly hamar fölváltotta a sivár jelen és még sötétebbé teszi majd életüket a szomorú jövő . . . Aztán a fiút tudja-e még sokáig áltatni? Holnap este újra vár majd valakit, akinek teste akkor már a hideg föld alatt pihen. Mindent, mindent, el lehet feledni és feledtetni, de az édesanyát nem pótolja semmi . . . A gyertyák ezalatt tövig égtek. Török félrehúzta a függönyt s kitekintett az ablakon. A sok csillagnak se hire, se hamva, elűzte őket a nap, melynek aranyos sugara besütött a szoba ablakán. A világosság fölverte a fiut. Mint a megriasztott őzike, ugy ugrott ki az ágyból; szaladt az ablakhoz, hogy csak egyszer is láthassa még a mélabús, ködfátyolos holdat. Az ég tengerén csak a nap úszott bíborvörös fényben. A fiu sirva fakadt. — Ldes apám, ugy-e mondtam, hogy korán kelts! Még el sem búcsúzhattam tőle! ... Tomor Árkád. A Katolikus Kör felolvasó-estélye. A múlt vasárnap folyt le a Kat. Kör második idei felolvasó-estélye. Az estély rendezője, Ress Irénke meg lehet elégedve. Magas színvonalú programmot állított össze s a nívós programmhoz kapott lelkes, a szó-szoros értelmében »zsúfolt házat.« Mindkettőhöz őszinte, meleg szívvel gratulálunk! A programm első pontjaként örömmel láttuk viszont a mi kedves vegyeskarunkat. Rövid, de kedves szerepléseért őszintén megtapsoltuk. A taps mellé egy kérést is füzünk: a viszontlátásra minél előbb és minél többször! A szólót Frauendienst Mariska énekelte. Kellemes, csengő hangjához harmonikusan simult a kar kisérő éneke. Utána Illés Lajos, a helybeli altiszt-képző tanári karának kedves, képzett tagja a szászokról, exkluzív, érdekes honfitársainkról tartott értékes, közvetlen tapasztalatból megirt fölolvasást. Könnyedén, sok oldalról megvilágítva, elmés fordulatokkal mutatta be ennek a hagyományaihoz mereven ragaszkodó, irdáltan élő népnek életét, szokásait, lélektanát. A harmadik pont újdonság volt. Vés-ey Piroskát kat. köri estélyeinken még nem hallottuk. Kis József művészi, elegáns kísérete mellett egy kedves, hangulatos Őszi dalt énekelt. Meleg, lágy, tiszta hangja mindjárt az elején biztosította a teljes sikert. S amikor nem elégedtünk meg a programmal, nem udvariasságból tettük — élvezni akartunk. Szabó Imre Várady Antalnak »Satanas« c. költeményét adta elő. Szavalattal lekötni nagy publikumot — nehéz föladat. Szabó Imre plasztikus, művészi kidolgozása megcsillogtatta a költemény minden szépségét, s előadásának változatossága mindvégig fenntartotta a közönség érdeklődését. Kiss Mici a »Lámpaláz« c. monológot adta elő ügyesen; az előadott darab kedves humora többször megnevettette a hallgatóságot. Még Kreutzer Ferenc játszott magyar dalokat Sriss Gyula hegedű kísérete mellett. Striss Gyula már a mult estélyen is gyönyörködtetett bennünket művészi játékával; várakozásunkban most sem csalódtunk: igazi élvezetet szereztek magyar nótái, melyeknek szépségét csak emelte Kreutzer Ferenc kitűnő cimbalomjátéka. A nagyszámú közönség megelégedetten távozott a gazdag műsoru, magasszinvonalu előadásról.