Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-12-21 / 52. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913* december 21. 52. szám. APA ES DEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Elmélkedés. Ettől mi ugyan elszoktunk, de a a karácsonyestét, az évnek ezt a kis darabkáját mégis végigmeditáljuk. Ki­alusznak a gyárak kohói, becsukódnak irodák, műhelyek, egy estére megszelí­dül a szilaj, őrült tempóban vágtató élet s angyalhajas karácsonyfák köré fonódik. A karácsonyest a mi egyetlen interieurünk, egyetlen meditációs na­punk. Karácsonyfa alá huzódunk, réve­dező, fáradt tekintetünk lecsüngő ágain pihen, ideges lelkűnkön elfelejtett, elte­metett eszmék, gondolatok, érzelmek, vágyak suhannak át. Meditálunk ... Egy évben egyszer találkozunk önmagunk­kal : itt a karácsonyfa alatt.. . Higyjétek meg, szánalomraméltó ez a karácsonyfa alá menekülő szilaj, neveletlen, gőgős, felületes Elet! Mélyre, a legalsóbb rétekig elhat a kis gyertyácskák fénye . . . Sohasem látjuk annyira, hogy ki vagyunk mi fosztva, mint ez estén! Gazdag a kará­csonyfánk, vakító villanyfénybe füröszt­jük, minden kis ágacskájáról csillogó, drága ajándékok mosolyognak le, csak mi, kik alatta állunk, mi vagyunk sze­gények, nekünk nem jut a fényből, értelmetlenül, gondolat nélkül, üres lé­lekkel bámulunk a karácsonyfára . . . Régi, elmosódott idők emlékei járnak vissza hozzánk, amikor szent karácsonyi énekeket énekelve az isteni, évezredek izzó imáival engesztelt, leesdett szeretet szimbólumaként nem vásárról, hanem a betlehemi barlang mellől hoztuk kará­csonyfáinkat s telehintettük nem angyal­hajjal, hanem az első karácsonyest szent, erős hittel őrzött emlékeivel, amikor gyermekeinknek kis jézust em­legettünk karácsonyeste, nem szokásból, hanem — lélekből . . . Hittel megszen­telt karácsonyestéinkből üres poézis lett . . . Karácsonyfáink nem keresztény talajban nőnek . . . Az Ég és a Föld békekötésének emlékünnepén tekinte­tünk nem keresi az Eget . . . Meditál­junk mi szegény gazdagok: talán az így fölengedett lélekben megfogamzik gyer­mekeink hite, szétárad a hit fénve s karácsonyfából, karácsonyestből világ­nézetünkké tett evangélium lesz . . . Még egyet lássatok meg a kará­csonyi gyertyácskák szelid fénye mel­lett! Azt, hogy jégmezőkön éltek, hova Nap nem téved, hol mesterséges vilá­gítás mellett mesterséges fűtéssel teszi­tek lehetővé az életet, fejlő, meleg élettel átitatott virágok helyett jégvirá­gokban gyönyörködtök s mindezek mel­lett fáztok, dideregtek, tavaszról álmo­doztok . . . Elneveztük a karácsonyt a »szeretet ünnepének«. Szomorúan elta­láló elnevezés. Mi a szeretetnek ünnepet rendezünk — egy évben egyszer. Az év többi napjain pedig szépen, virágo­sán, lelkesen — beszélünk róla! S csak mikor karácsonyeste eszünkre téved a Nap, mikor meleg, tiszta sugarak hull­nak jégmezőinkre, akkor látjuk, hogy »pengő érc és zengő cimbalom« va­gyunk . . . Karácsonyfa mellől, kará­csonyesti hangulattal beleszivódott lé­lekkel nézzetek bele a világba: milyen sivár, kietlen, puszta, hideg! Nézzétek, milyen közömbösen futnak egymás mel­lett utaitok, s milyen erős zökkenések­kel történnek az elkerülhetetlen keresz­teződések ! Megértő szeretetről áradoztok s — önkényes, igazságtalan kritikával kiséritek egymás életét! Az élet min­den tagozódásában, minden hullámcsa­pásában, minden darabkáján úrrá lett az önérdek! Szociális érzéket, humani­tást, szeretetet emlegettek s elfelejtitek, hogy rakétákkal nem lehet pótolni a Napot! Ne az év egy-egy estélyét, az egész életet toljátok a keresztény sze­retet fókusába! A karácsonyestnek ne legyen külön pszichológiája! Ne ünne­peljétek a szeretetet, hanem szőjétek bele legszürkébb hétköznapjaitokba is! Meditáljunk: kifosztott, jégmezőkön járó életünknek égető szüksége van a föleszmélésre! Y Karácsony estén. Sötét, puha szárnyon Leszállott az este, Beragyogja fénnyel A csillagok ezre; Csillag tiszta fénye Elvész ma az éjbe. Ma az Urat várom! Leszállott az este Sötét, puha szárnyon . Az üdítő álom Elsuhan mellettem, Pedig hány ezerszer Keresve kerestem! De ma félek tőle, Jaj, ha reám jöne! Ma az Urat várom! S elsuhan mellettem Az üdítő álom . . . Itt is, ott is lábnyom, Amerre csak nézek, Jártak-keltek nálam Hivatlan vendégek; Hogy' bántanak máma! 0, csak meg ne lássa! Ma az Urat várom, S amerre csak nézek, Itt is, ott is lábnyom . . Sok-sok gyarlóságom Befödöm ma éjjel A virrasztó bánat Lila köntösével; Lázban, meggyötörten Hullatom a könnyem, Ma az Urat várom! Befödöm ma éjjel . Sok-sok gyarlóságom . . Van egy-két virágom, Lépte alá szórom. Ruhája szegélyét Ha megérte csókom; Legyen virágillat, Mely a lelkemig hat. Ma az Urat várom! S lépte alá szórom Egy-két szál virágom . . Selymes, puha szárnyon Éjbe tűnt az alkony, Fáradt fejem lassan Az asztalra hajtom; Szélsuhogás támad, Most a felhőn áthat, Ott száll át a tájon! Felém jön! Erre tart! Két karom kitárom . . . Tomor Árkád. A nagy jubileum. 313—1913. — Irta: Kelemen Krizosztom. — Lebbentsük félre a kereszténység múlt­jának századok terhétől megült, nehéz kár­pitját. Vessünk egy rövidke, a villamos hul­lámnál is merészebben szökkenő pillantást e kárpit mögé! A pogány ókornak egy nagy ember­ismerője: Aesopus, báránykához hasonlította az igazságot; ragadozó farkashoz az önző erőszakot. Lenn a bárány, fenn, a forráshoz közelebb a farkas iszik. A kis ártatlan bárányt megtámadja, széttépi a farkas. Gaztettéhez hazúg jogcímet is kohol: hogy merte fel­zavarni az ő ivóvizét ? Lapunk mai száma xo oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents