Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-12-21 / 52. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913* december 21. 52. szám. APA ES DEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Elmélkedés. Ettől mi ugyan elszoktunk, de a a karácsonyestét, az évnek ezt a kis darabkáját mégis végigmeditáljuk. Kialusznak a gyárak kohói, becsukódnak irodák, műhelyek, egy estére megszelídül a szilaj, őrült tempóban vágtató élet s angyalhajas karácsonyfák köré fonódik. A karácsonyest a mi egyetlen interieurünk, egyetlen meditációs napunk. Karácsonyfa alá huzódunk, révedező, fáradt tekintetünk lecsüngő ágain pihen, ideges lelkűnkön elfelejtett, eltemetett eszmék, gondolatok, érzelmek, vágyak suhannak át. Meditálunk ... Egy évben egyszer találkozunk önmagunkkal : itt a karácsonyfa alatt.. . Higyjétek meg, szánalomraméltó ez a karácsonyfa alá menekülő szilaj, neveletlen, gőgős, felületes Elet! Mélyre, a legalsóbb rétekig elhat a kis gyertyácskák fénye . . . Sohasem látjuk annyira, hogy ki vagyunk mi fosztva, mint ez estén! Gazdag a karácsonyfánk, vakító villanyfénybe fürösztjük, minden kis ágacskájáról csillogó, drága ajándékok mosolyognak le, csak mi, kik alatta állunk, mi vagyunk szegények, nekünk nem jut a fényből, értelmetlenül, gondolat nélkül, üres lélekkel bámulunk a karácsonyfára . . . Régi, elmosódott idők emlékei járnak vissza hozzánk, amikor szent karácsonyi énekeket énekelve az isteni, évezredek izzó imáival engesztelt, leesdett szeretet szimbólumaként nem vásárról, hanem a betlehemi barlang mellől hoztuk karácsonyfáinkat s telehintettük nem angyalhajjal, hanem az első karácsonyest szent, erős hittel őrzött emlékeivel, amikor gyermekeinknek kis jézust emlegettünk karácsonyeste, nem szokásból, hanem — lélekből . . . Hittel megszentelt karácsonyestéinkből üres poézis lett . . . Karácsonyfáink nem keresztény talajban nőnek . . . Az Ég és a Föld békekötésének emlékünnepén tekintetünk nem keresi az Eget . . . Meditáljunk mi szegény gazdagok: talán az így fölengedett lélekben megfogamzik gyermekeink hite, szétárad a hit fénve s karácsonyfából, karácsonyestből világnézetünkké tett evangélium lesz . . . Még egyet lássatok meg a karácsonyi gyertyácskák szelid fénye mellett! Azt, hogy jégmezőkön éltek, hova Nap nem téved, hol mesterséges világítás mellett mesterséges fűtéssel teszitek lehetővé az életet, fejlő, meleg élettel átitatott virágok helyett jégvirágokban gyönyörködtök s mindezek mellett fáztok, dideregtek, tavaszról álmodoztok . . . Elneveztük a karácsonyt a »szeretet ünnepének«. Szomorúan eltaláló elnevezés. Mi a szeretetnek ünnepet rendezünk — egy évben egyszer. Az év többi napjain pedig szépen, virágosán, lelkesen — beszélünk róla! S csak mikor karácsonyeste eszünkre téved a Nap, mikor meleg, tiszta sugarak hullnak jégmezőinkre, akkor látjuk, hogy »pengő érc és zengő cimbalom« vagyunk . . . Karácsonyfa mellől, karácsonyesti hangulattal beleszivódott lélekkel nézzetek bele a világba: milyen sivár, kietlen, puszta, hideg! Nézzétek, milyen közömbösen futnak egymás mellett utaitok, s milyen erős zökkenésekkel történnek az elkerülhetetlen kereszteződések ! Megértő szeretetről áradoztok s — önkényes, igazságtalan kritikával kiséritek egymás életét! Az élet minden tagozódásában, minden hullámcsapásában, minden darabkáján úrrá lett az önérdek! Szociális érzéket, humanitást, szeretetet emlegettek s elfelejtitek, hogy rakétákkal nem lehet pótolni a Napot! Ne az év egy-egy estélyét, az egész életet toljátok a keresztény szeretet fókusába! A karácsonyestnek ne legyen külön pszichológiája! Ne ünnepeljétek a szeretetet, hanem szőjétek bele legszürkébb hétköznapjaitokba is! Meditáljunk: kifosztott, jégmezőkön járó életünknek égető szüksége van a föleszmélésre! Y Karácsony estén. Sötét, puha szárnyon Leszállott az este, Beragyogja fénnyel A csillagok ezre; Csillag tiszta fénye Elvész ma az éjbe. Ma az Urat várom! Leszállott az este Sötét, puha szárnyon . Az üdítő álom Elsuhan mellettem, Pedig hány ezerszer Keresve kerestem! De ma félek tőle, Jaj, ha reám jöne! Ma az Urat várom! S elsuhan mellettem Az üdítő álom . . . Itt is, ott is lábnyom, Amerre csak nézek, Jártak-keltek nálam Hivatlan vendégek; Hogy' bántanak máma! 0, csak meg ne lássa! Ma az Urat várom, S amerre csak nézek, Itt is, ott is lábnyom . . Sok-sok gyarlóságom Befödöm ma éjjel A virrasztó bánat Lila köntösével; Lázban, meggyötörten Hullatom a könnyem, Ma az Urat várom! Befödöm ma éjjel . Sok-sok gyarlóságom . . Van egy-két virágom, Lépte alá szórom. Ruhája szegélyét Ha megérte csókom; Legyen virágillat, Mely a lelkemig hat. Ma az Urat várom! S lépte alá szórom Egy-két szál virágom . . Selymes, puha szárnyon Éjbe tűnt az alkony, Fáradt fejem lassan Az asztalra hajtom; Szélsuhogás támad, Most a felhőn áthat, Ott száll át a tájon! Felém jön! Erre tart! Két karom kitárom . . . Tomor Árkád. A nagy jubileum. 313—1913. — Irta: Kelemen Krizosztom. — Lebbentsük félre a kereszténység múltjának századok terhétől megült, nehéz kárpitját. Vessünk egy rövidke, a villamos hullámnál is merészebben szökkenő pillantást e kárpit mögé! A pogány ókornak egy nagy emberismerője: Aesopus, báránykához hasonlította az igazságot; ragadozó farkashoz az önző erőszakot. Lenn a bárány, fenn, a forráshoz közelebb a farkas iszik. A kis ártatlan bárányt megtámadja, széttépi a farkas. Gaztettéhez hazúg jogcímet is kohol: hogy merte felzavarni az ő ivóvizét ? Lapunk mai száma xo oldal.