Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-11-30 / 49. szám

8. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 december 21. állapot szanálását, orvoslását célozza egy közgyűlés, egy másik tisztelt barátunk besszerel a kártyaasztalnál, a harmadik, negyedik meg fontos üzleti ügyek mögé búvik. Nevezhetni ez urakat eltompult kardoknak, nyugalomra szoruló veteránoknak, avagy tojástáncot lejtő ügyes diplomatáknak, de semmiképen sem — hitvallóknak. Manapság nem kell vértanúhalált szenvedni a bátor szóért, de önmagát tiszteli meg az, aki jellem dolgában is a gerincesek osztályába lép. Egészen katolikus csak az, aki mind a két lábával a keresztény világnézet talaján áll s aki nemcsak gondolkodik, érez és beszél keresztényileg, hanem igy is cselekszik a magán életben, ép ugy, mint a nyilvános fórumon. Ezt a praktikus, tettre kész katolicizmust üdvözlöm a mult közgyűlés bátor szónokaiban. Föltűnt a szivárvány s én azt hiszem, hogy olyan igen nagyon nem fogunk többé elbukni. Tanuljunk sokoldalú érdeklődést és mindenekelőtt fanatizmust a radikálizmus és szabadgondolkodás zászlóvivőitől és akkor — ki a platzra! Flóri Oszkár. Városi közgyűlés. (1913 november 22). Erős napja volt képviselőtestületünknek a mult szombaton: szilit kellett vallani. Választani kellett a keresztény katolikus öntudat és a meghunyászkodó, mindenki előtt szépnek látszó, farizeusság között. Az oly erős hullámokat vert nyilvános házak elhelyezéséről volt szó, amely erősen fenyegeti egyik legféltettebb kincsünket, az irgalmas nővérek vezetése alatt álló intézetünket. Bejött ez alkalommal minden ép-kéz-lábu v. képviselő, olyanok is, akik csak minden szent időben láthatók a képviselőtestületi üléseken. Hogyisne jöttek volna, amikor alkalom kínálkozott ismét, hogy rajtunk végigvághassanak. Meg is tették! Csak az szomorít el bennünket, hogy tulajdon véreink is meg-megsuhogtatták felettünk az ostort, sőt egyikmásik, — aki még hozzá r. kat. iskolaszéki tag is — végig vágott rajtunk. Ezt fájt legjobban. Ez a legégetőbb seb, amelynél fájóbb még csak az lehet, hogy sokan hiányoztak a gyűlésről olyan »jó« katolikusok, — akiknek egyébként tisztelet adassék — de ugy látszik inukba szállt a bátorságuk és jobbnak látták otthon maradni. Negyvenhét, mond 47 v. képviselő irta alá az áthelyezés céljából r. közgyűlés iránt beadott kérvényt. Megigérte vagy hatvan a támogatását. Es mikor szavazásra került a sor, maradtak 28-an. Teljesen rávall a mai züllött állapotokra, amikor az adott szó az emberek nagy hányadánál semmi számításba sem jön. Csak ugy dobálódznak vele, amikor pedig megszorítják őket, akkor kapkodnak a levegő után. Érdekes volt, — amikor az elnök névszerinti szavazást rendelt el — mint képedtek el sokan! Voltak, akik bátran kiáltották oda, a nevük olvasásakor: i igen. Voltak, akik már csak mezzoforte, piano, majd olyanok, akik sunyi módon pianissimóban rebegték el ellenünk a »boldogító« igent. Es voltak néhányan, akik se hideg, se meleg szerepre vállalkozva tartózkodtak a szavazástól, .de csak azért, mert látták, hogy nélkülök is legyűrnek bennünket. Részünkről többeken hozzászóltak a tárgyhoz és szédszedték, rongyokra tépték mindazon ellenvetéseket, melyeket az elhelyezés ellen a másik részről felhoztak. Mind hiába volt! De kár is volt érte! Hiszen már a gyűlés elején látható volt, hog)

7 itt minden érv, lehet az bármily oblektiv alapon álió is, mind hasztalan. Itt már csak felülről segíthetnek rajtunk! Az egész vitából csak egy körülményt állapítunk meg. A nagy többség abban a hiszemben volt és úgyis magyarázták a képviselőtestület e tárgyban hozott első határozatát, hogy a nevezett nyilvános házak az »Irhás«-közbe kerülnek, még pedig a beépített oldalára. Ebben a feltevésben voltak a város lakosai közül is igen sokan, akik értesültek a közgyűlés akkori határozatáról. Az a csodálatos, hogy éppen a: tanács értelmezte ellenkezőleg! Nem tartjuk annyira fogalom zavarban szenvedőnek a nemes tanácsunkat, hogy ne értette volna meg és ne tudta volna felfogni az akkori közgyűlés intencióját. Valami más indító okok, ma még nem eléggé világos, titkos kezek működtek itt, melyek azonban nem sokáig maradnak titokban, mert már itt is, ott is sugdosnak róla. Csak várjunk még egy kissé! A vita hevében Hoffner Sándor dr. erős támadást, hozzá még alaptalan támadást intézett városunk összes intézetei ellen, amelyekben — szerinte — a folyosókon, az illemhelyeken arcpiritóbbnál-arcpiritóbb pornografikus dolgok láthatók. Visszautasítjuk ezt a kirohanását, amely minden alapot nélkülöz és teljesen osztjuk Kriszt Jenő esp.-plébános nézetét, aki nagy gyarlóságnak bélyegezte, ha valaki ilyen érvekkel akarja a saját álláspontját megvédelmezni. törtető kezeid, gondoskodó és tervező intézkedéseid nem hallatszanak a szérűskertben és az udvaron; hogy édes apád igen is sokszor fog erőgyűjtésre a kocsmába menni, ahol könnyebben múlik az idő. Hogy édes anyád meggondolatlan dorgálásaí nem hogy visszatartanák apádat a kocsmától, hanem inkább elriasztják hazulról . . . Ezért jön a sok panaszkodás. Ezért hivnak. Erősen, sürgősen, nagyon hivnak haza téged. * * * Miska azt mondta feleségének és ipának, hogy csak egy napra megy haza. Sok dolguk lehet az öregeknek. Megnézni megy csak őket, de ha eltalál maradni, ne aggódjanak érte. Magában pedig tele szívvel kesergett. Apjára haragudott, aki miatt ilyen a házi élet és elúszik a gazdaság . . . Útközben betért a kocsmároshoz. Azt hitte most is ott lesz az apja, pedig nem volt. Rápislantott fél szemmel a telirótáblára. Bizony az apja neve mellett jó néhány liter bor volt már hozomra jegyezve . . . Otthon az asszonyok fogadták: édes anyja meg húgai. A panaszkodások újra előlrül kezdődtek. — Meglásd — mondták — ma sem jön haza a gyűlésről, mert az már rendes szokásuk, hogy az irodából a képviselőtestület a kocsmába vonul . . . Miska megnézte a házat. Bizony elszorult a szive, mikor ezt a borjút, azt az üszőt, amott meg az egyik csikót látta hiányozni. Hát a földek a ház körül ? . . . Gaz, gaz, meg gaz mindenfelé: rozsban, búzában, kapások soraiban . . . Haraggal ette az ebédet. A méreg gyűlt szivében egész estig, mikor apja csakugyan nem jött haza. Mire feküdni tért, valami szörnyű dolgot akart. Valamit, amivel ennek a rettenetes helyzetnek véget vessen. Ijesztő gondolatokat, rémes terveket kellett fejéből kivernie, de azért avval a gondolattal aludt el, hogy ő iszonyúan megleckézteti ezt az embert, aki nem is apjuk, hanem tönkretevőjük. Éjfél után felébredt és ajuniusi hajnal fakadása kicsalta az udvarra, hogy kissé körülnézzen a ház körül. Neki kell vigyáznia, mert ... És itt az apjára gondolása, az aszszonynépek késő estig tartó panaszkodása által gerjesztett sok rossz indulatot újra felébresztette: fejében, szivében, egész mindenében . . . Az istállók felé tartott. Az állatok a gazda szemefénye. Legalább ez éjjel legyenek rendbetéve — gondolta magában . . . Meghökkenve állott meg hirtelen . . . A hajnal gyönge fényénél édes apját látja a szerhéjban álló nyári ágyon . . . Csakúgy ruhástúl. Boros fővel nem akart a házba menni. Ide vetette magát. Arcát megcsapta a lélegzet boros szaga. Szivét még haragosabban zaklatták a sok haragos terv, mérges indulatok . . . Felébreszti — gondolta magában —• és úgy pirongatja . . . Nem; felfogja és leteszi az udvar közepére ... ha meghűl és baja lesz, csak magát okulhatja . . . Most megmozdult egy kissé az öreg Pala Mihály. Önkéntelen mozdulás volt csak ez. Mintha a kabátját akarta volna összébbhúzni magán. Talán fázott . . . Miska önkéntelenül összekapcsolja apja mellén a kabátot. S mikor keze hozzá ér édes apjához, valami melegség lopódzik be ezen az érintésen át a szivébe. Talán a bortól felhevült test melege, heve lehet . . .