Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-11-30 / 49. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913* november 16. 47. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi betilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Hidegzuhany. Az alföld rónáin, a ringó kalászok közt termő nótát fölkapja az alkonyi szellő s hajnalra már megzendül a harmadik határban. Mult szombaton este leszavazták a bordélyházak ügyében elfoglalt álláspontunkat s vasárnap virradóra már szájról-szájra járt a szomorú hír. Egy csalódással többet könyvelt el az én kedves kollégám, ez a törékeny testű erős lélek, aki az egész ügyet mozgatta. Hitt az emberek írásában, becsületszavában, parolájában s tapasztalnia kellett, hogy nemcsak ellenfeleink állottak el mellőle, hanem saját »uraink« közül is többen rútul cserbenhagyták. Eszembe jut egy gyermekadoma. — Tanító úr, holnap nem jöhetek, hurcolkodunk. — Hát aztán mi dolgod annál ? Te csak nem segítsz ? — Nem, tanító úr, hanem a bakra ülök. Ugylátszik közülünk is sokan csak a bakon szeretnek parádézni, de anélkül, hogy a gyeplőt kezökbe vennék. Pedig, de máskép lehetett hajdanában. Hiszen azok a tavaly oly sokszor emlegetett, sőt hirlapilag nyugtázott felsőbb elismerések bizonyára tevékeny és a katolikus érdekek szolgálatában kitűnt vezérférfiukat értek. Hol voltak ezek az urak a mult szombat este ? November elején egy közeli plébánián töltöttem két napot. A plébános úr öreg édesatyja tipikus magyar bácsi, aki rajongással és édes visszaemlékezéssel beszélt a múltjáról. Valamikor tekintélyes pápai polgár volt s mint ilyen élénk részt vett a város közéletében. Ámulva hallgattam lelkes előadását azokról a győzelmekről, amelyeket akkortájt a pápai katolikusok kivívtak. — Hja! Volt összetartás! N. N. nagyságos ur kiadta a jelszót s mi kisemberek összenéztünk s győztünk. Egy izben azt is elértük, hogy Pápa katolikus papot küldött a képviselőházba. Hogy' megváltozott azóta a helyzet! Azok a kisemberek elaggottak, elhaltak, azok a nagyságos urak meg — eltévedtek, másfelé járnak. S itt eszembe jut a kis eltévedt Nelli története. Kérdi tőle egy bácsi: — Miért sírsz, kisleányba ? Talán eltévedtél ? — Igen. — Hogyan hívnak? — Bájos baba . . . Gyönyörűséges angyal ... Jó pipi . . . stb. Ugylátszik, a mi tisztelt barátaink sem emlékeznek már keresztnevükre és régi jó hírnevükre. Kujtorognak a homályban, holott nyilt szinen, erős világítás mellett a helyük. Igy történik meg aztán, hogy abban a pillanatban, amikor hosszú vajúdás után végre megszavazza a közgyűlés 1910-ben a kat. főgimnázium fejlesztésére a városi segélyt, egyik elvtársunk az Esterházy-utat rójja elmerengve, ahelyett, hogy szavazni menne, mert hát nem akarja magára haragítani a sétapartnereit. Igy esik meg aztán, hogy akkor, amikor egy katolikus intézetre nézve sérelmes TÁRCA. Valami jóleső melegség . . . — Irta: Méhész Ernő. — Régen várt már Pala Miska erre a levélre. Mégis, mikor felbontotta, reszketett a keze és a szive körül olyan nyomást érzett, mintha arcának, de talán egész testének is, minden vére oda torlódott volna. De azért csak elolvasta. Csak még halványabbá váló arca s még aggodalmasabb homloka mutatták, hogy sejtelme nem csalta meg. A levél most is azt a szomorú hangot, azt a panaszkodó, sírva beszélő aggodalmat tartalmazza, amely minden két héten eljön utána édes anyja soraiban, mióta eljött hazulról. Csak nem tudnak megférni egymással. Csak nem tud a házba visszatérni az a rend és béke, amely benne honolt, amig Miska vitte édes apja mellett a gazdaságot. Csak nem akarja megérteni egymást az a két őszülő fej, mióta ő elházasodott a háztól...! Ha tudta volna . . . Feleségének semmi kérése, ipának, napának nincs olyan kedveskedése, mely ott hagyatta volna vele azt a megszokott szülői házat. De hát ki godolta, hogy ő a ház lelke? Hogy ő mellette tud csak rendes ember lenni az édes apja; hogy nélküle felborul a ház és bitangba vész a gazdaság az öregeknek veszekedése folytán . . . Hát nem beleszokik az ember a rendbe, hanem elszokik töle ? Hát nem eggyé lesz két egymásra utalt szív, hanem az évek múlása köztük a meg nem értést munkálja . . . ? Sehogy sem fért a sok szomorú hír Pala Miska fejébe. Nem hiába'! Sok is jött ám azokban a levelekben a szomorúságból; hol az anyja, hol kicsiny húgai irták neki, hogy édes apja nem törődik a gazdasággal; hogy alig dolgozik, hanem inkább a kocsmában tartózkodik és mig otthon a kis vagyon mindig kevesebb lesz, addig az ő kocsmai tartozásai mindig nagyobb összegre rúgnak . . . »Gyere haza — irták neki —, mert bitangba megy a gazdaság. Apánk eladogat lassanként minden állatot, hogy pénze legyen, pedig azok nélkül hová leszünk, hiszen nem sokára szántani sem tudunk már. Aztán meg félünk is magunkban, mert . . . tudod, hogy milyen goromba tud lenni, ha elvette eszét a bor . . .« Már nem birta tovább a sok panaszkodást csak messziről hallgatni Pala Mihály' Miska fia, aki a szomszéd faluba házasodott. Felesége igen kérte. Ipa, napa nagyon csalogatta. Maga is úgy látta, hogy itt nagyobb a birtok, jobban kell a munkáskéz. Odahaza édesapja a leányokkal meg a szolgával könynyen megbírja a kisebb gazdaságot. Pedig szegény Miska, ha meggondoltad volna, hogy édes apád már hogy belefáradt a sok földturásba ? Hogy mennyire elveszett már régi gondossága . . . igyekvése ? Bizony magad is gondolhattad volna, hogy annál a nádfedeles háznál megáll a munka, ha a te