Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-11-02 / 45. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913* november 23. 48. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a paoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasarnan. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Szentilonai-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Halottak napján. Figyeljétek meg, halottak estéjén, mikor temetők ösvényeire csap át az élet, hogy megszelídül, máskor oly magasan fölszökkenő hullámai hogy elsimúlnak. Valahogy beljebb huzódunk, a temetők ünnepe közelebb hoz bennünket önmagunkhoz. Kiöltözött, imbolygó, misztikus fényű sírok közt bolyongunk. Mi, akiknek ajkáról máskor oly könnyen csendül a kacaj, a dal, ma lekonyult fejjel, meg-megrianó lélekkel, komolyan, komoran járunk. Hallgatunk — ma a sírkeresztek, letört, elsiratott remények, kihűlt szivek, szétesett agyak e néma őrei beszélnek. Szavuk ma nem sebez, nem vérez úgy, mint mikor frissek. Csendesek, nyugodtak: sok lélekből permetezve hull rájuk az ima: »Requiem aeternam . . .« Megkövült, márványba faragott biztatók, pillérei a lét két partját összekötő hídnak ... Ti szkeptikus, pogány lelkek, kik pihegő madárként repdestek sírkeresztről sírkeresztre, kik a fejfákon nem látjátok a fölfutó örökzöldet, kik a sírokban végső állomásokat láttok, hová lefut s azután szétfoszlik az élet: nézetek, az a sok sírkereszt mind fölfelé mutat. Mintha két karját védőleg terjesztené ki a hantok fölé, mert odalenn, hol ti csak korhadó koporsódeszkákat, zörgő csontokat, maroknyi port, meleg, szines, élő világ ez utolsó romjait keresitek, ők »semen vitae aeternae«-t, az örökélet csiráját látják... Miért fogjátok le, miért töritek le az idő és tér korlátain átcsapó, az örökkévalóságba nyújtózó vágyaitokat, örök aspirációitokat ? • • -Vigyázva, nesztelenül járjatok a temetőkben: alvók, nem halottak laknak itt . . . S ha meggyötört lelketek örökéletről kezd el suttogni, ne fojtsátok el szavát: ezt a dalt Istentől tanulta ... Az örökélet törhetetlen hitével járjatok a temetőben halottak estéjén. (-ch —ó). Nem csüggedve - előre! Ismét egy bukással jutottunk előbbre kitűzött célunkhoz, az intenzivebb szervezkedés eszméjéhez. A csütörtökön lezajlott megyebizottsági tagválasztás ugyan nem válik valami nagy becsületére a pápai katolikusoknak, de arra minden esetre jó, hogy a jövőre nézve siettesse mielőbbi tömörülésünket, hogy minél előbb ledöntse a közöttünk is fennálló válaszfalakat, amelynek romjainál egymásra találva, egymást megértve, egymást segítve egyedül csak a közös célt tekintve állhassunk oda az urnához. Ma még szétmállott kéve vagyunk, amelynek marokba szedését, összekötözését csak siettetni fogják az e fajta események. A katolikus szervezkedés ellenségei o rémmeséket tudnak mondani a mi túlnagy hatalmunkról. A hozzá nem értőknek a hátuk is borzong, amikor hallják hogyan nyomnak el mindenkit, aki nem katolikus. Az ilyen mesékkel ma már csak azokat lehet elhallgattatni vag)

7 éppen megfélemlíteni, akik szellemi kiskorúságban szenvednek. A tények, az események azonban meghazudtolják őket. Ne menjünk messze. Maradjunk csak itthon. Tizenkét-tizenhárom ezren volnánk ebben a városban. Az összes 1296 szavazó közül 680 katolikus. Tehát több, mint a fele. Es mégis mit látunk ? Hat megyebizottsági-tag közül egy, mond egy a katolikus. Ha a 680 választónk közül csak 400-at is leszavaztatunk, pedig ennyit egy kis jóakarattal behozhattunk volna, akkor nemcsak győztünk volna, hanem TÁRCA. Az utolsó öltés. Kovács Jánoséknál virágos az ablak, Víg nótaszó mellett fehérruhát varrnak; Fehér lesz a ruha, szalag is van rája, El kell készülnie első áldozásra. A kis Margit arca örömtől sugároz, Illik a fehér szín halavány arcához; Ott sürög, ott forog édesanyja mellett: »Jaj, ha el nem készül! — most az alját szegjed. Folyton érte reszket. * »Édesanyám, lelkem, ide, hadd próbálom!...« Pihend ki csak magad, drága Margit lányom. »Arcomnak a láza az örömnek pírja, »S ahová csak nézek, mind a könnyét sírja. »Mért nem varrtok tovább ? a szalag sincs rajta, »S oly hamar elközelg az áldozás napja ...« Meglesz, édes lányom, meglesz áldozásra, Az utolsó öltés van még rajta hátra .. . * Kovács Jánoséknál oly sivár az ablak, A lombos akácfák búsan bólintgatnak. Eljött, el is mult már az áldozás napja, S a kis fehérruhát nincsen aki varrja. Pedig kiterítve mindennap az ágyra, De csak forró csókok, könnyek hullnak rája; Elülnek mellette, éjfélig is nézik, S az »utolsó öltés« mégis egyre késik . . . Tomor Árkád. Gondolatok a dunaparti Vigadóban. — Irta: Krónikás. — Emlékeket újítok tel, de nem rég letűnt évek táncos estéiből, mikor bájos keringő karján lejt a jókedv s egy-egy báli szépség makacs fürtjét félrehajtva negédesen babrálgat bomló hajában a tükör előtt. A fővárosi Vigadóban ünnepelni, lelkesedni gyűlt össze október 26.-án az ország ifjúsága. Láttam ugyan most is hiú oldalpillantásokat a nagy fali tükrök felé, de nem érdekelt a két szemem ezirányú tapasztalata. Inkább a fülemet hegyeztem. Mert volt rá okom. Több száz tagból álló válogatott ifjúsági énekkar zendített a »Himnusz«-ra, s kezdetét vette egy előkelő lefolyású Eötvös-ünnepély. Nem részletezem az ünnepély műsorát. Volt ott ének, beszéd, szavalat, taps, halljukozás, akárcsak egy jól előkészített kat. köri felolvasóestélyen. Nem is arról akarok ehelyt írni, ami programmszerűleg előttem lefolyt. Egy csalódást kell leszögeznem. Sokan hiányoztak. Azt hittem, ott lesz az egész nemzet s marad otthon kettő, három . . . szinte úgy látszott, hogy a nagy ember, költő, gondolkodó s államférfiú emlékét az egybesereglett ifjúságon s tanárain kívül csak az a dunaparti ércszobor őrzi. Távolmaradtak többek közt a politikusok, a proletárok és a zsidók. Szemere Miklósnak van egy találó epigrammja: Olykor bitó-bélyeg az ártatlan hátán, Olykor aranykereszt a gazember mellén: Ez a közvélemény. Eötvös József — mint ismeretes — egy hazaárúlónak bélyegzett bárónak volt az unokája. Mikor szülei a kis »Pepi bárót« a budai gimnáziumba adták, társai, akik mellé ültették, elhagyták helyüket, mert nem akartak egy hazaáruló királyi biztos unokájával