Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-11-02 / 45. szám
9 PAPA ES VIDÉKE. 1913 dece m b er 21. fényes diadallal zárhattuk volna le a csütörtöki választást. Van nekünk lelkes, bátor harcos táborunk. De nincsenek hivatott vezetőink. Akik vannak is, féltékenykednek egymásra. Miért ő és miért nem én r Ez öli meg, ez hátráltatja oly soká a mi egységünket. Pedig nincs közöttük két emeletnyi különbség! A múlt heti vereségből, az ellentábor szervezettségéből megtanulhatjuk, hogyha győzni akarunk, nem éppen hatalmas, emberekre van szükségünk, hanem hatalmas pártra, mert a szavazatokat ma nem latolgatni, hanem olvasni, számolni szokás. Ha mi ezt a tanulságot nem tudjuk hasznunkra fordítani, ha nem tudunk egy hatalmas párt alakjában védősereget állítani magunk elé, ha nem tudunk gátat építeni ellenségeink rohama ellen, akkor hiába dolgozunk. Hiába ápolunk virágot, hiába nevelünk gyümölcsöt, ha védelméről nem gondoskodunk. Xe csüggedjünk! Sokszor buktunk, sokat tanultunk, de még úgy látszik nem eleget, vagy nem elegen! Az a kíméletlen önzés, a város 13 ezer katolikusának az a hallatlan semmibevevése, ami ebben a választásban még hatványozottabb mértékben megnyilvánult, mint az előbbieknél: előbbutóbb a mi táborunkba hajtja a liberalizmus tején nevelődött, lagymatag vérű katolikusokat is, akik ma még az ellenfél szekerét tolják. Erős a reményem, hogy ez az idő ma már sokkal közelebb van, mint sokan hiszik. Csak arra vagyunk kiváncsiak, ha a visszafizetés ideje eljön, mit szólnak majd a hasonló bánásmódhoz azok, akik most kárörvendve, gúnymosoly között dörzsölik a kezüket! * Az első kerület választói a városház nagytermében szavaztak, Sült József elnök mellé bizalmi-íérfiakul Bottka Jenőt, Hekler Jánost, Steinberger Lipótot és Wittmann Ignácot küldték be a választók. A jegyzői teendőket Szűcs Gyula látta el. A választás alatt négy-ötféle cédula is közkézen forgott. Leadtak összesen 306 szavazatot, melyből Wüeszt Ferenc 238, Hoffner Sándor dr. 217 és Krausz N. Rzsef 199 szavazatot nyert s igy a választásból ők kerültek ki győztesen. Szavazatot kaptak még Hajnóczky Béla, Keresztes Gyula, Teli Anasztáz dr., Somogyi József, Grosz Lajos dr., Mórocz Károly, Kalmár Károly, Hekler János, Kreuzer Ferenc és Molnár Imre dr. A második kerületben Kende Ádám dr. elnöklete alatt az óvóda helyiségében folyt a szavazás. Bizalmi-férfiak voltak Keresztes Gyula, Bolla János, Németh János és Kohn Miksa Mihály. A jegyzőkönyvet Turi Lajos vezette. Összesen leadtak 239 szavazatot, melyből legtöbb szavazatot nyert Lakos Béla 159, Jilek Ferenc 147 és Szakács Dániel 133. Szavazatot kapót még Hajnóczky Béla, Wittmann Ignác, Kiss Ernő, Zsilavy Sándor, Ádám János, Németh János és Baldauf Gusztáv. egy padban ülni. Az érzékeny szívű gyereknek fájt a bitó-bélyeg, mit a diákközvélemény sütött rá s megesküdött az élő Istenre, hogy családi nevének népszerűtlenségét hazafisága által fogja kiengesztelni. Küzdött, fáradott lelkesen és önzetlenül, kitartással és sikerrel. Fölemelt fővel, feddhetetlenül ment végig a közpályán. Se hivatala (kétszer is volt miniszter), se tolla nem gazdagította meg. »Munkapárti« volt a szó legnemesebb értelmében, de politikai hibái nincsenek kapcsolatban erkölcsi tévedésekkel s önző szenvedélyekkel! A szabadságharc előtt egy nagy eszme megvalósításáért küzd s ez az eszme; a magyar parlamenti kormány eszméje a népképviselet alapján. A gondolatot ő adta, de a tettek embere, Kossuth hajtotta végre. S mikor ősi alkotmányunkat és szabadságunkat két nagyhatalom seregei tiporták le, Eötvös a zürichi tó partján megtörve borul pályatársának, Szalaynak a karjába s felvillan aggódó lelkében a kiegyezés eszméje. Ezt is Deák formulázta el előle s ő, a gondolat embere, nemzeti nagy átalakulásunk eszméjének filozófusa nem kell se a negyvennyolcasoknak, se a hatvanheteseknek. Miért ? Mert nem volt eléggé radikalis, sem eléggé aulikus. Eötvös fiatal korában arisztokratikus légkörben nevelkedett, de erős szenvedélyű demokrata-nevelője megzavarta arisztokrata álmait s fogékonnyá tette a demokrácia eszméi iránt. Mikor fölserdül, a nép közé áll s vele sír, vele örvend. S ime őt, Eötvöst, ki a »Falu jegyzőjé«-ben eszményi fényt vet a kunyhók szalmafödelére s a jobbágyság felszabadítását előkészíti »Magyarország 1514-ben« c. regényével, őt, a szerencsétlenek és elnyomottak szószólóját nem ismerik a ma — proletárjai. Miért? Mert demokratikus hajlamait emberszeretet s igazságérzet mérsékelte s mert mindig imakönyvvel a kezében járt a templomba. Eötvös megértő, szerető lélekkel kutatta, s gyógyítgatta a nemzet sebeit. Az itt lakó nemzetiségekhez, sőt a hozzánk menekülő hontalanokhoz is volt szíve és egy-egy jó szava. A zsidó nép szenvedései mélyen meghatották lelkét s a »Zsidók emancipációjá«nak irója a saját indítványát 28 év múlva mint miniszter maga hajtotta végre. S most, mikor teljesen otthonosan érzi ez az élelmes faj és cserébe elhagyott hazájáért paradicsomot lelt a négy folyam mentén, az lett volna rendjén, ha hálából elzarándokolnak a lipótvárosiak is jótevőjük ércszobrához és megcsókolják a ruhája szegélyét. Hja! Vannak emberek, kiknek mindene az anyagi érdek s akik a váltók forgatásától nem érnek rá — elérzékenyülni. Merengésemből a »Szózat« orkánszerű víg akkordjai ébresztettek fel. Elmehetsz. Vége van! Mozgalom a nyilvánosházak kitelepítése ügyében. Minél tovább húzódik, annál jobban elmérgesedik ennek a szerencsétlenül megoldott kérdésnek az ügye. Aki csak egy cseppnyi elfogulatlansággal nézi a dolgot, mindaz úgy találja, hogy a nyilvánosházak jelenlegi elhelyezésével — legalább is — nagyfokú figyelmetlenséget követnek el egyrészt a zsidóiskolákkal, másrészt az apácazárdával szemben. Nincs elég stílszerű szomszédja szegény zárdánknak a huszárkaszárnyában, most még a nyilvánosházak kellenek melléje? Micsoda pedagógiai színvakságra vall ez egyrészt azok részéről, kik ez ügyet intézik; másrészt azok részéről, kik cinikus nyugalommal napirendre térnek e kérdés felett! Megnyugvásunkra szolgál, hogy az egyik, e dologban is legilletékesebb városi tényező, az épülő nyilvánosház láttára, megbotránkozva csattant fel: hát már megint így kijátszották a közgyűlést! Az azonban már éppenséggel nem megnyugtató, hogy az építkezés vigan folyik tovább, hogy egymásután veti el a városi hatóság a sérelem orvoslását célzó beadványokat. Visszavetette az Irhásköz kérelmét. Elutasította a 40 városi képviselőnek előterjesztését. Hát hiszen a törvény betűje szerint megtehette. Dehogy okosan, méltányosan járt volna el, azt kétségbevonjuk. Nyíltan dokumentálta a v. hatóság e tettével, hogy eszeágában sincs hibájának helyrehozása. Sőt azzal a nevetséges rémítgetéssel toldotta meg ezen indokolatlan eljárását, hogy azoknak a v. képviselőknek nyakába szándékozik sózni a vállalkozóknak felmerülő kártalanítását, akik megszavazzák a nyilvánosházak máshova-tételét. En hibáztam, te fizess — mondják nem csekély jogi bölcsességgel. Csak azt a paragrafust nem ismerjük, melyre e bravúros okoskodást alapítják. Különben kit és miért akarnak kártalanítani? Megvan a fundus, megvan az épület, értékesítsék más célra! A rendőrségnek van joga komoly okok alapján a már évtizedes gyakorlatú engedély megvonására is, annál inkább előzetes megakadályozására. De ha kártalanításról egyáltalán lehet szó, akkor is nem a mi városi hatóságunk van hivatva megállapítani, hogy kit terhel a felelősség. Egy bizonyos, az tudniillik, hogy képviselőink felelősségre vonásáról ez esetben szó sem lehet!
