Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-10-26 / 44. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913* november 16. 47. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Szentilonai-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Ahol égető a szükség! Az ország ezernyi sebből vérzik. Határain villogó fegyverekkel áll katonasága, mert bármely pillanatban készen kell állania a legrosszabbra is. A belpolitika átkos fordulása szembeállítja a polgárokat egymással. A népek ezrével vándorolnak jobb hazát keresni s az itthon maradók a hadügyi terhek adóprésében nyögnek. A télre inség fenyegeti a népek ezreit s a rossz pénzügyi helyzettel is megvert ország tehetetlenül kénytelen nézni mindezt. A jegyzőket államosítani akarják s a kormány, amelynek pedig egy csapásra még biztosabb exponensei lesznek ezzel: fejét vakarva keres módot, hogy miként ?... A városok községekké akarnak visszafejlődni, csakhogy a közigazgatás államosításával kibújhassanak nehéz helyzetük felelőssége alól . . . Szóval: alig van tér, ahol csak tűrhető viszonyokat is lehetne találni ebben a szegény országban ... És ... ? Egy helyi lap öt félhasábon új csóvát vet a forrongó lelkekbe. Egy régi probléma újra nyomtatásával sza- j kítja szét e város lakóinak amúgy is könnyen szétmálló köznyugalmát. Elintézi rövid uton az iskolák államosításának nagy kérdését! Azét a kérdését, amelynek labirintus utjain a szakemberek sem ismerik ki magukat. Elintézi egy-két — bár fontos — de mégsem legfőbb szempontból. Egy kérdését, amely hazánk népének életébe nem csak közel egy ezredév gyönyörű múltjával van beírva, hanem a gazdasági, kulturális, politikai, vallási, népességi ... és még ki tudja mily tekintetek szálaival van beleszőve. Aki irta, okos ember lehet és a főszempontok ügyes elrejtése sem kis gyakorlottságra vall a tollforgatásban. De . . . Azonban hagyjuk. Személyi kérdések, bántó Ítélkezések, mindig távol voltak lapunktól. írhatnánk arról, hogy bár jönne már az államosítás, hiszen a mai állami iskoláztatás ellen senki sem emelhet közülünk kifogást! De nem irunk róla. Mert igaz, hogy mint rendszer helyesen van megalkotva. Helyesen szolgálja a kultura két nagy kérdését: a valláserkölcsit és az ismeretek szerzését, de a valóságban egyiket sem, mert bürokratizmussá és jelentés-gyárrá alakítja az iskolaügyet, s kiszolgáltatja a valláserkölcsös nevelést vallás és erkölcs nélkül élő fiatalemberek kedvteléseinek, akik igyekszenek lerontani a kis tanulók lelkében a hittanóra gyümölcseit. Vagy ez nem esik meg? írhatnánk arról is, hogy mennyire szeretnénk, ha a felekezetek iskolái is úgy volnának felszerelve, mint az államiak; ha a tanítók ugyanakkora (de sokszor erkölcsi szempontból még értékesebb) munkájukért, legalább ugyanolyan díjazást kapnának. De erről sem szólunk, mert láttunk állami iskolákat, ahol a tanító kétségbeesve jelentette folytonosan, hogy legalább az összeomlástól mentsék meg az iskolát: de hiába tette, »nincs rá fedezet« harsogta le a tanfelügyelő . . . Arról is Írhatnánk, hogy csakugyan TÁRCA. fi K

risztus~szobor. Bevégezte már a művész A legújabb remekét; Csodásan faragta köbe Minden idők Istenét. Hibát rajta nem találnak. Ilyen tökéletesen Közel két ezredéven át A szenvedő Krisztus arcát, Nem faragta senki sem. Babért nyer a szép szoborral Mindenki dicséri csak. S mintha megelégedetten Mosolygna az Ur-alak. A babért is által nyújtják. (Most látni, hogy volt hiba). Megjelen a szobor felett, Mit a művész elfeledett, A ragyogó glória. M. Á. Liefelé a Vágón tutajokkal. — Irta: Mátrai Guidó. — II. Látogatóink alig győztek betelni a tutaj élet egyszerűségének látásával. A látogató nők rendesen sajnálkoztak: Istenem, ilyen tűzhelyen főzni! Vagy: Biztosan fogadásból teszik ezt a cserkészek, mert hiszen ez rettenetes fekvőhely! S mikor valaki magyarázta nékik ennek az életnek az előnyeit jellemképzési és egészségi okokból, csak mosolyogtak rá. Bizonyára gyengének találták az érverést. A zsolnai apácák szive anynyira megesett rajtunk, hogy másnap reggelire hatalmas kosarakban süteményt, kiflit és zsömlét küldtek. Persze szivesen fogadtuk és megköszöntük. Ha tudták volna, milyen sorsra jutott a küldemény! ? Ideiglenesen egy ládára helyeztük, hogy onnét könnyen széjjel hordhassák az egyes tutajok szakácsai. Valaki meglökte s a javarész a Vág martaléka lett. Nem is igyekeztünk kifogdosni őket a piszkos vági vízből. Általában több helyen tapasztaltuk, hogy az emberek szive megesett a »szegény cserkészeken«. Pöstyénben a fürdőigazgatóság; Vágvecsén az ottani orszgy. képviselő; Vágmedencén a falú népe. Meghallották a plébánosuktól, hogy milyen diákkaraván jön hozzájuk s megesett a jó tót néniknek a szive rajtuk. Egész éjjel sütöttek főztek, rétest sodorgattak: hogy legalább egy jó napja legyen a szegény cserkészeknek. Meg is becsülték ám a cserkészek őket! Minden tudományukat bemutatták előttük, hogy ezt a tót szivekből magyar ifjakra sugárzó szeretetet valamiképen viszonozzák. Nevettek is a vágmedenceiek akkor annyit, hogyha cirkusz megy hozzájuk sem fognak többet nevetni. »Hogyan tudtak annyi ideig a tutajokon megmaradni. Engem az unalom is megevett volna« — mondja igen sok ember, aki egyéb szórakozást úgy látszik nem ismer, mint újságolvasást, kaszinózást vagy mozi látogatást.