Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-09-21 / 39. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1913 szeptember 21. Legújabban Turkeve küldött deputációt a belügyminisztériumba és kérte, hogy rendezett tanácsú jellegét megváltoztathassa és nagyközséggé alakulhasson. Az illetékes belügyminiszteri államtitkár azt a választ adta, hogy a városok régen várt reformja úgyis küszöbön van, Turkeve városa tehát nagyon helyesen teszi, ha megvárja az országos törvény életbeléptetését, mely már soká úgy sem késhet. Az államtitkár válaszában kijelentette azt is, hogy mai drága közigazgatási szervezet igen terhes sok városra s ezért a reformtervezetben gondoskodnak, hogy a városok olyan közigazgatási szervezettel láttassanak el, melyet megbirnak, mely a fejlődést nem gátolja, sőt amennyire lehetséges, előmozdítja. Annyi bizonyos, az országra nem közömbös, hogy városias szellemi központok legyenek, hogy a meglevők megtartassanak és még több ilyen fejiesztessék. Mindig megdöbbentünk valahányszor hire jött, hogy ismét egy város akar visszafejlődni és városból falúvá sülyedni. Azonban minden sajnálkozásunk mellett is, ha az ilyen városoknak közterheit vizsgáljuk, azt kell mondanunk, hogy elhatározásuk reális, okos számításokon alapul s a viszonyokban rejlik. Egészen más dolog lesz az, ha a városi közigazgatás a városi tanács költséges intézményét megenyhíti és a jövőben a városoknak nem kell olyan nagy apparátussal dolgozniok. Már most az a kérdés, hogy az állam miként fog gondoskodni azokról Ez a kijelentés még nagyobb csodálatot keltett Görgeiben, de egyúttal gyanút is ébresztett, aminek azonban egy szóval se akart hangot adni. — Akkor a Vilmos-huszárokhoz teszem számfeletti őrnagynak s a nyargonc tisztek parancsnokának nevezem ki. A gról kissé meghajtotta a fejét, a tábornok kezet nyújtott neki és Zichy gróf még aznap felöltötte a honvédruhát. Görgei környezetében rögtön híre futott ennek s ezerféle találgatást fűztek hozzá. — Vigyáznunk kell minden lépésére, mert egészen bizonyos, hogy csak azért akar Görgei közelében lenni, hogy boszut álljon rajta bátyja haláláért. — Csak nem gondoljátok, hogy egy Zichy gróf orgyilkosságra vetemedik ? — jegyezte meg Pusztelnik őrnagy. — Másképpen lehetetlen megérteni, hogy ép az ő táborkarába furakodjék be. — Hátha azt akarja ezzel bebizonyítani, hogy maga is elitéli bátyja szereplését. — Akkor nem lett volna vele s nem esett volna vele egy fogságba. — Lehet, hogy csak véletlenül volt vele s fogalma se volt arról, hogy bátyjánál hazaáruló kiáltványok vannak. az exisztenciákról, akiknek a reform a kenyerét piszkálja. Igaz ugyan, hogy a városi tisztviselőket hat évenként választják, de azért őket egy országos rendezés esetén kenyerüktől megfosztani ázsiai barbárság lenne és azt hiszszük, van annyi humanizmus a törvény előkészítőiben, hogy erre nem is gondolnak. Örülünk, hogy Turkeve város elhatározása végre nyilatkozatra bírta a belügyminisztériumot és így tájékozva vagyunk némileg a készülő reformtervezet alapvető szempontjairól. Csak az a kívánatos, hogy ez a törvénytervezet minél nagyobb nyilvánosság megvitatásával kerüljön az életbe. Mi pedig legyünk résen, hogy a beosztásnál olyan kategóriába kerüljünk, amelyben egyrészről biztosíthatjuk városunk fokozatos fejlődését, másrészről pedig jelentékenyen könnyíthetünk adózóinknak ma már szinte elviselhetetlen terhein, nehogy Turkeve sorsára jussunk még az új városi reform mellett is. Most még nem késő! Megállhatunk a veszedelmes lejtőn. Szégyenünk. Sokszor agyontárgyalt, akárhányszor lapunk hasábjain is szóvátett és mindnyájunk előtt kellemetlen dolgot kell újra tudatossá tennünk, saját magunknak szemére lobbantanunk. Nem szemrehágyás, mások hibáztatása s a talán valamelyest elnéző intéző körök okolása a célunk ezen ügy boncolásával, csupán egy fájó seb gyógyításának valamelyes előmozdítása, egy borzasztó helyzet — Mesebeszéd, — kacagtak fel gúnyosan a tisztek, — erre a mágnásra nagyon vigyáznunk kell. A tisztikar túlnyomó többsége tényleg nagyon feltűnőnek találta Zichy gróf felkinálkozását s elhatározták, hogy folyton szemmel tartják. Jó tudták, hogy katonának háborúban tilos személyes ügy miatt párbajt vivni s azért gróf Zichy a csatazajban készül elégtételt venni rajta. Szeme közé akar nézni, mikor a halál véres szárnyai csapkodnak körülöttük, mintegy istenitéletet akar kierőszakolni, vagy egy különös nemét az amerikai párbajnak ott a csatatéren, az ágyuk bömbölő zúgása, a golyók pattogása, a gránátok sivitó tüzcsője között. Másnap reggel a kémszemlére küldött huszárjárőrök jelentették, hogy Dévényujfalunál ellenségre bukkantak. Görgei azonnal lóra pattant s Pusztelnik és gróf Zichy Pál őrnagyok s néhány vezérkari tiszt kíséretében a Morva folyó hídjához vágtatott. A hidfő innenső felén megállottak. Túlról, a szemközt fekvő Schlosshof felől erős ágyútűz fogadta őket. A honvédek a hídfőtől jobbra és balra fedett állásorvoslásának nem sok reménnyel kecsegtető kutatása . . . Sehol a világon nincs talán oly szerencsétlen város a most rászolgált szempontból, mint a mi városunk! Valami ördögi gonoszság dühöngő pusztítása, az undokságig förtelmes emberi vadság szabad grasszálása élvez itt nyugodt teret, ahol rontson, pusztítson, botránkoztasson, ártatlan sziveket mételyezzen, a családi szentélyek tiszta körében őrzött gyermeki kedélyeket tegyen a piszok számára fogékonnyá. Ki ne hallotta volna már akárhányszor városunk két-három utcai alakjának, szegény megtévelyedett s elméjében megtorpadt és emberi érzéséből kivetkezett szánandó lakosának mozsdatlan, undorító kiabálását? Aki nem hallotta, az nem tudja, soha el nem tudja képzelni, hogy egy embernek nevezhető élő lényben, egy a többi emberekhez nagyjában hasonló teremtésben annyi förtelem és vadság lakozzék, mint amennyit a P'ő-utcán és más helyeken ezek a személyek, de különösen egyik nőnek csak azért nem nevezhető, hogy édes anyánkat és nőtestvéreinket meg ne sértsük, szörnyűség magából kitálal! Napról-napra., megjelen! Csak úgy dül fölfordult belsejéből a sok mocskos beszéd, dehogy beszéd: kiabáló szóáradat. Megjelen és őrjöng akkor, amikor ref. nőiskolák leányai s az elemi iskolák növendékei az iskolából hazafelé tartanak. Csak látni kell szegény gyerekeket, akik tágranyilt szemekkel, elhalványodott arckifejezéssel s egész testükben remegve menekülnek a vad tekintetű, förtelmes, előttük nagyobbrészt ismeretlen szótár szerint kiabáló szegény elmebeteg elől. De bármennyire meneküljön is, 4—5 percig kénytelen fehér lelkét kiszolgáltatni a rombolásnak, egy szerencsétlen beteg pusztító befolyásának. Mondottam, hogy szegény gyermekek kénytelenek! Pedig nemcsak ők kénytelenek, hanem mi is, felnőttek is. Akiket az utunk ból viszonozták a tüzelést. A sereg zöme az utcákon volt felállítva hosszú csatárláncokban. Görgei végiglovagolt előttük. Zichy Pál mindig mellette nyargalt. A folyó partján, a hidtól jobbra egy rozoga vámszedőház állott. Görgei emellett ugratott a hidra. Zichy utánna. Az ellenség alig volt tőlük százötven lépésnyire. Nagyszerű célpontok az osztrákoknak! Mindketten megállottak, szorosan egymás mellett és farkasszemet néztek az osztrák ágyuütegekkel, amelyekből szakadatlanul s bömbölő zúgással röppentek ki a tüzsárkányok. A golyók jobbra-balra jégesőként pattogtak körülöttük, leszakították az ócska vámház födelét, vastag darabokat törtek le a falaiból s azok nagy port verve omlottak a földre. Hat- és tizenkétfontos golyók csaptak a hid karfájára, a hitfőre s recsegve, ropogva hullottak le a megperzselt, leszakított forgácsok. Gránátok sivítottak a fejük fölött és szétpattanva egy szétrobbant meteot tüzkigyóiként siklottak el mellettük pokoli sustorgással, de ők nem mozdultak. Az osztrákok erősen látcsövezték őket, majd kezükkel mutogattak rájuk s integettek