Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-09-14 / 38. szám
1913 szeptember 14. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. lattal lépett fel, amelynek megvalósításával jelentékenyen fokozhatok volnának bevételeink. Nevezetesen az antalházai puszta parcellázása által is mégegyszer akkora jövödelemhez juthatna a város. Egy bizottság kiküldését javasolja annak megállapítására, hogy a tisztviselői státus mikép volna a minimumra redukálható, valamint az antalházai puszta bérbeadását, illetve parcellázását előkészíteni. Barthalos István felszólalása után az általános vitát bezárták. Még csak a polgármester válaszolt egyikmásik felszólalásra. Részleges tárgyalás. Kende Ádám dr. indítványozta, hogy az irodaszereknél is részletezzék, mire, mekkora összeget használ fel a város. Hosszú vitát provokált Rédey József, Kiss Móricz és társai kérvénye, amelyben családi pótlékot kérnek. Pró és kontra többeken felszólaltak. Végül egy jó óráig tartó vita után 24 szavazattal 10 ellenében a tisztviselőket kérésükkel elutasították. Ezzel a részleges vitát megszakítva, hétfőre halasztották a költségvetés folytatólagos tárgyalását. Útban az »új hazába«. Közigazgatási hatóságaink figyelmébe! A gazdasági válság, mely az utóbbi időben veszedelmesen közeledett a krizis felé, megkétszerezte a kivándorlók számát. Az árviz ísszonyatos pusztításai pedig egyenesen rákényszerítették ép a legéleterősebb elemét a nemzetnek, hogy vándorbotot vegyen a kezébe és tömegesen meginduljon az »új hazába«, ahol szebb, gondatlanabb napokat remélt. Régóta vajúdik már a kivándorlás megakadályozásának kérdése. Újságokban, gyűléseken foglalkoztak vele kicsinyek és nagyok egyaránt. Szebbnél-szebb beszédek, nem egyszer életre való eszmék hangzottak el és tovább nem tartották szükségesnek vele foglalkozni. Mihelyt cselekedni kellett, megakadt minden. A hajók pedig ez alatt ismét csak megteltek kivándorló, életerős testvéreinkkel, akiknek az »ó haza« nem tudta megadni a megélhetést. Szigorítani próbálták a kivándorlási törvényt. A határrendőrséget megerősítették. Redukálták az »útlevelek« kiadását. Szigorú büntetéssel sújtották, akit kivándorlásra való csábításon kaptak. Mindhiába! Az ügyes hajóstársaságok túljárnak a mi közigazgatásunk eszén és a legrafináltabb módon kijátszák magát a törvényt is. Olvastam, hogy az utóbbi időben nagyon sokat invitáltak fel egy-egy vidékről bírósági idézéssel Bécsbe. Később kitudódott, hogy a végzések hamissak és tulajdonosaiknak csak arra volt jó, hogy a határrendőrséget kijátszhassák vele! Mire rájött a rendőrség az e fajta csalafintaságra, addig tudja az Eg, hány ilyen »végzéssel« ellátott rakomány érkezett ki az »új hazába«! Most már szigorúan ellenőrzik a bécsi bírósági végzéseket. Az élelmesség azonban nem hagyta el a hajóstársaságot. Ujabban cselédkönyvvel utaztatja őket, különösen a leányokat. Pénzt csak annyit visznek velük, amennyi ép elegendő Bécsig útiköltségre. A határrendőrség hiába kutatja ki őket nem talál náluk a megváltott vasúti jegyen felül néhány koronánál többet. A hajóstársaságnak fizetendő véradót úgy küldik utánuk még pedig sürgönyileg. Mire Bécsbe megérkeznek már a pénzük is várja őket a postán. Az így küldött pénzt a legkülönbözőbb ürügyek alatt adják fel, hogy a postát is tévedésbe ejtsék. Hol az eladott földből neki járó rész fejében, hol pedig aratási rész gyanánt küldik utánuk. Nem egyszer kölcsön visszatérítés cimen kapja meg a saját pénzét. Különösen divik ez a módszer itt nálunk a dunántúl. Nem egy utazik el Pápa környékéről is a fennti módon. A postának nem áll módjában megakadályozni az e fajta sürgönyi feladásokat, mert erre vonatkozólag, — ha jól tudjuk — nincs semminemű utasításuk. Nagyon ajánlatosnak tartanánk, ha közigazgatási közegeink felhívnák a belügyminiszter figyelmét ezekre a visszaélésekre, hogy még idejében meglehessen akadályozni az ilyen módon való nagyobbszabású emberszállításokat. Igaz, hogy ez is csak ideig-óráig lehetséges, mert ha ezen az uton-módon nem sikerül a hajóstársaságoknak üzletet csinálni, majd gondoskodnak egyéb módokról, amelyekkel ismét kijátszhatják — legalább egyidőre — a törvényt. Mindaddig, mig a törvényhozás szociális uton nem gondoskodik a baj gyökeres orvoslásáról, addig örökös harc lesz a hatóságok és a kivándorlók, valamint a kivándorlásra csábítók között. Ezekből eléggé világosan láthatják, hogy a beszédekből, ankettekből már elég volt. Itt a cselekvés végső órája! Pusztít az egyke. Amerika elnyeli a legegészségesebb elemeit a nemzetnek és mi mégis politizálunk és örökösen csak politizálunk. Marakodunk, közjogi harcokban merítjük ki erőinket, a nemzet pedig lassan pusztul, sorvad, veszünk. A hadsereg molochjának vetünk oda mindent, a néppel magával pedig vajmi keveset gondolunk. Pedig, — ha más nem is — a legutóbbi népszámlálási statisztika szomorú adatai, gyorsabb tevékenységre sarkalhatnák az intéző köröket. Csakhogy kényelmesebb politizálni, beszédeket mondani, mint cselekedni, dolgozni a népért! Színház. A mult hét a vígjátékok jegyében folyt le. Szinházunk gárdáját hova-tovább megöli a játékrend. Az örökös vígjátékbohózat járja unos-untalan ismétlődő alakjaival, amelyeknek ábrázolásában sakkfigurává kell válnia előbb-utóbb még tem afelett tűnődni, hogy minek a szimbolumaképen szerepel az ott, amikor is egy szegény koldusasszony közelit felém és kezdi magyarázni: élt itt Salzburgban valamikor egy vagyonos özvegy. Ezt az asszonyt a vagyona annyira elvakította és elbizakodottá tette, hogy előtte sem Isten, sem ember, szent nem volt. A templomot kerülte és vallásának ünnepeit nem tisztelte, sőt. hogy ezzel az emberek szemében tüntessen, még a köznapra szolgáló kenyerét is vasárnapon dagasztotta és sütötte, akkor, a midőn más a templomban ült és ájtatos imát végzett, amikor a pap az Isten szent igéjét hirdette. Intették, figyelmeztették, az elbizakodott aszszonyt, hogy nem jó az Isten haragját hivalkodólag fellobbantani, de az asszony nem hajlott a jó szóra, mig egyszer csoda nem történt; a gőgös asszony vasárnap reggel, templomi ájtatosság idején megint kenyeret sütött, de nem volt benne köszönet, — a kenyér a kemencében kővé vált. íme, ez az a kenyér. Ide akasztották, itt függ azóta ez a kő, mely a gőgös és istentelen asszony vasárnap sütött utolsó kenyere. — A szegény asszonynak a szép meséért nagyobb alamizsnát adtam a szokottnál és miután a remek szép templom látványosságait végig néztem, a látottakon és hallottakon elgondolkodva tovább mentem. Hogy hol, merre, még hány és mily templomokat láttam és gyönyörködtem architektonikus és egyéb szépségeiben, arról tán majd más alkalommal beszélek, ezúttal még csak egy nagy miséről kívánok szólani. Augusztus 20-án, szent István napján a bécsi kapucinusok előtt nagy sürgés-forgás, kocsi és népsokadalom az egész u. n. Neuer Markt-ig menő utcatesten. A templom főbejárójánál rendőrök ügyelnek a rendre. A magyarok nemzeti védszentjük ünnepét ülik ma a templomban, adják tovább a bécsiek egymásnak. Én a főbejárónál akarok bejutni, nem lehet, tessék a folyosó felőli oldalajtón bemenni, szól a bóbitás csákós bécsi rendőr. Benn ember ember hátán tolongott, a díszruhás magyarok szép látványt nyújtanak és nem mindennapos dolog, a magyar himnusz a bécsi templomban. — Igen szép magyar szónoklat is hangzott el az istentiszteleten. Az ünnepi szónok Herbst József székesfehérvári egyházmegyei tb. kanonok, ker. titkár, Perbál község plébánosa voit. Zöld boritéku füzetben jelent meg az ünnepi beszéd, mely szétosztásra került. Én a magam részéről elestem volna egy ilyen példánytól, mert már csak egy volt a plébános ur kezében, de a Pápa és Vidéke számara óhajtottam egyet szerezni és ezért fenhangon szóltam a folyosón: Főtisztelendő uram, tisztelettel kérek egy példányt! — Mire a főtisztelendő ur így szólt: Íme egy magyar ember, aki maga kér egy példányt a szent beszédből, annak okvetlenül dukál egy ilyen, tessék! — és átnyújtotta a kezei közt levő utolsó példányt, mit udvariasan megköszönve, még a nagy misét követő csendes mise alatt a templom alkalmi, magyar stylusu díszítéseit megtekintve' eltávoztam. Az ünnepi beszéd megérdemelné, hogy vele behatóan foglalkozzunk, de idő és térbeli viszonyok a befejezést sürgetik. Az ünnepi beszéd a szerkesztőség levéltárában van elhelyezve, ott mindenki elolvashatja. Hirdetéseket felvesz lapunk nyomtatója: S TER N £ RNŐ , p ŐTÉR.
