Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-09-14 / 38. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 szeptember 14. lehűtötte a már nagyon is felizgatott kedélyeket. Állandóan azon a nézeten voltunk mi is s nem egyszer erélyes hangon szólaltunk fel minden feleslegesnek tar­tott költekezés ellen, amely az adózók helyzetét csak rosszabbá, szinte elvisel­hetetlenné tehette volna. De annak soha­sem voltunk barátja, hogy a várost fejló'désében akadályozzuk, csupán spóro­lási mániából, mert tudtuk, hogy a vá­rosi élet bizonyos kötelezettségeket is ró ránk, amely alól, ha kibuvunk csak kerékkötó'i leszünk a város fejlődésének. Redukálni, amennyire csak lehet a kiadásainkat. Ez mindnyájunknak közös óhaja. Viszont a bevételeinket valami uton-módon emeljük, gyarapitsuk. Erre a többi között nagyon alkalmasnak kínálkozott a községi takarékpénztár, amelynek felállítását már több mint egy éve elhatározta a közgyűlés, — igaz, hogy csak elvben, — de mégis látszik, mert az utóbbi időben már tel­jesen elhallgattak róla. Hiszen, ha kiadá­saink is csakúgy »elvben« jelentkezné­nek, akkor — türelmesebben várhat­nánk a takarékpénztár létesítését is, de amikor szorít a csizma és egyre jobban szorít, akkor sietnünk kell mielőbb megszabadulni tőle. Csakis ezen az uton érhetjük el és akadályozhatjuk meg, hogy a lejtőn le­felé csúszva, a visszafejlődésnek abba a stádiumába ne érjünk, amelyet egyesek már prófétai ihletséggel meg is jósoltak, t. i.: hogy összekell zsugorodnunk nagyközséggé. Megpendítették a városi párt alakí­tásának eszméjét is, amely egy-két jó oldalát leszámítva — a várost fejlődé­sében csak gáncsolná, akadályozná és örökös kellemetlenségeknek válna szülő­anyjává. * plomnak, az oltári szolgálatnak is épen ugy, mint az emberi léleknek, meg van a maga pszichológiája, mellyel foglalkozni, melyet tanulmány tárgyává tenni nemcsak az emberi szellem művelése szempontjából, de minden­képen is érdemes. Volt idő, de persze már régen volt, mikor nem kellett hazulról elmennünk, ha egyházi zenét akartunk hallani. Csináltunk ilyet az »Öreg«-ben magunk is, néhai jó öreg Hannig bátyánk idejében. Mikovinyi Ödön nyug. kir. táblabíró, néhai Tscheppen Alajos, Vid Károly tekintélyes muzsikusok társaságában bennünket, zenével loglalkozó fiatal deákgyerekeket is szívesen láttak és hallgattak a kóruson valami nagyobb ünnep­ség alkalmával. Sohasem felejtek el egy kedves és ke­délyes kórusi jelenetet. Sokan voltunk a kóruson és Hannig bátyánk minden tétel után megdicsért és buzdított bennünket. Egyszer csak panaszkodik az öreg ur, hogy ő bezzeg ma már alaposan elfáradt. Node vigyázat, egy énekszóló következik. Az öreg Hannig bácsi leánya, Hannig Mari lép elő és Gounod »Ave Máriá«-ját énekeli. Hannig Mari gyönyörű sudártermetű leány volt, Mészáros Károly polgármester 3 órakor nyitotta meg a közgyűlést. A mult közgyű­lés jegyzőkönyvét felolvasás után hitelesí­tették. A jelen gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére: Barcsi József, Billitz Ferenc, Becsei Ferenc, Ács Ferenc és Baráth Károly v. képviselők kérettek fel. Mészáros Károly polgármester igen meleg hangon emlékezett meg bíboros me­gyéspüspökünkről és indítványára a közgyű­lés egyhangú lelkesedéssel üdvözölte biboros megyéspüspökünket 25 éves jubileuma alkal­mával. Interpellációk. Barthalos István a vasút melletti sertés­hizlaldák elhelyezését és az ugyanott levő mocsárnak befedését javasolja. A sertéshiz­laldák tulajdonosait nagyobb tisztaságra szorítják. A pocsolyát pedig befogják temet­tetni. Barthalos István újabb interpellációjá­ban kifejti, hogy a Pápa—sümegi vasút rossz helyzetbe jutott. Veszprém vármegye szük­keblüen megtagadta a vasúthoz való hozzá­járulást. Zalamegye érdekeltsége pedig el­határozta, eltekintve attól, hogy Pápa—Deve­cser közötti szakasz kiépül-e vagysem, Deve­eser—Sümeg között kiépíti a vasutat. Ezáltal óriási veszedelem háramlik városunkra. Kéri, hogy ez ügyben egy újabb kérvényt terjesz­szenek fel a vármegyéhez, hogy a szokásos hozzájárulást végre szavazzák meg. Hoffner Sándor dr. figyelmezteti a közgyűlést, hogy hasonló indokból már 4 évvel ezelőtt felirtak a vármegyéhez. A közgyűlés azonban el­fogadta az interpelláló képviselő javaslatát. Somogyi József a Tapolca folyóról alkotott szabályrendeletet kéri módosítani, amennyi­ben a nevezett szabályrendelet akkor készült, amikor még vízvezetékünk nem volt. A köz­gyűlés a javaslatot elfogadta. Muli József az Árok-utca rendezését sürgeti. Napirendre tértek felette. Költségvetés. Általános vita. Lőwy László dr. indítványozza, hogy a tárgysorozat többi hat pontját vegyék le a majdnem akkora mint az apja, a hangja töaiör és szívhez szólló, éneke mesteri ki­vitelű volt. Mi fönt, a hivősereg lent, mind­nyájan elvoltunk ragadtatva, a dal végén az énekesnő a kimerültségtől megtántorodik, az apja, ki mögötte állott, átkarolja a derekát, szívélyesen megcsókolja dalos ajakát és az orgona előtt álló székre ülteti. Ejnye kedves Hannig bácsi, maga ugy is elfáradt már, lássa ezt a funkciót én is szívesen elvégeztem volna maga helyett — mondom az öregnek. Hannig bácsi elmoso­lyogja magát, mond valami kedélyeset és egy barackkal kedveskedik, ez a barack azonban nem barackfán, hanem iré-fán ter­mett és azon időben az öregek részéről di­vatos ajándék volt a jóval fiatalabbak ré­szére és abból állott, hogy a jókedvű ada­kozó a hüvelykujját jól kinyújtotta, a másik négy ujját meg összeszorította, aztán a ki­nyújtott hüvelykujj csúcsa számára a meg­ajándékozandó ifjúnak fejebubján egy alkal­mas pontot szemelt ki, azt arra pontra he­lyezte egy gyengéd nyomással, aztán egy sikló csúszással a hüvelykujj elhagyta helyét és a négy összeszorított ujj barátságos kop­panással akadt meg a kiszemelt területen, napirendről és csak a költségvetést tárgyal­ják. A polgármester kéri, hogy javaslatát a költségvetés letárgyalása után tegye meg. Freund Ferenc főszámvevő terjeszti elő az 1914-ik évi költségvetést. Lőwy László dr. megleckézteti a köz­gyűlést, hogy igen sok dolgot ötletszerűen szavaznak meg. Szereti az ellenzéket. Kárhoz­tatja a város gazdálkodását. A folytonos pót­adóemelkedést. Különösen a személyi kiadá­sokat kifogásolja. Takarékoskodni kell, mert ezen a módon rohamosan haladunk a tönkre­menés felé. A polgármester nem látja olyan sötét­nek a helyzetet. Lőwy László dr. a városnak csak az adósságot említette fel, azt pedig el­hallgatta, hogy ezzel szemben mije van a városnak ? Kende Ádám dr. sem tartja olyan szomorúnak a város háztartását. 217 ezer K­val többet tettek ki 1912-ik évi kiadások, mint amennyire az 1912-ik évi költségelő­irányzat felhatalmazást adott. Folytonos pót­adóemeléssel fedezni a kiadásokat, szeren­csétlen gazdálkodásnak tartja. A v. jövödel­meit sem lehet szaporítani. Városi pártot kiván alakítani, amely pártnak íőprogrammja volna, hogy semmit se szavazzanak meg olyant, amelyre a városnak nincs feltétlenül szüksége. Szóval a kiadásokat kívánja redu­kálni. Általánosságban a költségvetést el­fogadja. Hoffner Sándor dr. szintén általánosan bírálja a költségvetést Lőwy László dr. által festett helyzetet találja a valóságnak teljesen megfelelőnek. Nem azzal kell kérkednünk, hogy mink van, hanem azt kell néznünk amink nincs. Sok olyan intézmény vár meg­valósításra, amely a ráköltött pénz kamatait sem hozza meg. Hofíner Sándor ugyancsak a kiadások csökkentését szorgalmazza és ajánlja. Sarudy György szintén nagyon rossz­nak tartja a város gazdálkodását. Fehér Dezső dr. igen praktikus aján­pillanatokig tartó sajgó érzést hagyva maga után. Régi emlékek ... a régi öregek el­haltak ... a régi jó idők elmultak . . . egyszer volt . . . régen volt . . . De félre a szentimentálizmussal, melyet a mult emlékei keltenek és térjünk vissza eredeti tárgyunkhoz, az én ünnepi prog­rammom egyetlen pontjához: a templomhoz. Ünnepi programm? ... ez az egyházi zenének szól. Az én hétköznapi programmom­nak is kimagasló pontja a templom. Ha én egy oly, még oly kis helységbe rándulok,, ahol még nem voltam, az első, amit meg­tekintek, annak a helységnek a temploma. Hát még ha külföldre megyek! Valamennyi templomot, melyet itt vagy amott találok,, látnom kell. Néhány héttel ezelőtt Salzburgban jár­tam az ottani Szent-Péter templomot néztem meg a többek között. Amint az előcsarnok­ból a templom hajójába nyitok, a bejáró jobb oldalán egy jókora kenyér alakú kő­darab ötlik szemembe, mely vaspántok közé van szoritva és egy rövid, de erős vasláncon függ. Nézem, nézem, kezdetben azt hittem, hogy egy megszegetlen kenyér és már kezd-

Next

/
Thumbnails
Contents