Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-31 / 36. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE 1913 augusztus 31. el, ennek a kivitelére apostoli lelkületű emberek kellenek, akik az egyéni érdeket teljesen félretéve, sem jobbra sem balra nem tekintve, dolgoznak a társadalmi osztályok emelésén, az ellentétek áthidalásán, a társadalomnak a keresztény erkölcsökkel egybehangzó újjászervezésén. Állítsunk be a Népszövetség munkakörébe minden családfőt; erősítsük meg a helyi kat. sajtót: ez a kettő leszen az alap, melyre azután sok szép reménnyel építhetünk. Csatlakozzunk a munka kezdetén szívvel-lélekkel a tanulóifjúság »Veni* Sancte« melódiáihoz, hogy majd a munka befejeztével, a pápai katolicizmus újjászervezésének megtörténte fölött a hálaadó Te Deumot is elzenghessük. A kézműipar és jövője. A gyárak alapítása és fejlődése az utolsó két évtized alatt nagy arányokban növekedett és ez természetesen maga után vonta a kézműiparososztály egy részének anyagi romlását. De mig egyes iparágak a nagyipar koncentrálódása következtében nagy mértékben lesülyedtek, addig a modern kor ujabb és ujabb iparágakat teremtett, amelyeknek termékeit csupán a kisiparosság készítheti, még pedig kézileg, mert azokat gyárilag előállítani nem érdemes vagy nem lehet. Tehát, amit vesztünk a vámon, némileg megnyerjük a réven. Vagyis, a kézimunkások nagy száma mégis foglalkoztatva van. A fővárosban és a vidéki gócpontokon redukálódott a kisiparosok száma, de az igazi vidék érintetlen maradt, annak iparososztályát a gyáripar fejlődése legkevésbé érinti. A vidéki kisvárosokban és falvakban a mesteremberek műhelyei állandóak maradnak. A fővárosban és a vidéki gócpontokban a gyáripar kollektiv otthoniparrá alakul át egyes iparágaknál s ezáltal a mesterember s műhelytulajdonos mégis csak megőrzi nagyjában ipari függetlenségét még a fővárosban is. így ugyan a mester is munkássá válik, de mégis önállóbb mint a gyári alkalmazott és megélhetése is könnyebb, mert idejét tetszése szerint, célszerűen oszthatja be. Azonban az otthonipar mégsem képes teljesen pótolni a régi kézműipart, tehát ha a hanyatlás nem is, de a stagnálás okvetlenül beáll a fővárosi kisiparnál és ennek egyedüli oka a gyáripar fejlődése. A vidéki kisvárosok pedig, mint fentebb is jeleztem, nem érzik és nem is fogják érezni olyannyira a gyáriparnak a kisiparra való nehezedését, mert náluk a termelés korlátolt körökre szorítkozván, oly gyárak, amelyek a szorosan vett kézműipart háttérbe szorítanák, rendszerint nincsenek. A jövö képe előttünk áll. A fővárosi iparosság a jövőben otthon fog a gyárnak dolgozni, kivéve azokat az iparágakat, amelyeknek termékei a kicsi kereslet következtében még gyári előállításra alkalmatlanok. A vidéki kisvárosokban megmarad minden a régiben. Változás csak annyiban lesz, hogy a technika vívmányait a vidéki kisiparosság is okszerűen fel fogja használni és ezzel kicsiben hasonló lesz a gyárhoz. Tehát a gyárak fejlődésétől nem kell féltenünk a kézműipar jövőjét. Ha a kultura utján haladunk, akkor a modern technika vívmányai oly erős fegyvert adnak kezünkbe, mellyel a gyáripar ellen is felvehetjük a küzdelmet a jogos határokon belül. Reininger I. László. Hirdetéseket felvesz lapunk nyomtatója: ER

N E

RNŐ

, p

ŐTÉR. egyesületek. A katolicizmus mint mindenütt, úgy Pápán is csak azokra számíthat, akiket megszervez. Az egyház maga a legnagyobb szervezet, de a puszta, névszerinti hozzátartozás ma már nem indítja a katolikus tömegeket az egyházzal való bensőséges együttérzésre és együttélésre. A vallás és egyházellenes tanok, szervezkedések, főleg újságok sok katolikust megtévesztenek. Hogy ez megszüntethető és az elveszett juh az akolba visszavezethető legyen, erre csak egy mód van: minden egyes társadalmi osztályt a neki megfelelő egyesületbe tömöríteni és az egyesületnek minden egyes — kivált rátermettebb — tagját állandóan foglalkoztatni. Az inasok számára ott van a Tanoncotthon, melyet a »Kat. Tanoncokat Védő Egyesület« állít fel. Az iparossegédek köre a »Kat. Legényegylet«, a íöldmivelő ifjaké az »Ifjúsági Egyesület«, a leányoké a »Kat. Nővédő Egyesület Otthona«. A cselédek tisztességes elhelyezéséről gondoskodik a »Kat. Háziasszonyok Szövetsége«. Pápán már eddig is több és szépen virágzó egyesületünk van. Még egy-két egyesületet kell létesítenünk és teljes a létszám. Ezután már csak az egyesületekben kifejtendő tevékenységről és a közöttük létesítendő állandó összeköttetésről kell gondoskodnunk. Igaz, hogy ez a »csak« itt a legfontosabb. Az is igaz, hogy ezt máról holnapra elérni nem lehet és hogy az egyesületi élet jelentős, sikerdús tevékenységet érjen Az olasz egészséges faj, miben nagy része van a jó levegőnek és a könnyű, egyszerű táplálkozásnak. Hosszú életűek, de a nők hamar elvirulnak. A halottaikat estenen zenekíséret mellett temetik. Temetőiket magas kőfallal kerítik és gyönyörű mauzoleumok és művészi síremlékek láthatók a legegyszerűbb falusi temetőben is. A genuai és firenzei temetők pedig világhírűek. Mielőtt olaszhoni emlékeim felsorolását lezárnám, szóvá kell tennem egy körülményt, mely engem, mint magyar nőt, az összes Fánóban időző magyar fürdővendégekkel egyetemben nagyon felbosszantott és felháborodásunknak ugy a szállodás, mint az olasz fürdővendégek előtt kifejezést is adtunk. A szálloda folyosólyán térképet láttunk. A többit talán már méltóztatnak sejteni. Igen jól sejtik ... A térkép Középeurópát ábrázolta, de ugy, hogy Magyarországnak semmi nyoma sem volt rajta. Az osztrák-magyar monarchiát egyetlen egy szó jelezte: Austria. A legmagyarabb városaink németül szerepelnek rajta. Debrecin, Klausenburg, Szegedin stb. következtek szép egymásutánban. Mikor a dolgot szóvá tettük, azt a választ nyertük, hogy ez hivatalos térkép; az iskolákban is ilyent használnak. — Ha gyenge szavam elérne odáig, ezennel hálás elismerésemet nyilvánítanám a mi derék közösügyes külügyi képviseletünknek. — Az osztrákok álláspontját tudom érteni. Ok iparkodnak elrejteni bennünket a külföld szemei elől. Ok tudják miért. Én is megmondanám, de nem akarok a politika útvesztőibe tévedni. Ellenben sehogysem birom megérteni azt, hogy a sok középiskolai és egyetemi tanár közül —- kik az egész nyarat Itáliában töltik és résztvesznek a Rómában évenkint tartani szokott conferenciákon — nem akad egy is, ki ezen nemzeti sérelmet és egyben földrajzi valótlanságot leleplezné, vagy legalább az olasz újságokban szóvá tenné. Pedig én abban vagyok, ha másért nem, legalább a sok millióért, mit évente Olaszországba viszünk, meghallgatnák a szép szót és kiigazítanák térképeiket ' az igazságnak megfelelően. Ha hallgatunk, magunkra vessünk. A néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Pont. Eddig volt. Bár még akadna sok mondani valóm, olaszországi élményeim felsorolását bezárom. Nem lehetetlen azonban, hogy később újra megkezdem az elhagyott mezőn a böngészést — csak legyen hozzá érkezésem. Nem szeretném azonban, ha ez utóbbi kijelentésem bárkit is elkedvetlenítene. Mielőtt irótollam letenném, még néhány szót szentelek Zágráb városának. Hála a bölcsen megállapított vasúti menetrendeknek, csatlakozásoknak, le, ki, be, föl és átszállásoknak, ugy esett a dolog, hogy visszajövet, szinte akaratunk ellenére is 12 órát kellett Zágráb városában időznünk. És igy volt alkalmunk a jó horvát testvérek metropolisát szemügyre vennünk. Elmondom tehát rövidesen mit láttunk és mit nem láttunk. Zágrábot, akár a pogácsát, két darabra lehet törni. A régi és új Zágrábra. Az uj -városrész mindjárt a máv. szép indóháza mellett kezdődik és síkságon fekszik. Gyönyörű terekkel és fényes palotasorokkal ékes. Itt van az ipar és kereskedelem gócpontja. Van egymás tőszomszédságában két szép parkja a nagyhorvát ábrándozok mellszobraival megrakva. Itt van a Jelasics-tér, melynek közepén a hírhedt bán lovasszobra áll s kardjával magyarország felé mutat. Itt van a jezsuiták uj szép temploma és székháza is.