Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-31 / 36. szám

1913 augusztus 31. PAPA ÉS VIDÉKE. 3. a tanítás körébe tartozó mindennemű ügyek megbeszélése képezte. A tanítás és nevelésre gondot {ordítottak. A nevelés fö elve volt, hogy a tanítványok kötelességtudó, megelégedett emberek legyenek, kik példájukkal is nevelik a népet a józan élet, a kötelességek hív teljesítése, a nemesebb érzelmek és az önzetlen hazaszeretetre. Különös gondjuk volt arra, hogy a tanítványok vallási kötelességeiket hiven teljesítsék. Érdekes adatokat találunk a növendékek ellátásáról és segélyezéséről, a tanári könyvtár és a szertárak gyarapodásáról, végül az ifjúsági egyesületekről. Az intézetbe beiratkozott 125, vizsgálatot ugyanannyi tett. Volt a tanulóifjak közt: magyar anyanyelvű 110, német 12, román 1, vend 2. Vallásra: róm. kat. 76, gör. ke-1. 1, református 37, ág. hi tv. ev. 7, izr. 4. A statisztikai rész után találjuk az osztályzatok összegező kimutatását, a tanítóképesítés ismertetését, az intézet népességét az alapítástól fogva, a méhészeti tanfolyamon résztvettek névsorát. A gyakorló iskolába felvétetett 68, a gazdasági népiskolába 15 tanuló. Az ifjúsági egyesületnek 49 tagja volt. Az értesítő, melyet nagy körültekintéssel Pethes János igazgató szerkesztett, a következő iskolai évre vonatkozó tudnivalókkal végződik. A kisgazda boldogulása. Hazánkban kerekszámokban egymillió hold úrbéres legelő' van. Ez az egymilló hold valamennyi — alig van kivétel —- a Csáky szalmája. Kincseket érő közvagyon, amelyre senkisem gondol. A községi bírónak eskü szerint éber szemekkel kell őrizni a közvagyont; ámde százados közönyből és tudatlanságból elnézzük, hogy ez a közvagyon csupán a jó Isten oltalmára legyen bizva. A legelő füvét a szél veti; vakondok, mezei pocok és egér szántogatja, szél boronálja. S ugyancsak a szél vet bele burjánt, kutyatejet, lósóskát, szerbiántüsköt. Az emberek pedig közös útnak nézik, kocsikkal, szekerekkel keresztül-kasul átvágják, disznókkal felturatják, kora tavasszal ráhajtják a marhát, mely széles körmeivel elkopárosítja. 1898-ban a törvényhozás egy áldott törvénnyel felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hogy a pótadóval szörnyen sújtott községeket támogassa abban, hogy elhanyagolt közlegelőiket feljavítsák. A háromesztendős törvényt eddig 519 község vette igénybe. De még vagy 10.000 község nem ébredezik. A mi vármegyénkből meg éppen kevesen. Az 519 községben elvégzett legelőjavítás 870.000 koronát emésztett fel, tehát mintegy 3—4 korona kell egy hold legelő feljavítására. A szegény községeknek azonban a füldmivelésügyi miniszter ad segítséget fűmagra, boronák, ekék vételére, kutak ásására, felszerek, enyhelyek építésére. Nem ad azonban segélyt napszámosmunkákra, amelyek a legelőjavításoknál szükségesek, mert igen helyes az az álláspontja, hogy amelyik községnek lakói átlátják a legelőjavítás nagy hasznát, ott csak hálásak lesznek a községi biró urnák, ha kirendeli őket községi munkára és egy darabját megjavítják, füvei gazdagítják a legelőt, melyen majd a jószáguk jegelni fog. Aminthogy nem is sajnálták a munkát abban az 519 faluban, melynek birója, elöljárósága felrázta a lakósokat, hogy tenni kell. Ahol a községi közlegelő kopár, ott a szántóföld is vékonyan terem. Ma minden valamirevaló gazda tudja, hogyha trágyát nem hinÉrtesítők. VIII. A pápai állami tanítóképző-intézet értesitője az 1912—13. iskolai évről. Az értesítő, melynek élén a tanítóképzőintézet épületének fényképe látható, mindenekelőtt az év történetéről számol be. Panaszkodik a tanárhiányról, amennyiben ez, valamint az egyes tanárok betegsége zavarólag folyt be a tanítás menetére. Az igazgató maga vezette a köztartást és emellett még heti 28 órán tanított. A tanári kar létszáma csak új-év után, februártól kezdve lett teljes, amikor Juhász Imre is visszaérkezett. Mindeme hányattatás dacára a tananyagot teljesen elvégezték, még pedig általában megelégedéssel. A személyi változás c. fejezet nagy sajnálattal búcsúztatja Felszeghi István tanárt, valamint a nyugalomba .vonult tanfelügyelőt, Papp Sándort. A növendékek egészségi állapota eléggé kedvező volt. Súlyosabb betegség alig fordult elő. Részt vett az intézet az erdélyrészi méhészegyesület kolozsvári kiállításán, ahol díszoklevéllel tüntették ki. A szertárak szépen gyarapodtak. A tánctanítást és a céllövészetet is megvalósították. A f. évi julius 10—26-ig tartó méhészeti tanfolyamon részt vett 29 hallgató. A tanfolyamon résztvevők a földművelésügyi minisztertől különféle ajándékokat kaptak. Kirándulásokat Szombathelyre és Sárvárra rendeztek. Helyben megtekintették a dohánygyárat. Az értesítő közli azután a különféle miniszteri rendeleteket; az igazgató-tanács, valamint a tanács-tagok névsorát. A tanári testület Pethes János igazgatóval 18 tagból állott és két nevelőből. Volt egy intézeti kertész. A tanári testület a tanév folyamán 10 rendes gyűlést tartott, melyeknek tárgyát A régi Zágráb merőben ellentéte az újnak. Szük, hepe-hupás utcák, nagyobbára alacsony, földszintes házakkal. Legszebb még a Káptalan-utca, melynek egyik végén az új székesegyház van, amelyben csupán egyik ablakának üvegfestménye hirdeti, hogy a zágrábi püspökséget (most már érsekség) valamikor egy magyar király, szent László alapította. Van még e templomban egy magyar vonatkozású síremlék is, mely alatt egy Erdődy gróf alussza síri álmát, ki egykor Zágráb városának bőkezű mecénása volt. A jó Isten talán nem veszi neki rossz néven, hogy a ludak elé szénát rakott és gyömbérrel hizlalta a sertéseket. Persze, még az Ő idejében mások voltak a horvátok, mint manapság — világiak és egyháziak egyaránt. Megfordultunk a szent Márk-téren is, mely a közepén álló szép, régi, aránylag kisméretű templomtól kapta a nevét. A Márk-téren van a k. u. k. Corpscommando egy régi épületben, amely korábban zárda lehetett. Ugyanitt látható a mostanában sűrűn lakót változtató báni palota is. Ósdi, sárgásbarnára meszelt egyemeletes házak közé beékelt épület. Olyanforma, mint Pápán a Corvin-ház. Zágrábnak ma kilencvenezer lakosa van, de a horvátok erősen bizakodnak, hogy a legközelebbi népszámlálásig elérik a százezret és igy az ő fővárosuk lesz a legnépesebb délszláv város. Bejártuk az egész várost, az állomáson kivül nem hallottunk magyar szót, csak egy helyen. Magyar cég vagy felirat aranyért se látható egyetlen egy se. A vásártéren mégis akadtunk egy kis csárdára. Oly szívesen ráfognám, hogy magyar. Jókedvű horvátok itták bent a hegy levét és lejtették a tamburica hangjai mellett a nemzeti táncot. E csárda tulajdonosának a neve: Josip Haramija. Eh, hagyjuk meg őt is horvátnak. Ugy hallottuk, hogy a horvátok kiállításra készülnek. Ajánljuk nekik: öntsék szoborba a horvát nép hálátlanságát a magyar nemzettel szemben és akkor oly kolosszális művel állhatnak ki a világ elé, hogy annak csudájára még a Fidsi-szigetek emberevői is eljönnek. Éjnek-idején, szinte szökve hagytuk el Zágrábot. Szivünk nagyot dobbant midőn a Dráva hidján átrobogva beérkeztünk a gyékényesi állomásra. Akkor is, meg azóta is, ha megtett utunkra gondolok, egyre ez a kis dal zsong fülemben: Messze jártam, másutt is volt jó dolgom, Haj, de szivem csak azt mondja: jobb otthon. Mert igaz az, hogy mindenütt jó, de legjobb magunk hajlékában, a magunk hazájában . . . Még egy szót. Érzem, hogy ily túlságosan komor akkorddal nem zárhatom le e kis útleírást. Különben is a Fürdőlevelem t. olvasói méltán lehetnek kíváncsiak rá, hogy milyen eredménnyel járt a kúra, mely útitársam, a bátor és víg özvegy részéről soványító, az én részemről pedig hízó kúrának céloztatott. Őszintén feltárom a valót. Az én lenge porhüvelyem fájdalom csak négy kilóval gyarapodott. Nagyon drága kis hús! Az étvágyam azonban mégegyszer annyi értékűt javult, mint amennyibe az egész ut került Igy tehát mégis jól jöttem ki. A bátor és többé nem víg özvegynek ellenben tapasztalnia kellett az Írás szavainak igazságát, amely szerint: mind en, akinek van, adatik és bővelkedni fog . . . Igen adatott neki a zágrábbi állomás mérlege szerint kilenc, a pápai mérleg szerint pedig ujabb hat kiló. Most azt szeretné tudni: melyik mutatta a való igazságot ?! (Vége).