Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-07-20 / 30. szám

20. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 junius 15. az aratás mérlege s a pénzintézetek megnyitották az olcsó hitel zsilipjeit. Most még azok a hitelintézetek is zsilipet zárnak, amelyek eddig, habár vékonyan, a hitelnek némi kis erecskéjét áteresztették. Semmiféle vállalkozás nem lendülhet fel abból az egyszerű okból, mert semmire nincsen pénz. A jelzálogpiac terén vagyunk a legrosszabbul, hiszen zálogleveleink egész Európa pénzhiánya következtében visszaözönlenek és jelzálogbankjaink kénytelenek tőkéjüket felhalmozni, hogy a beözönlő papírokat visszaváltsa. Ezért a vidéki takarékpénztáraknak visszleszámitoló intézetei nincsenek. És az a tőke, melyeket ők forgatnak, már régen ki van helyezve. E mellett a hazai betétek nem szaporodnak. Hiszen a drágaság úgyis az igényeket szállítja le. S mégis az emberek gondja súlyos, kivezető pedig ma nincs belőle. Széli Kálmán a hazai pénzintézetek országos ülésén, jóllehet nem akart Hióbként vészhireket pengetni, maga sem tudja, hogy egyhamar a mai közgazdasági feszültség változik-e, enyhébb lesz-e? Pranger, az osztrák-magyar bank magyar származású vezértitkára nem tud egyéb kivezetőt a közgazdasági veszedelemből, mint azt, hogy a magyar középosztály fokozza le igényeit a minimumra. És ha két ilyen közgazdasági kapacitás ekként nyilatkozik, ki az az optimista, aki hisz a viszonyok gyors változásában. Erről szó sincs! Méltán írhattuk tehát cikkünk ciméül, hogy meddő nyárban vagyunk, amelyben a közgazdasági viszonyok változását váró reményeink éppen úgy elfagytak, mint ahogy az áprilisi fagy tönkre tette gyümölcsterméseinket. Ilyen viszonyok között hálás dolog lesz a Pranger eszméjére visszatérni és a legszigorúbb takarékosság elvét emlegetni. Hálás dolognak ez semmi esetre sem mondható, de viszont felette szükséges és kötelességét mulasztja a közvéleménynek minden orgánuma, amely ebben a meddő nyárban éppen a legszükségesebb takarékosság elvét nem említi. A takarékosság elvének azonban főmegvalósítója a magisztrátus, amely a piaci viszonyok javításában tervszerű és egymásután való intézkedéseket tehet. Elvárjuk ebben a nehéz közgazdasági helyzetben, a magisztrátustól, hogy a közlakosság megélhetési viszonyaiban ennek segélyére siet. Ma már elmulaszthatatlan, hogy a mi városunknak is legyen közélelmezési politikája és hogy mindent megtegyen, a legszükségesebb táplálékok minél olcsóbb megszerzésében. De ez magában még csak fél megoldás. Igazában a mai nehéz időket csak azok élik át válság nélkül és számíthatnak a jobb idők erőduzzadására, akik ebben a nehéz időkben minden irányban a legszigorúbb takarékossággal rendezkednek be. Hogy a mostani meddő nyár ne sokáig tartson, arról éppen a dolgozó társadalom nyugodt magatartása, takarékossági szelleme és bizva-bizása segíthet. A cserkészet nem kirándulások sorozata, hanem egész élet. Rendezett, ideális célokkal megnemesített diákélet, amelynek van saját törvénykönyve, saját társadalmi rendje, különböző a felnőttekétől. Az egyenruha, a csapat- és őrsi zászlók, a »titkos« jelek, a Morse-beszéd zászlóval, lámpával, sippal, füsttel, a táborozások mind csak keretet adnak az igazi cserkészetnek, amely elsősorban jellemalakító munka. A cserkész tízparancsolat a kiképzés s a vezetők egész működése annak a nagy hitnek a gránitalapzatán áll, hogy az ifjúságban mérhetetlen sok energia lakik s ezt a sok nemes erőt, amelyet az ideálizmus táplál, munkába lehet állítani. Az ifjúkor legszebb kincsét, a fantáziát föl kell a láncaiból oldani: hadd teremtsen, hisz az a lényege. Már az ifjúkorban teret kell adni az ember legerősebb ösztönének: a cselekvésre való vágynak. Ami jóság, készség, igazságérzet, munkakedv, teremtő zsenialitás csak lakik a fiuk lelkében, annak természetes utat kell adni. A cserkészet optimista: hisz benne, hogy az ember természeténél fogvájó. S ez a jóság kiáradni, érvényesülni, hatni akar. Innét van az, hogy a »cserkész tízparancsolat« sohasem használ imperativust, hanem konstatál. (»A cserkész becsületes«. — »A cserkész hasznossá teszi magát«. — »A cserkész mindig vidám«. — »A cserkész tiszta gondolatában, szavában és tettében« stb.) Nagyon helyesen mondja a magyar mozgalom egyik előharcosa, hogy a cserkészet alapja az abszolút egyéni becsület. Az egyéni megbízhatóság a kulcsa a legnagyobb szociális problémáknak. »Becsületes emberek hiányában új, a mainál jobban összeműködő társadalmat fölépíteni lehetetlen . . .« A cserkészet tehát több a játéknál és a sportnál. Öntudatos, kemény munka árán egy új társadalom fundamentumát lerakni: ez a célja. Az egész gyermekekkel foglalkozik, összes erőit, tehetségeit és igényeit számba veszi. Ki akarja vonni a modern élet fojtó légköréből. A cserkészet három célja: a jellemnevelés, a testnevelés, az ügyességek fejlesztése. Tehát évek munkája tart, a fiu 12. évétől a 18-ig. Nem más ez, mint az iskola munkájának a kiegészítése és részben lélekkel való megtöltése. Azt hiszem, legcélszerűbb lesz egy ideális cserkészőrs rajzát adnunk, hogy megérthessük a praktikus cserkészetet. Hogy viselkedik az igazi cserkész a legkülönfélébb helyzetekben, mit kell tudnia, milyen ügyességekhez ért ? Nagy psichológiai ismeretre vall a cserÉrtesítők. II. A pápai róm. kat. hitközség: iskoláinak értesítője az 1912—13. tanévről. Az értesítő az iskolaszék tagjainak az elsorolásával veszi kezdetét. A hitközség leányiskolái nagyobbrészt az irgalmas nővérek intézetében vannak elhelyezve, kisebb részt pedig az alsó- és felsővárosi iskolaépületben. Az iskolai év történetéhez fűződnek a tantestületben végbement változások, a beiratások, a vallásos és hazafias nevelésről szóló örvendetes jelentések, a kedvezőnek mondható egészségi állapot s az egyes ünnepségek, melyek közt leginkább a »Pastor Bonus« melodráma és a »Dóra vagy a jászol alázatának győzelme« karácsonyi szinmü érdemel külön felemlítést. Pápa város 600, a pápai takarékpénztár 200 K-val támogatták az intézetet. Látogatásokat Mihálik Sándor miniszteri kiküldött, Kriszt Jenő igazgató és több iskolaszéki tag tettek. Az intézet felszerelése részint vétel, részint ajándékozás utján gyarapodott. Az elemi leányiskola tanítótestülete Kriszt Jenő, a Ferencz József-rend lovagja, esp.-plébános, ker. tanfelügyelő, igazgatóval az élén 15 tagból áll. Az I-ső: A), B), C), a Il-ik: A), B), C), alll-ik: A), B), C), aIV-ik: A), B) osztályokból áll, melyekhez az V-ik és Vl-ik osztály járul. A beiratkozott tanulók közül az iskolai év elején volt összesen 655, melyből az iskolai év végén maradt 615. A megmaradtak közül az előmenetelben 92 kitűnő, 143 jeles, 142 jó, 136 elégséges, 102 elégtelen osztályzatot kapott; a magaviseletben 340 dicséretes, 207 jó és 68 tűrhető volt. A polgári leányiskola tanítótestülete szintén 15 tagból állott, kiknek a nagyobb része irgalmas nővér. A polgári iskolákról szóló tájékoztatót követi az egyes osztályokkész-tizparancsolat első pontja: »A cserkész, becsületében mindenkor bizni kell«. Az igazi cserkész csakugyan a lovag önérzetes büszkeségével őrzi becsülete tisztaságát. Büszke rá, hogy ő nem hazudik s bármit rá lehet bizni. Az őrs 6—8 tagból áll, élén az őrsvezetővel. Három őrs alkot egy csapatot, amelynek a kiképzését a tiszt vezeti. A kis csapat önálló egység, minden tagjának megvan a helye és föladata. Nem a tömegemberek felelőtlen gondtalansága tartja őket össze, hanem az erők egymást kielégítő tömörülése. Az őrsvezető — bár egykorú a többivel — a jellem szuggesztív erejével uralkodik az őrsön. Ő tanította meg az őrsöt a »tízparancsolat« praxisára, a cserkésztisztelgés, bottartás formáira, a hat legszükségesebb csomókötésre, a Morse-ábécére, az. előőrsi jelzésekre, a megfigyelésre és a megfigyelés alapján való következtetésre: de különösen a becsületes, helyes cselekvésre, amint azt a csapattiszttől tanulta. »A cserkész hasznossá teszi magát és segít másokon« és: »A cserkész mindenkivel szemben lovagias«. Valósággal versenyeznek a fiuk a jótettek kitalálásában. Ugyanaz a leleményesség, amely előbb rossz irányban kötötte le a fantázia teremtő erejét, most a