Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1912-12-29 / 1. szám

1912 december 29. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. publikumnak is bátran hívhatunk meg fővárosiakat. Azt hiszem, az egyszerű, jó matyókat bárki meghallgathatja. Nagy célunkat szolgálják végre a baráti összejövetelek, eszmecserék. Utol­jára hagytam. Talán ez a legkönnyebb falat? Óh, dehogy! Éppen ellenkezőleg! Ehhez kell igazán, a szó valódi értel­mében vett művelt lélek, aki apró, személyi csetepatékon fel tud emel­kedni. Nem megyek fel, mert ez, vagy az van ott; kilépek, mert ez vagy az megbántott, akkor jobb, ha becsukjuk a boltot! Igen, uraim, a közeledéshez, az érintkezéshez kell önlegyőzés, ál­dozni tudás! Csak a kezdet nehéz! Próbáljuk meg, tegyünk úgy, mint a művelt né­met katolikusok! Jöjjünk össze heten­ként egy-egy este minél számosabban! Vacsorázzunk meg korábban s töltsünk együtt egy-egy okos, kedélyes teás­estét! A beszéd, a társalgás anyagát csak addig kell keresnünk, mig félünk egymástól. En hiszem, hogy ez össze­jöveteleink fogják körünket merész len­dülettel igazi élete útjára terelni. Ma, a szent estén, mikor e soro­kat rovom egy balatoni falucskában, ezt kérem a betlehemi Kisdedtől, kit a szent ostya hófehér fátyolában ez éjjel kezembe, szivembe fogadok. X Karácsonyi előadás a Kat. Munkásnőegyletben. Nagy ünnepe volt a mult vasárnap a Kat. Munkásnőegyletnek, mert bár többször volt már részük az egyesület tagjainak fel­olvasó estékben, de az egész egyesület a nagy nyilvánosság elé ezen a napon lépett először. Ezen fellépésnek két része volt: az egyik vasárnap reggel folyt le, a másik pe­dig délután. Nem tehetem, hogy meg ne emlékez­zem a vasárnap reggel történtekről, mert az nagyszerű, fölséges, megható volt. Amikor egy új kat. egyesület úgy lép a nyilvános­ság elé, hogy közel kétszáz tagja, élükön a lelkesedésükről, áldozatkészségükről már any­nyira ismert tisztikarral és választmányi ta­gokkal, járul az Úr asztalához és fogadja szivébe az elnök kezéből az élet forrását, akkor az az egyesület már ezen egy tényé­vel kimutatta, hogy van létjogosultsága, hogy igen üdvös intézmény. Megértjük az elnök szavait, melyeket a délutáni ünnepélyen mondott, hogy boldognak érezte magát e napon, hogy, ha eddig szerette az egyesüle­tet, ettől kezdve még inkább fogja szeretni, hogy beszéde első részében lelkes szavakkal ünnepelte az egyesülete tagjaiban élő szeretetet. A délutáni ünnepély az alsóvárosi elemi iskola tornatermében folyt le a szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt teremben. Szép, nagyszerűen sikerült ünnepély volt ez. Meg­emlékeztem az elnöki beszéd első részéről, hozzácsatolom, hogy a második részben ecsetelte a karácsonyi ünnep szépségét és fontosságát. Volt a programmban két szavalat (a harmadikról, Polgár Mariska szavalatáról sajnálattal kellett lemondanunk, mert a sze­replő nem jelent meg — valószínűleg nem juthatott be az embertömeg miatt). Frisch Juliska (Boldogasszony Anyánk) és Kis Erzsi (Levél Amerikából) szépen előadott szava­latai mindenesetre nagy fokban emelték az ünnepély fényét. Biró Annus és Mészáros Annus nagy szorgalommal megtanult dialó­gust adtak elő (A tanítónő). Az ügyesen és ízlésesen készült ruhákban, 32 szereplőtől előadott karácsonyi színdarab (Bethlehemi asszonyok) nagy hatást ért el. Az egyes szereplők nevének elősoro­lását elhagyva általánosságban azt jegyzem meg, hogy a kitűnően felosztott szerepeket minden egyes szereplő igen ügyesen ját­szotta el. A színdarabot a szereplőktől alakított élőkép fejezte be. Még külön kell szólnom az énekekről. Több éneket adott elő az ezen ünnepen először föllépő dalárda két hangon. A taní­tás ügyes kezekbe van bizva, az eredmény legalább ezt mutatta, másrészt fényes bizo­nyíték a dalárda tagjainak lelkesedésére és arra, hogy a tagok áldozat árán sem riadtak vissza attól, hogy minél szebbé tegyék a karácsonyi előadást. Meglepetésszerű volt, de annál meg­hatóbb is, amidőn a programm befejezése után Kis Erzsi lépett a pódiumra és hálás szívvel mondott köszönetet az elnöknőnek a szives fáradozásért, türelmes szeretetéért, amit a darab betanításánál tanúsított, a társelnöknőnek, az elnöknek, titkárnőnek, Dvorzák Ilonka választmányi tagnak és a kar­nagynak a tanúsított érdeklődésükért, fára­dozásaikért. Mindnyájuknak szívből gratu­lálhatunk. i • Válasz a Pápai Lapok választás előtti cikkére. Tek. Szerkesztő' Úr! Kérem legyen szives b. lapjában a következő soraimat az igazság érde­kében, ugy amint én egyszerű szavak­kal leirom szószerint közzétenni. Igaz, hogy az újságírás nem hiva­tásom, éppen ezért az olvasóközönség elnézését kérem, ha valamiben nem a legkorrektebbül fejezem ki magamat. Előre is kijelentem, hogy soraimmal senkit megsérteni nincs szándékomban, de a jelen esetben úgy magamat, va­lamint több iskolaszéki tagtársamat megvédelmezni kötelességemnek tartom. A »Pápai Lapok« mult heti szá­mában egy névtelen úr heves kiroha­nást intézett a pápai róm. kat. iskola­szék iparos és földmives tagjai ellen. A cikkében felhozott vádak nagyobb része alaptalan, de ha igazak volnának is, akkor sem lenne érdemes velük bő­vebben foglalkozni, mert ha mi egy­szerű emberek elkövettük volna is azo­kat a kis ártatlan dolgokat, amelyeket nagynak igyekszik felfújni, nem rossz­akaratból, hanem az illető névtelen ur szerint is, járatlanságból és jóhiszemü­leg követtük volna el. Hogy azonban nem tettük, legjob­ban bizonyítják az iskolaszéki határo­zatok, melyek jegyzőkönyvbe vannak foglalva. (Igaz a legtöbb ma is csak papiron van). Azért kérem nemcsak a névtelen urat, hanem az általa irt cikk bárme­lyik olvasóját is, tekintsék meg az is­kolaszék jegyzőkönyvét, legalább meg­győződnek arról is, hogy akik ellen a vádak irányulnak, megtették kötelessé­güket, ami miatt nem egyszer kelle­metlen helyzetbe kerültek s megaka­dályoztattak üdvös, a hitközségre anya­gilag és erkölcsileg is hasznothozó munkájukban. Megvagyok győződve, hogy a ma­gát megnevezni nem merő, csak vá­daskodni tudó cikkíró úr vagy félre lett vezetve, vagy fel lett kérve, ha ez sem, akkor rosszakaratulag valami nem igazságos dolognak kivitelére akarja a kat. közvéleményt hangolni. Legalább erre vall minden sora, de legjobban az, hogy a szent Karácsony ünnepe előtt és a választás küszöbén dobja bele a gyűlölség üszkét a kat. közvé­leménybe, számítván arra, hogy a vá­lasztást megzavarva az ő, vagy az őt beugrató egyén javára fog eldőlni a választás. Érzi és cikkében jelzi is, hogy ne­héz lesz a munkája, amit nem az igazság fegyverével akar megvívni. Egyébként úgy látszik, amolyan fajta ,,mű" katolikust tisztelhetünk a névte­len személyében, aki még azt sem tudja, hogy a hitközségünk ügyeit iga­zán szivén viselő hitközségi tagok ka­tolikus újságot is olvasnak és abból szereznek tudomást a katolikus ügyek­ről, mert ha tudta volna, nem a ka­tolicizmussal homlokegyenest ellenkező lapban tette volna meg rosszakaratú nyilatkozatait. Vagy talán attól tartott, hogy a mi lapunkból azok is értesülnek cikkéről, akiknek a cikk nem volt szánva. Vagy attól félt, hogy azok az izig-vérig kat. tagok is megtudják, akik sokkal jobban ismerik kik vannak ve­lük és kik ellenük, kik azok, akik igaz­ságos ügyük mellett harcolva, nem ki­méinek sem időt, sem fáradságot, hogy a hitközségi tagok fillérjeit és jogait megvédjék. A hitközségi tagok tudni fogják kötelességüket a választáskor minden újabb támadás, félrevezetés és izgatás nélkül is. A mi részünkről sohasem volt szokás, de nincs is rá szükség, mert nem szavakkal, hanem tettekkel lehet előbbre vinni a hitközség ügyeit. Ezeket akartam a tisztelt névtelen urnák b. figyelmébe ajánlani. Egyúttal pedig kijelentem, hogy soraim valódi­ságáért minden körülmények között helyt állok, de ha a vádaskodó ur nem meri megnevezni magát, vagy az általa

Next

/
Thumbnails
Contents