Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-15 / 25. szám

15. PÁPA ÉS VIDÉKE 1913 április 27. gedve — hogy az »Alkotmány« friss hirek szolgáltatásában hiányt szenved, vájjon rászolgált-e már ezáltal arra, hogy a katolikusok házaiból egyszersmindenkorra száműzessék ? Mert jól gondoljuk meg kat. hittestvéreim — nem arról van szó, hogy én egy újság tartalmán naponta végigfutok; — nem, hanem arról van szó, hogy annak az újságnak a tartalma véleményemmé, meggyőződésemmé, mintegy véremmé válik; arról van szó, hogy az az újság iskola, amelybe tanulni járok s amit ott tanultam, az lesz az én szellemi irányítóm, cselekedeteim rugója, egész világnézetem; úgy, hogy azt mondhatnám: amilyen az újság, olyan az olvasója .. . Ha kat. hittestvérem még ezután is húzódozik a kat. sajtóval szemben tartozó kötelességteljesítéstől, nem fogom vádolni őt, csak konstatálni kívánom, hogy az ő esete is egy beteges tünete ama nemtörődömségnek, ama vétkes indolenciának, mely kat. közéletünk akaratát a kat. sajtóval szemben fogva tartja. Nem is vádolhatom őt, mert az indolenciának eme tünete a kat. intelligenciának nemcsak világi, hanem egyházi tagjain is észlelhető. Van Pápán világi pap, meg szerzetes is, aki nem járatja, nem olvassa, talán még látni sem akarja az »Alkotmány«-t. Nem kisebb tekintély, mint Magyarország hercegprímása a kat. sajtó hölgybizottság ezidei közgyűlésén azok fölött, kik különféle ürügyek alatt az ellenséges sajtót támogatják filléreikkel, a következő találó szavakkal mondott ítéletet: »Nem fér a lelkemre, hogy a kritikusok és kényeskedők sorába álljak és vádakat emeljek azok ellen, akik különben csak elismerést érdemelnek s leszóljam azokat az újságokat, melyeket a mi ellenfeleink kevésbbé szoktak megszólni, mint jóbarátaink. Nem teszem, mert nincs is okom rá, hogy sajtónknak alsóbbrendű voltát megállapítsam és fegyvert adjak azok hezébe, akik úgyis csak ürügyet keresnek, hogy a kat. sajtótól való idegenkedésüket s a rossz sajtóhoz való vonzódásukat igazolhassák. — Sokat hadakozom úgy nyilvános beszédeimben, mint magánérintkezéseÍHíben a katolikusok ellen, kik a kat. sajtó olvasását nem tartják szükségesnek s azt el is hanyagolják. Az ürügyeknek egész seregét hallottam, amelyekkel eljárásukat mentik. Többnyire három okra hivatkoznak. A mi sajtónk politikai irányában nem értenek egyet, a hangját túlságosan erősnek tartját, a színvonala nem oly magas, mint a többi újságé. Kifogásaik fölött gondolkoztam és elmélkedtem, de nem találok számukra mentséget. Nekünk is igen értékes újságjaink vannak, amelyeket felkarolni érdemes«. •— íme, Magyarország hercegprímásának a szavai! Velük bátran felelhetünk mindazoknak a katolikusoknak, kik csak azért kicsinylik le a kat. lapokat, mert szivük nem bir elszakadni a megszokott rossz vagy közömbös újságoktól. Még csak arra kívánok röviden rámutatni, mint tartanám lehetségesnek, hogy a kat. sajtó iránt a magunk körében a jelenleginél legalább egy fokkal nagyobb érdeklődést tudjunk kelteni. Ismeretes, hogy a kat. sajtóhölgyÉn örültem e kirándulásnak, mert én még erdőben nem voltam soha; talán ez az öröm volt az oka, hogy a kirándulás napján már kora hajnalban fölébredtem. Édes jó mamám ellátott mindenféle útravalóval: ennivalóval, jó tanácsokkal; az ennivaló elfogyott; de a jó tanácsai nem fogytak el. O úgy készit engem arra a nagy útra, mely majd a sirig tart, az élet útjára: jó tanácsokkal is, a példájával is: az Isten áldja meg őt érte! Tehát ki a vasúti állomásra. A vasparipa büszke pöfékeléssel türelmetlenül eregette a füstöt; büszke volt, mert talán még ily sok reményt, mint amennyi a mi sziveinket eltölti, sohasem szállított; meg türelmetlen is volt, mert alig várta, hogy minket az anyatermészet édes, virágos, illatos ölébe betehessen. Vidámat füttyentett, mikor megkapta az engedelmet, hogy mehet. Nekem eszembe jutott amit a papámtól hallottam, hogy az ember életútja — főleg a házastársaké — a legtöbb esetben vidáman kezdődik, de sokaké szomorúan végződik. No, de én azt gondolom, hogy ha az Isten velünk, akkor ki vagy mi ellenünk; azért fölsóhajtottam, hogy Isten legyen velünk és őrizzen meg minket minden veszélytől. A vasúti kupé ablakából nemsokára ringó vetéseket láttunk; elterült előttünk az a nagy asztal, mely mindeneket táplál, amelyhez ugyan oda ül mindenki, de nem mindenki tekint föl arra, aki ezt számára megterítette. Vannak hálátlan szivek. Nos, én hálátlan nem akarok lenni, mert igen megijedtem, mikor egyszer kedves hitoktató urunk így szólt hozzánk: »Leányok! az Úr Jézus nem panaszkodott akkor, mikor ostorozták; egy jajszót nem ejtett ki, mikor tövisekkel koronázták és a keresztre szegezték, hanem akkor igenis panaszkodott, mikor 10 bélpoklost meggyógyított és csak egy jött vissza megköszönni; akkor ezt mondta: tizet gyógyítottam meg és csak te jöttél vissza hálát adni; hát a többi kilenc maradt? A hálátlanság fájt az ő szivének«. tin ekkor föltettem magamban, hogy hálátlan nem leszek; annak a szerető szivnek fájdalmat okozni nem akarok. Isten segítsen meg ebben. bizottság több városban már eddig is jelentékeny sikert aratott. Miért nem alakíthatnék meg mi is ezt az egyesületet? A hölgyek mindig találékonyak s mint ilyenek módját tudják ejteni annak, hogy a kat. sajtónak számos előfizetőt szerezznenek. Jámbor nők voltak azok, kik kora hajnalban siettek a sirhoz, hogy drága kenetet vigyenek az eltemetett Igazsághoz. Női szivek lesznek azok is, kik a kat, intelligencia érdeklődését, mi több — áldozatkészségét fölkeltik a méltatlanul leszólt, agyonmellőzött s eddig még eltemetett kat. sajtó iránt. A Kat. Kör pedig rendezzen sajtóvita-estélyeket, melyeken a kat. sajtóval szemben felhozható ellenvetések nyomban megcáfolhatok, az üres kifogások eliminálhatók lesznek. Ily lelkes, agitatócius tevékenység mellett talán elérhetnők azt, hogy Pápára, ahol 12 ezer katolikus lakik és közel 400 a Kat. Kör tagjainak a száma: egyetlen lapunk az »Alkotmány« nem úgy, mint eddig 10—14 példányban, hanem megfelelő arányszámban jönne és elérhetnők azt, hogy a Kat. Sajtóegyesületnek Pápán több tagja lenne. Mert csak nem kell bizonyítanom, hogy hitünk élő hit lévén, mindegyikünk részéről tettet, áldozatkészséget követel ? Azt talán meg említenem sem illik, hogy az áldozatkészségben az intelligencia egyházi tagjainak kell előljárniok, akiknek példája majd a világiakat is hasonló tettekre sarkalja?! Alkalmatlanságomért a Szerkesztő Ur bocsánatát kérve, vagyok őszinte tisztelettel Pápa, 1913. jún. 3.-án Figyelő. Három vasúti hidon is mentünk ág mire célunkhoz: a marcaltői állomásra oda értünk. A kedves nővér Stella azt mondta,, hogy az említett hidak a Tapolca és Marcalfolyók, valamint a Vasmegyei Csatorna fölött vannak emelve. Az állomásról a keszői plébánia-templomba vonultunk, hogy a nap első zsengéit Istennek szenteljük. Tanultuk ugyanis, hogy Isten előtt mily kedves minden, ami első, ami zsenge. Kedves volt előtte az ószövetségben az első bárány, az első kéve, az első gyümölcs, az első gyermek, azért mindezeket föl kellett ajánlani neki. Mert kedves előtte a gyermek első imája, első sz. áldozása, a nap első percei; úgy örülök, hogy én a kiránduláskor is a nap első perceit a szentmise meghallgatásával neki szentelhettem. Azután a helybeli plébános ur elmondta előttünk, hogy mi lesz a programm; meg azt is hozzá tette, hogy mi legyen egész életünkön át a programm; ez az egyetlen egy szó: engedelmesség. Mindenki, aki a boldogok dicső sorában van, engedelmes