Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-04-20 / 17. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913. április 20. 17. szám. w ß ß Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ar: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám, Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. A Pápai Katolikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 26 fillér Felelős szerkesztő: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Zsilavy Sándor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Felekezeti reakció. Ugylátszik tényleg van ilyen. Addig festették a falra, mignem megjelent élő alakban. Csakhogy rossz helyen keresték, nem jó helyre adresszálták, most azonban az elfogulatlan ember (van ilyen odaát ?) megláthatja, hogy hol vetették el a magvát, hol ápolták és nevelték nagyra ezt a csúf növényt. Mi a magunk részéről mindig tudtuk. Iskolaavatás, lelkészbeiktatás, soha el nem szalasztott alkalmak voltak, hogy rajtunk nagyokat ne üssenek ok-, célés szükség nélkül. És felül rá, nekünk ezt szemtől-szembe el kelle türnünk, mert az ünnepségre meghívtak — tehát vendégek voltunk —- sőt alkalomadtán lányainkat is felkérték, hogy a női karban vegyenek részt. Felolvasások, nyilvános előadások, akárhányszor vegyesvallásu — esetleg fizető — közönség előtt ritkán estek meg anélkül, hogy egyházunkat, hitéleteinket és magunkat minden apropos nélkül ne csipkedtek volna. Mint a flotta a szárazföldi seregeket, úgy támogatta a sajtó ezt a keresztényiden hadjáratot: folyóirataikban támadtak, mintha mi nem is magyar testvéreik, mintha nem is keresztények, mintha állambontó és nem tizenkilenc évszázadon át államalkotó és fenntartó elem volnánk. Hitbeli megerősítésre szánt könyveikben durva, oda nem is tartozó nivótlan, komolytalan kritikával tárgyalják vallásunkat, röpiratokban a felekezeti gyűlölséget plántálják ártatlan lelkekbe, gyermeteg elmékbe, intakt szivekbe, a velük egyirányú, velük együttélő gyermektársak ellen. Fájdalom, hogy igy kellett, hogy igy lehetett bokrétába szedni ennek a mérges növénynek hajtásait. Ismételjük, fájdalom, hogy lehetett, mert ezek a nagy vonásokban vázolt tények letagadhatatlanul megtörténtek s történnek napjainkban is. De azért mégis mi vagyunk a türelmetlenek, a reakciósok, a békebontók. Oh dicső, Aesopus, aki évezredek előtt éltél, de élhetnél manap is és ma sem Írhatnál mást, mint — quare conturbas aquam meam ? (miért zavarod a vizemet ?) Am nézzük az érem másik oldalát, talán mi is bűnösök vagyunk ezekben az állapotokban. Talán harcias pózokban, kihivó cselekedetekben mi lobbantjuk lángra a szenvedelmeket ? A szivemre teszem a kezemet és elmerem mondani, hogy nem. Sőt, hogy a bizonyítást is felajánljam, felhívok mindenkit, menjen el iskoláinkba, egyesületeinkbe, előadóestélyeinkre, nagygyűléseinkre és meg fog győződni, hogy ott soha egyetlen sértő, támadó, gyűlölködő hangot nem hallani. Sőt meggyőződhetik arról is, hogy a nagy szellemek, a nagy költők, az emberiség minden jótevője előtt, minálunk osztályozás nélkül hajol meg mindenki. Társadalmi téren se vonjuk ki magunkat semmi arra méltó akció támogatásából, sőt erőinket nem egyszer készséggel állítjuk tisztán más felekezeti jótékony vagy kulturális cél szolgálatába. Lapunkat se vádolhatják, hogy valaha támadott és nem csupán TARCA. A pápa. A katolikus világ most ünnepli diadalmas felszabadulásának 16 százados évfordulóját. Alig csorgott ki Krisztus vére a Golgotán s az evangélium a népek apostolának, sz. Pálnak szavai szerint, már az egész világon hirdettetik. Hozzá tehetné a nagyapostol: és üldöztetik. A Megváltó halála után rövid harminc évre a keresztények rengeteg tömegének vérében tobzódik Néró, a világbíró Rómának őrült zsarnoka. »Ingens multitudo« rengeteg sokaság a ker. vértanuké, irja a pogány Tacitus. És tart a rémes üldözés 300 éven át szüntelenül, mig csak Konstantin császár 313-ban Milánóban meg nem irja az Egyház szabadságlevelét. E nagy dátumot ünnepeljük az idén. És még valamit! X. Pius pápa most üli uralkodásának, vagy mint ő mondaná, kálváriájának 10-ik évfordulóját. Most üli, de nem a feltámadás erős erejével, hanem a kereszten függő Jézus halálos bágyadtságával. A kat. világ szeme az ujjongó öröm s az aggódó részvét könnyétől csillogva tekint most Rómába, szent Péter sírja felé. Foglalkozzunk hát kissé ez alkalommal a pápával, nem a személlyel, hanem Krisztus helytartójával! Vájjon nincs-e Krisztusnak szüksége helyettesre és külön papirendre? Nincs, illetőleg nem volna, ha ugy nem akarná, hogy szüksége legyen. De az Úr Isten a természet világában is, úgyszólván, csak kivételképpen működik személyes behatással, hanem másodlagos okokkal. Erőt önt az anyagba, megindítja, irányát szabja s mindenható akaratával folytonosan akarja ezen erők működését. Ugyanígy jár el az Ur a természetfeletti világban is. Rendkivüliséget, csodát ritkán művel. Elültette az Egyház fájának mustármagját, erőt oltott e magba, a hatalmas fejlődésnek el nem fojtható erejét. Kertészekre, papjaira bizta, kiknek hatalmat adott az áldozat bemutatására; a népek tanítására, megkeresztelésére és lelki kormányzására. Miképpen engem küldött az Atya, aképpen küldelek én is titeket — mondja az Úr tanítványainak. Találóan irja sz. Ágoston, a kat. Egyháznak a protestánsoktól is elismert, ragyogó csillaga: Aki teremtett téged nélküled, nem vált meg, nem üdvözít téged nélkülöd. Ha valahol, hát a megváltásban, helyesebben megváltódásban szükség van az emberi közreműködésre. E közreműködés pedig — mint az a Szentírásból kétségtelenül kitűnik — kettős. Egyrészt megkívánja az Úr, hogy önmagunk felhasználják azt ő kereszthalálának végtelen érdemét; másrészt papjaiban segítőtársakat rendel mellénk, hogy bennünket a Krisztus kegyelmének felhasználására megtanítsanak; a kegyelem eszközeit számunkra kiszolgáltassák; az Úrvacsorát (misét) meg-megujitsák s vele bennünket az örök életre tápláljanak. Amint a testnek főre, az épületnek alapra, a hajónak kormányosra van szüksége, ugy van szüksége minden testületnek egy főre, egy vezetőre. Krisztus a mi egyházunk sarkköve; Krisztus a mi természet-