Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-01-06 / 2. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. január 6. 2. szám. PÁPA ÉS DÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetesi- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. RET IGE. Irta: Dr. Hannig- Györg-yné. — Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert övék a menyeknek országa«. Es az édes Jézus maga köré gyűjti az ártatlan, mosolygó, kacagó sereget. Komoly, fenséges, gondokkal telt arcán szelíd mosoly vonul át. De lehetne is-e nagyobb öröm, mint elmerülni az ártatlan szivek játékába, mint beletekinteni egy szelid gyermekszempárba. Boldog volt az édes Üdvözítő az ártatlan sereg között. De im az arcán mintha árny vonulna át, mintha nem elégítené ki szivét az ártatlanok szeretete, rajongása, mintha még vágynék más valami után. Oh igen, karjait kitárja s elhangzik egy alkalommal e másik fenséges ige: »Jöjjetek hozzám, ti, kik fáradoztok s terheltek vagytok s én megenyhitlek titeket. Oh végtelen szeretet, te nem ismersz határt, nem elégszel meg csupán az ártatlanokkal, szived többre vágyik, nagyobb szeretetet rejt magába. Mérhetetlent, végtelent! Vágyódik a fáradtak s terheltek után. Fáradtak?! Terheltek?! Ti vagytok, kiket az élet gyönyöre kimerített, kik az ártatlanság hófehér köntöse helyett a bűn terhét viselitek. Az édes, szeretett Üdvözítő utánatok is vágyik, sőt ő maga mondja: »nem az igazakért jöttem e világra . . . « Nézzetek az ő lánggal égő szivére, hogy esdekel, hogy könyörög, hogy kér. Útra kel az elveszett, az eltévedt báránv után. E két ige mélységes tartalmán elgondolkodva, valami benső hang azt súgja, hog\- ezeket Krisztus örökségként hagyta ránk. Hogy elmélyedjünk bennük, átitassuk velük a lelkünket, elménkbe véssük s átvigvük életünkbe. Igen ! Tegyük e két igét magunkévá. «Engedjétek hozzám a kisdedeket, hisz övék a menyeknek országa.« így szól az első. Ha végig tekintünk az ártatlan gyermekek közt, azt fogjuk tapasztalni, hogy sok az árva, elhagyatott, sokszor eltaszított, sokan vannak, akikhez nem szól senki e szavakkal: »Jöjj hozzám«; nem ismerik a szerető anyai szív melegét, a szerető anyai ajak ringató dalát. De ismerik a nyomort, a nélkülözést, a küzdelmeket. Oh, jó lelkek, váljatok krisztusi tipussá; tegyétek magatokévá az ő igéit s karoljátok föl az ártatlan gyermekeket. De Krisztusnak, az édes Üdvözítőnek e másik igéjét is fogjátok fel: »Jöjjetek hozzám, ti, kik fáradoztok s terheltek vagytok s én megkönnyitlek titeket.« Ne csak a mosolygó rózsabimbók után nyújtsátok ki kezeiteket, hanem menjetek el a mocsarak partjára, ott is vannak virágok, nevük olyan különös, tán sokan nem is hallották: »Lápvirágok«. Tudjátok, kik ezek!? A bűn ösvényein haladók! Lássátok, az édes Jézus ezekhez is lehajolt. Oh ti jó lelkek, kik szeretitek az Urat, legyetek ebben is krisztusi tipusok. Menjetek el azokhoz is, akiknek szemében az ártatlanság szelid mosolya helyett démoni TÁRCA. A földi menny. Ne hidd, hogy tiszta boldogságot Nyújthat Neked a nagyvilág . . . Krőzusi kincs, cézári hirnév, Dicsőség — csalfa délibáb. Kergessed bár a fény, a pompa Hivalgó csillogásait ... Nem az, nem az, mit lelked áhit, A boldogság nem ott lakik. A fény, a zaj hiába csábit, Nyugalmad ott fel nem leled, Csak arra jó a fény palástja, Hogy fedje koldus lelkedet. Csak egy, mi üdvözít e földön Legyen bár talpalatnyi tér — Egy édes otthon puha fészke, Mely kincsek ezrivel fölér! Pihenj meg ott! . . . Szent tiszta lánggal Ott lobog a híi szeretet, — Hitvesed, gyermekid szeméből Rád egy-egy mennyország nevet. Rejtőzz el ott szeretteiddel! E kis zug az, mely boldogít, — S hagyd a lidércfényt kergetőknek A pompa, hír, fény csábjait. Szelényi József. TALiÁL»KOZÁS. — Irta: Törökné Kovács Hermin. — A nyári délután legmelegebb óráiban szinte kihaltnak látszott az egész kis fürdőtelep. Minden ablak szorosan csukva, a redőnyök leeresztve; egyetlen élőlényt se lehetett látni sehol. A nyugati hegyek magas ormáról kellemesen lágy szellő lengett alá s borzongatta a faleveleket. Ugyancsak jól esett ez a gyenge fuvalom a rekkenő hőségben. Dorogit Eta minden lelkiismeretfurdalás nélkül szökött meg délutáni álmaiba merült mamája mellől s táguló tüdővel szívta magába a tavaszi levegőt. Mintha fojtogatta volna valami odafönn a zárt szobában, úgy érezte. A mozgás szükségét ezúttal természetes kíváncsiság is támogatta. Csak a tegnapi esti órákban jöttek és a délelőttöt annyira igénybe vette a kipakolás, rendezkedés és egyéb szükséges kellemetlenség, hogy jóformán még körül sem nézhetett. A közös ebédlőben sem jelenhettek meg, mivel Doroghné szigorúan ragaszkodott nézetéhez, mely szerint az első benyomás döntő erővel bir. Már pedig valami kis toalett-hiba elintézése vált szükségessé. Eta érdeklődve nézett körül s általában csinosnak, érdekesnek talált mindent. A park százados fái, az üde gyepszőnyegek, tarka színben pompázó virágágyak, homokos utak, szóval minden igen szép volt. Délelőtt olyanformán látta az ablakból, hogy a fürdő közönsége is megfelel ennek a dekorációnak. Mindez valósággal felvillanyozta kedélyét és gyors, rugalmas léptekkel indult neki a hosszú fasornak. Szelid emelkedéssel vezetett ez lel felé, majd hirtelen, csaknem meredekké válva sietett fel a komor, erdőborította hegyre.