Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-12-15 / 51. szám

1912 december 22. PÁPA ÉS VIDÉKE. 407. érkezett be a nyomdába a főmunkatárs tudomása nélkül, akkor nem lehet baj. A gyors, lázas szellemi munka következtében megeshetik, hogy henye, kevésbbé megfelelő kifejezések csúsznak a tollúnk alá, — arra való a főmunkatárs, hogy ezeket szebbekkel, megfelelőbbekkel pótolja. A korrektura alkalmával — ismétlem — csak a sajtóhibák kijavításáról lehet szó. Itt már nincs helye annak, hogy új kifejezéseket szúrjunk közbe vagy egyes, nekünk nem tetsző sorokat töröljünk. Mert akár hozzátoldunk a szöveghez, akár elveszünk belőle, új tördelésre van szükség. Ez pedig fölösleges időfecsérlés és még fölöslegesebb pénzkidobás. Bíboros püspökünk ünneplése. Megyéspüspökünk Öeminenciája mint kinevezett bíboros dec. 4-én ésti 7-kor vonult be Budapestről jövet székvárosába, az ősi Veszprémbe. A polgármesterrel élén már az almádi állomáson több tagú küldöttség üdvözölte. Esti fél 8-kor haladt el remek négyese a Veszprém utcáin hullámzó, ujjongva éljenző néptömeg közt székespalotájába, hol a káptalan, a városi tanács, a püspöki tisztikar, előkelőségek és a központi papság tisztelgését fogadta. A biborosi zucchettót hozó, pápai küldött, Orsini Miklós herceg dec. 6-án 4 órakor érkezett Veszprémbe. Megérkezése után este 5 órakor a Veszprémben állomásozó 17-ik gyalogezred két zászlóaljának tisztikara a székesfehérvári honvédzenekar közreműködésével kitűnően sikerült szerenádot rendezett Oemínenciája és magas vendége tiszteletére. A biborosi zucchettót dec. 7-én pont 12 órakor nyújtotta át Orsini herceg megyéspüspökünknek. Ennek átvevése után a pápa olasz nyelvű üdvözlő levelére Öeminenciája ugyancsak olasz nyelven válaszolt, kifejezvén fiúi hódolatát és ragaszkodását a római szentszékhez. A zucchettó átnyujtását 70 terítékű diszebéd követte. Az aranymisét Bécsben mondotta el megyéspüspökünk Öeminenciája, mert a biborosi biretum átvételére Bécsbe kellett utaznia. Itt érte Őeminenciáját, ki csütörtökön vette át az uralkodó kezéből méltósága egyik jelvényét, a király meleghangú irata, mely a ritka jubileum alkalmából igy hangzik: Kedves báró Hornig bíbornoki Az isteni Gondviselés megengedte, hogy ön áldozó papságának ötvenedik évét betölthesse. Örömmel üdvözlöm önt ezen ünnep alkalmából. Szivesen emlékezve meg újólag azon kiváló érdemekről, melyeket ön az egyház, a trón és a haza iránti hű kötelességteljesitésben szerzett, szivből kivánom, hogy a Mindenható kegyelméből közhasznú és érdemdús tevékenységét még sok éven át folytathassa. Kelt Bécsben, 1912. december 9-én. Ferenc József. Az aranymise alkalmából Veszprém város képviselőtestülete rendkivüli közgyűlést tartott dr. Komjáthy László polgármester elnöklésével. A tanács inditványt terjesztett elő biboros püspökünk Öeminenciájának biborosi kinevezése alkalmából való üdvözlése tárgyában. Dr. Óváry Ferenc orsz. képviselő méltatta Öeminenciájának a város közhasznú és kulturális intézményei körül hozott áldozatkészségét és érdemeit. Dr. Horváth Béla főjegyző felolvasta az üdvözlő távirat szövegét, melyet a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel tudomásul vett és a Bécsben időző püspökünk Őeminenciáját táviratilag üdvözölte, ki a közgyűlés üdvözletét táviratilag köszönte meg. Este a várost kivilágították. A biborosi biretum ünnepélyes átadása csütörtökön délelőtt 11 órakor ment végbe a bécsi udvari templomban. Mgr. CaccaiDominioni Camilló, titkos kamarás, apostoli legátus, aki biboros püspökünk Öeminenciája kinevezésére vonatkozó pápai brévét hozta és Orsim Lelio herceg, apostoli küldött, pápai nemesi testőr Bécsbe érkeztek. A biretum feltételének szertartását a király képviseletében Ferencz Ferdinánd trónörökös végezte. Résztvettek az ünnepségen a magyar kormány képviseletében Lukács László miniszterelnök és gról Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter is. Biboros püspökünk Őeminenciáját Bécsben időzése alkalmából meglátogatták Károly Albrecht főherceg, herceg Montenuovo főudvarmester és Nepalek udvari szertartási igazgató. Veszprémből a bécsi ünnepségen dr. Rédey Gyula nagyprépost, Néger Ágoston prelátus és dr. Simon György oldalkanonok vett részt. Nem is kell mondanunk, hogy megyéspüspökünk Őeminenciáját kettős ünnepe alkalmával valósággal elárasztják a gratulációkkal. Katolikus Kör müvész-estélye. A Katolikus Körnek 1913. évi január hó 11-én a Griff-szálloda nagytermében tartandó tánccal egybekötött müvészestélyére az előkészületek már megtörténtek. A művész-estélyen kiváló budapesti és helybeli szereplők fognak fellépni. Budapestről rajkai Keömley Bianka úrleány énekművésznő, Bergmann tanár gordonka-művész és Trombitás egyetemi hallgató, zongora-művész fognak fellépni. Budapesti vendégeink közül közönségünk Keömley Biankát már ismeri, ki két évi ezelőtti művész-estélyünkön bájos rneg»Nos, mi lesz, bejősz-e vagy se ?« rivallt rám egy nagyszarvu ördög, miközben villájával belém bökött. »Én ? Nem megyek én ide be. Én az Isten barátja vagyok.« »Te Isten barátja vagy . . . Hát akkor mit keresel itt, te ... ? »Azért jöttem . . . Ah! Ne szóljon ám meg érte, hogy nem tudok megállani a lábamon . . . Azért jöttem . . . messziről jöttem . . . alázatosan megkérdezni . . . hogy . . . hogy . . . nem került-e ide egészen véletlenül . . . nincs-e itt . . . valaki . . . valaki Cucugnanból? »Ah, te akasztófára való! Mit teteted magad, mintha nem tudnád, hogy egész Cucugnan mindenestül itt van. Gyere csak, te csúnya varjú és nézd meg, mily szép rendbe állítottuk itt a te hires-neves cucugnani embereidet . . . »És egy borzasztó lángtenger közepén ott láttam: A hórihorgas Coq-Galine-t, — mindnyájan ismertétek, kedveseim — Coq-Galine-t, aki annyiszor felöntött a garatra és aki annyiszor elpáholta szegény Kláráját. Ott láttam az Enyveskezü Pascalt, aki olaját Julien urnák az olajbogyóiból sajtolta. Ott láttam Grapasi bátyánkat, aki olyan jól megtudta mindig kenpi a kerekét. És Dauphine-t, aki oly méregdrágán árusította kútvizét. És Tortillard-t, aki mikor a szentséggel találkoztam vele az uton, rám sem hederített. Ment tovább a maga utján, hetykén, mint valami kiskirály, sipka a íején, pipa a szájában . . . Aztán meg Coulau-t kedves Zitájával és Jakabot, Pétert, meg a Fánit . . . A hallgatóság megrémült, elhűlt, halálsápadt lett a félelemtől, mert ki apját, ki anyját, ki nagyanyját, ki meg testvérét látta a megnyílt pokolban. — Nemde látjátok, kedves hiveim — folytatta tovább Márton tisztelendő úr, — látjátok jól, hogy ez így nem mehet tovább. Lelketekért viselem a felelősséget s ki akarlak benneteket menteni abból az örvényből, amelybe ti hanyathomlok rohantok. Holnap hozzá látok a munkához, nem később, mint holnap. És munkában nem lesz hiány. Elétek terjesztem, hogyan gondolnám én ezt. Hogy minden jól sikerüljön, rendet kell tartanunk. Menjen minden rendben, mint Jonquiéresben a tánc. »Holnap, hétfőn meggyóntatom az öreg embereket és asszonyokat. Ez nem tart majd sokáig. Kedden a gyerekeket. Hamar készen leszek majd velők. Szerdán a legények és leányok kerülnek sorra. Ez már tovább tarthat. Csütörtökön a férfiak. Rövidesen végzünk majd. Pénteken az asszonyok. Azt mondom majd nékik: ne teketóriázzanak. Szombaton a molnár kerül sorra. Őneki magának egy nap nem is lesz majd túlságos sok. És ha vasárnap befejeztük a munkát, nagyon boldogok leszünk. Nemde tudjátok, kedves hiveim, hogy mikor a gabona megérett, le kell aratnunk; mikor a bort lefejtettük, meg kell innunk. Van itt lám elég szennyes, ezt nektek ki kell szapulnotok, még^ pedig jól. Isten áldjon meg benneteket. Ámen.« Amit mondott, megtették. Kimosták a szennyesüket. Ezen emlékezetes, vasárnaptól kezdve a cucugnani erények illata messze szétáradt, a hetedik határon is túl. És Márton tisztelendő úr, a jó pásztor túláradó boldogságában azt álmodta egy éjjel, hogy ő nyájával együtt ragyogó körmenetben, fénylő gyertyák és illatos tömjénfelhő közepette, Te Deum-ot zengő ministerei kíséretében haladt az Isten ragyogó országútján felfelé. Ez a cucugnani plébánosnak a históriája.