Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-11-10 / 46. szám

VII. évfolyam. Pap», 1912. november 10. 46. szám. Szépirodalmi, köz^azdasajri és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre. 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér A lap megjelenik minden vasárnan. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Keresztény szakszervezet. Probászka püspök Gisler »Modern izmus «-át ismertetve, rendkívül világosan okolja meg a katolikus és protestáns szociális akciónak, együttműködésnek lehetó'ségét. »Lehetséges-e, megengedhetó'-e — kérdezi Prohászka — a keresztény szakszervezeteknek a fölállítása, más szóval egyesíthetó'k-e keresztény szakszervezetbe katolikus és protestáns munkások ? E kérdés körül folytatott harc ép most dúlja föl a németországi katolikusok békéjét s gyöngíti erejüket. Ez alapjában gyakorlati kérdés, melybe azután szerencsétlenségünkre bele ütött a teória s össze-vissza kuszált mindent. E kérdésben ugyanis minden attól függ, hogy hová tolják el a gyakorlatilag ártatlan s jó, nemes célú törekvéseket s miféle téziseket csinálnak belőlük. Mert — kérdem -—- van-e lehetőség, van-e mód arra, hogy egyes közös célok szolgálatában katolikusok és protestánsok együtt működjenek ? Ez iránt kétség már csak nincs; dé az ellen emelnek kifogást, hogy ezt »közös alapon« lehessen tenni s ezt kárhoztatják. Elfogadom a »közös alapnak« ezt a kárhoztatását, de csak abban az esetben, ha valaki a »közös alapot« ugy gondolja el, hogy a katolikus enged a dogmákból s akkor aztán »közös alapon« találkozik az evangélikussal; aki azonban a »közös alapot« nem ilyen abstraccióval csinálja meg, hanem úgy, hogy a katolikusokat is meghagyja a maga alapján s a protestánst is a maga alapján s mivel ez a katolikus és protestáns alap szemben áll a szociáldemokrácia tanaival, hát közös akcióra egyesíti a katolikust és protestánst, azt a »közös alap« gyűlölséges magyarázata s méltó kárhoztatása nem érheti; az bizonyára nem csinál introkonfesszionalizmust az együttműködésből s nem szorítja vissza a háttérbe a hitvallási elemet«. E kérdés gyakorlati jelentőségét különösen Németországban érzik. A pápa bölcs tapintattal áldását adja a keresztény egyesüléshez. Kisérje az Úristen áldása, kövesse a keresztény világ hasonló szövetkezése a német példát! Valósuljon meg az együttműködés katolikus és protestáns között — bár különböző alapon, de közös célért, közös erővel, fegyverekkel, közös, szent lelkesedéssel! A szegények ügye Pápán. A modern világ szentimentális fia megérezte a virágok illatában a virágok, a lombok susogásában meg az erdők lelkét. Könnyeket hullatott — és méltán — az irtott erdők lelkének panaszán. Az okos, bús szemű, szinte megszólamló kutyához érzékeny verseket dúdolt. Egynek, testvérnek érezte magát az állattal, különösen mióta a darvinisták révén kisült a majommal való atyafisága. A »humanizmus« teremtett állatvédő egyesületeket. Okosan tette, bárcsak hatályt is kölcsönzött volna egyesületeinek. De őszintén szólva, igen szeretnők, ha ember-, szegényember-védő egyesületeket is alkotott volna a humanizmus. Ez nevének is jobban megfelelne! Igaz, ha szegényvédő egyesületei is csak olyan eredményt érnének el, mint az állatvédők, akkor jobb is, ha nem csinált ilyesmiket, legalább nem nagyképüsködhetik. Elég különös, — de hívő ember előtt nagyon is természetes, — hogy a szegényügyet saját hatáskörükön belül csak az egyes vallásfelekezetek karolták fel melegebben. Igen, mert hívő emberek szivében nem a divat, nem a comme il faut-féle műveltség, hanem a hit, az istenfélelem, az isteni példa gyújtotta ki és ápolja a felebaráti szeretet tüzét. TflRCfi. Megnyugvás. Mitől a legtöbb ember úgy fél, Én a halált nem rettegem . . . Az élet úgyis csak csalódás, Örök vergődés, gyötrelem. Ó, mily dicső lesz tova szállni, Ha üt a boldog óra majd . . . Föl, megtisztultan, szent gyönyörrel, Nem tudva semmi földi bajt. Ott nem szorít a test bilincse, Lelkem csaponghat szabadon, — S az elmúlás küszöbén int rám Az örök béke, nyugalom. Ah érzem — ott kezdődik üdvöm, Amint elhágy a föld-salak . . . S megáldva nyugton a világtól — Teremtőm! — ott is áldalak. Szelényi József. Vergődés. — Irta: Dr. Hannig Györgyné. — Midőn az éj szétterjeszti fekete leplét s beáll a sötétség, megjelensz te nekem hófehér asszonykám. Eljösz számonkérni elrabolt ifjúságodat, korai hervadásodat. Az álom karjaiban pihen minden, még a természet is alszik. Nem dalol a csicsergő kis madár; csak én virrasztok. Felkeresem szobácskádat, mely érintetlenül áll, mióta elköltöztél belőle. Oly elhagyatott, mint egy árva madárfészek. Minden úgy áll benne, mint akkor, mikor még te laktad hófehér virágszál. Fehér, lenge pongyolád ott íügg szokott helyén s szinte várja, hogy befedje termetedet. Egy félig kész munka hever asztalkádon, zöld mezőben fehér liliomszálat hímeztél. Magad is ilyen tehér liliom valál. A virágtartóban pár szál hervadt virág, elszállt már illatuk, úgy amint elrepült a te hófehér lelked. Ágyad előtt imazsámolyod, nyitott imakönyv rajta, nem merem kézbe venni, tudom minden betűje vádlólag kiáltana reám; »Lásd, utoljára is érted imádkozott.« Itt a kis szobában, melyben minden reád emlékeztet, átélem újra azt a borzalmas éjszakát, amely elhervasztott édes, kis hófehér asszonykám. Mulattam azon az éjjen víg cimborák között, a bor mámora erőt vett rajtam s hitelt adtam annak a csúf rágalomnak, mire jóakaratulag figyelmeztettek. Mint őrült rohantam haza, egyenesen a te szentélyednek, a te hófehérségednek. Ébren voltál, imádkoztál. Angyalokkal társalogtál, hisz angyal voltál magad is! Szemedbe vágtam a rágalmazók szavait s midőn esküre emelted fel áldott kezedet, vadul ragadtam meg s igy kiáltám: »Ne hivd hamis eskünél tanuzásra az igazságos Istent!« Aztán ott hagytalak. Még hallottam a zuhanást, amely aléltságod következménye volt, de mit bántam én, mi történt veled, mikor becsületemet íéltettem. Rettenetes éjszaka volt, most is csodálom, hogy meg nem őrültem. Nem, az igazságos Isten mást akart.