Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-01-28 / 5. szám

o 1912 január 28. csúsztatni helyébe. Különben találó is. Az öreg iöldön soha nem szűnő, legfeljebb terepet cserélő harcok puskatüze, gépfegyverkattogása, ágyubömbölése mellett folyik egy más csendes, de mély, általános világküzdelem is. Ezt az örök küzdelmet a létnek legnagyobb hajtó, mozgató ereje vívja: a mindenségbe beleoltott kifejlés, kialakulás, érvényesülés ösztöne. Amennyiben az ember tudatosan válogatja meg érvényesülésének, boldogulásának elveit, módszerét, eszközeit, beszélhetünk fegyverekről. Annyival is inkább, mert az ember tud és akadályoz is másokat érvényesülésükre, boldogulásukra való törekvésükben. Vivják-o küzdelmet az egyének, családok, fajok, társadalmak egyaránt. Hogy sikerül-e a nemeslét kifejlése: a harmonikus, szép, boldog élet, az elveink, világnézetünk, módszerünk és eszközeink, egyszóval boldogulásunk, érvényesülésünk fegyvereinek megválasztásától függ. A magyar faj ez elemi ősereje hatalmas lendülettel kezdett kifejteni az Árpádok aíatt. De jött a tehetetlen II. András uralma és a tatárjárás. Bozalmas, majdnem végzetes j csapást mértek népünkre. Már Géza és szt. • István alatt s később is, de különösen a tatárjárás után sok idegen anyag került a nemzet testébe. Kihevertük a rettenetes csapást, behegedtek nemzetünk sebei, s fajunk szívós életereje az idegen elemeket is kezdte lassan, de biztosan nemzetünk testébe beolvasztani. Károly Róbert, Nagy Lajos, I Zsigmond, Hunyadi János és Mátyás alatt európai szerepet vittünk. De népünk, akár fajfenntartási, akár érvényesülési ösztöne volt veszélyeztetve, mindig inkább a heves kitörésekben, harcokban tűnt ki, mint a csendes, átalakító s az érvényesülésnek minden terét átfogó munkában. A paraszté a dolog, a földmunka; a bevándorolt idegeneké az ipar; a zsidóké, örményeké a kereskedés, pénzügyi spekuláció. A különböző elemek e szembehelyezkedéséhez jő még a relormáció. A paraszt szemben állt földesurával, a köznemes a főnemessel, a városi osztály mind a kettővel, a felekezet a felekezettel. A halálharang rémes búgásat, a mohácsi vész sem tudott bennünket egyesíteni. Legnagyobbjaink egyik legnagyobbjának, Zrínyi Miklósnak, oly szenvedélyes fajszeretettől izzó, egyesítő szava is pusztába fult el, visszhangra sem talált. Fajunk fenntartásáért való küzdelmeink között, melyet két pogány közt egy hazáért vérző szivvcl vívtak honfitársaink, nem némultak el, sok szomorú jelenetet rögtönöztek ez ellentétek. A XV11I. században, a kimerülés, a lábadozás idején csak szűkebb mederbe szorultak, de a következő században újra felvetették fejüket. Társul szegődött a kiélesedett, helyesebben kiélezett nemzetiségi ellentét, amely annyi véres drámával borzasztott meg bennünket a nemzeti felkelés idején. A XIX. század második felében új rétegek mozdulnak meg, akarnak felszínre törni: megszületik a szocializmus. Terjedését egyre tapasztaljuk- a legszélesebb körökben. Úgy látszik, minden többi erőt magába szí fel. Nem csoda, hisz alapelve az az ősrégi elv: Suum cuíque, mindenkinek a magáét! A nagy kérdés, a nagy probléma meg is fog oldódni, el is fog dőlni — jobbra vagy balra. Minden attól függ, hogy e hatalmas, élni, érvényesülni akarás, törekvés megtalálja-e a jokozatos, természetes fejlődésnek medrét, vagy pusztítva, rombolva, vulkanikus erővel fog-e utat törni magának. Nagy Apponyi Albertunknak igaza van: nagy történeti, históriai erők mérkőzéséről van szó a politikában, de mint rövidke elmélkedésünkkel fényt akartunk rá vetni, ki akartuk emelni: igaz az is, hogy nemcsak históriai, de egyúttal nagy, elementáris, terVárosunk naggyá, hatalmassá tétele a főcél. Tehát modern, széles látókörű, jellemes, feltétlenül megbizható emberek kellenek a képviselőtestületbe. Minden vallásfelekezetnek szine-java. De nálunk, ahol mindent felekezeti szempontból bírálnak el, ilyen ideális, egyedül célravezető választásra nincs kilátás. Mig ügyeink jobbra nem fordulnak, a katholikusoknak nincs és nem lehet más teendőjük, mint az, hogy szorgos körültekintéssel válogassák meg jelöltjeiket és megbonthatatlan összetartással tartsanak ki azok mellett, akiket legméltóbbaknak tartanak arra, hogy a város katholikusságát a városháza tanácskozó termében képviseljék. Fegyvercsere. (Két közlemény). I. Ne rémüljenek meg, kedves olvasóink, nem valami új fegyvernem mellett akarjuk megperdíteni kis dobunkat! Ropognak amellett országszerte hivatalos öreg dobok is, még pedig igen sokszor szomorú, siralmas hangokon, Nem! Mi esküdt ellenségei vagyunk minden fegyverkezésnek s professzionátus, hivatásos emberei a paxnak, a békének. Persze, nem a puha, gerinctelen, elvtelen békének, hanem annak a szilárd, kemény, krisztusi békének, amely önnön hivei részéről vértanukat kivánt. Micsoda fegyvercseréről esik tehát szó? Tetszik tudni, ezt a fegyver szót csak jobb nemlétében használjuk, illetőleg mert a szó általános jel lévén nincs módunkban mást gyilkolt. Pedig megmondtam, hallod-e Krisztina, megmondtam, hogy van Isten az égben, hát visszatérek. A menyasszony fölsikoltott s utána -elájult. Úgy fogták föl a nyoszolyó lányok. — S ti mit bámultok ? — fordult a körülállókhoz az idegen. — Hát nem tudtok megfogni ? Nem látjátok, hogy bolond vagyok ? Vagy a pisztolytól féltek ? Netek — messze elhajította magától. — No most rajta, kötözzetek meg. Azt akarom, ti gyilkoljatok meg, ez hadd gyilkoljon meg, ki velem együtt feküdt egy anya szive alatt, ki már egyszer megölt... Hahaha ... Jól csináltad, mondhatom. Én elmenekültem s te mást ölettél meg az én nevem alatt, hogy megrabolhass szeretett hitvesemtől, megtévesztetted a boldogtalant, hogy bemocskolhasd szennytelen nevemet. Megállj, zsivány! még találkozunk, vagy itt a földön, vagy fönn az égben. Hanem akkor reszkess az ítélettől! Tovább már nem tudta folytatni, mert a hajdúk legyűrték s egyenesen vitték kifelé. Akkor még a bolondoknak nem építtettek emeletes palotákat, mélységes börtönre vetették tehát; ha ott meg nem okosul, akkor csak süsse meg az eszét, úgyse való az már másra. Átkozott haszontalan íráterje! így megzavarni egy városra szóló lakodalmat! Kutyának sem ízlik ott a legválogatottabb pecsenye, hol a fiatal asszony egyik ájulásból a másikba esik. S azután a városatyáknak meg attól főtt a fejük, mit csináljanak voltakép a himpellérrel? Fejét vegyék? Fölkössék ? Forgatták a tripartitumot, tanácsot kértek fűtői-fától, de üsse a kő valamennyit, bolondról nem szól a törvény. Medveczky Mátyásnak az volt a véleménye, hogy ki kell végezni mindenáron. Mert a gazember vagy Medveczky Sámuel vagy nem. Ha igen, akkor föl kell akasztani a régi itélet alapján, melyben az akasztófát úgyis kidiktálták már neki; ha pediglen nem az, akkor meg csak azért is torkára kell forrasztani a kötelet, ne csalhassa többet a világot, minekutána bebizonyított dolog, hogy egy bolond százat csinál. A többi tanácsosok mindazáltal túlszigorunak tartották az Ítéletet. Ok abból a szempontból indultak ki, hogy a vádlott vagy bolond, vagy nem. Ha bolond, akkor fölösleges rajta kereskedniök, minekutána bolondnak nem diktáltak törvényt; ha pediglen nem az, akkor egy Ítéletet kétszer végrehajtani valakin embertelenség volna, lévén az régen bebizonyított dolog, hogy Medveczky Sámuelt Caraffa már kivégeztette 1687. március 22-én. Szóval a tanács mindenhogyan a szabadonbocsátás mellett nyilatkozott. Az utóbbi esztendőben annyit akasztottak úgyis, hogy szinte megborsódzik a hátuk, ha visszagondolnak rá. Ok hát senkit ki nem végeznek, hacsak épen nem muszáj: még az apagyilkost is futni engednék. A lőbiró azért olyaténképen formálta is meg a szentenciát. Hallod-e te Medveczky Sámuel, vagy bárki légy igaz nevezet szerint — adta tudtára az Ítéletet — tetszett vala Eperjes nemes tanácsának téged futni engedni. — Öljetek meg inkább. Hadd vesszek, nincs több keresnivalóm e világon — szólt közbe a vádlott végtelen keserűséggel. — Fogd be a szádat! — torkolta lea a fobiró — te ahhoz nem értesz. Hogy megöiünk-e vagy sem, abból nem te, abból csak Eperje> varo.-a, no meg másodsorban az Úiisten paranc.-ol. Azért hát halljad csak! Mi megkegyelmeztünk neked, bár duplán megérdemled az akasztófát. Olyan skandalumot csinálni a templomban, az már nem becsületes keresztényhez illő cselekedet, még ha bomlásnak is indul ak a kévék az eszed pajtájában. Dehnt a/. Isten is hosszútűréssel vagyon >ok rendbeli gazemberek iránt.