Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-09-01 / 36. szám

VII. évfolyam. Pápa, X912. szeptembre 1. 36. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Képviselő Urak! Holnap tárgyalják az 1913-ik év 1 városi költségvetési előirányzatot, amely­ben a tanács a hitközségek segélyezé­sére fordított 26.374 korona beszünte­tését javasolja. Javaslatát azzal az uraktól levetett frázissal indokolja, »mert a felekezeti iskolák fenntartása tisztán a felekezetek dolga, a város csakis községi iskola fenntartásához tartozik az állami adó 50%-át meg nem halad­ható iskolai pótadóval járulni, — to­vábbá, mert kellő fedezet hiánya mel­lett a felekezeteknek ily nagy mérvű segélyezése a város fejlődését köz­egészségügyi és »egyéb« téren nagyon hátráltatja«. Vegyük csak sorban a tanács megokolását. Elismerjük, hogy a fele­kezeti iskolák fenntartásáról elsősorban a felekezetek maguk tartoznak gondos­kodni. Ebbeli hivatásukat teljesítették is minden időben egész a mai napig becsülettel, sőt terhes munkájukban anyagilag maga az állam is támogatta. Annál inkább elvárhatják azt magától a várostól, mert hiszen kik alkotják az államot, a várost? Mi, felekezetek. Mi fizetjük azt be pótadóban, amelynek egy kevés hányadát visszaadja a város. Egyebet sem élvezünk horribilis pót­adónk után. Ha maguk a hitközségek vetnék is ki a tőlük megvont segélyt saját tagjaikra, akkor sem a szomszé­dos községek fizetnék azt, hanem mi, a város, a város polgárai azzal a kü­lönbséggel, hogy a hitközségeknek nem állván rendelkezésére akkora apparátus adóinak kivetésére, behajtására, mint a városnak, kénytelen örökösen adó hátralékkal és ebből származó deficit­tel dolgozni, ami néhány év alatt csőd­bejuttatja a hitközségek háztartását. A megvonásnak úgy is csak ez a rejtett célja. De nem áll meg az indokolás másik, könnyen megtéveszthető része sem, mert »közegészségügyi« intézmé­nyek létesítése nélkül is gondoskodni ognak az illető körök arról, hogy a pótadó ne csökkenjen, amit az már a mostani költségvetésnél is látható, ami­kor a pótadóval fedezendő hiány 17.529 K 30 f.-rel kevesbedett, apót­adó kivetésénél alapul veendő állami adó pedig 14.028 K-val emelkedett: ezen két körülménynél fogva a pótadó százalékánál 9 ,7% csökkenés állott elő. Ez is csak ugy volt elérhető, ha a hit­községek segélyét, amely 9'7%-ot tesz ki, megvonják. E szerint tehát joggal elvárhatnánk, hogy a hitközségek segélyének megvo­nása nélkül is előáll 4*7% csökenés, mert ekkora összegnek felel meg kö­rülbelül a pótadó alapul szolgáló 14.028 K állami adó emelkedés. Es mit látunk ? Elég ravaszul ezt a 4'7%-ot már eleve úgy elhelyezték a költségelőirány­zatban, hogy csökkenés csak akkor áll be ha hitközségek segélyét — ami nem is segély — elvonják. Tehát már most gondoskodtak, hogy a 4-7% csökkenés valahogyan be ne álljon. Igy lesz ez a jövőben is. Ne áltassuk tehát magunkat vér­mes reményekkel. Bármelyik ujjunkat harapjuk, mindegyik fáj. Azok a jó TÁRCA. Kelemen JVIagda hőstette. — Irta: Törökné Kovács Hermin. — Csak egy éve, hogy Kelemen Magdá­nak meghalt az édesanyja. Csúnya, nehéz, kinos betegség törte a sirba, olyan, amely évek során át hatalmasodott el fölötte. Vala­hol meghűlt és egyszer csak köhögni kezdett. Eleinte gyéren, utóbb mind sűrűbben és fáj­lalta a mellét, sőt néha vért köpött. A hely­beli kis orvos, a vidám és gömbölyű Kelen Marci kezdetben nagyon könnyen vette a dolgot, alig tekintette komolynak az erőtel­jes, még fiatal főbirónénál, de amint kezdett megnyúlni az asszony arca és az életetőrlő láz csak nem fogyott, iszonyúan megijedt. Konzultáltak fölötte, délvidékre küldték, de semmiképpen se tudták visszaadni a friss, vi_ rágzó egészségét. Egyszer csak, két évi kín­lódás után, odakerült a gyászdrapériás rava­talra. Hanem az utolsó óráiban sokkal komo­lyabban vette anyai kötelességeit, mint egész vidám, napsütéses élete alatt. Odaszólitotta magához a zokogó Magdát és gyönge, el-el fulladó hangon kötötte a lelkére: — Ügyelj magadra; — az egészsé­gedre . .. nagyon ügyelj. Az élet szép és kellemes annak, aki okosan használja fel. Azt hiszem, hamarosan főkötő alá kerülsz ... ta­lán a fiatal Talabér . . . A leány riadtan tekintett fel és meg­reszketett egész testében. — Talán . . . Hanem ügyelj az egész­ségedre . . . ügyelj. Azután eltemették Kelemennét és sok gond szakadt Magda nyakába. Nem mintha a házvezetés apró-cseprő bajai ujak lettek volna előtte, hanem az apja rendbentartása okozott sok nehézséget. Ezt a hatalmas ter­metű, valóságos akrobata erejű embert any­nyira megtörte a felesége elvesztése fölött érzett csapás, hogy egyik szertelenségből a másikba esett. Amikor ugyanis túlélte az első nagy fájdalmat, egypár élénk est arra a meg­győződésre jutatta, hogy semmi se alkalma­sabb a vigasságnál a sajgó sziv elcsititására. Persze kompanista akadt bőven és igy sike­rült Kelemen Lászlónak hamarosan nagy kor­hely hirébe keveredni anélkül, hogy különö­sebben megszólnák érte. Valamiképpen ment­hetőnek találták a duhajkodását — sőt, az asszonyok fokozott melegségü rokonszenvé­vel dicsekedhetett. Hanem a kis Magdának mindez rop­pant sok gondot és keserűséget okozott. Sze­rette az apját, tehát örömmel vonta volna el a reá nézve mindenképpen veszedelmes szó­rakozásoktól, de meg aztán ezen a réven ke­rült bele Talabér Sándor is a lumpolásokba. És ez nagyon fájt Magdának. Sokszor a szép, csendes őszi reggeleken, akkor is, amikor már itt-ott vékony fehér dér csillant meg a hulladozó falevelektől lepett utakon, künn várakozott a kertben az arra elmenő fiatal szolgabiróra, csak azért, hogy meglássa: nem veresek-e ismét álmatlanságtól a szemei ? Pe­dig semmiképpen se tett jót Magdának ez a reggeli ácsorgás a nedves talajú, hűvös kert­ben. Ilyenkor erős köhögés fogta el, hogy szinte belefulladt és dideregve vacogtak a

Next

/
Thumbnails
Contents