Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-08-11 / 33. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1912 augusztus 11. Heti krónika. Vigságból és szomorúságból a múlt héten egyaránt kijutott. Heje-hujával kezdődött és szánom-bánommal végződött. Szombaton este még együtt vigadott jó bor és jó cigány mellett kat. társadalmunk szine-java, szerdán már könnyes szemekkel búcsúztunk társadalmi életünk egyik agilis, tevékeny tagjától Z. Czigány Gyula, káplántól. De vegyük csak sorba az eseményeket. * Szombaton este volt a belvárosi Kat. Kör nyári táncmulatsága. Szép, kellemes nyári este kedvezett a rendezőknek. A kerthelyiség pazar fényben úszott, az asztalok pazarul feldíszítve, azon friss fehér habteritőkkel ellátva várták az érkező vendégeket. A szolgálatkész pincérek gárdája, élükön a »sógorasszonnyal« pazar eleganciával teljesítették a szolgálatot. Szóval minden pazar volt, csak a vendégek nem, akik bizony lehettek volna többen is. De azért még mindig elég nagy számmal voltak ahhoz, hogy a Kat. Kör mulatságainak nívóját fenntartva, ritka jó hangulatban, vidámságban, kedélyesen húzták ki az éjszakát, mig csak a kellő nap sugarai végig nem csókolták a magyaros táncoktól kipirult arcokat. Sokan zokon vették a nap oly korai alkalmatlankodását, de amikor a száraz fából kicsalta a banda a tüzesebbnél-tüzesebb csárdásokat, felkerekedtek a párok és ropták a táncot még igen soká. * Egy szegény kintornás járta, jobban mondva vánszorogta végig a múlt kedden a város külső részeit. Tagbaszakadt öreg ember. Éktelen hamis hangszerének sivító hangjai vonyításra késztették, még a legszelidebb komondort is. De azért csak húzta, rendületlenül. Az ócska szerszám zűr-zavaros hangjaiból alig-alig lehetett kihámozni a melódiát. Mig távolról hallottam, addig bosszantott, idegessé tett, de amikor ablakomhoz ért és láttam azt a magával tehetetlen öreg embert, akinek betevő falatja a nyakában lógó kopott, divatból rég kiment szerszám keresi meg, oly erős részvét szállta meg szivemet, úgy fölugrott, akárcsak puskapor robbant volna föl széke alatt. — Hajdúk! — orditotta magánkívül dühében — hajdúk, csak ide! Kötelet a nyakára a vén szipirtyónak . . . Adok én neki labancokat, a császár fölséges ármádiáját kiveretni az országból! S az ajtón tényleg berontott öt-hat marcona katona. Bottyán abbahagyta kacagását s komolyra változott ábrázattal lépett Kuckländer mellé. Megfogta karját s azt mondta: — Eressze el kegyelmed azt az aszszonyt, hiszen csak látja, hogy bolond, valóságos futóbolond! — Bolond! — kiáltott Kuckländer még mindig magánkívül — huszonötöt neki, az majd belezökkenti eszét a csapásba. — És félkegyeiműt is büntetne kegyelmed ? — kérdé Bottyán szemrehányó hangon. — Piha! hogy kihajolva ablakomon úgy hallgattam a hangzavart, melyet verklijéből előcsalt. Nem sokáig kintatta. Csakhamar abbanhagyta. Leküldtem néhány garast, amennyi tőlem tellett. Illedelmesen megköszönte. Azután ment egy házzal tovább. Becsengetett. A csengetésre kinyilt a kapu, de csakhamar szivtelenül be is csapták előtte. Felnézett hozzám. Könny volt a szemében. Ezt a nézést sohasem tudom elfelejteni. Elkerült néhány házat. Azután ismét bátorságot vett. Megszólaltatta hangszerét. Elgondolkodva néztem szegény öreg után, aki valaha bizonyára jobb napokat látott, de a kegyetlen sors legyűrte és nyakába akasztotta a koldustarisznyát s a kintornát. Szegény öreg! Szegény kintornás! Hol fog utoljára nyekeregni kopott hangszered ? . . . * Nagyon neki adták magukat az intézőkörök az utcák javításának. Nyakra-főre fedik be utcáinkat hatalmas, éles kövekkel, azután otthagyják heteken, sőt hónapokon keresztül. Kocsival félelmetes rája menni, mert az éles kövek tönkreteszik az állatok lábait. El is kerülik, különösen a Széchenyi teret, Árok-, Major-, Petőfi- és Rákóczi-utcákat, ahol kocsit már heteken keresztül nem láttak közlekedni. Messze elkerülik a nevezett utcákat, mint a pestises betegeket. Csak az megy rajtuk végig, akinek épen muszáj, de az is fent a gyalogjárón, vagy felerészben a csatornán. Mi ugyan nem tudjuk kit terhel a mulasztás, nem is kutatjuk, de az már mégis csak botrányos hanyagság, hogy ily hosszú időn keresztül nem fedik be apró kavicscsal. A kavics hiánya sem mentheti ezt az eljárást. Várjanak akkor addig, amig kavics lesz és csak azután töltsék fel éles kövekkel s rögtön vonjanak föléje kavicsréteget. Igaz, hogy ennyi okosságot nálunk nem várhatunk, mert nincs is kitől. * Nagy bánat érte ismét a keresztény munkásegyesületet. Elvesztette szeretett elnökét Z. Czigány Gyulát, akit a kegyelmes Püspök Ur eldisponált Pápáról. Hogy mennyit vesztett az egyesület, azt csak azok tudKuckländer uram erre szinte zavarba jött és habozni kezdett. Remegett a fölindulástól. Isten látja lelkét, szívesen fölhúzta volna a vén satrafát az első szögre. De hát mégis, ha bolond, ha csakugyan bolond, amint hogy az is, annak is kell lenni, különben nem beszélhetne az ő füle hallatára olyan vadakat, hogy Bottyán, a labancezredes, fogja kiverni a császár vitéz hadi népét ebből az országból; szóval, no félkegyelmű asszonyt csak még se botoztathat meg. Olyan nem katonához illő dolgot még se vehet a lelkiismeretére. Odaszólt a hajdúknak: — Vigyétek előlem, ne lássam többet. Ki kell dobni a boszorkányt a városból! És kidobták. A két ezredes magára maradt. Kuckländer még mindig fujtatott, Bottyán János pedig azon rágódott folyton, ha vájjon olyan bolond volt-e az az asszony, amilyennek képzelték ? ják, akik az egyesület beléletéből működésében résztvettek, akik közvetlen közelről szemlélték Z. Czigány Gyula működését, aki ritka szívóssággal fáradott éjt nappallá téve, hogy az egyesületet emelje, fejlessze naggyá, hatalmassá. Szivvel-lélekkel hozzáforrott az egyszerű néphez, akik vakon követték őt és büszkék voltak erőskezű vezérükre. Érthető tehát az a csüggedés, az a lehangoltság, amely a tagok között észlelhető. Sokan kikisérték az állomásra. Könnyező szemekkel búcsúztunk tőle, a viszontlátás reményében. A vonat, amely elvitte tőlünk a keresztény eszmék egyik igen lelkes harcosát, már meszsze haladt, kendőink még mindig lobogtak utánna. Még ott rezgett szemünkben a könny, „amikor elhagytuk a peront szótlanul, szomo-' rúan. F. hírek. — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete szerdán délután 3 órakor tartja r. havi közgyűlését. — A keresztény Munkás-Egylet Új elnöke. A keresztény Munkás-Egylet választmánya kedden, f. hó 6-án plenáris ülést tartott, melynek egyedüli tárgya volt a Z. Czigány Gyula távozásával megüresedett elnöki tisztség betöltése. A választmány egyhangú lelkesedéssel Szentgyörgyi Ignác s. lelkészt, eddigi főtitkárt kérte meg az elnökség elvállalására, ki engedve a választmány bizalmának, megválasztatását el is fogadta. Helyébe főtitkárnak Varga Sándor káplánt választották, akiben egy új lelkes és tevékeny tagot és barátot nyertek a helybeli keresztény szociálisták. — Választmányi ülés. A Kat. Kör választmánya a múlt héten ülést tartott, amelyen több folyó ügyet intéztek el. A bécsi eucharisztikus kongresszusra a kör képviseletében Teli Anasztáz dr. elnököt, Botka Jenő és Grátzer János választmányi tagokat küldték ki. — Városi tisztviselők kérelme. Alig van hivatal, ahol már be nem hozták volna az egyhuzamban való munkaidőt, ami méltányos, sőt nagyon sok esetben praktikusabb is. Most a városi tisztviselők is azzal a kéréssel fordultak a képviselőtestülethez, hogy hivatalos óráikat reggel 8-tól d. u. 2 óráig állapítsa meg. Vasárnapokon pedig teljes munkaszünetet kérnek. Mi részünkről nem látunk semmi nehézséget, hogy a kérelem ne volna teljesíthető, sőt anyagi oldalát nézve, határozottan előnyös, mert ez által nem kicsinylendő mennyiségben spórol a város a füttőanyagon, valamint a világításon. A szomszédos Győr városában már régóta fennáll ez a rendszer és még sem okozott semmi zavart az adminisztrációban. Naposok pedig úgy is lesznek, akik délután is, természetesen felváltva, teljesítenek szolgálatot, így van Győrben is. Vasárnapi munkaszünethez pedig határozottan joguk van. Reméljük, hogy a képviselőtestület is erre az álláspontra fog helyezkedni. »