Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-07-21 / 30. szám

1912 junius 239. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. Interpellációk. Állandó réme a városi közgyűlésnek a hosszú lére eresztett interpellációk, amelyekkel órákat pocsékolnak el a közgyűlés idejéből és amelyek alól nem egyszer az önérdek hatalmas lólábai lógnak ki. Elsőnek Becsei Ferenc interpellált, akinek néhány talpraesett megjegyzése igen találó volt. Kár, hogy olyan dolgokkal is lopta az időt, amikhez a képviselőtestületnek abszolúte semmi köze. Szóvátette az élelmicikkek, különösen a sertéshús szertelen drágaságát, most, amikor a hentesek az élőállatokat meglehetős mérsékelt áron szerzik meg. Kéri a hatósági husmészárszék újból való felállítását, még pedig véglegesen. Kikelt a kofák és a gabonaügynökök túlkapásai ellen, akik már kora reggel megvásárolják a vidéki termelőtől a burgonyát, a szegényebb osztály egyik legfőbb élelmicikkét. így van az a baromfipiacon is. Intézkedést kér, hogy a gabonaügynökök 9 óra előtt, a baromfikereskedők pedig 10 óra előtt tiltassanak el a vásárlástól. Felemiitette a lisztárak magas voltát is, amelyet kenyérgyár felállításával vél csökkenthetni. Közben ráolvasott a pékekre is, hogy a kenyeret sáros, lucskos vizzel mossák le; a műhelyekben pedig botrányos a piszok. Felhívja erre az abnormis állapotra a v. főorvos figyelmét. A rendőrkapitánynak pedig jó indulatába ajánlja a tejelárusitókat, akik, mióta a rendőrség néhányszor razziát tartott közöttük, nem a városon kivül merítik meg kannájukat, hanem bent a városban fejik meg kora reggel a vízvezetéki kutakat. A polgármester erélyesen visszautasította a pékek ellen intézett támadást, egyben kijelentette, hogy az interpellációban előadott egynémely dolog elintézésére nem hivatott a képviselőtestület. Mindazáltal kéri az interpelláló képviselőt, hogy adja be Írásban interpellációját, hogy tanulmány tárgyává tehesse. Lippert Sándor a háza előtti járdán átfolyó csatorna fedelét, mivel annak egyik fele jóval feljebb áll, mint a másik, a rendőrkapitány felhívására kénytelen volt megcsináltatni. Kéri a rendőrkapitányt, hasson oda, hogy a gyalogjárón ne közlekedjenek tragacsokkal és más kétkerekű járóművekkel, mert ezek rongálják a járda fedelét. Kifogásolja, mint a mult évben is, az utcák rassz öntözését, valamint a leányinternátus építésénél a járdának állvánnyal való elfoglalását, ami miatt nem tud a közönség ott közlekedni. Mivel az interpelláció nem tartozik a közgyűlés elé, arra a polgármester érdemlei ges választ nem adhatott. A napirend megváltoztatása. Élénk vita indult meg a napirend megváltoztatása körül, amelyet Becsei Ferenc szociálista képviselő kezdett meg. A szociálistáknak minden törekvése odairányult, hogy a napirenden levő tárgysorozatot ugy változtassák meg, hogy a cikkünk elején emiitett utcák kérelmét tárgyalja előbb a közgyűlés; ha ezt sikerül megszavaztatni, akkor ők is hajlandók a Koritschoner-féle ház megvételéhez hozzájárulni. Ezzel szemben Fehér Dezső dr. azt indítványozta, hogy a Koritschoner-féle ház megvételét tárgyalják. Ezen azután összevesztek. A polgármester vetett véget az áldatlan vitának azzal, hogy elnöki jogánál fogva a Koritschoner-féle ház megvételét tűzte ki a tárgysorozat első pontjául. A Koritschoner-féle ház megvétele. A városi mérnök előadása után Kerbolt Alajos szólalt föl. Nincs ellene a ház megvételének, ha a képviselőtestület megszavazza az Alsó- és Felsőváros kérelmét. Különben nem hajlandó szavazatával támogatni, mert ha volt pénz a tisztviselőtelepre és most a Koritschoner-féle ház megvételére is van pénz, akkor legyen az Alsó- és Felsőváros számára is. Fia pedig nincs pénz az egyikre, ne legyen a másikra se. Ezt a fejetetejére állított elvet támogatta Becsei Ferenc is. Hoffner Sándor dr. csudálkozik azon, hogy ezzel a tárggyal oly sokáig foglalkoznak, amikor napirenden van a sokkal fontosabb városi zárószámadás is. Szeretné, ha ez iránt is hasonló érdeklődést tanúsítanának. Nem helyesli, hogy ezt a kérdést anynyira kiélezik; hiszen az utcák rendezésére, világítására, vízvezetékkel való ellátására van alap, van pénztár, amelyből a költségek fedezhetők. Mihelyt az emiitett pénztár olyan állapotban lesz, hogy a kérdéses utcák kérelmét pótadó kivetése nélkül teljesíthetik, úgyis teljesiteni fogják. Kéri a nevezett ház megvételének megszavazását. Lőwy László dr. ugy látja, hogy a külsővárosrészek irigyek a Belvárosra. A tagok fellázadnak a gyomor ellen. A város minden egyes polgárának azon kellene lenni, hogy a Belváros szépüljön, emelkedjék, viszont a Belvárosnak arra kell törekednie, hogy a külvárost ne engedje át a visszafejlődésnek. Nagyon is kívánatos, hogy a városrészek között ez a csúnya verseny megszűnjék. A házvételt megszavazza. Eddig elég higgadt mederben folyt a tárgyalás, ámbár a szociálisták ideges közbeszólásaikkal folyton zavarták a szónokokat. A helyzetet Halász Mihály mérgesítette el ízléstelen, támadó hangú felszólalásával. Beszéde elején a v. mérnökkel polémizált. Később magából kikelve dörögte, hogy a Belváros szépen fejlődik ugyan, de a külsővárosrészek rovására aszfaltot csináltattak a Hosszu-utcán végig, hogy azon az urak biciklizhessenek. Emlékszik, hogy az utóbbi tiz év alatt bármit kértek a külsővárosrészek, azt csak hosszas küzdelem árán tudták a klikkektől kivívni. Elve, hogy a jogos igétemplomba sétál Zsuzsánna Fazekas Pállal. — Édes anyámasszony, mennem kell. Ha tovább is itthon maradok, megbomlik az eszem. Anyám, elvesztem az eszemet. Hiába volt minden beszéd, biztatás, igéret, könyhullatás. Bardócz András is ott settenkedett, ott révedezett." — Asszonynéném, ha az az Örzse jó szívvel lenne hozzám... Isten megáldja, beszéljen a lelkéhez... De hajthatatlan, erős és dacos maradt. Égett a szeme, de köny belőle nem pe'rgett. Reszketett az ajka, azonban nem beszélt a fölindulásáról. Nyugodtan rázta meg a szomszédok kezeit és ő vigasztalta, hogy utána ne busuljanak. így ment el Örzse. — Örzse nén, ég a cifrapapiros... Örzse nén, ébredezzen, nézze... Magához tért és szétnézett a szobában. A gyerekek elcsendesedtek, csak a legnagyobb volt ébren. Meggyújtott két uj gyertyát s eloltotta a papirost. Egész kábult volt a feje s amint tett-vett, nem tudta dolgát ésszel kisérni. Csak a teste volt itt, a lelke valahol messze, nagyon messze járt. A sárga fény rémesen öntötte el a szoba fehér falait s árnyak húzódtak végig a falon, nagyobbak, kisebbek, amint erősebben pislákolt a láng. Örzse ezeket az árnyakat nézte és úgy látta, hogy ismerősei, van alakjuk, értelmük, beszélnek, nevetnek vagy sirnak. De most tisztán ellenére vannak neki, mert gonoszul rávigyorognak. Jaj, minek is jöttek akkor ide, hozzá virrasztani. S különösen kivált egy alak s oly tisztán állt előtte, hogy megmoccant a szája, amint maga elé beszélt. — Most már mit csináljak ? Lássa, hová jutottam ? A nyomorúságba, a fertőbe, a pocsolyába. Honnan vegyek pénzt, hogy eltemettessem, oh, de a gyalázat, oh... Anyám kiűzött a házából. Itt a hátsó vacokban van a helyem és azóta nem volt hozzám egy jó szava. Az Isten verje meg piros ajakát s az égő fekete szemét . . . Apassza ki azt a gonosz sugárt, érti maga, érti ?. . . . . . Tiszta volt a lelkem, mint a frissen hullott hó, de megbolondultam ott bent, a kőfalak között, a városban, mint a tyúk, mellyel nadragulyát etetnek. Elémbe állott s megcsípte az állam mandulaszagu kezével s addig cirógatott, pipesgetett, mig meghibbant az elmém. . . . Fuj, be ördög volt a lelked, úrfi, fekete ércből, kőből, jégből való, mert nem szántál engemet. Álarcos zsivány, förtelmes, utálatos lélek .. . A falakról közelebb jöttek az árnyak, ráfeküdtek a keblére s fojtogatták a szerencsétlen ifjú -asszonyt. Az viaskodott velük, mig kimerült, elfáradt, agyongyötrődött. Fejét lehajtotta a koporsó alá helyezett hosszú deszkára és sirt, keservesen zokogott .. . Oh, ez a jajangó sirás, be sokat mondott az is. Meg-megszakadt néha, hogy ujult erővel törjön ki. Minden fájdalmas hang sokat mondó, tömör fejezet volt abból a szomorú történetből, mely azt a bánatos leányzót érte, ki most a gyermeke koporsója mellett roskad. Lemondása, kétségbeesése, reménytelen szerelme, sivár, virágtalan jövendője búgott, búslakodott e sírásban. A falakról a szentképek mintha ijedezve, szánakozóan tekintenének le reá. * így telt el az éjszaka. A legsötétebb, mely valaha leterült a földre. Nagy későn dörömböltek az ajtón. Az alvó gyermekek félve rezzentek föl álmaikból és álmos szemeiket dörzsölgették. — Eressz be, Balog Örzsi . . . E hang úgy érte Örzsét, mint a villámcsapás. Remegett a kilincs sovány kezében, mikor az ajtót kizárta. Künt sötétség volt még, feketeség boritott mindent. Csillagfény sehol. Messziről zúgott a Nyárád, mint va-