Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-07-21 / 30. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1912. julius 14. Városi közgyűlés. (1912. julius 15-én). Nem minden szenvedélytől ment közgyűlés volt a hétfői. Szomorúan láttuk, hogy egy maroknyi csoport fanatikus csökönyössége képes a tárgyalások higgadt menetét zavarni, sőt hova-tovább teljesen megakadályozni csak azért, hogy a zavarosban nyugodtan halászhasson. Nem törődnek a város súlyos pénzügyi helyzetével, fő előttük az érvényesülés, nem egyszer az önérdek és szinte mosolyogva kéjelegnek, ha sikerült zavart előidézniök. Semmi komolyság nincs bennük a város ügyei iránt. Még elszomorítóbb azonban az, hogy az egyes városrészek képviselői féltékenységből és közérdekből ellenségei egymásnak. Ha az egyik városrésznek akár szépítés, akár közegészség szempontjából valami szüksége merül fel, ne adj Isten, hogy a másik városrészek képviselői méltányolnák a kérelmet; vagy, ha nagyon erőltetik a dolgot, akkor előáll egymásután mindegyik városrész valami kérelemmel. Miért kapjon a Belváros többet, mint az Alsó- vagy Felsőváros ? xAzt a szerencsétlen, sőt veszedelmes elvet követik, hogy, ha van pénz az egyik városrész fejlesztésére, legyen a másikra is. Ha egyikre nincs, ne legyen a másikra se. Első tekintetre nagyon is igazságosnak látszik ez az elv, de azt is át kell látnia mindenkinek, hogy a város nyomorúságos pénzügyi viszonyainál fogva nem tudja egyszerre mind a négy városrész igényeit egyenlő arányban kielégiteni, hanem kénytelen — hacsak a lakosságot ki nem akarja a pótadók folytonos emelésével szöktetni a városból — bizonyos fokozatot tartani, bizonyos sorrendet követni. De természetellenes is, hogy a város kívülről befelé fejlődjék. Ezt azonban nem akarja átlátni a szociálisták néhány nagyhangú képviselője, akik, ha sikerült követeléseik mellett paktumot kötni a város jól felfogott érdekében harcoló képviselőkkel, vigan megszavaznak bármit is a Belvárosnak, az adózó polgárok bőrére. Ilyenkor nincs előttük a polgárok amúgy is szánandó helyzete. Fő a paktum. A fő, hogy mindegyik városrész egyszerre kapjon valamit. Hogy ez mennyibe kerül, mily nagy teherrel nehezedik a város háztartására, az előttük mellékes. Igy történt a mult közgyűlésen is. A Belváros kérte a halpiac lejáratánál levő Koritschoner-féle ház megvételét és lerombolását utcarendezés miatt. Rögtön előállottak, a másik városrészen és kértek villanyvilágítást, vízvezetéket, járdát s utat a Verbőczy, VakBottyán, Kisfaludi-utcáknak, Rohonczi kerteknek, valamint az Árok- és Tüzoltó-utcák rendezését. Nem mondjuk, hogy a nevezett utcáknak mindezekre nincs szükségük. Nem mondjuk azt sem, hogy a Belvárosnak égető szüksége van a Koritschoner-féle ház megvételére és lerombolására, sőt az Arokés 7 üzoltó-utcák rendezését minegyiknél előbbrevaLónak tartjuk, amit több cikkünkben is kifejeztünk. Az elfogultság vádja tehát nem illethet bennünket. Csak nem helyeseljük az egyes városrészek ilyen őrületes versenyét, mert ennek a levét az adózók isszák meg. ö Ami az egyik városrésznek díszére válik szépitészeti szempontból, az emeli az egész várost. Ami az egyik városrésznek jó kulturális vagy közegészségügyi szempontból, annak áldását élvezi az egész város. Nem tudjuk helyeselni ezt a versenyt azért sem, mert széthúzást, ellenségeskedést idéz elő a közügy rovására. Nagyon is kívánatos, hogy városunk legjobb erői, menten minden szenvedélytől', áldatlan versengéstől, álljanak a jó ügy pártatlan szolgálatába. Concordia parvae res crescunt. Harcok és ellenségeskedések szításával csak a közügy szenved; miatta sok nemes terv megvalósulása megakad. Keressük, ami összehoz, de nem, ami elválaszt. A történelem a tanúbizonyság arra, hogy egymás meg nem értésének mindig magunk fizettük meg az árát. •3fr Megnyitás. Mészáros Károly polgármester pont három órakor nyitotta meg a gyűlést. A jegyzőkönyv hitelesítésére Barát Károly, Ács Ferenc, Grósz Ede, Keresztes István és Braun Ármin képviselőket kérte fel. A mult ülés jegyzőkönyvét hitelesítették. gondolni, mi lehet, mire egy nagy fehér kutya ugrott a nyakába. Hátulról támadta meg s kendőjét letépte a fejéről. Örzse azt hitte, meghal a szörnyű ijedelemtől. A kis koporsó lehullt válláról s nagyot koppant a köveken. A hóna alól kiesett a pakk, az egyetmás s kezét az ég felé emelve, ugy állott ott, mintha elvesztette volna eszméletét. De a kóbor kutya, mitől-e, meg a támadott merev mozdulatlanságától hátrahúzódott, egyet-kettőt ugatva, nyafogva, mélyen, tompán morogva elsompolygott. Alig, hogy kilépett Örzse az árokból, sikoltást hall maga mellett. — Jézus, Mária!... A Csonkáné lelke!... Minden jótét lélek dicséri az Urat! Megszólalt sebtiben, agyon rémülve Örzse. — Ne ijjedözzön Borcsa néni, én lennék. — Jaj lelkem, fiam, elállt a szüm dobbanása, úgy megijedtem. Már másodszor kisért ez a Csonkáné. Tudhatod, hogy egyszer kisöprüztem, mert elvitte a tejünket. A minap Cseresnyésné járt úgy, éjfélkor Dani Pista háza előtt... Oh jaj... Hát te? Örzse? Egy zsuppfödte házból kivilágított az ablakon a lámpa. Valaki akkor gyújtotta meg. Örzse nem szólt semmit, csak odatartotta a kis koporsót az öregasszony elé. — Meghalt a kicsi, hiszen alig volt beteg, a lelkem. Jól járt Örzse, nem kell kenyeret adni a kezébe . . . Áldassák az Úr neve, hogy elszólította... Aztán jójcakát kivántak egymásnak. Borcsa néni utána kiáltott, mikor tiz lépésnyire volt: — A gyerekeket beküldőm virrasztani, Örzse . . . — Isten fizesse meg — szállingózott a hálás köszönet. Csattant a kapu s odabent igy szólt Borcsa néni: — No gyerekek, átmentek Örzse nénhez ? Tudtok-e szép éneket ? — Tudunk, tudunk — kiáltotta öt egészséges, ép torok. Aztán éjjeli lámpást adott a legnagyobb, a Mari kezébe s útnak indította. — Oszt tisztességösön viselkedjetek. A gyerekek vigan lépegettek Balogék felé. — Átgyüttünk virrasztani, — szóltak, hogy betápászkodtak. — Óh, én édeseim, be jól tettétek és hullott a könny az Örzse szeméből. A gyerekek letelepedtek. Ki a lócára, ki a kis székre, ládára, tőidre, ahová lehetett. A Pista, a legkisebb, az ült a földre. Aztán énekelni kezdtek: Jézus az én vőlegényem, Te vagy az én menedékem. Régi, százados halotti dal ez, melyet csak falun énekelnek; ott is csak ott, ahol vallásosabbak az emberek s hűek a régi szokásokhoz. A gyerekek jó kedvvel, a kis halottal mit sem törődve, zengték a bucsúdalt s aközben biztatták egymást: — No, te Gyuszi, fújjad! .. . A fiatalasszony ott állt a kis halott mellett s bele bámult a viaszgyertyák sárga, szomorú világába. * Amint állt és hallgatta a bánatos éneket, lassankint eltűnt előle a kis szoba, az éneklő gyerekek, a kis alabástrom testű, letörött bimbócska s ott kalandozott a lelke a közelmúlt években, mikor még leány volt. Háromszor imádkozta, zarándokolta végig a somlyai búcsút, még se hallgatta meg a kegyes szivü Mária az ő esedezését. Az a legény csak bolondította három esztendőn át s végre is győztek a túlsó szülők s Kerekes Zsuzsikát vezette oltárhoz. Nem, nem tűrhette, nem nézhette Zsuzsannát, amint a túlsó téres udvaron hívogatja, szólongatja a jószágot. Nem birta tovább elviselni, amint előttük kézen fogva