Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)
1912-07-07 / 28. szám
1912 jun ius 23. PÁPA ÉS VIDEKE 3. Harminc esztendő! Szép idő olyan pályán, mely több tövist terem, mint babért. De az ünnepelt felett szinte észrevétlenül surrantak el az évek. Csak fekete haja öltözött ezüst szinbe; kedélye, lelkivilága, szive a régi, — örökifjú maradt. Az iskolában szigorú, mokány ember. De jószivü. Szereti növendékeit. Megkívánja az értelmes előadást, a biztos tudást, de a méltányosságban el tud menni a végletekig. A kirándulásokon látszik meg igazán, menynyire a szivéhez nőtt az ifjúság. Napsütötte, barna arcáról jóság és szeretet sugárzik, mikor látja az ifjak gondtalan, ártatlan örömét. S ha véletlenül a Balatonra találnak kirándulni, akkor boldogsága határtalan. Mert a Balaton az ő igazi hazája, szerelme, öröme, mindene. Erős, izmos karjával biztos kézzel röpiti a »flottát« (igy keresztelték el Tihany nevü csónakját) a »hullámzó Balaton tetején«. Mihelyt véget ért az iskolai évy siet, szinte röpül haza, Tihanyba, ahol született, hova boldog, gondtalan ifjúságának legszebb emlékei fűzik. Igazi magyar ember. Keveset beszél. Kemény, gerinces természet. Megtörik, de meg nem hajlik. Elveit, meggyőződését meg nem tagadja; derekát be nem adja máról-holnapra. Sok vonás van benne az ősmagyarok kuruc, harcias lelkéből. Rendithetetlen ellenzéki. Ős negyvennyolcas. Érdemes, szép, tartalmas élet volt az övé. Jubileuma alkalmával kis lapunk részéről is igaz szeretettel és tisztelettel üdvözöljük s lelkünk mélyéből kivánjuk, hogy még sokáig fáradjon eredményesen Isten dicsőségére és édes magyar hazánk javára! = Városi kavicsbánya. A v. tanács mult heti üléséből kifolyólag fölszólította a városgazdát, hogy a kavicsbánya megvétele ügyében lépjen érintkezésbe Baráth Zoltán, Tömből János és társai öreghegyi birtokosokkal. Eucharisztikus értekezlet a pápai várban. (*) Világraszóló ünnep lesz Bécsben szept. 12—15-ig. Az Oltáriszentségben jelenlévő Ur Jézus imádására, diadalünnepére sereglenek össze a világ összes katolikus nemzetei. Résztvesz ezen a ragyogó ünnepen hazánk is. Önállóságunk, függetlenségünk kidomboritása végett kivánatos, hogy mentől többen legyünk. Ezért szervezik most országszerte az egyházmegyei előkészítő bizottságokat. A veszprémi egyházmegye területén gr. Esterházy Sándort, a buzgó katolikus érzéséről és nemes gondolkozásáról ismert főurat kérte fel a szervezésre megyéspüspökünk. Az első nagyobbszabásu értekezlet — mint mult számunkban jeleztük — Keszthelyen volt, Festetich Tassziló herceg palotájában. Ezen az értekezleten Kránitz Kálmán püspök nagyhatású beszéde után részletesen megbeszélték az egyházmegyei szervezkedést. Gr. Esterházy Pált és Sült Józsefnét kérték fel városunk területén a propagandára. A keszthelyi értekezletet nyomban követte a pápai. Csütörtökön d. u. 4 órakor gr. Esterházy Sándor elnöklete alatt városunkból a következők vettek részt a várban tartott értekezleten: gr. Esterházy Pál, özv. Dvorzák Lászlóné, Kobera Károlyné, Nagy Gabriella, Sült Józsefné, Czigány Gyula káplán, Hajnóczky Béla a Kat. Kör egyik alelnöke, Kriszt Jenő esperes, dr. Teli Anasztáz, a kat. főgimnázium igazgatója és Béri Zsigmond bencés tanár. Az értekezleten behatóan megvitatták a helyi szervezkedést. Az egyes katolikus egyesületek hivatalosan képviseltetik magukat. De azonkivül is számos zarándokra van kilátás, mert az árak felette olcsók s akik a zarándoklatban résztvesznek, dijtalanul megtekinthetik Bécs nevezetességeit. Összekapcsolják a kongresszust a magyarság régi, kedves búcsújáróhelyére, Mária-Czellbe való zarándoklással is. Az egyes katolikus egyesületek tagjai egyesületi elnöküknél jelentkezzenek. A többiek, akik nem tagjai a katolikus egyesületeknek, a plébánián, a káplán uraknál. A jelentkezés határideje júl. 31. Egyelőre csak annyit jelzünk, hogy a zarándokok öt csoportba vannak osztva. Az utolsó (5.) csoport tagjai kb. 25 koronáért tehetik meg az utat elszállásolással, élelmezéssel együtt. A részletes útbaigazítást lapunk következő számában közöljük s az ügyet állandóan napirenden tartjuk. A ker. munkásegyesületekről és azoknak szakszervezeteiről. A. pápai csizmadia-munkások bérharcából kifolyólag (mely bérharc a munkaadók megközelíthetetlensége miatt még mindig tart) oly hangok hallatszanak, melyek egyenesen a ker. munkásegyesületet s annak elnökét vádolják a bérharcért, mintha a nevezett egyesület s annak elnöke a »kereszt jele alatt zsarolni akarná a munkaadókat«*. Nem szándékozom magam védeni, (hisz egyszer már emiitettem, hogy a »szakszervezetből« indult ki a bérharc), csak a »ker. munkásegyesületek«, és ezek »szakszervezetei* közötti különbséget akarom kimutatni, amikor röviden kifejtem mindkettő keletkezését és létezésüknek jogosultságát is. Amikor a nagyra hivatott, német mintára alakított »legényegyletek« nem nyitották meg kapuikat az uj irányzat, a gazdasági, társadalmi mozgalmak előtt, hanem mereven viselkedtek a szociálizmussal szemben, csak »az erőteljes vallási érzületnek ápolására« helyezték a fősúlyt (mellékesen megjegyezve, ezt sem teljesítették mindig Szikora (felugrik. Indulatosan): Fekete ur! (A pincér eléje teszi a kávét. Leül tehát újra és lassan kanalazni kezd. Fekete állhatatosan és neki keseredve olvas.) Szikora (remegő hangon): Ön nem hallgat rám. Ön elitéi, Fekete ur. Könnyű pálcát törni valaki felett, ha az ember boldog és gondjai nincsenek. Lenne csak az én helyemben! (Csönd. Fekete ur tüntetően olvas; Szikora homloka a megfeszített agymunkában mély ráncokat vet.) Szikora (hosszú hallgatás után): A legújabb jelentések szerint nem nyolcvankét, hanem száznyolcvanhárom ember pusztult el. Fekete: Nem annyi. Százharminc. Szikora (felujult reménységgel): Azaz, csupán az orvosoknak köszönhető, hogy az a száznyolcvanhárom ember még nem halt meg. Az orvosi tudomány a legfönségesebb. Nem igaz, Fekete ur ? Fekete (kelletlenül): Minden tudomány fönséges. Szikora (lelkesülten): De.az orvos, uram! Mit tesz az orvos! Nem elvont, sokszor csekély értékű fogalmakkal viaskodik. Ö a pozitív tudomány hőse: Azé a tudományé, mely állandóan fegyverben áll a halállal szemben. És föláldozza magát. És vág, szúr, ha a szükség ugy kivánja. Én nagyra becsülöm, Fekete ur az orvosokat. Fekete (félre nem érthető célzással): Én minden embert nagyra becsülök, aki tisztességesen, szorgalmas munkával keresi kenyerét. Szikora (nekilendülve): Nem fontos, de azért elmondom, hogy éppen igy nyilatkoztam ma egy orvos barátom előtt. Fekete ur ugy beszél, mintha csak a lelkembe látna. Fekete ur megérti és magáévá teszi az én gondolataimat. Ezért keresem mindig az ön társaságát. Jól esik, ha egy rokonlélekkel érintkezhetem. Fekete (gyanús megelégedéssel): Szép. Szikora (tüzesen): Pedig — nem dicsekvésből mondom, — mások is tudnak értékelni engem. Például ez az orvos barátom. Kitűnő, nagyeszű ember. Tanár. Igen keresett, hires tanár. Most ebéd után voltam nála . . . Fekete (boldogan csapja le az újságot): Na, látja. Most maga bizonyította be, hogy előbb nem mondott igazat. Azt állította ugyanis, hogy nem ebédelt és Emiliája se ebédelt. Szikora (fájdalmasan): Óh, Fekete ur! A szokás hatalma az egész. A kora délutánt ebédutánnak nevezi az ember akkor is, ha korog a gyomra. Különben, ez nem fontos. Az én nemesszivü, kitűnő tanárbarátom igy szólt hozzám: »Elemér, te nem méltányolod hozzád való barátságomat. Pedig, látod, ez a szép lakás elég kényelmes lenne két ivogató, politizáló ember számára. (Lelkesülten.) Micscda lakás, Fekete ur! Drága mahagóni bútorok, süppedő perzsa szőnyegek, értékes csecsebecsék, hires mesterek képei. Mondhatom: gyönyörködve néztem körül. Nem is állhattam, hogy elragadtatásomnak kifejezést adjak. És . . . (tompított hangon) és tudja Fekete ur, hogy mit mondott erre az én nemes barátom? (Érzékenyen): Jól esett a szeretetnek ez a megnyilatkozása, igazán jól esett. (Hatástvadászó méltósággal): Azt mondta: »Elemér, válassz magadnak értékes tárgyaim közül valamit, ami neked legjobban tetszik. Örömmel odaadom. Fekete (meglepetten): Igazán ? Szikora (erős hangon): Szavamra. Mit szól ehhez, Fekete ur ? Fekete (gúnyosan): Ritka áldozatkészség. Szikora. Az. Gyönyörű cselekedet. És én körülnéztem Fekete ur. (Hozzáhajol); Tudja, mit választottam ? Fekete (nyugodtan, mert ugy érzi, hogy itt már csakugyan nem fenyegeti veszély): Mit? Szikora. Én mübarát vagyok, Fekete
