Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-07-07 / 28. szám

VII. évfolyam. Pap», 1912. julius 7. 28 . szám. ÁPA ÉS Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi Hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetesi- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Becsületbeli adósság. Irta: Béri Zsigmond. Nem kártyaadósságra gondolok. Ezt azért hangsúlyozom, mert sok ember egyedül a kártyatartozást tekinti becsületbeli adósságnak. Az ilyen modern szabású, gáncsnélküli lovagok, ha, valamelyik szegény iparosnak — hentesnek, péknek, cipésznek, szabónak — tartoznak, egyáltalában nem jön lázba »gyengéd« lelkiismeretük. Az a nyomorult, máról-holnapra élő, ágról-szakadt kisember elvárhat évekig. Ha más nem, megfizet majd neki az öreg harang. De ugyanezek a »lovagok«, ha valami lumppal találnak leülni a kártyaasztalhoz, óh, akkor igazi — urak. Gavallérok. Mindent kockára tesznek mindent elveszítenek. S ha csaes ládi boldogságukat dúlják is föl, ha égszakadás, földindulás, vagy maga a vízözön zuhog is utánuk, — fizetnek urasan, gavallérosan, mint egy katonatiszt. Mert a kártyázásban nincs pardon, nipcs halasztás, hitel; a kártyaadósságot megfizetni becsületbeli köteo o lesség. Őszintén megvallom, hogy ebből a felfogásból, ebből a gavallérságból nem kérek. Vannak nekünk sokkal súlyosabb, sokkal szentebb, ezerszer kötelezőbb erejű adósságaink, melyeknek lerovása vagy legalább törlesztése igazán becsületbeli kötelességünk. 7ettekkel kell kimutatnunk ragaszkodásunkat, szeretetünket hazánk, egyházunk iránt. Szent kötelessége továbbá minden polgárnak az is, hogy egész odaadással karolja fel azon város ügyeit, melynek fiai közé tartozik. De viszont kötelessége a városnak is, hogy védje, gyámolitsa a szegényebbeket, hogy ne tegyen különbséget polgár és polgár között, hogy ne legyenek édes és mostoha gyermekei! Legyen a város igazságos és legyen, ahol kell, méltányos. S ahol szükséges, ne riadjon vissza az áldozatoktól se! Ez, hogy úgy mondjam: becsületbeli kötelessége minden városnak. Réges-régi adósságot, igazi becsületbeli tartozást kell lerónia a jövő héten a város képviselőtestületének. Hosszú, keserves huza-vona után végre napirendre kerül az Árok-utca rendezése. Régi, elcsépelt téma, jól tudom. Nem hat az újság ingerével. De az is bizonyos, hogy azon kérdések közé tartozik, amelyeket végre meg kell oldani. Még pedig nem csak úgy, ahogy, tessék-lássék — módon, hanem alaposan! Hogy végleg lekerüljön a napirendről ! Lehet-e, szabad-e tűrni, hogy továbbra is megmaradjon a maga évszázados elmaradottságában egy vigasztalan, szomorú kép, egy itt felejtett, csúnya emlék a régi Pápából ? Hol? A város közepén. Épen a szivében. Tisztelem a régiségeket. De csak akkor, ha értékesek. Ellenük vagyok, ha értéktelenek és ártalmasak. Nem én mondom, hanem az erre legilletékesebb ember, vármegyénk főTÁRCA. Mariska meghalt... Virágeső van; az akácfa Fehér diszét hullatja már, S a tavasz sárga őszbe olvad, Az évből kiesett a nyár. Siró szél jár a tájon által, Az erdőn elhal a madárdal, — A kis Mariska meghalt . . . S mélységes csend lesz, telve gyásszal; A fájó hir repül tovább, Az ég harmatkönnyben füröszti A zöld mező liliomát; S a legfehérebb Liliomnak Társai halkan fölzokognak: A kis Mariska meghalt . . . . . . Virágesö van; az akácfa Fehér diszét hullatja már, De fönn az égben még tavasz nyit: A sok kis angyal társra vár; S mig táncra kelnek víg örömben, Mosolygó ajkról-ajkra röppen: A kis Mariska itt van! . . . Tomor Árkád. A pesti pióea. — Irta: Törökné Kovács Hermin. — (Fényes világitásu, elegáns kávéház. A sablonos márványasztal mellett unottképü emberek megadással isszák a kávénak nevezett, bizonytalan tartalmú folyadékot. Frakkos pincérek végeznek kisebbstílü egyensúlyozó produkciókat; a pikkoló ujságpéldányokkal repül; néhány hölgy tüntetően olvassa az angol lapokat. Néhol vitatkoznak; a háttérben billiárdoznak és kártyáznak. Az egyik asztal mellett egy úr ül és békésen olvas. Előtte a kiürített kávéscsésze. Egy másik úr, aki éppen most lépett be a kávéházba, miután keresve jártatta szemeit jobbrabalra, észreveszi a magános embert. Felragyogó arccal törtet feléje). Az ujonjött (kitörő örömmel): Jó estét, Fekete úr! Milyen szerencse, hogy itt találom. Megengedi? (Kezet nyújt és leül). Fekete ur (kellemetlen érzések között, amelyek kiülnek arcára, kezet fog): Jó estét, Szikora ur. Szikora (boldog mosollyal): Szerencsém van; határozottan, szerencsém van. Megnyertem a fogadást. Fekete (érdeklődés nélkül); Miféle fogadást ? Szikora (élénken): Csupán rám nézve fontos. Különben el is mondhatom. Az én szegény kis feleségem igy szólt ma délben: »Elemér, fogadjunk, hogy ma is sikertelen napod lesz. Hát fogadtunk, de csupán rám nézve fontos, hogy mibe. Hanem azért elmondhatom. Egy doboz finom cigarettát kell kapnom — de nagyon finomat! Fekete (közönyt tettet): Ugy? Szikora (boldogan): Bizony. Csak az a kérdés, honnan veszi az én szegény Emiliám azokat a finom cigarettákat. Fekete (mogorván): Az talán az ő dolga. Szikora (összecsapja kezeit): Boldog ember maga, Fekete ur. Irigylésre méltó ember. Szeretném hangosan kikiáltani itt a kávéházban: Ide nézzenek, itt ül valaki, ak