Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-06-16 / 25. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. junius 16. 25. szám: PÁPA ÉS VIDÉKE. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Z§ilavy Sándor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Néhány szó a kat. főgimnáziumról. A bencés algimnáziumnak főgimnáziummá való fejlesztése a jelenlegi épületnek átalakítását tette szükségessé. A tervezetet -— mint halljuk — egy izben már felküldték a minisztériumba, de onnan módosítás végett visszajött. Az intéző-bizottságnak kétségtelenül nagy gondot okoz a jelenlegi helyet úgy felhasználni, hogy az a célnak és az egészségi szempontoknak megfeleljen, mert szük terület áll rendelkezésére. Pedig előre látható, hogy a gimnáziumnak nagy területre leszen szüksége, mert a környékbeli ifjúság nagy számmal fogja felkeresni. A jelenlegi építkezésnek tehát már eleve olyannak kell lennie, hogy ne kelljen néhány év múlva újabb építkezésről, újabb bővítésről gondoskodni. Bővítésről pedig a jelenlegi helyen szó sem lehet. Idejekorán kellene tehát alkalmas területet szerezni. Ilyen alkalmas, célszerű és minden tekintetben megfelelő hely volna a Mihályi-féle villa mögött, a grófi kertek átellenében levő terület, az úgynevezett vöröshidig. Grófi birtok, amelyet a tulajdonos a nemes célra való tekintettel bizonyára olyan áron adna át, mint amilyen áron a tisztviselőtelephez szükséges részt átengedte, tehát a lehető legolcsóbb terület volna. Itt aztán lehetne gimnáziumi épületet emelni, amely évszázadokon át alkalmas hely volna. Ezen terv még most sem késő. Tegyük ideiglenesen alkalmassá a jelenlegi épületet némi átalakítással, de végleg ne menjünk bele nagy építkezésbe, amely ismét csak néhány évre való. A jelenlegi épületet aztán át lehetne alakítani bérházzá, vagy megvehetné a város városházának. Ezen épületre nagy szüksége volna a kereskedelemnek is, mert a város kellő közepén van. Szóval értékesíteni lehetne ezt sokféleképen. Az nem volna baj, hogy az iskola a székháztól távolabb esik, hiszen ez más városokban is előfordul. És ha nem használjuk fel a kínálkozó alkalmat most, a jövőben erre alkalom soha nem lesz. Majd felhasználják mások és mi csak később látjuk át, hogy helytelenül cselekedtünk. Van már erre példánk is. Ott van a Zimmermann-utcai kat. elemi iskola. Két kézzel kínálták a Matkovits-féle telket. Nem kellett. Hanem építettek a régi szük helyen egy iskolát, amelynek semmi udvara nincs és ha ma kellene egy osztályt nyitni, nem lehet, mert nincs hely hová épülni. Attól tartunk, hogy a kat. főgimnázium is így fog járni, ha a jelenlegi helyén épül fel. Ismétlem, még nem késő. Gondolkodjanak róla azok, akiket illet és pártolják ezt az eszmét, ha jónak látják, vagy bizonyítsák be, hogy jó lesz a régi hely is. Arra azonban előre felhívom a cáfolok figyelmét, hogy a talaj nedvességével ne álljanak elő, mert a mai építkezés nedves, rossz talajt nem ismer. Különben is ez a hely ezen a tájon a legalkalmasabb építkezésre. TÁRCA. fi jegyes éneke.*) Uram, ölelj magadhoz engem. Ma valami sír a szívemben. Sohase voltam még ennyire gyermek. Édes, ölelj meg. Ma olyan súlyos a fejem. Valami nagy könyörtelen Siralom hajt ma arcod melegéhez, Ölelj meg, édes. Hidd el, ma nagyon megérdemlem. Ma nem volt órám könnyezetlen. A tűzostorok ma velőkig vertek. Édes, ölelj meg. Hiszen igaz, hogy gyáva voltam, Hogy már-már majdnem elbotoltam, De mégse mentem más tűz melegéhez. Ölelj meg, édes. Tudod, hogy mégis talpra keltem. Tudod, hogy eléd térdepeltem, Amikor hivtak hazajáró lelkek. Édes, ölelj meg. *) »A bellllvalók mécse« c. kötetből. Két konok lázadó kezem Alázattal összeteszem S letérdelek az ágy fejéhez. Ölelj meg, édes. S imádkozom: Ölelj meg engem, Csókolj ma máglyát a szivemben, Máglyát, amelyen fehér tüzek kelnek. Édes, ölelj meg. Sik Sándor. Akit ketten szerettek. Irta: Dr. Hannig Györgyné. Klárika volt a neve. Aranyfürtü, ábrándos kis Klára. Ott nőtt fel a Ladányi puszta hársfával beültetett kertjében, özvegy atyja mellett. Anyját már 3 éves korában elvesztette s így ő lett édes apja féltett kincse, szemefénye. Klárika ábrándos kis leányka volt. Gyermekkorában igen szerette a tündérmeséket. Sokszor a Ladányi pusztát is tündérkertnek képzelte s azt hitte, hogy ő a királyné benne, csak a mesebeli királyti hiányzik. Iskoláit otthon végezte; az alig 15 percnyire levő Hársvölgy község öreg tanítója oktatta. Felnövekedve, órákig elbolyongott a közeli erdőben s a természet csodás hatalma néha úgy magával ragadta az ifjú leányt, hogy összerezzent s mintegy állomból felriadva nézett körül, ha a pusztai harang estimára kondult. Ilyenkor futva ment haza s este alig várta, hogy egyedül lehessen kis szobájában ábrándvilágával. Néha esténkint kiült a hársfasorba s kedves költeményeit olvasgatta. S ha messziről a szél bús tilinkó hangot röpitett feléje, szive hevesen dobogni kezdett, lélegzete elállt s azt hitte, most meg kell jelennie álmai lovagjának. De mindhiába, a várva-várt lovag nem jött s Klárika szemébe könny lopódzott. Ladányi otthon-ülő ember volt. A falu lelkésze s az öreg tanító társaságában eleikártyázott, elborozgatott. Nem is gondolta, hogy Klárikának rqások társaságára, barátnőkre volna szüksége. Nem gondolta, hogy az a leány, ki anya nélkül női fel minden-