Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-06-02 / 23. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1912 Junius 2. Az utca-test 350 Qöl területet foglal el, ami költségessé teszi ugyan a rendezést, de szebbet, tökéletesebbet eredményez. Pénzügyi és célszerűségi szempont- j ból a harmadik terv a Legkedvezőbb. A j / város nyugati részének fejlődéset a városmajor nagyon akadályozza. A j major alkalmas, olcsó területre volna áthelyezendő, az így felszabadult s rendezett szép terület, amely a rendezés által értékében tetemesen emelkednék, házhelyeknek, avagy egyébb célra volna értékesítendő. Ismertettük mind a három tervet. Legjobb meggyőződésünk szerint a legutolsó terv megvalósítását tartjuk leggazdaságosabbnak. A városmajor területe már kicsiny, nagyobbítani feltétlenül kell. Területet hozzácsatolni csakis rendezés által lehet. Rendezve pedig ez a rész sokkal értékesebb, semhogy az a városmajor céljaira volna felhasználandó. A város a rendezés és a városmajor olcsó helyre helyezése által egy hatalmas területet nyer, amilyent a belterületen megvenni, sőt találni is nehezen lehet. A Deák Ferenc-utca 1. számú 86 Q-öl területü földszintes épület a közelmúltban 35000 koronáért cserélt gazdát. Ép azért az értékesítésnél á legnagyobb óvatosságot és előrelátást ajánljuk. Mi ezen egységében nagyértékü területet valami középület (kórház, iskola, törvényszék) céljaira tartanánk fenn. Az Irgalmas Rend jubileuma. Ezt a csendben, de annál áldososabban működő szerzetesrendet hazánkban is országszerte ünneplik rendi szabályaik megerősítésének jubileuma alkalmával. Illetékes helyen tudakozódtunk s bár úgy értesülünk, hogy nincs elegendő jogcim ez évben az ünneplésre, részünkről mégis a legnagyobb örömmel csatlakozunk az üdvözlők sorába. Az érdem elismerése, e nemes Rend iránt érzett tiszteletünk, szeretetünk kifejezése sohasem kora és sohasem késő. Tesszük ezt annál nagyobb örömmel, mert valóban ez évben van háromszáznegyvenedik évfordulója, hogy V. Pius pápa 1572-ben megerősítette a Rend szabályait, s ennek jubileuma alkalmával engedte meg a pápa, hogy a Rend tagjai újra tehetnek ünnepélyes fogadalmakat. Nekünk, pápaiaknak, annál több jogcímünk van a gratulációra, mert az ünnepelt rend egyik városszerte becsült, kedves és kitűnő képzettségű tagja: Majtán Kajetán, a szimpatikus főpatikus a mult vasárnap tette le hűségesküjét: ünnepélyes fogadalmát. E kedves alkalommal szivünk mélyéből üdvözöljük s kérjük reá és jótékony működésére Isten bőséges áldását! Újra Isten hozott-at mondunk a székház új tagjának: Sós Pál áldozó papnak. Őszinte szívvel kívánjuk, hogy sok éven át legyen oszlopa a pápai katolikus társadalomnak ! Hadd hozzuk az ünnepelt Rend nagy múltjának ismertetését a P. Lexicon alapján: Az Irgalmas Rend eredetileg világiakból álló, betegek ápolására és szegények gyámolítására alakult egyesület, melynek alapítója istenes Szent János volt. Szül. Montemor portugál városban 1495, ki miután 1529. fogadást tett, hogy Istent az ő szegényeinek gondozása által fogja szolgálni, megtakarított fillérein 1540-ben Granadában házat bérelt, ebbe szegénysorsu betegeket vett fel, s őket összekéregetett alamizsnából ápolta. Innét mellékneve de Deo, melyet a tuyi püspök adott neki, minthogy jótékonysága által Isten irgalmasságát utánozni törekedett. Meghalt 1550., szentté avattatott 1690. Halála után társulatát hatalmas pártfogók annyira felkarolták, hogy nemsokára Madrid, Cordova s más városok is alapítottak kórházakat, melyeknek ellátását istenes Szt. János tanítványaira és társaira bízták. Elterjedvén a társulat, V.Pius pápa 1572-ben megerősítette azt és szerzetes renddé emelte. A tagok Szt. Ágoston szabályához alkalmazkodnak, főnöküket magok választják, a rendes fogadalmakon kívül ingyenes betegápolásra kötelezik magokat, de az egyházi rendeket, bizonyos számú kórházi papokon kívül, nem veszik fel. A noviciátus egy évig tart, de a fölvett egyén ezenkívül még egy évig a proffesszoriumban tartozik maradni. Ruhájok fekete, ugyenilyen szinü vállruháyal, derékon szijat viselnek. Szabad idejüket az orvostan tanulmányozására kötelesek fordítani. Magyarországba Szelepcsényi György prímás hozta be őket 1696., Pozsonyban rendezvén be számukra az első kórházat. A rendkormány székhelye Róma, a magyar Zaklatja a testem, nemrég mely előbb Ott térdele hittel a szent Szűz előtt; És felveri vérem, mely szennytelen' állá, Vágy ördögi sergét úszítva reája; Kiűzi szivemből, mit leltem, a békét, Belopja beléje a büntető érzést... S a dicső Rómában, a nagy hitüben, Hol porba ledöntve vonaglik a bálvány, — Bűn átka megejtett, — érzem szivemen: Legyőzte az Istent a démon, a sátán! Szelényi József. Tiea királynő lett. Irta: G. Büttner Júlia. (Folytatás). Csak tíz év múlva jött el. Albírónak nevezték ki Barcsára,! gy jutott ismét oda, ahol egykor — akkor! — mint jogászgyerek időzött. Mikor Sávosiék házában az első látogatáson megjelent, mindent éppen úgy talált, mint tíz év előtt távozásakor volt. Éppen olyan zaj és sokadalom töltötte be a házat. De most csupán a háziakból telt ki minden. Sávosi Péternek két férjnél levő leánya nyaralt otthon családjával. Hat és nyolc gyermek kacagott, sivalkodott és nyüzsgött ott folytonosan. Az a sok gyermek mind visítva örvendezett az új vendégnek, mikor őt az alacsony vasrácsos kapun belépni látták. Elébe futottak s közrefogva nagy diadallal vitték ki szüleikhez a verandára. Elbucsúzásuk óta Visnyey ekkor látta először Ilonkát. Az egykor nagyon befűzött, nagyon karcsú leányból azóta kényelmesen terjengő széles asszony lett. ki elégedett, álmos lustasággal ült ott a megrakott asztalnál, tele tányérja mellett. Nyugodtan nevetgélve emelkedett föl s nyújtotta kezét csókra Bélának. A fiatal ember is nevetve hajolt le Ilonka kezére. Mindketten az egykori szerelmes fiú fölött nevettek. Szeredainé hiún, öntelten, sajnálkozva most is a megbukott udvarlón, Béla pedig szintén magát kacagta ki, de azért, hogy ezt az asszonyt annyira tudta idealizálni. Mert hiszen — gondolta — Ilonka olyan nagyon őszintén volt ostoba és közönséges, hogy csak egy még ostobább láthatott mást benne, mint egy csinosan öltözött, üresfejű, üresszivű, csinos bábut. — Minő asszony is lett belőle! — nevetett magában Visnyey, amint aztán ott ült mellette és hallgatta. Csak hallgatta, mert beszélni Ilonka beszélt folyton. Szóhoz sem hagyott jutni mást. Ha valaki közbeszólt, azt csak annyiban vette figyelembe, hogy emeltebb hangon és fölvetett fővel folytatta beszédét magáról és mindig csak magáról. Visnyeynek eszébe jutott, hogy menynyire gyűlölte és átkozta ő egykor Ilonkát. Ezentúl áldani fogom! -— gondolta hozzá vidáman. Éppen búcsúzni akart, mikor (a körülöttük egymást gyomrozó gyermekek egyszerre abbahagyták a küzdelmet és homlokegyenest rohantak le a verandáról s örömvisításokkal fogadtak valakit. Visnyey fölugrott Ilonka mellől, amint a gyermekek egy fiatal leányt kisértek föl a lépcsőn. Négyen is fogták a ruháját, kezét, egyre visítva: — Itt van Tiea! Itt van Tiea! Katica! Jó, hogy megmondták, mert Béla meg nem ismerte volna. — Visnyey Béla. Tudod — mutatta be Szeredainé a vendéget. — Régi jóbarátja vagyok — lépett tőle gyorsan a leányhoz Béla, mélyen meghajolva. — Emlékszik rám ? Nagyon bájos, drága fiatal leány lett az édes, csepp Ticából. Minden mozdulata csupa kellem és finomság. Szelíd, okos sze-