Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-05-19 / 21. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. május 19. 21. szám. PAPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Katolikus Munkásnő-egyesület. A nemrég lezajlott társadalmi kurzus alkalmával életrevaló, helyi viszonyaink közé nagyon beillő eszme vetődött föl. Nagyon is szük kör vett róla tudomást, pedig megérdemelné, hogy minél többen foglalkozzunk vele. Aki eljutott már odáig, hogy katolikus lapokban kisérheti figyelemmel az »Egyesületi élet« cimü rovatot, az elmúlt napokban egy-két szerényen meghúzódó hirre bukkant. Szóltak pedig ezek a hirek arról, hogy Budapest egyik-másik kerületében részben megalakultak, részben életjelt adtak magukról különleges célt szolgáló egyesületek. Tudom, hogy sokan fejcsóválással ezt a reflexiót fűzik szavainkhoz: köszönjük, ebből a jóból van már elég! A mi keménynyakú konzervatizmusunk számlájára irva ezt a megjegyzést, egy-két dolgot hadd mondjunk el ezekről az új egyesületekről! Arról van szó, hogy munkásnővilágünkat egyesületekbe tömörítsük! Ez a minden izében modern eszme az egyesületi élet legtermékenyebb talajában, germán földben csírázott ki! A megélhetési viszonyok rohamos sülyedése kiszakította a nőt a maga természetes köréből s odaállította zakatoló gépek mellé. A kérlelhetetlen szükség merev, kíméletlen, hogy ne mondjam matematikai munkafelosztást vitt véghez a családban a családfő s az anya közt. Ez utóbbi munkaköréhez a családi élet vezetésén, gondozásán kivül odakapcsolta a mindennapi kenyér megkeresését. A feleségből fele segítség lett az élet minden vonatkozásában. így született meg egy új kaszt: a munkásnők osztálya. Azokat a betegségeket, bajokat, amelyek tömegesen zúdultak a munkásosztályra, a munkásnők sem kerülhették ki. A rossz kereseti viszonyok, az élelmiszerdrágaság, a lakásuzsora, az alkoholpusztítás, a rossz közegészségügyi viszonyok, az egészségtelen munkahelyek káros következményeiből kijutott bőven a munkásnőknek is. Ennek a szép sorozatnak betetőzőjeképen nem maradt el természetesen az erkölcsi sülyedés sem. Bőven részesültek a kultúra káros, mérgező melléktermékeiben, anélkül, hogy áldásait élvezhették volna. A kultúrélet közösségébe nem csatolta őket más, mint az irányzatos, tendenciózus sajtó, de erre a kapocsra meg könnyen ráfizethet — a lélek. Ezekből a szomorú körülményekből nőtt ki a gondolat, hogy ezt az osztályt is, mint szervezett csapatot kell odaállítani a létért folytatott kemény harcba. Mint már említettük, a munkásnők szervezésében is, mint sok másban, Németország vezet, ahol az ez irányú egyesületi élet már tiz éves múltra tekinthet vissza. Jelenleg 280 virágzó egyesületük van 31 ezer taggal. Óriási eredményeket értek el már eddig is! Jobb munkaviszonyokat teremtettek minden téren, a befizetett járulékokból áldásosán működő önsegélyző pénztáraTÁRCA. A esavargó. — Irta: Kincs István. — Az emberek sorsa úgyis a csillagokban lehet megírva, különben hiszen Boros Józsiból alig válhatott volna csavargó. Egy Boros Józsi és csavargó! Az eszem megfiadzhatnék tőle. Van odahaza kőháza, husz ember meglakhatik alatta; szántója annyi, hogy a zsidó is zavarba jön, mikor termett búzáját két rátában akarja kifizetni; borát öt-hat faluban isszák és lám, az az ember nem vallja ki odahaza, minden jószágát, gazdaságát veszendőben hagyja, botot fog s nyakába akasztja az országot. S az emberek mégse merik bolondnak mondani; tudják, hogy a fia kedvéért teszi. Most vezekli le, mit egykor vétett ellene. Vétett ellene igenis, tetszik tudni, mikor a házából kidobta. Ugy történt, hogy Ferkó mást szeretett, mint akit apja szánt neki; no és mert emezt feleségül elvállalni nem akarta, Boros Józsi szépen megfogta fiát a nyakánál fogva s ugy kipöndöritetle a házából, hogy csak no. Utána is szólt még: Be ne gyere többet ezen a kapun, ha életedet szereted. Boros Józsi pedig semmit se mondott kétszer. Ferkó el is iszkódott. Tudta, hogy az apja kitagadta s már most csak a holdban keresheti a maga jussát. No de ha mást nem, egyet mégis jussolt az apjától; a kemény fejét értem, melyikbe szinte nagy porció csökönyösség szorult s azzal a kemény fejével azt fogadta meg, hogy: — Üsse a kő, nem is láttok többet engem. És szavának állott a gyerek. Ugy kipusztult a faluból, mint a lélek az emberből, ha kiteritik: nem lehet többet beleverni. Elmúlt egy, elmúlt két esztendő, hanem Boros Józsi hirt sem hallott a fia felől. Akárcsak a föld nyelte volna el: tiz esztendeig feléje se nézett édesapjának. S az a tiz esztendő nemcsak hogy őszre váltotta Boros Józsi fején a fekete takarót, hanem azt a vaskoponyát is megpuhította teljesen. Eszébe jutott, hogy talán mégse volt az teljesen rendjén, mit ő azzal a gyerekkel megcselekedett. Mert hát utóvégre asszony ide, asszony oda, a fiának kellett tulajdonképen feleség s nem ő neki. Ha pedig kit ő választott neki, nem szenvedhette, hát jól is tette, hogy el nem vette. Hm, mérgelődött magában az öreg, hógy ez előbb eszembe nem jutott. Hol lehet az a gyerek ? Hát hol lehetne ? Vad idegenek között; dolgozik, vesződik másoknak, holott itthon magának dolgozhatnék. Bizonyosan huznia-vonnia kell későn-korán szegénynek, azért is nem jön haza; a büszkesége tartja vissza, hogy panaszkodjék, hogy hazulról csak egy garast is kérjen. Mert ha jól folyna a sorsa, akkor már irt volna, megirta volna bizonyosan, hogy: »Édesapám, nem kell a jussa, anélkül is megvagyok hála Istennek s kívánom, hogy ezen pár sor írásom friss egészségben találja,