Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-05-12 / 20. szám

1912. április 157. PÁPA ÉS VIDÉKE Ó. rabszolgaságot, az önálló mesterekből segéddé degradált kisiparosok egész légióját. Régente egészen máskép volt. Ha meghalt az iparos, nyugodtan hunyhatta le szemét; nem kellett amiatt aggódnia, mi lesz családjával. Az özvegy folytatta minden fennakadás nélkül az üzletet. Nem tömegtermelés jellege volt .a régi iparnak. Maradandó alkotások örökítik meg emlékét. Hi- res, igazi mesterművek: művészi szerkezetű dómok, ízléses fafaragványok, a remek ötvösművek, századokra szóló városházak, melyeket nem pénzért épitettek a művészi ipar névtelen hősei, hanem Isten nevében, Isten dicsőségére, hazájuk, .szülőföldjük, iparáguk iránti őszinte szeretetből, lelkesedésből. Egyiket-másikat századokon keresztül építették; egész generációk lehelték bele finom Ízlésüket, nemes lelküket. De az a nagy átalakulás, melyet Amerika felfedezése, új államok alakulása, a gyarmatpolitika keletkezése idézett elő, csakhamar éreztette a hatását az iparban is. A nagy államoknak nagy hadseregre volt szükségük, hogy hatalmukat fenntarthassák; a nagy hadsereg óriási összegeket, milliókat emésztett fel; a városok lassan háttérbe szorultak s az ipar is mindinkább alább szorult a diadalmas erővel előretörtető kereskedelemmel szemben. A kisiparos a kellő pénz hiányában nem tudott magasabb műveltségre szert tenni; nagyobb vállalkozásokba sem bocsátkozhatott anyagi erejének megrázkódtatása nélkül. Velük szemben a nagyiparosok óriási áruraktárakat létesítettek; a munkások ezreivel tömegtermelést produkáltak s mivel az egyes iparcikkeket olcsóbban tudták kiállítani, nagyobb forgalmat is tudtak biztosítani s így függő helyzetbe hozták a szegény kisiparost. A gépek és gyárak még vigasztalanabbá tették a helyzetet; de a halálos csapást a céhek eltörlése mérte a kisiparra. »Gazdaggá lenni, — gazdaggá lenni minden áron!« — ez volt a jelszó. Szakszerű tudást többé nem követeltek, a pénz az irányadó. Állami támogatással, részben a kisiparosok adójából, építették fel a gyárakat, a kisipar pusztító ellenségeit. Nekünk gyarmatunk, nagyiparunk nem volt; Mária Terézia szerencsétlen vámpolitikája megfojtotta fejlődésnek indult iparunkat. Ezzel függő helyzetbe jutottunk Ausztriától. Szerencsétlen ipari törvényünk szerint mindenki gyakorolhatja az ipart, ha nem ért is hozzá. Árúsíthat, amit akar. Ráadásul a gyárosoknak ingyentelket, adómentességet, szállítási kedvezményeket, sőt évi szubvenciót biztosít az állam. S hogy a pohár mentől hamarább megteljék, rászabadítja a szegény kisiparosra a kontárokat, házalókat, fegyenceket, stb. így el kell pusztulnia a kisiparnak, mely egykor egyik fenntartó tényezője, megbízható támasza volt a magyar nemzeti államnak. Feltétlenül szükség van tehát az ipartörvény becsületes revíziójára. Szakképzettséghez kell kötni az egyes iparágak gyakorolbatását; jogokkal kell ellátni az ipartestületet: nagy gondot kell fordítani a tanoncokra. Vámvédelmet, állami szubvenciót kell biztosítani a kisiparnak, hivatásuk magaslatán álló, modern ipariskolákat kell felállítani, virágzó városi életet teremteni s a virágzó városokban tisztes polgárokat kell nevelni! = Évzáró vizsgálatok: A r. kat. elemi iskola évzáró vizsgálatai a következő sorrendben lesznek: A belvárosi fiú iskolában: jun. 13-án d. u. V. VI. oszt., 14-én d. e. IV. A. d. u. III. C, 15-én d. e. I. B., d. u. II. A., 17-én d. e. III. B., d. u. II. B., 18-án d. e. IV. B., d. u. III. A; a felsővárosi iskolában: 19-én d. e. I. C. fiú, d. u. I. C. leány osztály; az alsóvárosi iskolában: 20-án d. e. III. C. d. u. II. C. leány; 21-én d. e. I. A. fiú, d. u. I. B. leányosztályé. lők, hogy érdemes lesz figyelnünk, mert sokat tanulhatunk tőle! Vasárnapi előadásának elején az ipar történetét fejtegette igen érdekesen. A kezdet-kezdetén nem volt szükség külön iparos osztályra. Házilag gyártottak mindent, hiszen nagyon kevéssel beérték. Később, mikor az egyes ágakban produkált túltermelés elárusító forumok keresését tette szükségessé, községek, városok keletkeztek, részben egyes püspöki székhelyeken. A város alkotta a vidék piacát, ide sereglett egybe a nép s mivel a városok lakossága kevés földet mondhatott a magáénak, előbb-utóbb be kellett következnie a város és falu gazdasági különválásának. A városokban az iparososztályé volt a vezető szerep, a faluk lakossága majdnem kizárólag földmüveléssel foglalkozott. A nyers anyag egy részét beszállította a falusi földműves, a városi iparos meg feldolgozta finom ipari cikké. Finom, ízléses tárgyakat alkottak, mert a városok, hogy az ipar technikai fejlődését is előmozdítsák, a tehetségesebb iparosokat kiküldték külföldi tanulmány-utra, s minden önálló iparostól megkövetelték, hogy szakmájában jártas legyen és u. n. mesterművet alkosson. Nagy gondot fordítottak az iparosok józan, vallásos, erkölcsös életére is. Meg is volt a régebbi korban az ipar tekintélye: az iparosok nemesi rangban voltak. Megvolt a tisztességes megélhetésük, de fejedelmi vagyont nem szereztek, mint a mostani munkaadók, akik milliókat vágnak zsebre anélkül, hogy csak konyítanának is ahhoz az iparághoz, melynek cégére alatt működnek. Most 30—50 ezer embert is foglalkoztat egy-egy nagyobb munkaadó; a dicsőség, a vagyon az övé, noha csak a pénzét fekteti bele a vállalkozásba. Az a szegény munkás meg, aki napestig dolgozik, jóformán számításba sem jön. így teremtették meg a modern lati reformok terére lépett és az ő »practicus szociálizmusával« kétségtelenül a leghelyesebb módot választotta a szociális kérdés megoldására, midőn lemondva egy általános reformról, az esetről-esetre felmerülő bajokat orvosolja. Német birodalom. A legnagyobb eredményeket eddigelé Németországban érte el a keresztényszociális mozgalom. Tudvalevő dolog, hogy a szociáldemokráciának is Németország a klasszikus hazája. Azon körülmény azonban, hogy az itt keletkezett és kifejlődésre jutott szociáldemokrata mozgalom mindjobban állást foglalt a hivő kereszténységgel, különösen a katolikus vallással szemben, továbbá, hogy a hazafiasan érző Lassale halála után Marx nemzetközi irányzata diadalmaskodott, ellenmozgalmat váltott ki a német munkásságnak hazaliasan érző és vallásához hű részében. Szükségét érezték, hogy midőn a jobb anyagi létért küzdenek, hűek maradhassanak vallásukhoz és hazájukhoz. így indul meg a keresztényszociális mozgalom, melynek első vezére Ketteler mainzi pükpök volt. Az ő kezdeményezésére alakulnak az első katolikus munkásegyesületek. A szépen megindult mozgalmat azonban nemsokára háttérbeszorította egyrészt az úgynevezett kulturkampf, másrészt a Bismarck által behozott szociálista törvény, amely mindennemű munkásszervezkedést béklyóba szorított. Rövidesen azonban bebizonyosodott, hogy a legszigorúbb szociálista törvénnyel sem lehet az egyszer megindult munkásmozgalmat feltartóztatni és hogy őket csupán a kormányok atyáskodó gondoskodásával boldogítani nem lehet. 1890-ben hatályon kivül is helyezték a szociálista törvényt, mire ujult erővel indult meg a keresztényszociális munkásmozgalom. Még ugyanazon év szeptemberében Lüttichben kongresszust hivnak össze, amelyen úgyszólván egész Európa keresztényszociálpolitikusai összejöttek, hogy megbeszéljék a tennivalókat. Hatalmas indítékot adott a mozgalomnak XIII. Leó pápának ezidőben kiadott »Rerum novarum« kezdetű körlevele, amely megadta az egyházi szentesítést a mozgalomnak. Számos katolikus munkásegyesület létesül ezután Németországban. Az iparossegédek támogatására már korábban létesültek és szép felvirágzásnak indultak a katolikus legényegyletek és a protestáns ifjúsági egyletek. A protestáns munkások kezdetben távol tartották magukat ezen mozgalomtól, később azonban ők is protestáns munkásegyleteket kezdenek alapítani. Csak később jutottak mindkét részén arra a meggyőződésre, hogy tisztán a közgazdasági érdekek előmozdítására függetlenül a felekezeti alapon álló legény- és munkásegyletektől önálló keresztény szakszervezeteket kell létesíteni, amelyek vallás és politikai felfogásra való tekintet nélkül, mindazáltal általános keresztény és nemzeti alapon állva, egyesítsék a munkásságot. így indult meg a 90-es évek közepén a keresztény szakszervezeti mozgalom, s ült össze 1899-ben az első keresztényszociális szakszervezeti kongresszus, melyet azóta évrőlévre megtartanak. A nevezetes mainzi 4-ik kongresszuson állapítják meg a keresztény szakszervezeti mozgalom programmját. Ki kell emelnünk e programmból, hogy az a leghatározottabban kizárja politikai és yallási kérdések vitatását s a mozgalmat a felekezeti jelleg kiküszöbölésével általános keresztény alapra helyezi. Katolikus és protestáns munkásnak kezet kézbe téve kell a gazdasági harcba indulni, ha győzni akarnak s bármi nehéz volt a protestánsok bizalmatlanságát eloszlatni, évek multán mégis sikerült s legutóbb a protestáns munkásegyesületek szövetségének kongresszusa me-