Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-05-12 / 20. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE 1942 május 12. Nóvák Ede György. (1823—1912.) Születni nem érdem, meghalni kö­telesség. Minél hosszabb e két határ között lefolyt idő, annál több alkalma nyilik az embernek Isten, haza és az embertársak iránt érdemeket szerezni. Maga azonban a hosszú élet nem ér­o dem, annyira nem érdem, hogy a be­csületes munkában töltött rövid élet százszorta többet ér, mint a kényelem­ben és jólétben elfecsérelt éveknek hosszú láncolata. Annál szebb, annál tiszteletre méltóbb, mikor az aggastyán, ha nem is zajos, de tisztes munkában eltöltött életre tekinthet vissza. Ilyen aggastyán volt Nóvák Ede, a szent Benedek-rend nesztora. 1823-ban szü­letet Nagykanizsán derék iparos csa­ládból. Középiskoláit szüló'városában végezte és 17 éves korában a szent Benedek-rendbe lépett, melynek 72 évig hűséges, engedelmes fia volt. Eszter­gomban, Pápán, Győrött 18 évet töl­tött az ifjúság nevelésében, Tihany­ban és Zamárdiban pedig mint lelkész 28 évet híveinek lelki gondozásában. 46 évig szolgálta tehát a rendet. 46 évi munka után lépett gyönge testtel, de teljesen ép és egészséges lélekkel a jól megérdemelt nyugalomba. A rend főnökétől a nyugalom helyéül Pápát kérte, mert e városhoz ifjúkori emlékei fűzték. Pápához oly nagy szeretettel ragaszkodott, hogy midőn a természeti szépségekben gazdag és csöndes Ba­konybélt ajánlották neki, kézzel-lábbal tiltakozott és könyörgött, hogy csak itt maradhasson és hosszú életét a meg­szokott, kedves ismerősök és jóbarátok körében fejezhesse be. Teljesült is kí­vánsága: valamint az ideiglenes, úgy az örök nyugalmat is itt találta meg. egen ajánlotta a tagoknak a keresztény szociális szakszervezetekbe való belépést. A programm a munkaadó és munkás érdekközösségének elvi alapján áll, nem hir­det tehát osztálygyülöletet és elkeseredett harcot; de tudva, hogy még a magukat »jó« keresztényeknek valló munkaadók is gazda­sági téren vajmi gyakran megfeledkeznek a keresztény igazságosság parancsáról s így a harc el nem kerülhető', figyelemmel van az állandó hadikészültségre. A mai gazdasági élet természete a »fegyveres béke« s a hadikészültség fokát a teli ellenállási pénz­tár jelezi. A háború, a sztrájk csak akkor engedhető meg, ha jogos és sikerrel biztató végső eszköz. De éppen a szakszervezkedés s a vele járó állandó hadikészültség a leg­jobb biztositéka a békének, mert mindkét fél ismerve a maga s ellenfele erejét, nem bocsátkozik könnyelműen harcba, s inkább enged, mint hogy többet veszélyeztessen. Derűre, borura csak a félrevezetett s elbiza­kodott munkásság sztrájkol. Ha azonban törésre kerül a dolog, akkor a keresztény szakszervezetek is bátran és kitartóan for­Boldogult rendtársunk 46 évig tartó tanári és lelkészi működése alatt nem csekély érdemet szerzett arra, hogy nevét és emlékét hálás ke­gyeletben tartsuk. Erdemeit ugyan nem fogják sem a történelem lapjaira irni, sem kőtáblára vésni, de emlékét meg­örökítette azok szivében, akikhez a rokoni kötelék, a jótékonyság és jó­barátság fűzte. Szívesen áldozott min­den nemes célra, mindig nagy gondja volt a szegényekre s a jó szívvel adott alamizsnáért viszonzásul csak azt kérte, hogy a szegények a boldog kimúlásáért imádkozzanak. Jószívűségét bizonyítja, hogy évek hosszú sora óta nemcsak a pénzét, hanem még a ruhaszövetét is másoknak ajándékozta. Jószívűsége mel­lett meglepő figyelmességet és majd­nem skrupulózitást tanúsított a tisztelet és jóindulat nyilvánításában. Az újévi és névnapi üdvözléseket még nagy be­tegségében sem mulasztotta el. A hosszú és súlyos betegséggel, valamint az aggkorral együtt járó em­beri gyöngeségek nem fogják emlékét elhomályosítani, mert az ily gyöngesé­gek csak szánalmat és nemes részvétet érdemelnek mindazok részéről, akik tudják, hogy a gyarlóságoktól még a legnagyobb emberek sem mentek. Az emberre csak az erkölcsi fogyatkozások, nem pedig a természeti gyöngeségek vetnek homályt. Sokat szenvedett rendtársunk őszinte és meleg részvétet érdemelt. A mult év novemberében lepte meg a súlyos betegség s azóta lakását nem hagyta el, mert segítség nélkül egy lépést sem tudott tenni. Kinos volt nézni a tehetetlen vergődést s azt a gyötrő fájdalmat, mely a mély baráz­dákkal szántott arcot a szenvedések valóságos típusává tette, azonban utolsó pillanatig teljes öntudatánál volt s a roncsolt, agyonkinzott testben csodála­gatják a sztrájk fegyverét, s mivel közös érdekről van szó, a harc idejére szövetkez­nek a szociáldemokrata szervezettel, a jelszó itt »Getrennt marschieren, vereint schlagen«, külön hadtestekben vonulni fel a csatatérre, de közös erővel csapni az ellenségre! A mozgalom nagyságára nézve állja­nak itt a következő adatok: A »Gesammtverband der cristlichen Geverkschaften Deutschlands«, vagyis a kü­lönböző "keresztényszociális szervezetek szö­vetsége 1901-ben 160 ezer, 1904-ben 203 ezer, ma már több mint fél millió tagot számlál, köztük 16 ezer bajor, 2 ezer vür­tembergi, 6 ezer bádeni vasutast és 7 ezer bajor és 3 ezer vürtembergi postást. A 3807 kat. munkásegyesületben 1910-ben 493.500, a 968 evangélikusban 159.900 tag, a 776 katolikus legényegyesületben 124.342 tag volt egyesitve. Megjegyezzük még, hogy a birodalmi tanács második pártja: a cent­rum-párt is határozottan keresztényszociális irányú. (Folyt, köv.) tosan ép lélek lakozott. A halál már régóta leselkedett körülötte, de az erős, SZÍVÓS lélek sokáig győztes ma­radt. Mint a kigyó, észrevétlenül tá­madta meg s a teljesen kimerült test­tel néhány pillanat alatt végzett. Túl­érett gyümölcsként hullott le az élet fájáról. Isten veled, hosszú munkában és sok szenvedésben kifáradt szegény ag­gastyán! A hálás kegyelet és a testvéri szeretet angyala őrizze poraidat a föl­támadás napjáig! Have pia anima! Színház. Unalom, álmosság az egész vonalon. Üres házak, szánalmas előadások. Sztrájkol a közönség. Laposan, érdektelenül, for­mátlanul játszanak a színészek, akik ráadá­sul néha egész kaszinószerü társalgást foly­tatnak a színpadon. Hát persze, — nincs itthon a macska (a direktor), tehát cincog­nak az egerek. Tisztelet a kivételeknek! Mert akik szeretik és át is érzik szerepüket s a szereppel együtt szivüket is odaadják a közönségnek, ilyen Ízléstelenségre nem kap­hatók. Egyelőre maradjanak a kaszinózók »névtelen hősök«; ismétlődés esetén meg­nevezzük őket. A héten csak Déry Béla jutalomjátéka tudott számbavehető házat összehozni. Mit mondjunk róla? Ismerjük őt már régóta. Sok szép estének emléke fűz hozzá bennün­ket. Láttuk őt erős, megrázó drámai jelene­tekben, melyekben komoly próba alá esett színészi kvalitása. Mindannyiszor elismertük rátermettségét, igazi, vérbeli színész tehetsé­gét. Láttuk őt, mint könnyed szalón-társal­gót vígjátéki szerepeiben. Nem egyszer könnyekig megkacagtatott bennünket. Jól esett nekünk is, hogy a színházban oly szépszámú intelligens közönség ünnepelte őt és benne a komoly irányú színészetet. Káldor Dezsőnek is juttatott az igaz­gató jutalomjátékot. Hogy miért, azt igazán nem tudjuk, hozzá még az »Ártatlan Zsu­zsit«. Ez igazán jellemző. Ennek a darabnak az előadásánál nincs szükség tehetségre. Ép azért teljesen megfelelő Káldor Dezsőnek. Nagyon gyönge legény a színészet terén, ámbár alkalmas neveléssel még lehetne be­lőle faragni valamit, ha a hiúsága, amely minden egyes szerepében kirívóan meglát­szik rajta, nem nyomná el benne a színészt. Ócska hatások kedvéért feláldozza szerepé­nek legszebb részeit. Majdnem minden egyes szerepkörben ugyanaz marad. Nagyon kevés benne az alakító tehetség. Ha énekel, akkor a közönség valósággal tombolni szeretne dühében. Egy tizedrangu társulatnál nagy ember lehetne, de nálunk nemcsak csinosan öltözködni, hanem játszani is kell tudni. Szorgalmas tanulást, egy csomó szerénységet ajánlunk neki, akkor még lehet belőle valami. * A héten előadott darabok a követ­kezők: Szombaton és vasárnap este Offenbach »Szép Heléná«-ja ment, mindkét este mér­sékelt ház előtt. Az előadás nem felelt meg a szép zenének. Egyedül Juhos, Miklóssy, Nyáray és Szántó fogták fel komolyan sze­repüket, a többiek semmit sem produkáltak, sőt agyonnyomoritották az egész darabot. Büntetésből az igazgatóval szeretnénk végig »élveztetni« egy ilyen előadást. Hétfőn zónaelőadásul a »Leányvásár« került szinre botrányos rossz »zóna« elő­adásban, amelyben több időt szenteltek a szereplők egymás közötti fecsegésre, mint magára az előadásra. Ezzel azt hisszük, le is járatták a »Leányvááá'rt«. - -

Next

/
Thumbnails
Contents