Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)
1912-04-14 / 16. szám
VII. évfolyam. Pápa, 19x2. április 14. 16. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Férenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A szociáldemokrácia kongresszusa. »Eljön egykor az idő, mondja Tolsztoj, mikor majd az élet keresztény alapjai: minden ember egyenlősége és testvérisége, vagyonközösség, a gononoszoknak való engedés, olyan természetesnek és egyszerűnek tűnnek fel, mint most szociális és állami életünk alapjai, melyeknek pedig szintén ki kellett előbb fejlődniök az egyéni életfelfogásból«... Mint a viz a belémerített edénybe először csöppenként, aztán nagy áradatban ömlik, úgy »jön el az Isten országa, ahol az emberek nemzeti különbségek nélkül testvérként élnek, ahol nem lesz birtok-egyenlőtlenség, hatalom, háború.« A többi közt ezeket mondja Tolsztoj »Isten országa ti bennetek« cimü, új életfelfogást nyújtó főművében. Tolsztoj prófétai jóslata megvalósulóban. Jgaza van a horvát szociáldemokratapárt kiküldöttjének, Bukseg Vilmosnak: »az uralkodó osztályok vaksággal vannak megverve.« De nemcsak az uralkodó osztályok, hanem mi mindannyian vaksággal vagyunk megverve. Játszuk kisded játékainkat, a ma és holnap foszladozó ködébe burkolódzunk s nem vesszük észre, hogy küzdelem folyik, melyet Tolsztoj az élet és a lelkiismeret harcának, vagyis a jogosan feltörekvő és a hatalmon lévő, elnyomó ember párviadalának nevez. Nem vesszük észre, hogy a történelem folyamata új mesgyét keres, új medret váj magának; nem akarjuk jogosnak elismerni azt a természetes erőt, mely a szunnyadó rügyet fakadásra birja, mely az eddig szunnyadt, de ereje és óriási jelentősége tudatára ébredt munkásosztályt a többivel egy szinvonalra igyekszik emelni. De mint a tavasz rügyeinek fakadását nem lehet visszatartani mesterségesen, csiptetőkkel; úgy a természetes történelmi fejlődést: az alsóbb néprétegek kiemelkedését, kibontakozását is — legfeljebb késleltetni — de megakadályozni nem lehet semmiféle mesterséges módon. Ahogyan kivívta a főrendekkel és a nemzetekkel szemben — a harmadik rend, a polgárság a maga jogait, éppen úgy a negyedik rend, a munkásság, — vagy mint magukat szivesen, de nem egészen helyesen nevezik — proletárság is ki fogja vívni a maga jogait. A munkásság is eredményesen fogja megvíni a szociálista harcot, »mely — mint Braun, a németországi szociáldemokratapárt kiküldöttje mondja — a legmagasabb kultúrfok felé vezeti az emberiséget« »Maga az állandó hadsereg sem képes ezt a fejlődést föltartóztatni, habár évenként milliárdokat nyel is el,« mondja ugyancsak Braun. Nem pedig azért, mert a munkát végre is senkire sem lehet rákényszeríteni, ha megköti magát, s továbbá mert a hadsereg is óriási részében a munkásosztály fiaiból kerül ki. Mi lesz, ha egy szép napon a hadserég is sztrájkba lép, felmondja a szolgálatot! Pedig ami halad, az nem marad; Franciaországban már egész bátran gyülésezgetnek is. A szociálizmus fejlődési folyamata valóban világszerte egyre nagyobb, sőt óriási mérveket ölt. Asztriában kivívták az általános, titkos választójogot, Németországban négy és egy negyed millió választó szavazott a szociáldemokratákra és e párt a 397tagu parI lamentbe 110 képviselővel vonult be. A kapitalizmusnak, a tőkének e hazájában bámulatos arányokban folyik az agitáció. 81 napilap, 49.000 népgyűlés, 33 és fél millió röpirat, 2 millió TÁRCA. Asztalomnál. A lámpa pislog; gyenge lángja Miként lidércfény imbolyog; Körülte éji száz bogárka Lebegve röppen, körbe járva, Megannyi táncos angyalok. Papir előttem, toll kezemben, Kifáradt lelkem táncra lebben, A halvány lámpa sárga fénye Aranypalástot von köréje, S amint a tollal végigszántok, Születnek édes, boldog álmok .. . A lámpa lobban, lángja hamvad, Kialszik élte — már nem ég . . . S lelkemben mint az óceánban Ezernyi gyöngyszem; arra vágytam, Hogy mind kiöntsem még elébb; És küzdök, hogy belélcheljem E pislogó fényt: gyönge lelkem . .. De hasztalan! kifárad ajkam, Mosolyg a holdnak képe rajtam. Mégis fűzöm tovább a láncot, Születnek új, erőtlen álmok , . . S mig így az ábrándok honában A fáradt lélek elmerül, Mig rímeit sietve rója, Az álom könnyű pillangója Reászáll észrevétlenül, S ragadja hévvel messze, messze. Egy szebb világba, tündérkertbe, Szétfoszlik árnya szürke ködnek, Ábrándok, álmok testet öltnek, — De ébren rájuk nem találok, O tiszta ábránd, égi álmok! Tomor Árkád. Az úgynevezett pragmatika szankcióról. — Irta: Martonfalvay Elek. — Vannak a közéletben használatos kifejezések, amelyek a fogalmat, amelynek megjelelésére alkalmazzák, nem fedik; ezekrendesen kényelem szempontjából jönnek forgalomba, s idővel az eredeti, helyes, sőt egyedül megfelelőt a feledékenység homályába merítik. Hiában, verba valent usu. Ha ezek az — a kényelem szempontjából én is egy német kifejezést bátorkodom használni, untormok csak a társalgásban, súly és felelősség nélkül használtatnak, nem baj, nem G fontos, de ha azokat olyan helyeken és helyekről hangoztatják, ahol azok következményes megtévesztésre alkalmasak, precedenst alkothatnak, s alkalomadtán fegyverül használhatók, az már sehogy sem helyes. Így vagyunk ezzel a közkeletű jogi terminussal is: pragmatika szankció. Önök tisztelt hallgatóim, bizonyára igen sokat olvasták, hallották ezt a kifejezést. Azt is kétségkívül sokan tudják, hogy mit akar ez jelenteni. Gyakran hallják ezt Magyarországgal való vonatkozásban az országgyűlés tárgyalásain, államférfiak, miniszterek szájából, sőt fájdalom, megtalálhatják újabb, t. i. 1848 óta keletkezett törvényeinkben is. Még meglepőbb, hogy nagy államférfiak, Deák, Apponyi, akik pedig éppen a pragmatika szankció és az 1723. törvénycikkek külömböző voltát fényes, örökértékü munkákkal bizonyították be, a magyar törvényt is gyakran nevezik ezen a néven. Ez bizonv nem jól