Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-01-06 / 2. szám

1912 január 14. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. ságok összeegyeztetésének legszebb, legbiztatóbb bizonyítéka. Ez a tudat, becsületes, önfeláldozó munkásságának ez a szép. ez a nagyszerű eredménye leik"esitse a Ker. Munkásegylet volt érdemes elnökét, a csatéri plébánia új lelkipásztorát megnagyobbodott munkakörében is hasonló tevékenységre! Egy-két szó a katholikus O J jótékonysági szakosztályról. (*) Ha jól emlékszem, 1906-ban alakult meg városunkban a kath. növédő-egycsülét. Farkas Edit alapítványi hölgynek a patronázs nemes, lélekemelő" célját ismertető előadása, vonzó egyénisége és meggyőző érvei városunk kath. hölgyeiben is megérlelték azt az elhatározást, hogy megteremtik ezt a fontos, nagyrahivatotf egyesületet. Az elhatározást csakhamar tett követte. Stanits Fulgent bencés tanár volt az egyesület első igazgatója, városunk intelligens kath. hölgyeinek szine-javából toborzódtak az első patronesszek. Már magában véve is nemes volt a céljuk: igazi krisztusi feladat: tisztán, érintetlenül akarták megőrizni azokat a lelkeket, akiket legtöbb veszedelem íenveget. Hogy liliomok maradjanak, ne legyenek felcicomázott, szegény, elsatnyult— lápvirágok. 1907-ben, mikor áfánál Bernardin pannonhalmi főmonostori perjel, abban az időben a pápai bencés gimn. igazgatója, állott az egyesület élére, egy rendkívüli fontos, szociális és emberbaráti szempontból megbecsülhetetlen értékű új szakosztállyal bővült a patronázs. A minden jóban fáradhatatlan Kobera Károlyné úrnő és más nemes lelkek buzgólkodása megteremtette a kath. jótékonysági szakosztályt. Tagja lehet bárki, aki nem sajnál havonként 20 fillért a szegényektől, az elhagyatottaktól. Az új szakosztály nagyobbarányú működését megkönnyítette az a kedvező körülmény, hogy a bencés j templom Szent Antal-perselyében összegyűlt pénzzel szabadon rendelkezik. A tagok száma is rohamosan szaporodott; csakhamar 200-on felül emelkedett. Jogosan várhattuk, hogy ez a létszám nemcsak hogy csökkenni nem fog, hanem rohamosan emelkedik s rövidesen eléri a négyszázat. De várakozásunkban csalódtunk. A tagok száma nem emelkedett, hanem — apadt. Leszállt 164-re. Miért? Mert akadtak egyesek, akik akár jóhiszeműségből, akár rosszindulatból azt a vádat röpítették világgá, hogy a jótékonysági szakosztály javára befolyt pénzt a patronázs céljaira fordítják. Hogy a havi 20 fillérekből a patronázs leányait nzsonáztatják.«- Hát ez az állítás, ha jóhiszemű, akkor tévedés, — ha rosszindulatból fakadt, akkor — hazugság! Mi a jótékonysági szakosztály célja? A szegények felkarolása, a támogatásra légin kább rászorultaknak- felsegéiyezése. Ezt a nemes célt úgy valósítják meg a patronázs hölgyei, hogy minden hónap első keddién (bárki megnézheti!) kenyeret és pénzt osztanak ki a bencés templomban a szegények közt. Még pedig nem az u. n. mű koldus ok közt, hanem az igazán tehetetlen, valódi szegények között. Ez idő szerint 66 a számuk. Ha valamelyik megbetegszik, felkeresik, vigasztalják, a lakására viszik a segélyt, orvost hivatnak hozzá, orvosságot rendelnek számára. Ha meghal, temetési segélyben részesítik, misét mondatnak érte. Es teszik mindezt feltűnés nélkül, önzetlenül, szeretetből, igazi krisztusi lelkületből! Működésükért tehát nem gáncs illeti őket, hanem a lego ' o nagyobb tisztelet és elismerés. 1907. október óta összesen 2880 drb. kenyeret és 3715 K 34 fillért osztottak ki a szegények között. Beszédes számok! Pedig a tej, felvágott fa, stb. nincs is beleszámítva. Ez a szakosztály tehát igazi jótétemény, melyet minden katholikusnak erkölcsi kötelessége támogatni. A patronázstól teljesen külön áll; az összekötő kapocs csak annyi, hogy ugyanazok a nemcslelkü úriból gyek, akik a patronázsban tiszta, önfeláldozó lelkeket akarnak nevelni, a jótékonysági szakosztályban a testi nyomorúságot, a szegénységet igyekeznek enyhíteni, elviselhetővé tenni. : ; Egy időben sokat beszéltek a Kath. Nőegylet megalakításáról. Hát erre — szerény nézetem szerint — nincs semmi szíik1 ség. A Kath. Nőegyletet nem kell megake kítani, mert már megvan, sőt áldásosán működik négv év óta. Csak a neve más: »kath. jótékonysági szakosztály de a célja ugyanaz. Az új év küszöbén szeretettel ajánlom; karoljuk föl ezt a nemes egyesületet! Ne csak szóval, hanem tettekkel is támogassuk a szegénveket! Lépjünk be tömegesen a jótékonysági szakosztályba. Tagja lehet minden kath. nő és férfi. A tagsági díj havi 20 fillér. Jelentkezni lehet akár szóban, akár Írásban Kobera Károlyné úrnőnél (Korona-uT A halotthamvasztás. A halotthamvasztás mellett újabban hazánkban is egyre jobban verik a nagydobot. Bábái nálunk is, mint mindenütt a világon: a szabadgondolkodók és a szabadkőmivesek. Egyesületet is alakítottak, mely ugyan a mai napig sem kapta meg a belügyminiszteri megerősítést, de azért egész vígan működik s »Hamvasztás« c. lapjával élénk agitációt fejt ki a halottégetés, mellett. A halotthamvasztók azzal érvelnek leginkább a saját álláspontjuk mellett, hogy az elégetés sokkal szebb, sokkal emberiesebb, kegyeletesebb, mint a földbe-temetés. Lesz még alkalmunk, kisasszony. A Barátos — emlékezik? Micsoda jeles alak volt az! Néha valósággal nevetési inger fogott el, ha felidézem emlékeimbe a szegény, lehetetlenül felcicomázott, ködmönszagu, nagytalpu, esetlen teremtést. Hiszen, elvégre az nem baj, ha valaki nem születik grófnak, csupán a mértéktelen kapaszkodási vágy riasztja vissza az embert. Hogy képzelhette el kicserzett bőrével, zsákalakjával, hogy uri ember szeme megakadjon rajta ? Mert férj vadászaton voltak, az bizonyos. Majdnem befonták a szegény, kövér Maleczkyt — emlékszik? Szerencséjére még idejekorán megugrott. És hogy kapaszkodtak fühöz-fához! Persze, vénecske is volt már a leányka. Nagyon tudott bosszantani, ha láttam, hogy jobbmodorú emberek észre tudják őket venni, csak azért, mert tárcájuk tömött. Utáltam mindig az ilyen megvehető publikumot. Azt tartom: ha valakinek szívből nem ajándékozhatom a barátságomat, lealázó rám nézve, ha meggyőződésem ellenére, eladom azt. Szinte szeretném tudni, mi lett velők. Akadt-e hal a horogra? Valami üresfejü hozomány vadász könnyen lépre kerülhetett. — Ah, nézze csak ezt a képet! Nem érdemes-e, hogy az ember kifárassza lábait, ha ebben gyönyörködhet? Mint valami színes panoráma, fekszik alattunk a vidék, tele mozgalmas, lüktető élettel. Szinte a föld szivdobbanását érzi az ember. Nem gyönyörü-e ? — Igen — felelte Szentgály olyan fojtott, színtelen hangon, hogy a leány meglepetve nézett rá. A férfi arca égett, szemeit elfordította. Lassan haladtak lefele. Egy-egy kavics megindult lábuk alatt s zörögve gördült tovább. Szentgály nagyon szótlan lett. Ez a némaság valahogy hatalmába kerítette a leányt is. Nyitott ernyőjét vállán pihentetve, mind hallgatagabban lépdelt. L?gy érezte, hogy a szive csordultig van érzelemmel. Edes, rózsaszínű álmokat, eltemetett reményeket ! keltettek életre s azok zsarnokilag, követelőleg foglaltak el szivében lépésről-lépésre j minden tért. Valami csodálatosan enyhe, lágy ' hangulat fogta el s ennek hatása alatt emelte szemeit a fiatal emberre. — Vájjon a nagy diófánk megvan-e még ? Szentgály összerezzent. A leány puha, hizelgő hangjától-e, vagy a multak telrajzott, boldog emlékeitől ? Az a nagy diófa! Mennyire szerették mindketten azt az öreg, sátoroslombu fát, mely büszke keménységgel dacolt a legádázabb viharral. Eta rendesen ez alatt töltötte a nap legnagyobb részét. Szentgály hirtelen, gyors elhatározással fordult a leányhoz: -— Eta, — kezdte — kérdezni szeretnék valamit. Mondja őszintén: hitvány, jellemtelen, léha fráternek tart engem ? A leány hevesen dobogó szívvel, csupa tiltakozással hangjában felelte: — Miért ? . . . dehogy . . . Pedig az vagyok, mondhatom magának. De a sors ért ahhoz, miképpen büntessen és soha, de soha annál kegyetlenebb bíró senki sem lehet. Szavai, de még inkább a hangjában nyilvánuló mély keserűség megdöbbentette a leányt. Szólni akart, de mintha valami láthatatlan, sötét árny' fojtogatta volna. Oda értek a parkhoz. A hosszan kigyódzó utakon szines ruhák villantak meg;

: néhol gyerekek kergetődztek. A távolból cigányzene elmosódott hangjait hozta a szellő.