Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-03-26 / 13. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 március 12. A mai szociális világban szükség van a fegyelmi szabályokon kivül, melyeknek úgy sem igen lehet érvényt szerezni, egy oly eszközre, mely azt a lázadó vérű fiatal tanoncot egy kicsit kordában tartja. Ez pedig nem lehet egvéb, mint az a meggyőződés, hogy ő neki tanulnia kcLL, mert különben erős akadályok gördülnek útjába szabadulásakor ! A tanonc azt gondolja, hogy őneki elég az, ha megtanul cipőt, csizmát, asztalt csinálni, keményt vakarni, kosarat fonni, borjut levágni vagy falat rakni, stb. s ha ezeket megtanulja, akkor már másra nincs szüksége. S épen azt kell vele megértetni, hogv ez még nem elég, hanem általános tudásra van szüksége, mit csak tanulással érhet el, s csakis akkor lehet belőle derék iparos vagy kereskedő, ha ezt az általános tudást megszerzi, amiről tanúságot tesz a felszabadulás elölt kézhez vett bizonyítvány. ! . Én ennek a felvetett kérdésnek nagy fontosságot tulajdonítok, azért ennek megvitatását ajánlom az illetékes körök figyelmébe. Káuzli Gyula. Dr. Strommer Víktorin I konferenciái. I. Hazafiság' és vallás. i (*) Rengetegben járunk, vigyázzunk, hogy el ne tévedjünk. Veszedelmes áramlatok törnek a hit és a hazafiság ellen. Tavai több konferencián is igazi alapvető dolgokkal foglalkozott. Bizonyította Isten létét, a vallás szükségességét, Jézus istenségét. Ennek az a gyakorlati folyománya, hogy, ha hiszek Istent, Jézust, egyházat, — akkor a lelkemben valami áramlatnak kell megindulnia, mely arra késztet, hogy egész életemmel odaszegezzem magamat ahhoz, amit Istentől valónak tudok. Az ember nem maradhat jégcsap, — a lelkéből érzések fakadnak: szükségképen ragaszkodnia kell az egyházhoz, a vallás konkrét formájához. A hazaszeretettel ma majdnem rosz- 1 szabbul állunk, mint a vallásossággal. Különösen két irányzat domborodik ki, amely a hazáról csak éles, metsző gúnnyal tud megemlékezni. Az egyik demogógiáé, a másika »tudósoké«. Ok maguk hirdetik, hogy nagy tudósok; miért ne legyen bennünk annyi malicia, hogy elhigyjük nekik ? Előttük csak az imponál, amit mathemntikai képletekbe lehet szorítani. Ónos-untalan azt hangoztatják, hogy határozzuk meg, mi a haza, mi a »hazaffyság . Határozzuk meg, közelítsük meg logikával, mathesissel, vagy szociologiával. A szónok egyáltalában nem tagadja az ész jogát: De azt nyugodtan el meri mondani, hogy theoriából még nem élt meg senki. A hideg gondolat még egyetlen embert sem vitt előbbre. Aki a maga lelkét úgy irányítja, hogy csak logikai fordulatokkal, mathematikai képletekkel akarja a hazát feltalálni, — az ne is induljon útnak. Lebirhatatlan nehézségekbe ütközik. Sohasem fogja feltalálni. Vagy, hogy az ő nyelvükön szóljunk, csak a végtelenben. Nekünk pedig nincs időnk a végtelenségig várakozni; mi a jelen pillanatot akarjuk megragadni. A gondolat még nem igazság, a theoria még nem élet. Ezt át kell élni, át kell érezni! Sokkal jobban ragaszkodunk ahhoz, ami az érzelmi világunkból származik, mint amit csak a gondolat hideg fénye világit meg. Határozzátok meg mathematikai képletekkel a barátságot. Mondjátok meg a hideg eszetekkel, miért szeretjük az édesanyánkat ? Pedig mindkettő nagy, embert formáló, embert átalakító hatalom! Ott van a szerelem, mely egy férfit és egy nőt összefűz. Mi ez? Hol van ennek a mathematikai képlete ! Gondolat dolgozik benne csupán, vagy valami más hatalom is ? Az igazságot nemcsak a gondolat fejezi ki, hanem a szivnek szava, az érzelem is. Ami erre a lapra tartozik, ép oly értékes, mint ami az értelemé. Ha sikerül valakinek kitépnie szivemből az érzelem világát, -— koldus vagyok. A hazaszeretet is ebbe a csoportba tartozik. A u. n. exact tudományoknak igen kevés közük van hozzá — de annál szorosabban összefügg az élettel, az érzéssel. Emberi erő a lelkünkből kiűzni, kivetni nem tudja! Mi a haza ? A legzseniálisabb definíció is csalóka volna, hiszen a legfelségesebb szer, amelynek majd mélabús, majd riadó hangja annyira illett a kuruc-nóták sirvavigadó dallamához. A győztes hatalom valóságos irtó háborút indított e veszedelmes eszköz ellen. Összekeresték, fölkutatták az összes tárogatókat és elégették, hogy a magyar sohase hallja a szabadság riadóját és örö'kre feledje el a diadalmas hősök emlékét. De hiába! Bár a tárogató a fegyverek zajával együtt elnémult és a kuruc-lcöltészet emléke egy időre feledésbe ment, midőn a nemzet kimerülve a véres k iizdelmekben, a békének csendes napjait élvezte; de a magyar szabadság eszméje, amelyért a földnek minden göröngyét annyi vér és köny öntözte, mint a hamu alatt lappangó szikra a szívek mélyén megmaradt és újra lángra lobbant az 1848. szabadságharcban. Valóban különös, hogy azon 100 évnél tovább tartott időszakban, mely 1711-től 1848-ig lefolyt, alig találjuk nyomát a vitézi énekeknek, pedig a magyar ezen időben is többször adta jelét ősi vitézségének, sőt diadalmas fegyvereit az örökösödési háborúban még Berlin falainál is villogtatta. E kornak katonadalaiban nem a győzelem . harcias lelkesedése nyilatkozik meg, mint a .szabadságharci énekekben, hanem az elhagyott szülőföld miatti bánatos keserv és a katonai terhektől való rettegés. E katonadalok épen nem,, hirdetik a magyar vitézi erényeket. De a történelem mindent megmagyaráz. A magyar hadsereg 1711 után megszűnt magyar lenni s a katona nem hazájáért, hanem többnyire idegen érdekekért ontotta vérét. A nemesség nem volt köteles az ország határain túl katonáskodni, de a szegény jobbágyok j fiait kötéllel verbuválták katonáknak, akárhányszor családi tűzhelyüktől erőszakkal elragadták, 10—12 évig katonáskodtak s vagy nem tértek vissza többé családjukhoz, vagy csak béna tagokkal és nyomorultan. •Ki csodálkozhatik tehát, hogy az ezen korbeli magyar katonadalok telvék keserűséggel, fájdalommal és a tábori élettől való rettegéssel. De midőn kitört az 1848. szabadságharc, újra egyesült a gazdag és szegény, úr i és paraszt a haza védelmére, újra fölébredt a honvéd-táborokban Rákóczi katonáinak harcias szelleme és mesés bátorsága. Mintha a földből termettek volna a hősök, mintha a Béresényiek, Bottyánok s a többi vezérek fölébredtek volna sírjukból, hogy diadalróldiadalra hordozzák a magyar szabadság zászláját. Még egyszer visszatért a daliás kuruckor. Ugyanazon érzelmek lelkesítették a hősöket, mint egykor Rákóczi bajnokait. A harcok nyomában keletkezett katona-dalok nem a siralmas panasznak, hanem az elszánt harci kedvnek hangján zehdülnek meg a honvéd-táborokban. Az 1848. szabadságharci dalok közül néhányat be fog mutatni ifjuságunk. De ki tudná felsorolni, mennyi szép dal termett szöveggel és melódiával együtt a vitéz honvédek között! Ismeretes, hogy Kossuth Lajos, a honvédelmi bizottság elnöke vezette a szabadságharcot lelkes szónoklataival és a rajongásig menő hazafias lelkesedésével, nem csoda tehát, hogy igen sok dal zengett róla. Majd áldást mond reája a magyar honvéd, mint a következő dalban: Esik eső karikára Kossuth Lajos kalapjára Valahány csepp esik rája Annyi áldás szálljon rája! Majd bizonyos harcias büszkeséggel énekli a szervező ügyességét: Kossuth Lajos Íródeák Nem kell neki gyertyavilág Megírja ö a levelet A ragyogó csillag mellett. Nem egy dalban megszólalt a magyar humor és a gúny, mint a győzelmi mámornak önkénytelen kitörése: Kossuth Lalos híres kommendás Vindisgrätz meg üres tarisznyás Ott német reterál Komáromig meg se áll Pétervárott kvártélyt csinál. Tábori dalokban dicsőitik Percei Móricot, a népszerű honvéd-ezredest. A riadók harsogása és a fegyverek zaja között énekelték a magyar honvédek a Kisütött nap sugára, Percei Móric ablakára kezdetű dalt vagy a következő magasztaló nótát: Zúg az erdő, zúg a mező, ugyan ki zúgatja Talán bizony Percei Móric a lovát ugratja, Szép ö maga, szép mindené, ^zép a paripája Vigan vágtat a honvédek nyalka táborába.