Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-02-19 / 8. szám

?58. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 február 5. Ha nem sikerül, értem ezen a nagyközönség érdeklődését, akkor Pápán ne beszéljünk zenei intelligenciáról. Ha azonban sikerül, ha a Griftterem megtelik hallgatósággal, akkor a Dunántul jó darab földjéről hozzánk jöhetnek tanulni. Az esztétikailag szép zenét kedvelni a műveltséghez tartozik. Aki nem érti meg, az messze 'van a kultúrától, már t. i. a zenekultúrától. Egyelőre ennyit akartam csak kifejteni. Lehet, hogy máskor bővebben nyiiatkozhatom. Szeretném azonban, ha zenei életünkről irva, legközelebb dicséretet mondhatok városunk és vidéke zenekultúráját szivén viselő lakosságunkról. Mire kell nekünk a kath, autonómia? Giesswein Sándor előadása a X. kath. nagygyűlésen. (Folytatás). Csakis igy lehet segíteni a templomok és lelkészek hiányán és nyomorúságán, az iskolák fogyatékosságán és a tanitói állások s/.ükcsségén. Mert valljuk be igazán, .nálunk bizony távolról sincs annyi templom és plébánia, mint amennyire lelkipásztorkodás szempontjából szükség van Természetes, hogy e fogyatékosság szempontjából szép székesfővárosunk jár legelöl — sőt úgyszólván a lehetetlen lelkipásztorkodás tekintetében legelő! jár az egész világon, csak még Párizs versenyez vele. Párizsban az a víszásság, hogv kilencvenezer lélek esik egy plébániára, már régi keletű, nálunk évtizedes tünemény, mióta fővárosunk föllendülése óriási mértékben halad előre. Úgyszólván szemünk láttára emelkedik ki egy-egy új városrész a mezőségből, azt mondhatjuk azonban, hogy mig a mi Budapestünk amerikai módra gyarapszik, addig a templomok és plébániák elégtelensége ázsiai állapotúnak mondható. Vannak kerületek, ahol csak a templomba küldendő gyermekek száma 8—9 ezer s ezeknek alig tizedrésze jöhet el, mert el sem férne, egy részük pedig 4—5 kilométer távolságban lakik a legközelebbi kápolnától. Az iskolába járó gyermekekhez föltett kérdésekre adott válaszokból tudjuk, hogy Budapesten is százakra megy azoknak a gyermekeknek a száma, akik pl. nem láttákeleven tehenet vagy ökröt, nem tudják, mi az erdő stb., maholnap azonban igen sok olyan gyermeket találunk majd, aki templomot még kívülről sem látott — olyan, aki belülről nem látott még, van ugvis akárhány. És ennek rettenetes következményei lehetnek. Egy francia polgár (Mercier) a XVIII. század második felében leírja nekünk Párizsnak és Franciaországnak erkölcsi és vallási képét és ő maga is megdöbben azokon a viszonyokon, melyek miatt a hívek nagy részi lelkileg gondozatlan marad és ennélfogva a vallással szemben teljesen közönyös. Párizsban úgymond — legalább is 100.000 ember (akkor Párizsnak mintegy 600.000 lakója volt) vallásával és az egyházi élettel abszolúte semmit som törődik. Ami azonban minket még jobban megdöbbentett, az, hogy minálunk az állapotok még sokkal rosszabbak. Azután, ha egy kissé beletekintünk a történelem fejlődésébe, könnyen megtaláljuk az összefüggést az akkori valláserkölcsi állapotok és a francia forradalom eseményei között. Mert bár a francia forradalmat gazdasági okok is hozták létre, bár az a korlátlan abszolutizmus ellen való felkelés, a harmadik rend. vagyis a polgári osztály felszabadítása iránt való nemes törekvés volt és a korhadt feudális rendszer összeomlásából származott de hog\- ez a forradalmi mozgalom egyszersmind féktelen dühvel fordult a kereszténység eszméi ellen, hogy új pogányság apostolává szegődött, annak nagy oka abban rejlett, hogy a francia katholikusok nyáj voltak pásztor nélkül, és a klérus pásztor volt nyáj nélkül. Hiányzott a kontaktus, az érdekközösség a szellemi és anyagi tekintetben a pap és hi vei között; a plébános, a lelkipásztor, — és ez az a pap, aki közvetlen érintkezésben áll a hivőkkel, híveinek gondját úgy sem viselhette s ezért inkább a hatalmasok kedvét kereste és mint a borostyán a feudalizmus rokkant tölgyébe kapaszkodott. Tekintélyét nem az isteni hivatás adta néki, melyet legjobb akarata és lángoló buzgalma mellett sem teljesíthetett volna, hanem csak a világi hatalom támogatása, s midőn cz utóbbi ledőlt, mint egy korhadt fa, vele együtt romba dőlt a lelkipásztori tekintély is. Toybee, ez a hőslelkű angol egyetemi hallgató, aki London munkásnegyedében vett lakást, hogy a munkások barátja, tanácsadója legyen és minden lehetőt megtehessen a szociális nyomor .enyhítésére, azt szokta mondani: »Ha valaki felebarátját szeretni akarja, előbb meg kell azt ismernie . Ha ez áll a felebaráti szeretet közönséges fajtájáról, mennyivel inkább áll akkor arról a magasabb fokáról, melyet a lelkipásztor és hi vei közti viszony föltételez? De hát akkor teremtsünk olyan viszonyokat, melyek lehetővé teszik, hogy a lelkipásztor ismerhesse híveit és a hivők ismerhessék lelkipásztorukat a városokban és a nagyvárosokban is; itt még nagyobb szükség van erre a kölcsönös ismerkedésre, mint a vidéken; Páris egyházi viszonyainak elhanyagolása magával hozta Páris dekrisztiánizációkicgyenlitő, harmonikus hangokat pendített meg, hogy a hölgyek tapsolták meg leglelkesebben. Pedig ugyancsak nem kímélte őket!... Mudra Olga és Sscutc Elza Gounod Faustjának egy részletét adták elő zongorán. Szebb négykezesben még nem igen gyönyörködtünk. Hajszálig pontos, preciz a technikájuk, kitűnően színezett a játékuk, nagy a művészi tudásuk. Igazán kár, hogy nem adtak ráadást. Pedig számítottunk arra a pompás, ropogós csárdásra, melyet a próbán előadtak... Igen rossz a nyelvem, mindent kifecsegek. Xo, nem baj! Legalább máskor (reméljük, mentől előbb!) a ráadást is eljátszák. Ress Irénke három szép dalt énekelt. Kellemes, tiszta, csengő, kiíejező a hangja, kedves az előadása. Mind a három dala tetszett, de legjobban mégis a »Miért vagy másé?« Fejlődéséhez szép reményeket füzünk. Zongorán Trauner Margit lcisérte, igen hangulatosan, meleg érzéssel. Ress Margitot még sohasem láttam úgy elemében, mint mult vasárnap. A Kaland« c. monológot adta elő, melyben egyebek közt igen nagy szerepet játszik a papától elfogyasztott kis malac, no, meg a sok különféle leves, melyek közt olyan is akad, hogy a Icánál benne — megakad! Ötletesen, szellemesen, pezsgő jó kedvvel adta szerepét. Kapott is olyan hatalmas tapsokat, hogy csak úgy rengett bejé a terem. 11. A zárda farsangi hangversenye. Közel harmadfél óráig tartott, mégsem fárasztott lei bennünket. Sőt! Oly kitűnő volt a rendezés s oly magas színvonalon állt az előadás, hogy szinte sajnáltuk, mikor a macskainduló tudtunkra adta, hogy: jobbra át! Indulj! tizen a macskaindulón igazi macskazenét kell érteni. No, azért nem egész szószerinti értelemben, mert nem macskák fújták, hanem — bájos kis cicák, akik, ha egyéb dolguk nem akad, szépen beülnek a padba is, sőt tanulnak is, ha —- muszáj. Meg ha nem muszáj, akkor is! Mert, ha nem tanulnak, nem kapnak - oklevelet a kis praepák! Kiss Matild és Laczkovits Margit hangulatos négykezesével kezdődött meg az estély. Azután »A nagyravágyás büntetése« c. daljáték került sorra gyönyörű toilettekkel, kecses táncokkal, szebbnél-szebb dalokkal. A főszerepet Schrantz Mária játszotta igen ügyesen. Igen kedves volt a kis Hlaivatsek Gertrud hegedüjátéka. A zongorakiséretet Wagner Paula játszotta igen finoman, igen diszkréten. Programmon kívül Boán Ida is fellépett egy monológgal. Egy félreismeri« költői tehetséget alakított meglepő hűséggel. Akárki irta, ügyesen, elevenen, szellemesen van megírva, az kétségtelen. A/, is bizonyos, hogy Baán Ida is kitűnően oldotta meg feladatát s állandó derültségben tartotta a közönséget. Csak egyet nem értek. Azt, hogy miért mosolyogtak annyira a növendékek, mikor azt szavalta nagy páthosszal: Én kelek fel legelőször... Englert Rózsi rendkívüli elegánsan, kitűnő technikai készséggel adta elő Beethoven egy szonátáját. A tanítónőképző énekkara nemcsak külső szépségével és nagyságával imponált, hanem tudásával is. Kristálytiszta, üde hangjuk, preciz, összevágó előadásuk zajos tapsokat váltott ki a közönségből. Vellay Lujza, Hanauer Erzsi és Kristóf y Ida Spindler »Hussarenritt Galop« c. művét adták elő igen kifejezően. Vígjáték is volt. Nem is egy, hanem kettő. A két levél- címűben igen hálás, szerepe volt Müller Szidóniának, az operaénekesnői allűrökkel pompázó szobaleánynak, aki a két levél felcserélésével fatális zavart idéz elő. Szerepét alaposan kiaknázta. Egyik