Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-12-24 / 52. szám

PÁPA ÉS VIDÉK F. 1911 december 24-, KARÁCSONY. Némulj el cletnek vásárai Pihenjetek meg emberek! — Szörnyű tragédiák nyomába ()röm-idylfck lépjetek! . . . Ma a Megváltó született. Koldus! . . . király! . . . adj túl a gondon. Amellyel vívod eleted! — Csak boldogság, derű ragyogjon Ma az egész világ felett . . . ála a (\1 eg váltó született. Halljátok a dalt:... szent örömmel Zúg angvalkarbúl föld felett . . . Gloria in excelsis! . . . zeng fel. Varázsa szentel szíveket, (Ma a Megváltó született. Tekintsetek szent Betlehemre. A kis bölcsőre nézzetek! Világnak összes üdve benne. Napként az fényt a földre vet, . . . Ott a Megváltó született. Egy kis bölcső hódít világot. Előtte inog nyugat, kelet... Mert Béke száll belőle, áldott Fs diadalmas Szeretet, . . . Ott a Megváltó született. Némulj el hát élet vására! Pihenjetek meg emberek! Szörnyű tragédiák nyomába, Öröm-idyliek lépjetek . . . . . . Ma a Megváltó született. Szelényi József. Egyik a kettő közül. Irta: M. Hrabovszky Julia. Az öreg Dombrádyné nem tudott vigasztalódni a leánya halála óta, pedig vigaszt találhatott volna annak hátramaradt kis gyermekében, ha jobb egyetértésben élt volna a vejével. I)e az megférhetetlen, kapzsi ember volt és gyermekével akart preszsziót gyakorolni az anyósára. Hetekig nem bocsájtotta a kis fiút a nagyanyjához, ha nagyobb pénzösszeget akart kicsikarni s ezer módját tudta, mint kínozza az öreg asszonyt, hogy célhoz jusson. Megunta ezt Dombrádyné, de megunták a fiai is, nevezetesen Andor, aki az anyja mellett élt, mert a másik, Pista, a huszárfőhadnagy, a vidéken állomásozott. — Ha megházasodnátok, minden máskép lenne —- mondta gyakran Dombrádyné, — mert ha családotok lenne, én sem csüngenék annyira azon az egyetlen unokán! És addig nógatta Andort —• mert a huszár hallani sem akart a házasságról — míg az csupa gyengeségből cs ama reményben is, hogy ily módon kijátsza sógorának fondorkodásait, belement az anyja terveibe. Andor nem idegenkedett a házasságtól, talán nem is gondolkodott nagyon rajta: ő a pillanat embere volt. Sok tehetséggel festett és ha szegénynek születik, sokra vihette volna, de puhán nevelve, csak kedvtelése szerint dolgozott; nem volt meg a kellő szorgalma, sem kitartása. Ezer terv nyüzsgött mindig a fejében, de ha egyszer a vázlatot elkészítette, belefáradt és ritkán végzett be valamit - kellőleg. A befejezetlenség, habozás, ingadozás már a lényében rej- ; lett. Igazi művésziélek, csupa impresszió. Ilyen impresszió alatt kérté meg Daruvárv Micike kezét is. Egy hosszú vacsora alatt egymás mellett ültek és a festő hamarosan belebolondult Micikébe, bár a leány éppen ellentéte volt annak, ami neki a nőkben tetszett. O júnói alakú, barna nőkért rajongott, Micike pedig szőke volt, fehér mint a galamb, törékeny, mint valami cukrosbaba. Szinte kedve lett volna az embernek őt egy habostorta tetejére felállítaTii. De lehet, épen ez az ellentét előbbi szerelmeihez ragadta meg a művész lelkét és ezt a gyönge pillanatot azonnal kihasználta Dombrádyné. Túlboldog volt. mikor Andornak odaigérték Micikét és táviratilag tudatta a jó hírt a huszár fiával, aki mivel régén kért háromhavi szabadságát épen megkapta, az első vonattal indult az övéihez. I Pista nagyon csinosnak találta jövendőbeli kis sógornőjét és ezt huszáros őszinteséggel meg is mondta neki. Micike elpirult és lesütötte szemét a barna bajúszu fiú tüzes pillantása alatt. Neki tulajdonképen mindig a barnák tetszettek, olyan férfias, deli alakok, mint a huszár és ő maga sem értette, miként tudott mégis olyan gyorsan beim szeretni Andorba, aki sápadt arcával, világos szemeivel, sötétszőke szakállával, hanyag testtartásával, nagyon érdekes, de cseppet sem férfias megjelenés volt. De a fiatal leányok csak ábrándoznak, álmodoznak és maguk sem tudják, mit akarnák, míg el jő az a valaki, aki érti a módját, miként beszéljen velük és az első szerelmes szóra aztán lobbot vet a kis szivük, mint a száraz szalmakazal. Andor meglehetős lelkesedést tanúsított menyasszonya iránt vagy két hétig. Fis arájának naivitása, pirulása, leplezetlenül kimutatott szerelme mulattatta őt, hízelgett a hiúságának, de az eljegyzés estéjén már szórakozott volt ós a rákövetkező napokon gyakrabban kérte föl különböző ürügyek alatt Pistát, mentené ki őt menyasszonya előtt, ha színházba vagy máshová kellett együtt menniök. Pista eleinte jóhiszemüleg teljesítette bátyja kérését, de később mégis föltűnt neki Andor gyakori elmaradása és épen kérdőre akarta őt vonni emiatt, mikor a festő őt megelőzve — mintha Micike a világon sem lenne — lelkesedéssel kezdett beszélni neki egy szép leányról, kit rövid idő előtt ismert meg csak. A leányt Adélnak hívták, szinitanodai növendék és nagyon szép volt; egészen az a genre, ami Andornak tetszett. Tüzes, magas, barna leány, pikáns arccal. Olyan lelkesedéssel beszélt róla Andor, hogy Pistában elhűlt a vér. Nem volt ő sem valami erkölcspapoló, kalandja is volt elég s épen mivel szerrtte a változatosságot, irtózott a házasságtól; de még sem tartotta helyesnek, hogy valaki vőlegény létére szinitanodai növendékek után futkosson. Egyszerre kimondhatatlan szánalmat érzett Micike iránt, mert már is úgy szerette őt, mintha családjukhoz tartoznék. De tudta, hogy Andornak hiába beszél. Ösmerte a bátyját és félt, hogy ellenvetéseivel még inkább szítja a tüzet. Azért csak óvatosságra te! folic felelt boszusan kettőzött figveintette őt, kérte, lenne óvatos, nehogy Micike észrevegyen valamit és főleg ne hagyja magát Adél által befonatni. - Nem ösmered Adélt! kiáltotta a festő lelkesedéssel —- az a leány maga az J o önzetlenség és minő szellemes, mulatságos! Nagy művésznő válik majd belőle! És minő nemesen tűri szegénységét! Le fogom festeni őt, meglásd, hiinő föltűnést fog kelteni ez a kép a tavaszi műtárlaton! Óriási sikerem lesz . . . aztán, aztán . . . Isten neki, elveszem Micikét -— tette hozzá megadással — és mintaférj lesz belőlem. 1 lóbortos művész vállvonva, félig tréfásan, Pista. De e naptól kezdve lemmel, gyöngédséggel bánt bátyja arájával, mintha kárpótolni akarta volna őt Andor mulasztásaiért. Bizonyos meghatottságot érzett a közelében, olyan szánalomfélét, amit egy áldozati bárány látása kelt ben nün k. Sokszor kedve lett volna Andort rábeszélni, szakítson inkább menyasszonyával, ha nem szereti őt eléggé. De elmúlt a bátorsága, mikor Micikét olyan rajongó szeretettel hallotta beszélni a vőlegényéről. Andor volt beszélgetésük főtárgya; róla, az 6' gyermekkoráról kellett Pistának folyton beszélnie. Micike kifogyhatatlan volt a kérdésekben, néha azonban hirtelen elhallgatott, mintha belefáradt volna a lelkesedésbe, vagy az erőlködésbe, fáradtan visszadőlt székébe és sajátságos szórakozottsággal, merengve nézett maga elé. Nem . . . nem . . . gondolta a huszár, — ez a filigrán kis feá'ny annyira szereti Andort, hogy belehalna a szakításba! Az ítnyám meg kétségbeesnék, ha ez a házasság füstbe megy! jobb, ha nem avatkozom semmibe cs hagyom a dolgot, amint van. Andor csapodár szívé hamar bc fog telni Adéllal és az esküvőig ismét visszatér kis menyasszonyához. De igazán nem értem Andort — folytatta monológját — hogy lehet egy olyan szeretetreméltó kis leányról a dragonyos termetű, összenőtt szemöldökű Adél miatt megfeledkezni! Multak a hetek. Andor csak ímmelámmal látogatott el menyasszonyához, látszott az egész lényén, hogy terhére van a vőlegénykedés; Micike is egyre csendesebb, visszatartóbb lett a vőlegényével, de tartózkodó lett Pistával is. Már nem beszélt néki Andorról, ha egyedül voltak, sőt sokszor nagyon is kinos hallgatás állt be közöttük és egyikük sem tudta, miként törje meg a csendet. Valami kimagyarázhatatlan feszült hangulat uralkodott, kínos, fájó érzés gyötörte őket, aminek nem tudtak nevet adni, de mindketten érezték a súlyát. Egy délután meg épen könyek között találta Pista Micikét. A síró leány kihozta sodrából a huszárfőhadnagyot. Besúgtak volna valamit Micikének Adélról? Ijedten kezdte őt faggatni, mi baja, de a leány heves zokogásban kitörve beszaladt a szobájába. Pista is indult ... a bátyjához. Ez az állapot már tűrhetetlenné vált. Andornak pompásan berendezett műterme volt az Epreskertben. Itt lestett, itt