Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-02-05 / 6. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 február 5. sával. Nem annyira szimbolizálták, hanem visszatükrözték a felfelé, a lélek felszabadulása felé való törekvést, a sursulm cordát, mely az akkori világot éltette, s amely ép ugy nyilvánult égy Assisi szent Ferenc és Dante élő lelkében, mint a dómok és lakások stílusában. Ezek a dómok stílusokban nem voltak valami eltérők a többi házaktól, hanem egységes harmóniában voltak környezetükkel, magasabbak, díszesebbek, de nem eltérők: miként a százados tölgy, melyet az erdőben megkíméltek, kiemelkedik a pagony cserjei lóié, de azért egy a lombozata és természete, ugy illeszkedett az a dóm bele a mindennapi élet jelenségeibe. Ez a szép harmónia az, ami lelkünket annyira leköti és felüdíti, pl. a Tauber melletti Rottenburgban, Hildesheimben, Brüggében és részben még Nürnbergben is. Ez az egvség, amit el akarunk érni a mi egyházi életünkben a mai kor gondolatvilágának megfelelőleg a stilus harmóniájában a kath. autonómia által. Mert tulajdonképen minden stílusról áll az, hogy bele kell illeszkednie a kor viszonyaiba, gondolkozásába, szellemébe. S midőn erről a beleilleszkedésről beszélek, távol áll tőlem az opportunista alkalmazkodásnak, a mimicrynek gondolata. Az egyház életében a stílusok változtak a kor igényeihez képest, de azért mindig egy és ugyanaz a gondolat nyert kifejezést a katakombákban, a bazilikák idejében, a román korszakban, a gótika és a renaissance idejében. Ma is belső tisztelettel tekintünk azokra a püspöki egyszerű trónusokra, ahol valamikor egy nagy szent Gergely és egy szent Ambrus székeltek. A kath. egyház bárminő stilusu templomaiban két gondolat nyer kifejezést; a hierarchikus tagolás (püspök, klérus, hivők) és a hármuk között való szoros összefüggés, az igazi keresztény szolidaritás.; Ahol ezek közül valamelyik hiányzik, ott nincs katholikus templom, vagy nincs valódi katholikus öntudat és katholikus élet. Az igazi katholikus szellemmel egyformán ellenkezik az a ; nivellálás, mely az egyház isteni szervezetét megbontja és az a splendid isolation, mely olyan kinai falakat emel, amelyek ma már nem nyújtanak védelmet, de a közlekedést akadályozzák. Ne vegyük rossz néven azt, hogy abban az időben, midőn a magvar O J katholikusok autonómiájának eszméje megfogamzott és abban az időben, midőn az első szervező kongresszus ülésezett, az uj stilus követésében egyesek jóhiszemüleg tovább mentek kelleténél és a hierarchikus szervezetet nem ismerő egyházak stílusában kerestek motívumokat. A mi autonomikus mozgalmunk kezdettől fogva a magyar ; püspöki kartól indult ki és az ő veze| tése alatt állott. (Folyt. köv.). Iskotaszéki gyűlés. A r. kath. hitközségi iskolaszék a hét folyamári két ülést is tartott, amelyekről alábbi tudósításunk számol be. I. Január 28. A gyűlést Kriszt Jenő, esp. plébános, isk. széki elnök nyitotta meg. A mult ülés jegyzőkönyve ellen Keresztes Gyula isk. széki tag élt kifogással, amelyet azonban az iskolaszék többsége nem tett magáévá és a jegyzőkönyvet hitelesnek ismerték el. A jelen ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére az elnök felkérte: Keszei Ferenc és Keresztes Gyula isk. széki tagokat. I A tárgysorozat letárgyalása előtt KeI resztes Gyula kérdést intéz az egyházi el' nőkhöz, hogy miért nem hivta előbb is egybe az iskolaszéket? Hiszen vannak és voltak a j múltban is olyan lényeges tárgyak, amelyek ! szükségessé tették volna az isk. szék összehívását. Kéri, hogy a jövőben gyakrabban | tartassanak gyűlések, amit az elnök meg is ; igért;. ez idő szerint azonban nem tartotta érdemesnek a gyűlést egybehívni, mivel oly fontos tárgy nem volt, ami az isk. szék ! egybehivását igényelte volna. Zsilavy Sándor a következő interpellációt terjesztette be: Van-e tudomása az | elnökségnek arról, hogy a kath. tanítótestület megfellebbezte az iskolaszéknek 1910. jan. 26-án hozott határozatát ? Ezt a felebI bezést a közigazgatási-bizottság kedvezően ! intézte el, kötelezvén a hitközséget az 1907. i évi XXVII. t.-c. betartására, amely egyenesen kimondja, hogy a már megállapított fizetések érvényben maradnak. Megfelebbezte-e a közigazgatási-bizottság határozatát i az iskolaszék? Ha nem, kit terhel ezért a I mulasztásért a felelősség ? És hajlandó-e az iskolaszék elnöksége intézkedni az iránt, hogy Grátzer János tanitó részére a 200 korona már ez évben folyósittassék? Az elnök kijelentette, hogy a közigazg.-bizottság ítéletét megfelebbezték, Grátzer János tanitó igénye a 200 koronára csak a felebbezés eldöntése után jöhet szóba. Ugyancsak Zsilavy Sándor interpellálta az elnököt a Gaál János templomatya és az iskolaszék között felmerült peres ügyben; erre vonatkozólag az elnök kijelenti, hogy a per kimeneteléről j hivatalos tudomása nincs, hanem privát uton ; értesült arról, hogy Gaál Jánost a veszprémi ; kir. törvényszék felmentette. Következett volna az 1911. évi hitközségi költségvetés tárgyalása, melyet Keresztes Gyula, Somogyi József és Hajnóczky Béla lelszólalása után levettek a napirendről és csak az 1909. számadás felülvizsgálása után hajlandó azt az iskolaszék tár— A kísértetet! — volt a válasz. Az éjjel a kertek alól jött. Egyenesen a kend házába ment. , Bodajki Lőrincnek megvacogott a foga. De nem az ijedelemtől. Fázott. Borzongás fogta el egész testében. Nehéz volt a Feje; beteg volt, nagyon beteg. Az az éjtszakai strázsálás ágyba döntötte. A vén Böske ápolta. Éjjel lázas álmai voltak. Néha ugy tetszett neki, mintha ketten volnának mellette. Egyik a fejénél, másik a lábainál; Fölmeresztette a szemeit, fölült ágyában s lám még sem látott tisztán. Egyik percben azt hitte, hogy aki mellette ül, az az ő kitagadott leánya, Ágnes. De nem! Hogy lehetne az, hogyan keresné őt meg Ágnes, mikor az ő fiai, kikre egész vagyonát hagyta, meg nem keresik. Duplán látott mindent, igen, duplán. Más sincsen mellette, mint Böske, az a vén Böske. Hát nem nevelt ő gyerekeket ? Nevelt és még sincsenek neki. Szólította fiait, de nem jelentkezett egyik is. Szólitotta lázas álmaiban Ágnest s lám, mintha valaki föléje hajolt volna, mintha csókot nyomott volna égő ajkaira. Megragadta, magához vonta, de azután megint eleresztette. Hiszen Böske volt az, a vén Böske. Keserves éjtszakák voltak azok. De végre a láz szűnni kezdett. Kezdett már tisztán látni. Körülnézett a szobában, ha csakugyan nincsenek-e ketten. Nem voltak. A lámpás világossága csak a vén Böske ráncos arcára esett. Az volt mellette, senki más. De ki nézné meg őt, a beteg apát, talán, akit kitagadott ? Vagy talán azok a háládatlanok ? Fölgyógyult. Hanem ettől fogva még I zárkózottabb lett. Az öreg Bodajki Lőrinc csak most tudta, hogy seb, mély seb vérzik a szivében. De hogyne vérzenék annak a szülőnek a szive, ki három gyereket nevelt és kinek még sincsenek gyerekei. El van hagyatva. Olyan, mint a pusztán álló fa, melyről a téli szél régen lerázta a leveleket. De nem, a fa tavasszal újra meglombosul, csak Bodajki, az özvegy Bodajki Lőrinc marad levél nélkül. Csak őneki nincsen több gyermeke, csak ő van elhagyatva mindvégig, örökre. .... , Ki akarta verni a fejéből ezeket a szomorú gondolatokat. A kisértet jutott eszébe. Magához hivatta a baktert és megkérdezte tőle: — No, mit csinál a kisértet ? — Hát még egyre jár a kend házához. — Micsoda! —- kiáltott Bodajki fölugorva székéről. — Ugy van, mint mondottam. Előbb csak minden pénteken jött, de hogy betegen feküdt, megjött minden este. De mióta felgyógyult, megint csak pénteken láttam. Ismerem már a járását, Hogy látom a szürke kendővel takart magas alakját, majd a hideg kiráz félelmemben. Ha még soká igy tart, szegény ember vagyok, de ki nem vallom tovább: leteszek hivatalomról. Bakteroskodjék, aki akar, de én a kísértetekkel ki nem kezdek. — No megálljon, — szólt Bodajki boszusan. Teszek róla, hogy fölhagyjon látogatásaival az az éjjeli vendég. Mikor jön megint? — Ma kell jönnie, mert péntek van. — No hát akkor ketfen őrizzük ma a falut. Állítson olyan helyre, hol el kell mennie. A többi majd a magam dolga. És ugy is történt.