Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)
1911-10-29 / 44. szám
356. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 november 26. csolgatás, elcsipkedés nélkül kapja meg az Erzsébetváros az V. kerületet, leszállítva az I-ső kerület 10 képviselőjének a számát is 8-ra. Ez az igazság, méltányosság, amelyből épúgy nem szabad engednünk egy jottányit sem, mint a »klikk« nem engededett már előre megállapított tervéből. Hajsza. (*) Csúnya hajtóvadászat folyik hetek óta bizonyos berkekben.. A legutálatosabb, a legvisszataszítóbb: embervadászat. Egy nemes vadra törnek nemtelen fegyverekkel: éktelen lármával, agyafúrt huncutsággal, szemérmetlen hazudozással, szemenszedett rágalmakkal. A nemes vad, kinek üldözését visszafojtott lélegzettel s egyre jobban fokozódó elkeseredéssel nézi az ország katholikus közvéleménye : báró Barkóczy Sándor miniszteri osztálytanácsos, üldözői pedig a szabadgondolkodók és szabadkőművesek. Mit vétett ez az ember ? Sikkasztott ? Ölt? Hivatalos mulasztásokat, visszaéléseket követett el ? Hazafiatlan magaviseletet tanúsított ? Nem. Ezt még legelvetemültebb ellenségei sem merik ráfogni. Még ezek is kénytelenek elismerni, hogy mintaszerű életet élő, lelkiismeretes, becsületes, kötelességtudó tisztviselő. »Szakértelme, pontossága, megbízhatósága, ügyszeretete és munkabírása kifogástalan.« Hát akkor miért üldözik olyan eszeveszetten ? Miért kell ellene csatasorba szólítani a »haladás és felvilágosodás« minden barátját ? Miért ? Megmondjuk nyíltan és magyarán: Barkó czyb an nem a tisztviselőt gyűlölik, hanem a meggyőződéséhez törhetetleniil ragaszkodó, izig-vérig katholikus embert! Nem riadnak vissza semmitől, hogy előkelő állásából elmozdítsák A szabadkőműves páholyok kiadták a jelszót, hogy Barkóczyuak pusztulnia kell! Értsük meg mindnyájan: kell! Miért? »Mert a katholikusok számára sajátítja ki az állam vagyonát.« Nézzünk a szemébe ennek a vádnak! Hogy az állam bizonyos mértékű anyagi támogatásban részesíti a hitvallásos, vagy mint ők mondják: felekezeti iskolákat, az nemcsak érthető, hanem egyenesen kötelessége is az államnak, hiszen az egyes felekezetek fontos kulturteendőket teljesítenek, mikor sokszor erejükön fölül áldoznak iskoláikra. Lássuk már most lecáfolhatatlan számadatokban, hogyan fest az ország vagyonának katholikus célokra való kisajátítása a Barkócysmus« korában ? lélekszáma államsegély Katholikusok 60.37% 38.55 Reformátusok 14.20 „ 36.92 Evangélikusok 7.20 „ 21.35 Unitáriusok 0.40 „ 2.71 Zsidók 5.04 ,. 0.47 Ebből kitűnik, hogy a katholikusok kevesebbet kaptak a számarányukhoz viszonyítva 21.82 százalékkal, a protestánsok pedig többet kaptak 3818 százalékkal. Azonkívül nyolc katholikus középiskolát államosítottak és csak két új katholikus középiskolát állítanak fel ! Ebből tehát a vak is láthatja, hogy az első vád nem egyéb, mint közönséges hazúgság. Lássuk a másikat! Azzal vádolják Barkóczy t, hogy a tehetségesebb tanárok mellőzésével a »selejtesebb« elemeket dédelgeti; »az állami intézeteket teletömi kongregánista stréberekkel.« Megint csak a statisztikára hivatkozunk. Egy év alatt 93 tanárt és 8 igazgatót neveztek ki Magyarországon. A 93 tanár közül 5 volt kongregánista, a 8 új igazgató közül kettő, tehát ioi kinevezett pedagógus közül összesen hét! Hát nem szemérmetlen megtévesztése a közvéleménynek, hogy ígv elferdítik az igazságot ? A katholikus közvélemény évtizedeken át szótlanul tűrte, hogy a szabadkőművesek beférkőztek a középiskolába, sőt magába a minisztériumba is; csak akkor hallatszott némi ellenvetés, mikor kir. kath. gimnáziumok és kath. jogakadémiák nyakára küldtek szabadkőműves tanárokat. Miért hallgatott akkor az a hires magyar sajtó ? Vagy a szabadkőművesek mind tudósok ? Mind hivatott pedagógusok? Köztük nem akad ^selejtes» í elem ? S aki kongregánista, az mind tudatlan? i Mind stréber? Mind »selejtes« elem? Igazán vérlázító ez a szemérmetlenség, j ez a pökhendiség! Jól értsük meg, miről : van szó. Arról, hogy meg kell védelmeznünk a katholikus tisztviselők hitéleli szabadságát! Mert ez forog veszedelemben! Ha Barkóczy nem volna izig-vérig katholikus ember, | egyetlen hajaszála sem görbülne meg! »Barkóczy ügye a magyar katholicizmus j ügye. Barkóczy bukása volna az a nagy l gátszakadás, mely rést nyitna a magyar középiskolákba az államellenes, a nemzet| ellenes és vallásellenes árvíznek.« A XI. katholikus nagygyűlés emelje fel tiltakozó szavát ez ellen a lelkiismeretlen hajsza ellen; mutassa meg, hogy katholikus önérzet nem utcai rongy, amelyre minden nagyszájú fickó büntetlenül rátaposhat ! Szinház. Jóleső érzéssel konstatáljuk sziniévadunk vége felé, hogy az eddig előadott darabok legnagvobbrésze komoly művészi nivón állott. Reméljük, hogy a selejtesebb termékek idővel teljesen kiszorulnak színházunkból. leány, aki régen túl van azon a koron, hogy időszakonként beadott bókok kielégíthessék. De nem ez most a legfontosabb. Egy óra múlva itt lesz Bendegúz bácsi, a mi drága jó rokonunk. Érted, itt lesz! Siess, rohanj, dobáld le magadról ezeket a holmikat — öltözz a legegyszerűbben, legszegényesebben és jöjj segíteni. Hé! Kati, hozza-e már azt a létrát? (Kati szuszogva tolja be az ajtón a kivánt tárgyat. Felállítják és segítségével leszedik az új vörös plüs függönyöket. Három oldalról való odaadó munkálkodás eredményeképen háromnegyed óra múlva olyan a szoba, mint valami hullákkal fedett csatatér, hatvan perc elteltével pedig a gyökeres átalakulás annyira szembetűnő, hogy Barna Benedek, aki udvariasan tol be maga előtt egy jóképű vidéki urat, meglepetésében szinte hátratántorodik.) Barnáné (tárt karokkal rohan a vendég felé): Kedves Bendegúz bácsi. Isten hozta, kedves Bendegúz bácsi. Micsoda öröm ez minekünk. (Nyakába esik és hatalmasakat csókol jobbról-balról az arcára.) Régen letettem már a reményről, hogy valamikor itt, a mi egyszerű, szegényes kis otthonunkban üdvözölhessem. Hát mégis csak rászánta magát a nagy utazásra? Jól tette, nagyon jól tette, édes, kedves Bendegúz bácsi. Tessék, tessék. Ni, ez itt a leányom, Ibolyka. Úgy-e, hogyan megnőnek ezek a gyerekek. O is mindig emlegeti Bendegúz bácsit. Nem csoda. Ilyen jószívű, aranyos emberről el se lehet feledkezni. Ibolyka (örvendezve): Kezét csókolom, Bendegúz bácsi. Isten hozta. (Megcsókolja.) Bendegúz bácsi (elérzékenyülve): Kedves gyermekem. (Barnánéhoz) : Eljöttem, Málcsi; itt vagyok. Nehéz ut volt ebben a kegyetlen hidegben -—- de látni akartam, hogy ... Ne beszéljünk még erről. Hát jól vagytok, mi ? Jól ? Barnáné (érzékenyen): Ami az egészséget illeti, csak vergődünk valahogy . . . Hanem . . . (sóhajt). Tessék ide a kályha mellé, Bendegúz bácsi. Most fűtöttem be jó erősen, a maga kedvéért . . . Nem is hiszi, milyen drága Pesten a szén, és amellett, hogyan lopják, csalják az embert. Otthon kerül az erdejéből elég fűtőanyag, úgy-e Bendegúz bácsi? Bendegúz (tartózkodva): Kerül, kerül ... hanem ami van, el is fogy . . . Barnáné (csodálkozva): Hát nem pénzel már belőle ? Bendegúz (sóhajt) : Azok a jó idők elmultak. Csupa fiatal ültetés az a néhány hold erdő, amim még van. Barna és Barnáné (együtt): Hát eladta az erdőt ? Bendegúz: El ám. Kellett a pénz. Barna Benedek (hamiskásan mosolyogva, vállon legyinti az öreget): No, no tudjuk. Másféle befektetés úgyc ? Bendegúz : Ahogy vesszük. Ha az befektetés, mikor az ember egy tátongó lyukat tölt be . . . (Barna Benedek szemeivel int a feleségének. Mindketten elégülten mosolyognak.) Ibolyka (hosszan nézi Bendegúz bácsit): Milyen szép öreg ember maga, Bendegúz bácsi. Olyan az arca és az ősz haja, mint a piros alma, amit hó közé helyeztek. Ugye sokan szerelmesek voltak magába, mikor még fiatal volt ? Bendegúz (szerény, szégyenlős mosolylyal): Óh . . . óh . . . Barnáné (lelkesülten): Már abban igazad van, édes gyermekem. Milyen éles, jó szemed van, hogy észreveszed. Bizony az én fiatal koromban még hét vármegyében se akadt virtusosabb ember Bendegúz bácsinál. Hja, nehéz egyet kiválasztani a sok közül. Okosan
