Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-08-27 / 35. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. augusztus 13. 33. szám. PÁPA ÉS VIDÉK Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10

; fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. SZEMLE. Porfelhő a Fő-uteában. Valóságos hegyek emelkedtek abból a sok szemétből, porból és papirosból, amelyet a szerdai vásárosok hagytak hátra a~Főtéren és a Fő-utcán. Este 9 óra tájban hirtelen hatalmas szél támadt, amely a hátrahagyott szemetet felkavarta oly annyira és oly nagy mennyiségben, hogy az ivlámpákat is percekig teljesen elfödte. A járó-kelők, akik a nappali hőség miatt csak este jöhetnek ki a levegőre, a kapuk alá menekültek a veszedelmesen tornyosuló porfelhők elől. Mégis csak hallatlan, hogy az illetékes körök oly hanyagul veszik az utcák tisztántartását. Napokon keresztül szünetel az öntözés. A vásári szemét is napokon keresztül ott diszeleg a város legforgalmasabb terén és utcáján. Pedig egy kis jóakarattal mindezeket meg lehetne szüntetni. Szedjen a város országos kirakodó-vásárok alkalmával néhány fillérrel magasabb helypénzt, amelyből fedezheti annak a néhány embernek a napi bérét, akiknek kötelessége volna — még a vásár napján — összeseperni a szemetet. Ez annál is könnyebben kivihető, mert a vásár délután 4 óra tájban majd teljesen megszűnik és így elég idő marad a szemét eltakarítására. A jövőben ezt joggal elvárjuk alakosság érdekében. Födetlenek a gyümölcsárus-kofák kosarai. Nálunk már régi szokás, hogy minden papiroson van meg. Ép a közelmúltban jelent meg egy rendelet, hogy a gyümölcsös és élelmiszer elárusítók tartoznak áruikat befödni, de azért ezt senki, még a kofák sem respektálják. Ellenőrzés nincs, hát minek ? Elég ha meg vagyon irva. Azért maradt minden a régiben. Továbbra is bünI tetlenül árulják a portál és a bogaraktól bepiszkolt gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket í a rendőrség asszisztálása mellett. Egy ideig betartották, de azután beleuntak a kofák is, í meg a rendőrök is. A városi főorvosról nem szólunk, mert talán még nem is tud erről a rendeletről, ámbár, ha nem volna, neki kellene forszíroznia annak életbeléptetését ! a közegészségügy érdekében. Reméljük, hogy ezt meg is teszi. * Visszaélés falusi népünk tudatlanság*ával. Hogy mennyire elmaradt még a jó falusi népünk a világtól, legjobban igazolja az, hogy minden nagyhangú himpellér ki tudja csalni zsebéből a garasokat ócska figuráival és silány, szemfényvesztő mutatványaival. Csak egyet említünk a sok közül. A szerdai vásár alkalmával két testhez mért, rongyokból összetákolt sátor állott egymással szemben, amelyeknek a firmáján ott diszelgett a világhírű jósnő neve, aki a kikiáltó impreszárió szerint: »A tenyérből megjósolja a jövőt, megmondja a jelent és multat. Legényeknek, hogy katonák lesznek-e? Leányoknak, hogy mikor mennek férjhez? Asszonyoknak, hány gyermekük született, mennyi lesz még és hány nyugszik a csendes temetőben. Mindezt megtudhatják nem három koronáért, sem kettőért, hanem huszonöt krajcárért, de ha szépen beszélnek a jósnővel, aki csak nem rég érkezett vissza világhirű külföldi útjáról, hogy néhány napot tölthessen a derék magyar nép körében; még husz krajcárért is jósol, megmondva mindenkinek a titkot négy szem között. Tessék lányok, legények, asszonyok, emberek besétálni.« Közben majdnem úgy lökdöste be a jósnő sátrába a nagy ordítoI zásra összeverődött falusi pasasokat, akik hűségesen leadták a husz krajcárjaikat. Tanító kollegáinkra hárul e tekintetben igazán nemes missió. Világosítsák fel azt a szegény népet az ilyen lelketlen kizsákmányolók üzérkedéséről, akik az ő zsebükre utazva, felhasználják tudatlanságukat az üzlet érdekében és ha ez jól ütött be, a markukba nevetnek. TÁRCA. A szamár, mint felfedező. — Irta: Tüske. — Az aranyásókról, ezekről az érdekes emberekről mondok egyet-mást. Világszerte sokat beszéltek a mult században azokról az arany mezőkről, amelyeket Amerikában fedeztek fel. Kaliforniában rengeteg ember foglalkozott ekkor arany kereséssel és közülök nagyon sokan meggazdagodva tértek onnan vissza. Utóbb azonban annyira kizsákmányolták a kaliforniai arany-mezőket, hogy másfelé kellett keresniök a szerencsét az aranyásóknak. Meg is találták ezt a helyet, ahová ép úgy özönlöttek, mint annak idején Kaliforniába. A hófödte Sierra Ne- vada bércein átvergődve, elözönlötték Nevadát és ott igyekeztek szert tenni kincsre, gazdaságra. Hamarosan hire futott egész Amerikában, hogy Nevada bércein új forrása nyilt meg a gazdagodásnak s megindult azután a népvándorlás arrafelé. v Kezdetben csak néhány merészebb ember vállalkozott erre a feladatra. Az első kutatók Neveda északi részében kezdték a kincskeresést. Aranyat kerestek, de csak ezüstöt találtak; felfedezték a hires Comstock ezüstbányákat, amelyek sok embert tettek többszörös milliomossá. Ez a felfedezés további kutatásra serkentette a kincskeresőket s nem nyugodtak addig, míg aranyércet nem találtak. Mikor elterjedt a hire a dús leletnek, nyomban a lakatlan vidékek bámulatos gyorsasággal kezdtek benépesedni. Ahol még hónapok előtt keresve sem lehetett találni lakóházakat, hirtelenében városok keletkeztek. A puszta vidéken, amelyeken eddig csak vad indiánok tanyáztak, hirtelenében meghódították a kincskeresők a civilizáció számára. Nem riasztotta vissza ezeket a kincskeresőket az sem, hogy a vad vidékeken mindenféle veszedelem fenyegette őket. A savas talajból nagy mennyiségben bugyognak ki olyan források, amelyeknek vize mérges savaktól van megfertőzve, vagy pedig arzenikumot tartalmaz. Egy alkalommal egy egész csapat vasutépítő-munkást mérgezett ott meg egy ilyen arzenikum tartalmú forrás. Eltévedtek a vadonban és mindnyájan ittak egy tiszta vizű, üde forrásból, mely az egyik szikla alól bugyogott elő. Alig haladtak ezer lépésnyire a forrástól, egyszerre heves fájdalom lepte meg őket. Összerogytak és rövid idő múlva heves fájdalmak között elpusztultak. Hetek múlva akadtak rá holttestükre a társaik, akiket megkeresésükre küldtek utánuk. Különösen 1901. után vándorolt rengeteg aranykereső Nevada bércei közé. Abban az évben ugyanis hire jutott egész Amerikában az első nagy aranyleletnek. Egy Jim. Butler nevű szerencsés kincskereső bukkant rá, még pedig oly módon, hogy beillenék mesébe is a története. Ezer meg ezer ember hiába kereste, kutatta ő előtte az aranyat, nagy nélkülözések között emberi erőt meghaladó fáradozással mégsem voltak olyan szerencsések, mint Jim Butler, aki véletlenül talált rá a szeren-