Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-07-16 / 29. szám

1911 junius 11. PÁPA ÉS VIDÉKE. 5. építi. Budapesten meg a rend hittudományi és tanárképző-intézetének, a Bernardinumnak kétemeletes új otthont emelt, hogy a tanárképzés ügyén is lendítsen. Szives készséggel áldozott a rendtörténet ügyének is. Az ő kormányzata alatt jelent meg a pilisi, a pásztói és a cikádori apátság története öt kötetben. A millénium alkalmával (1896) Emlékkönyvet adott ki. A ciszterci-rend alapításának nyolcszázados fordulójára kiadta Piszter Imrének »Szent Bernát élete és művei« c. kétkötetes munkáját. Vajda Ödön érdemeit már életében nagy elismerés kisérte. Királyunk a Lipót-rend lovag- és a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki; fejedelmi szimpátiája jeléül 1901. szeptember 5—7. napjain a zirci monostorban szállt meg; aranymiséje alkalmával meg (1908) a főrendiház tagjává nevezte ki, s ekkor még külön pápai és királyi üdvözlésben is lőn része. . . . Az érdemes apát úr érelmeszesedésben szenvedett. De a betegség jelei csak a legutolsó időben jelentkeztek. Mult vasárnap kissé megkönnyebbült, de estefelé ismét megújultak a rohamok. A halál este 8 órakor következett be. Tegnap temették el Zircen óriási részvéttel. A temetést br. Hornig Károly veszprémi püspök végezte fényes segédlettel. ! A Kálvária-temető ügye Hogyan godolják a kibővítést? A Kálvária-temető innen-onnan be- í telik. A hitközség már sokat tárgyalt arról, hogyan lehetne a temetőt kibő- j víteni. Legutóbb Esterházy Pál grófot kereste fel abból a célból, hogy a Kálvária melletti gyümölcsös kertnek j azt a részét, mely nem lesz házhelyeknek felparcellázva, hajlandó lenne-e a Kálvária kibővítésére átengedni. Esterházy Pál gróf a fenti kérelemre azt válaszolta, hogy ezen ügy halasztassék el 2-3 évre azért, mert akkor ő maga intézheti el ezen kérdést úgy, amint legjobban megfelel az uradalom és a hitközség érdekeinek. Addig is ajánlja, hogy a hitközség eszközölje ki a hatóság engedélyét ezen résznek temetővé való átalakítására, s a hitközség ezáltal megtudhatja azt is, hogy a hatóság miként, mely részen, mily tervezet szerint engedné meg ezt a tervezett temető-bővítést. Mivel pedig ilyen ügynek elintézése hosszas eljárást igényel, azt is ajánlja Esterházy Pál gróf, hogy a megvalósítás előtt egy évvel neki ezen tervet mutassák be, hogy mihelyest a hatósági engedély megérkezik, az ügy tárgyalását rögtön megkezdhesse a hitközséggel. Most már tehát reméljük, hogy a sok gondot okozó temető-ügy Gróf Urunk jóindulatából elintézést nyer. JVIakkost elfogták. Már Veszprémben van! Épen abban az időben — julius 10-én, — mikor majdnem az egész felső Dunántul csendőrségét összevonták Pápa vidékére s a Bakony tájára, érkezett a zalaegerszegi csendőrségtől a következő távirat: »Makkos Vendel letartóztatva, Veszprémbe kisértetett. RENDŐRSÉG.« Tehát Makkost elfogták s most már Veszprémben van. Járt-e Pápán, nem-e, I igazak-e a róla szóló hirek, nem tudjuk, j majd a későbbi kihallgatások megmuI tatják. A csendőrségnél utána néztünk Makkos utjának s ott a következőket tudtuk meg: Makkos szökése után egy darabig bolyongott, azután a zalam egyei Köves kálidra ment sógorához, kinél három napig tartózkodott. Innen felesége után egy Zalaegerszeg melletti faluba törekedett s itt egy ismerősével találkozott, ki feljelentette őt a csend; őrségnél. A csendőrök utána siettek. : Makkos előlük a gabonába menekült. De mikor látta, hogy a csendőrök elől eltűnni lehetetlenség, leült s így várta be üldözőit. A csendőrök megfogták, megkötözték s erős födözet mellett I Veszprémbe vitték. Most ott várja : szigorú büntetését. S evvel le is záródtak egy időre Makkosnak, a nagy hirre vergődött rablógyilkosnak szomorú aktái. Az ordítozok 1 Pápa szégyene. — Mi lesz velük? A Főtéren s a Főutcán sétálok. A város legforgalmasabb helyén. Tömérdek nép az utcán. Mindenki a maga dolgával elfoglalva. Egyszerre óriási kiabálás, ordítozás hallik. Talán valakire rádült a nagytemplom ? Vagy tán valakit ütnek, vernek, vagy merényletet követ; tek el egy szegény védtelen ellen ? Csodálkozik mindenki, hogy arra a nagy | káromkodásra az ég nem szakad le, 1 vagy a fülsiketítő trágár hangok hallatára a tömeg szét nem fut. De hát ki lehet az, ki a templom szent hajlékában : ily orkánszerü ordítozást enged meg Léni, a nagy, tenyeres-talpas Léni harsogó szóval kiáltott a gyerekekre: — Hé, vacsorálni jöjjetek! A két kis gyermek csendesen követte a cselédet a nagy, erősen kivilágított ebédlőbe. Csendesen, mert ezek az utóbbi napok nagyon sok ijedtséget, félelmet és szomorúságot ültettek a szívükbe. Úgy volt, hogy egy napon a mama, aki már régóta ágyban feküdt, egyszerre nagyot sikoltott, elájult és azután alig jött többé magához. Épen Krisztina néni volt nála akkor, hogy ez történt, aki aztán jajveszékelve verte fel a házat. A cseléd orvosért szaladt, a papáért is üzentek a hivatalba, csak a gyerekeknek nem volt szabad bemenni a szobába. Csak később, jóval később, amikor mindenki sírt, a papa is — és olyan különös volt az egész. Ott feküdt a mama az ágyban, de csak a szemét tudta feléjük fordítani és a kezei rebbentek meg. A gyerekek akkor nagyon meg voltak ijedve, keservesen zokogtak, de amikor a papa egészen közel vezette őket és mondta, hogy csókolják meg a mamát, készségesen engedelmeskedtek. De nagyon hideg volt az arca! És olyan nagyon fájt a gyerekek szive, hogy azután is egyre sirtak. Másnap különösen sok csókban volt részük. Mindenki sirt és mindenki csókolta őket. A papa is, Krisztina néni is, meg Margit néni is és sok-sok ismerős asszony, akik mind odajöttek hozzájok. Tiszta fekete ruhát hoztak, abba öltöztették őket és mindenki, aki csak jött, azt mondta: — Oh, ti szegény kis árvák ! Nem volt szabad az utcára kimenni, de Dódi iskolapajtásai, sőt a nagyobb fiuk is, odajöttek a gyerekszoba ablaka alá, kíváncsian nézték őket és be-beszóltak: — Meghalt a mamátok. Árvák vagytok. De minden gyerek nagyon sajnálkozott. Még a harmadik osztályos Hajdú Pista is, aki nagy fiúnak tartja magát és Dodira különös pikkje van, engesztelékenyen kiáltott be az ablakon: — Ne félj! Nem verlek meg többet! Dódi ennek a kijelentésnek nagyon megörült, mert Hajdú Pista iszonyú gonosz tudott lenni azok iránt, akikre pikkje volt. A mamát azután csak egyszer látták még. Nagyon sok ember között vezették be őket a szalonba. Az emberek mind sirtak és a szalon olyan fekete volt, hogy első pillantásra alig láttak valamit. De ahogy szembe néztek, tömérdek gyertyát láttak égni, sok volt a virág, koszorú és fojtó volt a levegő. Krisztina néni kézen fogva vezette őket a papához, aki ott állt egy nagy, fekete emelvény mellett és zsebkendővel volt betakarva a szeme. O felemelte egyenkint őket és akkor látták, hogy a mama fekszik ott, de nagyon-nagyon fehér és nem néz rájok, hanem alszik. Megcsókolták megint a hideg arcát és ott maradhattak a szobában. Dódi csodálkozva nézett körül és csak rángatódzott az ajka, de Dundi keservesen, hangosan sirt. Jöttek aztán emberek, akik íelemeltek valamit és vitték ki az udvarra. Krisztina néni súgta akkor : — Látjátok, ott viszik a mamátokat. Erre mindketten iszonyúan ordítottak. Az asszonyok csókolták, ölelték őket. Künn az udvaron aztán énekeltek, imádkoztak és elvitték a mamát. Margit néni azt mondta, hogy a mennyországba viszik. És most Krisztina néni azt mondja, hogy Margit néni akar az új mama lenni. A gyerekek szive megtelt dacos keserűséggel.