Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-06-04 / 23. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. április 23. 22. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. A Pápai Katholikus Kör. a kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: Süle Gábor, Viasz-utca 15-tk házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Zsilavy Sándor. ahova az előfizetési-és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Pünkösd napján. Irta: ideiemen Krizosztom. »Mikor elérkeztek a pünkösd napjai ... Ion hirtelen az égből mint egy sebesen jövő szélnek zúgása, és betölté az egész házat, ahol ülnek vala. És eloszlott nyelvek jele^ x nének meg, mint a tűzláng, mely leszálla mindenikre közőlük. Es heteiének mindnyájan Szentlélekkel.« Az alkotó — Joel próféta szavai szerint — »kiönté lelkét« alkotására. S a félénk nyulakból oroszlánok lesznek. Péter, a megkötözött Mestert egy szolgáló szavára megtagadó Péter,- fölemeli szavát s rettenthetetlen bátorsággal hirdeti a názáreti Jézust, a megfeszítettet, a halottaiból feltámadottat. Lángoló szózatára ezren és ezren keresztelkednek meg, születnek újra a pünkösdi tűzben, a Szentlélekben. A tanítványok, az apostolok, kiket a Golgota véres tragédiája megzavar, kétségbeejt, szétmennek a földön és Krisztus tana »az egész világon hirdettetik.« És a Szentlélek tüzével betelt apostolok prédikációjuk igazságát életükkel, piros vérükkel pecsételik meg. De elnémult-e velük az égből sebesen jövó' szélnek zúgása ? Kihamvadt-e velük a Szentlélek pünkösdi tűze ? Megsemmisült-e az Egyházat megalapító isteni eró'? Avagy valóra vált a legnagyobb, a legvigasztalóbb igéret: »íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.« ? A világ leghatalmasabb s talán legkegyetlenebb államának háromszázados, vérengző', de hasztalan eró'feszítése adja meg rá a feleletet. A világ úrának, a büszke Rómának gőgös mágnásai leszállnak a porba a szegény rabszolgához sa megvetett »jószágot« testvérüknek fogadják; a kéjsóvár Róma puha úrhölgyei szűzeket nevelnek, s dermesztő éjszakákon bujkálnak le istentiszteletre a katakombák nyírkos sírboltjaiba. De hiszen ott szentek, vértanuk alusznak! Szentek! Vértanuk! Valóban. Gyenge nők, nagyreményű ifjak, szegények és gazdagok, tudósük és tanulatlanok halálos himnusza csendül meg ott a Colosseumnak mártírok vérétől megszentelt homokján, várják a kiéhezett fenevadakat. Az ő koporsójukra megy most engesztelésül virágot hinteni Rómának megtért leánya, ki az elébb vérük hullásától megittasult. Athanázok, Aranyszájú sz. Jánosok mennek száműzetésbe, ősz Polikárpusok lépnek máglyára, ártatlan keresztények lesznek a szívtelen Néró égő fáklyáivá, kicsi leánykák hintenek máglyájuk tüzéből saját fejükre parazsat, hőslelkű misszionáriusok mennek emberevők földjére, törékeny apácák lépnek elevenen rothadó s halált lehelő betegek mellé. Mind, mind a Krisztus iránti legyőzhetetlen szerelemből, mert heteiének Szentlélekkel, élő hittel, csodás szeretettel. \ Mindez az Anyaszentegyházban működő isteni Lélek eleven ereje. És mégis tűnődve látjuk, mint irányozza úgyszólván az egész művelt emberiség szellemi világát ez a Szentlélek kormányozta Egyház, majd meg mint szorul vissza hatalma a lehető legszűkebb körre. Sőt néha. úgy tetszik, mintha már-már megdőlt volna a Krisztustól bevehetetlennek hirdetett sziklavár. Keserű érzés fojtogatja torkunkat, szinte megrendül hitünk, Veményünk oszlopa, mikor látjuk, mint verik arcul nevelő dajkájukat, szerető édes anyjukat, az Anyaszentegyházat azok a nemzetek, kiknek számára ő gyújtotta meg s élesztette a minden nemzetek valódi műveltségének alapját, Krisztus világosságát, kiknek számára ő törte, szántotta s locsolta meg térítő fiai kihulló vérével a kultura első barázdáit. De ne legyünk kishitűek! Nem szabad felednünk, hogy az Egyház, bár a világ végéig az isteni igazság és vezetés alapján áll, az emberekért, embereknek adatott. Már pedig emberi természetünkből folyik, hogy amint az egyes emberek figyelmét a felmerült érdekes dolog, úgy egész korok, társadalmak figyelmét a felmerült, nagy, új eszmék egészen lekötik, lefoglalják. Hátha még e felmerült eszmék kínos benső tusakodásnak lesznek szülőokaivá! Aki már élt át lelki harcot, az elképzelheti s meg tudja érteni, micsoda rettentő vívódás lehet, mikor egész nemzetek, népek, mondhatnám az egész művelt emberiség vergődik, vonaglik tanácstalanul eddigi életalapja, a régi igazságok és az új eszmék, új célok között. Azt is meg tudja érteni, hogy az emberiségnek ez a saját lelkével való tusakodása nem lehet pillanatnyi lefolyású, hanem századokra nyúló. Ne is szóljunk bővebben egy másik hatalmas tényezőről: a lélek ellen ágaskodó testről, sőt a gonosz rosszakaratról se, mely elkeseredett elemi erővel ront az Egyház ellen s szórja galádul arcába a múltnak minden szennyét, bűnét. Persze, mert az egyház hitigazságaiból súlyos kötelezettségek folynak. Ezért mondják már a fogoly szent Pálnak a római zsidók: »Kívánjuk tőled hallani, minő véleményben vagy; mert tudva van előttünk, hogy e vallásnak mindenütt ellene mondanak.« És ha e szempontokat figyelembe véve tekintjük az Egyház történetének folyását, megértjük a jóakaratú emberek sokszor habozó ingadozását, megértjük a rosszakarat sátáni munkáját, megértjük és nincs okunk palástolgatni a papok, püspökök, pápák emberi tévedéseit, bűneit. Megértjük és nem esünk kétségbe, mert az emberi elemek mellett ott látjuk az Egyházat minden emberi gyengeség mellett, sőt ellenére is éltető, kormányzó, emelő és terjesztő hatalmas isteni eröt. Azt is meglátjuk, hogy ez a piros, pünkösdi tűzláng ma is osztogatja Kegyelmeit, hogy Lapunk mai száma io oldal.