Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-15 / 3. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911. január 8". tai. Felnőttekről lévén szó, itt kell bebizonyítani, hogy az alkohol kártékonyán hat a születendő gyermekre, megrontja az anyatejet, hátráltatja a gyermek normális fejlődését, fogékonnyá teszi a betegségek iránt, csökkenti a munkaképességet, megcsonkítja a társadalom épségét és megakasztja kulturális fejlődését. Egyúttal a nép vérébe kell ültetni, hogy gyermekeit legjobban úgy védheti meg az alkohol romboló hatásától, ha önmaga jár elől jó példával, s alkoholt nem fogyaszt. S ennek üdvös hatását a nép önmagán is fogja tapasztalni. Azonban, hogy a népet a józan életben megtartsuk, olvastassunk vele újságot, mely — elég sajnos, naprólnapra közöl híreket az alkohol áldozatairól. (Megfagyás, verekedés, gyilkosság, szerencsétlenség, stb. stb.) Tehát elég bő alkalom kínálkozik az alkohol elleni küzdelemre, melyet kellő formában előadva és megvilágítva, a nép hasznára, megjavítására fordíthatunk. Fel tehát a küzdelemre! »Kezdj bátran s már sokra menél; halad, aki megindul, míg porban fetreng a henye, gyáva erő.« (Kölcsey). Az eredmény nem maradhat el. Igaz, hogy az alkohol fogyasztását teljesen megszüntetni, addig, ameddig bortermés és italmérés van, semmiféle mozgalom nem fogja, de nem is ez a tanító feladata. Fia a tanító a falujában megszünteti a részegeskedést és a legártalmasabb italnak, a pálinkának fogyasztását megakadályozza: eleget tett e téren hivatásának. Oly eredmény ez, melyért áldani fogja az utókor még haló poraiban is. Úgy legyen. Széljegyzetek. *) »Nyílt sebek.« Lapunk mult heti vezércikke — mint teljesen megbízható forrásból értesülünk — bizonyos idegenkedést, hogy ne mondjam, visszatetszést keltett izraelita polgártársaink körében. Hogyan, hogyan sem, úgy fogták fel a dolgot, hogy a cikk éle ellenük irányul. Ferde felfogás, szinte megmagyarázhatatlan félreértés. E sorok irója sohasem támadott meg senkit igazságtalanul. S magam is elismerem, hogy igazságtalan lett volna az eljárásom, ha a mostani megyebizottsági választás miatt a zsidóságot támadom; azt a zsidóságot, mely nagy önmérséklésró'l tett tanúbizonyságot, mikor mindössze egy tagját jelölte megyei képviselőnek. Az is köztudomásu, hogy épen a zsidóság szavazott le impozáns számban a kath. dr. Csoknyay Jánosra. Azt is készséggel elismerem, hogy nem izraeliták voltak azok a »liberálisok«, akik a lisztáról törölték dr. Csoknyay János nevét. Nem is állítottam egy szóval sem. Egészen mások voltak azok, akikre én céloztam . . . * Antal Gábor a szószéken. Az A-ny csütörtöki száma erős támadást intézett Antal Gábor komáromi ref. püspök ellen, mivel a templomi szószéken állítólag erősen munkapárti beszéddel köszöntötte az új esztendőt. Ezt a híradást másnap megcáfolták a komáromi ref. egyház tekintélyes emberei. Egyúttal közzétették a beszéd kifogásolt részének hiteles szövegét. Hát igazán épületes ez a töredék. Tessék csak elolvasni: »Lesznek küzdelmeink egyházi téren is, mert az a rég mult idők sötét, gyűlölködő szelleme . . . ismét feléledt és a legkülönbözőbb oldalakról kezdi mutogatni hatalmát és befolyását úgy saját híveivel, mint más felekezetekkel szemben. Ez a gyűlölködöm szűkkeblű szellemi irányzat csodálatos ügyességgel, hogy ne mondjam ravaszsággal, fel tud használni minden társadalmi és állami életmozzanatot a maga céljai előmozdítására. Az öt év előtt nagy lelkesedéssel megindított nemzeti küzdelemnek . . . maradandó eredménye egyedül a klerikálizmus hatalmának és szarvának megnövekedése lett. . .« stb. Nem folytatjuk. Azt hisszük, ennyi is elég lesz Ízelítőnek . Csak azt szeretnők tudni, van-e ebben az országban kath. főpap, aki úgy nyilatkozik protestáns testvéreinkről — az utcán, amily hangon mer beszélni Antal Gábor a katholikusokról — a templomban! * Kétes értékű dicséret. A »Kelet« c. szabadkőmives lap XII. évf. 17. sz. 449. lapján a következő sorokat olvassuk Antal Gáborról: »Református püspök elveink szolgálatában. Minden felvilágosodott magyar ember olvassa el Antal Gábor dunántuli ref. püspöknek a főrendiház törvénykezési bizottságában, a perrendjavaslat tárgyalása alkalmával mondott beszédét. Lehetetlen, hogy közibénk tartozónak ne valljuk őt, legyen bár kezében kalapács, vagy vállán papi palást, aki a gazdag klérus hatalmas főpapjai seregében igy beszél: »A vallás teljes szabadságához tartozónak vélem azt, hogy az mindenkinek egyéni ügye legyen. A vallás kérdése a legműveltebb emberben is bizonyos előítéletet kelt, pedig itt épen arról van szó, hogy a biró minden előítélet nélkül tudjon igazságot szolgáltatni«. S egyszerre csak összefoly minden előttem. Mult árnyai már nem kisértenek engem — Csak alattam az édes igézetü kép Ragadja meg lelkem bájos mesekép S ugy nézek alá vágyásteli szemmel, Hol kedvnek ugy áldoz ifjú, öreg ember És hol a boldog szeretkező párok A kedvre deritő lángnedü mellett — Szakitva e percben az élvi virágot Fel ott lelik egymás szemében a mennyet, És zene peng fel, bele csendül a dal, A pajkos, az édes, a szivbe szökő; Mámorba kerül már öreg, fiatal, Zene, dal ütemén ugy perg az idő. Csengése pohárnak is közbe vegyül S vagy meghal a bú, vagy messze repül. Csoda történt velem, dalt dúdol az ajkam, Felgyújt, megigéz ez életteli dallam, Kiürítve borom, már szivem is éled: Hát éljen a mámor, pezsegjen az élet! Éljen a pillanat, az üdvözitö. — Ne gyötörje a lelkem, utána mi jő. Éljen a vigság! ki tudja — reája Nem-é örök éj száll a fényteli mára ? . . . Nem lel örök üdvre itt földi halandó, Fény, pompa, dicsőség mind kába, mulandó. Ölelj vigalom hát, mig tart ez a lét S nem zug be a végzet parancsa: elég! Bemerülve a jókedv vad forgatagába, Élvezzük a szép mát, mig tart ragyogása. Mert már les a holnap viharja felettünk, Zord, fekete árnya rémiti a lelkünk, Ijesztve elénk áll a sors, a nagy átok, S letépi a létünk, mint szél a virágot, Hogy soha uj tavasz ki ne rügyezze S a végtelen ürbe enyésszen örökre! . . . Rinai mesék. E cimen fordított le egy kötetnyi kinai népmondát Ludvig Ernő, a monarchia clevelandi conzula. Könyvéből néhányat itt bemutatunk. * Pán ur éltes hölgyet vett nőül. A lakodalom már véget ért, a vendégek elszéledtek és a férj újdonsült feleségével egyedül maradt. Azelőtt a nagy sürgés-forgásban, — úgyszólván — nem is volt alkalma szemügyre venni a menyasszonyát és csak most a téte-a-téte-nél tünt fel neki a sok redő és ránc, amellyel a feleségének a homloka tele volt szántva. — Mondd csak, kedves, hány éves vagy ? -— kérdé tőle. Az asszonyka hamiskásan lesütötte a szemét és így szólt: — Nemrég multam 45 éves. A férj hitetlenül nézett rá: — Hát a nászcédulára mit írtál, hogy hány éves vagy ? — Azt irtam, hogy harmincnyolc esztendős vagyok. — Tehát hazudtál, s úgy látszik, hogy most is füllentesz. Az asszony azt felelte, hogy nem. Szentül esküszik, hogy igazat mond: azaz, hogy ... 54 éves! Hanem a férjének még ez is valószínűtlennek látszott. Mindig újra faggatta kérdésekkel, mert hisz minden férjnek jussa van ahhoz, hogy ezen diszkrét ügyben felvilágosítást nyerjen attól, akivel azontúl bajt és örömet megosztani tartozik. Az asszonyka makacsul megmaradt ezen utolsó állításánál. Ekkor a férjének jó ötlete támadt. — Késő van, — mondá — ideje volna nyugalomra térni. Ne tartóztasd magadat, drágám! Nekem még egy kis dolgot kell elvégeznem. Eszembe jut, hogy elfeledtem a sótartót megnézni. Tegnap este, mikor feledékenységből nyitva hagytam, a patkányok nagy pusztítást vittek véghez benne. A felesége nem tudta megállni, hogy ne nevessen: — Haha, bolonddá akarsz tenni engem ? Egész életemben nem hallottam, hogy a patkány sót eszik, pedig 68 esztendő alatt csak lett volna alkalmam meggyőződni róla... • Tejfölös szájú legényke jött a borbély műhelyébe borotválkozni. A borbély hozzáfogott a munkához, de alig egy pillanat múlva már belevágott az ifjoncnak az arcába. Egy pár pillanatra rá újra megvágta őt