Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-15 / 3. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. január 15. 3. szám. PÁPA ÉS V Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Alkoholizmus és iskola. — Irta: Lisztner Antal. — A tanító társadalmi munkája. A tanító társadalmi miunkája szinte természetes folyománya iskolai munkájának. Mig azonban iskolai munkájának irányt szab a pedagógia és népének különös hivatása, addig mint a nép nevelője — társadalmi értelemben — kell, hogy beleilleszkedjék korának társadalmi irányzatába és az uralkodó eszmékről tiszta képet szerezvén, népnevelői munkájával az érkötési irányt segítse diadalra juttatni. Ennek egyik ága az alkoholizmus elleni küzdelem is. Az alapelvek társadalmi működésében ugyanazok, mint : az iskolában, de a forma és a tér vál- , tozik. A felnőtt népet szintén a kitartó munkára serkenti, annak megbecsülésére buzdítja, miáltal annak önbecsét, takarékossági hajlamát erősíti. Kulturális téren pedig emeli a nép erkölcsi színvonalát az által, hogy szellemi szükségletéről lehetőleg gondoskodik. Vájjon megteheti-e mindezt a tanító ? Hiszen ő csak egy ember, és különben is elsősorban az iskolában a helye, ott az ő működési tere. Ez kétségtelenül úgy van, de az is igaz, hogy egymaga amúgy sem tudja kielégíteni a mai megváltozott viszonyok között a népnek minden oldalról mutatkozó szükségleteit. így tehát munkatársakról kell gondoskodnia. Ilyenek: a plébános, jegyző, gazdatiszt, orvos, stb. Mivel pedig a tanító hivatásából kifolyólag legjobban ismeri a nép szellemi színvonalát, a mozgalomnak tőle kell kiindulnia. Társadalmi munkáját két részre oszthatjuk: az ifjúsággal és a néppel való foglalkozásra. Hogy az iskolában lerakott életelveknek a gyakorlati életben is érvényt szerezzen: megalakítja elsősorban az ifjúsági egyesületet. Itt fejti ki első társadalmi munkáját az alkoholizmus ellen. Még pedig úgy, hogy alkoholellenes olvasmányokról gondoskodik, változatossá teszi az ott töltött időt, az ifjúságnak élethivatásával összefüggő és erkölcsi szinvonalát emelő szórakozásról meg nem feledkezik. így ma szükséges, hogy a modern gazdálkodásról, a szövetkezésről, a nemzetközi szociálizmus társadalombontó törekvéseiről — és ennek ellenszeréül a keresztény szociálizmusról, — a gazdaembert érdeklő ipar és kereskedelmi, továbbá ugyanily jogi tárgyakból az ifjúság továbbképzést nyerjen. Végül szépirodalmi, történelmi olvasmányokról is gondoskodik, hogv erősítse az iskolában lerakott vallásos és hazafias érzést. Gyakorlati munkálkodás: alkalmi színdarabok előadása, énekkar szervezése és a háziipar gyakorlati üzése. Az ifjúsági egyesület munkáját folytassa az olvasókör. Hogy a tanító ebben kellően tudjon működni, annak titka, hogy papjával, jegyzőjével és a falu intelligenciájával jó viszonyban legyen, népe előtt ne akarjon »tudományos«-nak látszani, de igenis képezze, művelje magát, álljon a kor színvonalán, működésében ne vezérelje más, mint a közérdek. Ha ezt környezete tapasztalni fogja, akkor az intelligens elem részéről tisztelet, a nép részéről becsülés és ragaszkodás fogja környezni. Ebben áll titka az olvasókörben kifejtendő társadalmi munkája sikerének. Abban kell megismertetni a felnőtt néppel, hogy az alkohol nem erősíti a testet, sőt tönkreteszi fizikailag és megöli az emberben az erkölcsi érzést is. Itt kell kimutatni, hogy a kórházak, börtönök és tébolydák lakói legnagyobb részben az alkohol áldozaTARCA. Egy kampagnai osteriában.*) (Római emlékeimből). — Irta: Szelényi József. — Mögöttem a város, az örök, a szent, — Hol mult fénye borong, aranyozva jelent, Hol foglya a lelkem minden örökszépnek S hozzám ezer évek csodái beszélnek. Itt a falakon túl, a szabadba jutva Gyönyörittas szivem magára lel újra. Vasárnap. A dél rég elmúlt .. . szabadon Ogyelgek egy ősi, egy hires utpn, A Via Appia sugár vonalán, — Hol lakta a bünnászt hejh! sok céda leány . . . Izzó szerelemről regél ez ut halkan, Röge, mintha parázs vón, égeti talpam S tán szitna szivembe is vészteli lángot, — . . . De lelkemen im egy szent hangulat átzsong: A reggeli mise a csodaszép dómba', A dal ihlete, mely lelkem az égbe vonta, Tündérmeseként megremegteti lelkem, — Nem lehet ez érzést még itt se felednem. *) Felolvasta szerző a Kath. Kör estélyén 1911. évi január hó 1-én. . . . Vig zaj hívogat most, egy osteria int, Fölrezzenek . . . ember vagyok erre megint. Csüggeteg utas, ki enyhet keres ottan, Betérni a vágyam és eloltani szomjam. Fenn állok a tágas, lombszőtte verandán, Tekintetem átfut az ó-kori rónán. A campagna ez itt, a sikja a dombja, Még zöld, üde díszben a fák teli lombja. Osz dereka bár, nincs dérütötte mező, Nap rőt aranyától izzik a levegő . . . S körül a határon kéklő hegyek állnak, Itt feledt örei tünt régi világnak. S odalent a veranda alatt A virág-lugasos nagy udvari kertbe' Nép ifja, öregje csapongva mulat, Gondját - ha talán vón — jó borba temetve. Majd zene peng fel, bele csendül a dal, A pajkos, az édes, a szivbe szökő; Mámorba kerül már öreg, fiatal, Zene, dal ütemén úgy perg az idö, Csengése pohárnak is közbevegyül, — S vagy meghal a bú, vagy messze repül. ... S én fenn a verandán, hol elfog az ábránd, Hallgatom az élet gyújtó moraját, Mely egész lelkem remegteti át S az éltető kedvet, mely átragad, át rám. Frascati gyöngye csillog poharamban S az isteni nektárt mig szürcsöli ajkam, — Reám meredeznek nem messzire sorba A futó perc üdvét kereső vándorra Mint valami gigász kisértetek árnyi — Ós vízvezetékek roskadó csodái , . . S odábban a sikon, a porba lerogyva Caesari kéjlaknak vonaglik a romja. Hol orgia zúgott, — puszta — kietlenül Áll a rom a mult bús kérdőjeleül . . . S egyszerre rabul ejt egy különös érzet, Érzem, mi hatalmas a vaskezü végzet! Mint taposott által urain e romoknak, Kiknek egy intésén országok omoltak, Itt pezsgett az élet, hivalgott a pompa ?! . . Letűnt, el örökre, minden csupa rom ma. A ciprus, olajfa, mely a romok őre, Mintha azt zizegné fülembe ... óh döre, Ki a jelen élvét mohón ki nem issza! A perc csak az üdv, nem tér soha vissza, Porrá lesz a földön minden, mi hatalmas, Győz léten a sors, az örök, diadalmas, A Bábelek égbe törö tornya ledől, Mindent leigáz jármán az idő, Csak egy a miénk, bár röpke, tünő ez, Az édes, a drága, a részegítő perc! . . . . . . Hallatja felém a Campagna fuvalma S mintha a hajdan-kor már csak mese volna: Nem nyügzi le lelkem varázsa a múltnak, Rám a jelen élvei igézve borulnak.