Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-05-14 / 20. szám

1911 április 157. PÁPA ÉS VIDÉKE. 9. egyenlőség mellé valamiféle irányítás és kell, hogy egyikhez tapadjunk és a női pszichológia is arra van teremtve, hogv tapadjon a férfihez és a házasságban egy egységet alkosson vele, de nem abban az irányzatban, mely a nőt folyton inferioritásban tartja, a szolgáló, a cseléd szerepére nyomja le. A több nő, a műveltebb nő egyenlőséget kér, itt is érvényesülést, szabad hozzászólást követel és mondjuk, a modern világ felfogása, a modern jog kialakulása tényleg ez irányban halad. Igy tehát mostan összefoglalva mindezt, azt mondhatom: A modern nőnek a lelke egy más typust keres. Nekünk a feminista, az új, a modern irányzatokat igenis vallanunk kell. De nem úgy, mint akik egy előre kicsinált elvre akarnak esküdni, hanem a több nőnek, az életrevaló, a gazdasági harcban helyét megállni tudó nőnek akarunk több előnyt szerezni gyakorlatilag. Mi nem akarunk mást, mint folyton gyakorlatinak lenni. Nem szegődünk semmiféle theoriához; mi azt mondjuk, szabad az ut, szabad az irány, éljen a fejlődés, bizzunk a fejlődésben, mi a jövőtől, a haladástól sohasem félünk, mi a fejlődést Isten gondolatának tartjuk, mi a maradiságtól félünk, attól, amely megfagyaszt, attól, amelytől gyökeret ver a lábunk, nem azért, hogy erősebbek legyünk, hanem azért, hogy elmaradjunk. Gyakorlatiak akarunk lenni, több jót akarunk kivívni, több jogot akarunk. Nem szó kell, hanem a tett. Látjuk, a szociáldemokraták hányszor csinálnak revíziót, mert nem látták előre a fejlődés törvényét. A jövő állapotokat senki sem ismeri, csak az Isten. Nincs próféta, aki meg tudná mondani, hogy mely polcon fog állni a nő, mely gazdasági helyzetben fog érvényesülni. Nem tekintünk semmiféle programmot, nem esküszünk semmiféle zászló alá, mi akarjuk a szabad, a nemes, erkölcsi keresztény alapon álló nőmozgahuat praktikus, gyakorlati, gazdasági és beváló irányban. Mi a modern női pszichológiába több katholikus, vagy erkölcsi vonást szeretnénk beleszőni. Megint olyan vonást, melyre rákényszerít bennünket a haladás logikája. Megint csak rámutatok aíta, hogy a régi nőnek az erkölcse milyen- volt, milyen sok mindenféle biztosíték, milyen sokféle oltalom alatt állt. Hogyha csak a család keretét ! veszem, nemcsak az a család, de a családokból egymásba kapcsolódó társadalom, hogy ellenőrizte, hogy segítette a női erkölcsnek érvényesülését. Már pedig ebben a modern, önálló, fejlődő világban nem lehet a régi oltalmakat keresni, hanem új erőalapokat kell felfedeznem. Ezek az új erőalapok nem lehetnek mások, mint a szivek, a lelkek szebben kifejlődött meggyőződése. Nem az a pszichológia, mely a régi nők lelki világát alkotta: egy kis hiúság, sok is belőle, egy kis cicoma, ebből most is van elég, azután egy kis udvarlás, egy kis szerelem, olyan szubjektív, határozatlan ömlengés, ez volt a régi nőnek, a régi fiatal nőnek erkölcsi tartalma, több erkölcsi árnynyal vegyesen. Nekünk a modern, keményebben stilizált nőben más vonásokat kell keresnünk. Nekünk olyan erkölcsöt kell nevelnünk, mely megküzd, megállja a helyét, nem príideria, nem külsőség, mely az embert elkábítja, mely mézes madzagot huz a szájába egy-két percre. Olyan erkölcsiség, olyan vallásosság kell, mely szép, erőteljes, bátor, tud . küzdeni, jellemet állít a világba. Szalmaszálakból nem lehet tölgyet i szőni, más az utolsó sejtje a tölgynek, mint a szalmaszálnak. Egy kath. nőegyesület, ha becsületesen akarja megállni a helyét, akkor első sorban az erkölcsi és vallási jellem dolgában kell kivágnia a rezet, hogy a világ lássa, ez nem csak programm szerint és szóval, hanem tényleg katholikus erkölcsi élettel akar súlyt biztosítani, tekintélyt szerezni magának. Ha van erjedés, ne ijedjünk meg tőle. Szabad a kritizálás, szabad egy kicsit veszekedni, hajbakapni nem szabad. Hiszen a must is erjed, a csinált bor nem erjed, de vele mindenkor a gyomrát rontja az ember. A mustnak pedig, mely igaz bor, mert tőből fakadó, nincs meg mindjárt a tükre, nincs meg mindjárt a belső értéke, ezt az értéket ki kell erjeszteni. Ezt az értéket, ezt a szellemet ki kell magunkból erjeszteni, akkor elértük azt a nagy célt, hogy felszabadítunk sok nőt, érezze magát individuálisnak, akinek a feje fölött nem függ a Damokles kard, az existenciának iszonyú kérdőjele. Felszabadítjuk, hogy beleélje magát a modern nőmozgalom kedélyváltozásaiba, hogy fegyvere legyen a csábításban, a kísértésben, az erkölcsi veszedelemben. Egy hires lengyel festő azért nősült, hogy telszabaditsa az asszonyt, akit szeret; csak azért házasodott meg, hogy érezze magát szabadnak az a nő az ő existenciájában. Egyesületünk is felszabadit nagyon sok nőt, biztositja existenciáját, s ha az egyletnek magának is lesz súlya, sok nőt szabadit fel. hogy helyét megállja a modern világ útvesztőiben. Ez a felszabadult nő lesz az egyesület koszorúja, pálmája és az egész világ, az ország, a. hozzáértők elismerése hull majd mindnyájunk lába elé. = Tanfelügyelői helyettesítés. A róm. kath. tanítónőképző-intézet osztályvizsgálatain a főtan felügyelőt, Kránitz Kálmán püspököt Csóthi Géza pápai kamarás, csóti esp. plébános fogja helyettesíteni. Az öregek meg is egyeztek egymás között. « — Ha Béla ma is az irántam, aki régen volt, nem mondok ellent — lelelte Ella, mikor emiatt megkérdezték. Mert amióta elváltak, alig tudtak egymásról. Ilonka tartotta fenn közöttük némikép a kapcsot. Valódi kánikulai meleg volt egész délután. A nap oly forrón sütött, hogy szinte izzott a levegő. Erősen becsukták a Tamássy-ház ablakait, hogy menhelyet leljenek a tolakodó hőségtől. Ilonka nesztelenül suhant Béla szobájába. Valahogy nem volt nyugta. Bántotta, izgatta folyton a kérdés: vájjon nem látott-e jól? Elhatározta, hogy egyenesen, minden kerülgetés nélkül kivallatja. Az ajtó be volt csukva. A leány halkan kopogtatott. —• Bocsáss be kérlek, beszélnem kell veled! Nem hallatszott válasz. Nyugtalanul zörgetett tovább. — Kell, érted, kell veled beszélnem. Nem megyek addig. — Eh! Hát még ez is? Valami fiókot csukott be, azután kinyitotta az ajtót. Mit akarsz ? A lány tágranyitott szemekkel, rémülten nézte ezt a halálsápadt arcot, beesett szemeket. Elszánt, komor tekintete nem riasztotta vissza. Átfonta a két karjával. — Tudtam, éreztem, hogy bajod van. Bélám, édes Bélám! A férfi nyersen felnevetett. — Mi nem jut az eszedbe? Aludni akartam éppen. A leány reszketett. Szemeibe könyelc gyűltek. Mialatt egyre átölelve tartotta testvérét, tekintete rémüldözve, riadtan járt körül. Az Íróasztalon levél feküdt. Ugy világított ki a homályból, mint valami letépett nagy, fehér virág. Ilonka közelebb lépett s mintha egyenesen szivén ütötték volna meg a nagy, határozott betűk: — »Szüleimnek«. — Mi ez, Béla? Mit akartál? Mintha hajótöréstől akarná megmenteni, fogta bátyja kezét. Szemeiben végtelen iszonyat ült. Béla ingerülten rejtette el az áruló levelet. — Eh, hát mi van abban ? Az ember írhat, ha jól esik. Homlokát kiütötte a veríték. Idegenszerű kitejezéssel nézte Ilonkát, ki kétségbeesett zokogással kapaszkodott belé. — Engem nem ámithatsz el. Én tudom — tudom. Nem engedlek. Ne tégy szerencsétlenné bennünket. Béla. Nem szabad kétségbeesned; — minden bajnak van orvossága. — Az enyémnek nincs, — tört ki az elkeseredés a fiúból. Hagyj, jobb lesz úgy. A halottnak megbocsátják, amit az élőnek nem lehet. Már nem akadékoskodott;' megtört teljesen. A lány magánkívül könyörgött. -— Ne nehezítsd még jobban a válást. Ennek meg kell lennie. Csak azt nyerem, amit megérdemlek. Bátyádnak nevezel és siratsz — de tudod-e, mi vagyok én ? Roszszabb az útonálló zsiványnál. Megloptalak, tönkretettelek titeket is. Könnyelmű, hitvány gazember vagyok! Ha van igazság, ugy kellene, hogy válogatott kínokkal küldjenek a másvilágra. Ezernyi tisztességes ember gond nélkül élne abból, mit a sors kegye nekem juttatott és én mégis eltévedtem, felégettem magam mögött a hidat. Istenem! Te ki kegyelmes, irgalmas vagy, könyörülj rajtam! Levágta magát a pamlagra; nehezen zihálva lélegzett. — És visszajöttem, még egyszer, utol-