Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-04-23 / 17. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. április 23. 17. szám. w PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi; közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos: A Pápai Katholílius Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetesi- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A katholikus autonómia. Kivonat dr. Glattfelder Gyula, Csanádi püspök előadásából. A katholikus autonómia a magyar katholikusok állandó követelése a modern magyar állam szervezetének kiépítése s a különböző vallásokkal szemben paritásos álláspontra helyezkedése óta. Amíg a magyar állam magát katholikusnak vallotta s a katholikus egyháznak nemcsak kiváltságos helyzetet biztosított, hanem az összes felekezetekkel szemben, egyedül ennek erősítésén dolgozott s amíg törvényei a katholikus egyház kánonaival párhuzamosan haladtak, az egyházi életnek az állami befolyás alól való emancipálása nem lehetett cél, sőt elítélendő törekvésnek volt minősítendő. De amióta az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-a kimondta, hogy »e hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg« s amióta ugyanazon évi III. t.-c. az egyház legfontosabb ügyeinek kezelését a katholikus király s a helytartó tanácsnak és kancelláriájának jórészt egyháziakból álló bizottságai kezéből a parlamentáris kormány, tehát felekezetnélküli s a viszonyok kedvezőtlen alakulása esetén akár katholikusellenessé is válható fórum jogkörébe utalta: az államhatalom azon nagymérvű befolyása, melyet eddig az egyház legéletbevágóbb érdekeire gyakorolt, nem volt többé indokolt. Épp azért már 1848-ban kifejezték a püspökök és világi katholikus nagyjaink, egy Scitovsky János pécsi püspök elnöklete alatt tartott értekezleten azon óhajukat, hogy az egyházi ügyeket ő Felsége, a legfőbb kegyúr, egy csupán egyházi és világi katholikusokból álló bizottság közvetítésével intézze s így ezen ügyek a felekezetnélküli és esetleg más vallású tagokból álló parlamentáris kormány közvetlen intéző hatósága alól kivonassanak. A csakhamar bekövetkezett viharos események azonban s a szabadságharc után beállott szomorú idők a katholikus egyházi ügyek autonómilcus kezelésének kérdését elodázták, amint hogy különben is a 48-iki törvények rendelkezését az életbe át nem vitték. Alig állították azonban helyre az alkotmányt, báró Eötvös József újra felvetette az autonómia kérdését, amelyet azonban az 1870—71. évi szervező gyűlés nem tudott megoldani, mivel az általa megalkotott szervezettel szemben mind az egyház hierarchikus rendje, mind a főkegyúri jog szempontjából több rendbeli aggodalom merült fel. Ez aggodalmak eloszlatása s a megfelelő módosítások eszközlése céljából hivatott egybe 1897-ben újra az önkormányzatot szervező gyűlés, mely tervezetét el is készítette, de az mindeddig pihen s míg kedvezőbb politikai viszonyok lehetővé nem teszik oly törvény alkotását, mely az autonómia alapelveit becikkelyezi, önkormányzati szervezet alig lesz életbeléptethető. Hogy a katholikus egyháznak joga van ügyei autonómikus kezelésére, azt méltányosan kétségbe vonni nem lehet. Mert ha az összes telekezetek egyházi ügyeiket az államhatalomtól függetlenül, egyedül annak főfelügyeleti jogát respektálva kezelhetik, az egyenlőség és viszonosság követelménye, hogy ugyanazon jog a katholikus egyházat is megillesse. Mert hogy a protestánsok és görög-keletiek minden állami befolyástól menten tarthatják zsinataikat, kezelhetik iskoláikat, alapítványaikat, jogaikat s ebben őket hitsorsos miniszter sem, de még kevésbbé más vallású nem befőTÁRCA. A eigany. Apám örökje, drága hegedű! Be kínozol ... sorsom be keserű! ... Szivem pokol ... benn' ég a fájdalom — S pezsgő, szilaj dal tombol húromon. Mondják: nótámra tűn a bú ... hiába! Nem szűnik attól lelkem zokogása. Sajnálom azt a jámbor, jó fiút, Ki száraz fámnál még mulatni tud. Kinos nyöszörgés csak a hangja már ma, Mióta mátkám hideg sírba zárva. Hejh! — néki tudtam húzni igazából! ... Lelkemből omlott a dal, nem e fából. Nótámba' tűz volt, — izzó, lobogó láng, Hogy égtek arcán még az életrózsák. O lelkesített, szive dobbanása Igéző dallamoknak volt forrása. Ovéle elszállt nótámból az élet, — Őnélküle nem is tudom, hogy élek. Ó mért nincs vége minden vigaságnak? ... Vagy mért adál ég! szívet a cigánynak?!... Szeretnék sírni néha ... nem szabad, — Nótát liheg a táncra kész csapat. Elfojtva könnyeim — nótára kezdek S mosolygó arccal hordom a keresztet. S mig húrom élteti a kebleket — Belül szegény szivem majd megreped. Szelényi József. Matt. — Irta: Fleaury O. Miklós. — (Folytatás.) — Akkor ismertem meg — kezdé Laci — mikor idejövetelük után néhány nappal édes atyjánál, mint jövendő principálisomnál tisztelegtem. Mici kitüntető nyájassággal és figyelemmel volt irányomban. A fehér asztalnál is vele szemben ültem, s volt alkalmam tapasztalni, hogy a szép forma szép tartalmat takar. Legelőször éreztem azt, hogy eddig igazságtalan voltam a gyöngéd nemmel szemben. Ezután mindössze hatszor-hétszer láttam, de ez elég volt, hogy rajta felejtsem a szememet. Hogy téged is megnyugtassalak, biztosítlak, nincs nála vallásosabb leány az egész városban. A templomban, a Boldogságos Szűz oltára előtt oly áhítattal tud imádkozni, hogy bátran glóriát lehetne a homloka köré festeni. Egész életünkre kiható találkozásunk a természet ölén történt meg. Tudod, mennyire bolondja vagyok a természetnek. S a természet úgy látszik hálás akart lenni, hogy oly bizalmas vagyok hozzá: karomba vezette a — szívem csúcsát. Derűs tavaszi délután volt. Az üde virágokkal ékeskedő anyaföld épen nászát ülte a tavaszi napsugárral. Kisétáltam a város mellett emelkedő dombhoz, melynek alján kanyargó patakocska folydogál s leültem a friss pázsitra. Illatos szellő suhant el mellettem, édes és oly altató, mintha álomport vinne magával.