Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-04-16 / 16. szám

Vi. évfolyam. Pápa, 1911. április 16. 16. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér, A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilary Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Húsvéti gondolatok Irta: Prohászka Ottokár. »Szombat elmultával szürkületkor pedig .. . nagy földindulás lőn, mert az Ur angyala leszálla mennyből, és oda járulván, elhengeríté a követ és ráüle. I Vala pedig az ő tekintete, mint a vil- j lámlás és ruhája mint a hó. Tőle való féltökben pedig megrettenének az őrök és lőnek mint a holtak. Felelvén pedig az angyal, mondá az asszonyoknak: Ne féljetek ti, mert tudom, hogy Jézust keresitek, ki megfeszíttetett. Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta.« (Máté 28, 1—6.) Ti ne féljetek, kik Krisztust kere- | sitek, sőt vigadjatok s örömöt üljetek ... sírban is, mert végtelenül nagy, hatalmas és dicsőséges a ti Uratok. O a föltámadás s az élet s a fölfordított sírkövön nem márványalak, hanem én, a Fölségesnek eleven angyala vagyok emléke. Mint karácsonykor a pásztoroknak a megtestesülés angyala hirdette a »nagy örömöt« : úgy húsvétkor a föltámadás angyala hirdette az erő és győzelem evangéliumát, azt, hogy »föltámadott«. A hitetlen, diadalt ülő világban, hol Jézus végleg tönkrement s reá, a Messiásra csak akasztófa és sír emlékeztettek, a hivatalosan, ünnepélyesen, nyilvánosan, millió ember értesülésével, három törvényszék beleegyezésével lepecsételt sírkövet harmadnapra elhengerítette az Úr keze s Jeruzsálemnek fülébe dörgi az üres sír s a legújabb evangélium: nincs itt, feltámadt. Ez minden tekintetben a legnagyobb »Sig- num«. Krisztus legnyilvánosabb csodája. Egy csodában sincs a nyilvánosság úgy lefogva, mint ebben; e csodájához kiséri Krisztust millió hitetlen ember, e csodájára figyelmeztet a zsidóság minden intézménye, a leglármásabb felvonulás riasztja fel a Pascha emelkedett hangulatu népét, s meghívja, hogy lássák Krisztus meggyaláztatását, hogy tanúi legyenek kereszthalálának, de tanúi egyszersmind üres sírjának. Szent Péter mondja: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik Jeruzsálemben laktok: a názárethi Jézust, az Istentől tiköztetek erők és csodák és jelek által igazolt férfiút megöltétek. Kit az Isten föltámasztott halottaiból . . . Ezt a Jézust föltámasztotta Isten, minek mi mindnyájan tanúi vagyunk. Ezeket hallván, megilletődének szivükben és mondák: mit cselekedjünk? * Ez egyszersmind a kereszténység legünnepélyesebb proklamációja, ezen csodában lett a kereszténységből a legnyilvánosabb tény. E csoda lefoglalt 3000, azután 5000 lelket ugyanabban a Jeruzsálemben, mely a Golgothán a keresztet és a kertben a sírt látta; tanuságuk hangos és világos, hagyományuk folytonos és ünnepélyes volt. * Ez a legnagyobb csoda, mert legistenibb, legalább legkevésbbé emberi, hisz benne megszűnt, elveszett az ember! S Krisztus ehhez kötötte hitelét, az ember bukásához, hogy ne kételkedjünk istenségében. Tudjuk, hogy mennyire tehetetlen a halott; annyira, hogy azt kell róla mondani: »volt«. Az ember csak erejében, lelke, teste épségében, szava ékesszólásában, szíve melegében, szeme tüzében tehet nagyot, amint Krisztus is tett életében »vir potens in opere et sermone«; de ő külömb lett, mert a saját érvényesülésére a halálban kimutatott erejét használta föl. Ha lenyugszom, akkor támadok fel; ha tönkremegyek, akkor győzök; ha meghalok, ha nem leszek, ha az ember Krisztus nincs többé, akkor meglátjátok, hogy Isten vagyok! Uram, hiszek benned; hiszek csodáid miatt. (»Elmélkedések az Evangéliumról«.) Lapunk mai száma xo oldal. A Bánlaky leány. — Irta: Törökné Kovács Hermin. — Bánlaky Tamás a letört emberek közül való volt. De nem abból a fajtából, mely megnyugszik a változtathatlanban és a sors

1 csapásait lehajtott fó'vel fogadja. Nem tudja feledni a gyönyörű multat, nem tudott megalkudni a keserű kényszerrel, mely gyökerestől tépdeste ki egy szebb jövőnek még reményeit is. Idegen kézre került a szép uri birtok, más lakja az annyi gonddal, költséggel restaurált ősi kastélyt. Bánlaky Tamás nem úgy tett, mint ahogy az ő sorsára jutott földesurak tenni szoktak, nem bujt el idegen emberek közé, hogy a szánakozástól megmentse magát. Egyszerűen beköltözött a faluba, a postamester kiadó házába. A felesége, született Hankó bárónő, ki különben vagyontalanul jött az urához és sohasem tudott kellő tekintélyre vergődni, kétségbeesett kísérletekkel igyekezett megváltoztatni ezt a határozatot. Sikertelenül. Az öreg makacs volt és hajlíthatlan. — Erveidet nem találom meggyőzőknek, — mondta végre, hogy véget vessen az örökös sopánkodásoknak. A hajótörésből megmentett kis összeg kamataiból itt meg lehet élni valahogy, de városban nem. Soha sem fanyalodnám arra, hogy összeköttetéseimet mozgósítsam valami nyomorúságos kis állás miatt, de meg ha tálcán kínálnák, sem venné be a természetem. Paraszt is szivesebben leszek. Itt van ez a nagy kert, munkálni fogjuk. Attól meg épen nem félek, hogy távol ne tudd magadat tartani a tolakodó falusiaktól. Ha többé nem is gazdag, de Bánlaky vagyok ! . . . Egyetlen leányuk, a vérszegény, sovány kis Henriette engedelmesen beletörődött a megváltozott viszonyokba. Különben is nagy fegyelem alatt nőtt fel. Az apja nem túlságosan szerette, mert valahogy kiütött a familiából. A Bánlaky leányok rendesen híresek voltak a szépségökről; de a tömör aranyszőke hajból, villogó fekete szemekből szegénykének nem jutott. Anyai részről sem dicsekedhetett különös dédelgetéssel. A bárónő szivesen értékesítette férje vasakaratán megtört tekintélyét gyermekével szemben. Annál őrültebb viharokat idézett elő a gyáva, szótlan kis leány hirtelen támadt erélye. — Tanítónő akarnék lenni — mondta ki határozottan. — Nem élhetek örökké itt