Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-01 / 1. szám

PAPA'ÉS VIDÉKE. 1911. január 1. sokszor legyőzhetetlen tábora van. A kath. embernek különben is meg van az a rossz természete, hogy mindenkitől engedi magát terrorizáltatni. Van még egy harmadik ok is, s ez a ferde s tótágast álló gondotkozásmód. A katolikus ember mindig attól fél, hogy megszólják érte, ha katholikus érdekeket véd, s nagyon sok katholikus a világért sem tenne semmit a másvallásuak ellenére. Most csak azt kérdezem, van-e csak egyetlen egy más vallású ember, aki speciális kath. érdekekért sikraszáll ? Nincs és nincs! S itt van a mostani pápai állapotok oka is. Ha mindenki szűkkeblű irántunk, miért legyünk mi bőkezűek másokkal szemben, :— éppen saját ügyeink, saját hitfeleink teljes háttérbe szoritásával vagy legalább is elhanyagolásával. Azért a mi másvallásu testvéreinknél erény, legyen az nekünk is erényünk. Az összetartás nálunk éppen olyan erő, mint azoknál. Legyen vallásom nekem magánügyem: azaz lelkem legbensőbb dolga, de legyen az közügyünk is, azaz vallásos meggyőződésünket érvényesítsük a közügy terén éppen ugy —• mint mások. S ez legyen az újév riadó-szava! Tessék ezeken elgondolkozni s elmélkedni, s ha igazam van, tessék a bajokon segíteni. Ne csak mindig sóhajtozzunk és sopánkodjunk, ha?iem dolgozzunk és legyünk. Ez legyen az új esztendő legfőbb és legkomolyabb munkája. Káuzli Gyula. Egyesületi élet. A Felsővárosi Kath. Kör dec. 25-én, szent karácsony ünnepén kezdte meg felolvasó-estélyeinek sorozatát. A megnyitó beszédet Béri Zsigmond, a kör elnöke mondotta, aki meggyőző érveléssel mutatott rá a kereszténység nagy átalakító erejére. Somogyi József társelnök igen kedves képekben méltatta a karácsony jelentőségét. Beszéde alatt kigyúltak a Kör szép karácsonyfáján a lángok, ami rendkivüli meleg, családias jelleget kölcsönzött az összejövetelnek. Tóth Juliska egy szép karácsonyi költeményt szavalt el a tőle már megszokott ügyességgel. Zajosan megtapsolták. Igen hangulatos volt Keresztes Róza szavalata is. Szépen fejlődik; sok szép sikerre van kilátása. A dalárda most is jónak bizonyult. Nemcsak férfikara van már a Körnek, hanem vegyeskara és női énekkara is. Széptóth János karnagy büszke lehet az elért sikerre. Másnap, hétfőn ismét zsúfolásig megtelt a Kör helyisége úgyannyira, hogy sokan a folyosóra szorultak. A kör férfikara nyitotta meg az estélyt igen sikerült énekszámmal, amelyet Széptóth János dirigált. Utána Józsa Ferenc tüzes szavalata következett, amelyet percekig tapsolt a hálás közönség. Zsilavy Sándor, lapunk felelős szerkesztője, a kath. nagygyűlésen felvetett szép és magasztos eszmékről tájékoztatta a hallgatóságot, buzdítva őket kitartó munkásságra, amely szép gyümölcsöket fog teremni a katholicizmus számára. A felolvasás után Varga Ferenc szépen átgondolt szavalata következett. Majd Spangli Margit szavalt el igen kedvesen egy karácsonyi költeményt, amellyel majdhogy meg nem ríkatta a közönséget, aki hálából hosszan megtapsolta a szavalót. Végül a kör női kara zárta be a programmot egy tréfás dallal, amelynek sikere szintén Széptóth }ános tanítót dicséri. Karácsonyi pásztorjáték. Hirt adtunk a mult számunkban, hogy a belváros elemi fiúiskola növendékei előadják P. Hédly Jeromosnak, lapurik kedves munkatársának, most megjelent darabját »Küzdelem a Kapitoli.umért». Az előadások dec..30-án jan 1-én és 6-án lesznek megtartva, amelyek közül a 30-án tartott előadáson maga a szerző is megjelent. Műkedvelői előadás. A helybeli kath. legényegyesület ugyancsak kitett magáért. Karácsony másnapján előadták a városi színházban a »Fegyverkovács« c. 4 felvonásos karácsonyi színművet. A szinház megtelt érdeklődő közönséggel, akiket vonzott a derék műkedvelő gárda jó hírneve és mondhatom nem csalatkoztak, mert a szereplők úgy egyenkint, mint összesen a tőlük telhétő legszebb alakításban játszották el szerepeiket, hogy becsületére vált volna bármelyik kisebbszerti színtársulatnak. Szerepében mindegyik otthonos volt. Szereptudás ellen sem lehetett semmi kifogás. Sőt egyiknélmásiknál majdhogy bajt nem okozott a szerep rendkivüli jó tudása. Az összjáték tehát a legjobb benyomást tette a hálás közönségre, aki sokat és hosszasan tapsolta a szereplőket. A szereplők közül elsősorban dicséret illeti meg Illés Teruskát, aki Erzsike szerepében messze felülmulta a műkedvelők színvonalát. Ügyes játéka, szép, csengő hangja fellépésétől kezdve megnyerte a közünség szimpátiáját, amely játékát egész végig kisérte. A sürüen felhangzott tapsot méltán megérdemelte. Szépen simult játékához Takács Gergelynek, a művezetőnek alakítása, aki átgondolt játékával, tiszta hangján előadott énekszámával méltán megérdemli az elismerést, amit a közönség gyakori tapsolásaival ismert el. Nagyon jó volt Kassa József, Selley fegyvergyáros szerepében, csak az volt a baj, hogy néha-néha, öreg emberhez illően ugyan, de mégis nagyon gyengén kicsit megfojtogatta volna, az már több, mint bizonyos. Hanem hát hiába volt minden jószándéka, azokat a komédiásokat mintha a föld nyelte volna el szökevényestül; nem lehetett rájuk akadni. Fényes Imre teljes négy héten keresztül vadászott rájuk, keresgélt, puhatolózott, még az újságba is kiirta őket, hanem hiába, hasztalan volt minden. Elkeseredetten tért vissza az ekeszarvához. Kilencszer szántott s háromszor vetett, de az ő Muki fiáról még mindig semmi hir. Azt se tudta felőle, hogy él-e, hal-e. Azaz természetes, hogy meghalt. A komédiások mind meghalnak a becsületes apák számára, bárha fiakántor se búcsúztatja őket. Fényes Imre is letett már a reményről, hogy fiát csak valaha is viszontlássa még az életben... Pedig viszontlátta. Az öreg egyszer bekeveredett a városba; gabonát vitt eladni s amint a nyilt piacon össze-vissza ballag, hát komédiástanyára bukkan. Nyilt cirkusz volt az, középen hatalmas akasztófaformával, melyről gyürüs kötelek csüngtek alá; lenn meg lovak nyargalásztak köröskörül eszeveszetten. Tenger ember nézte és tapsolta a mutatványokat, hanem Fényes Imrének csöpp kedve se volt közelebb szerződni: még a faját is gyűlölte a komédiásoknak. A szemét azonban mégse hunyhatta be s így messziről is látott valamit. Most épen pocakos ember csüng az akasztófán egyik lábánál fogva s a fogával zsinórt tart, mely egy tizenöt-tizenhat esztendős gyerkőcfélét fog át derékon. Isten csudája, hogy a pocakos zápfoga mind utána nem kívánkozik, Ni, most rakéta gyul a legényke lábán, az ember fordulni kezd, a forgásból pörgés lesz s a végén már eszeveszetten forog iszonyú tüzsziporkákat hányva köröskörül. Valóságos istenkísértés ez, nem embernek való játék. Ha lefordulnak onnan, hát zsomborban viheti haza csontjukat az édesanyjuk. De nem fordultak. A pocakos megunta a dolgot, abbahagyja s lemászik, de a másik még fönn marad a kötélen s olyan vakmerő dolgokat mivel, hogy Fényes Imrének megborsózik rá a háta. Maga se tudja, mit csinál, [egyre közelebb közelebb kerül, míg végre bele nem vegyül már a nézőközönség tömegébe. Hangosan éljeneznek s tapsolnak a vakmerő komédiásnak. Valaki mégis kérdezi az igazgatótól, hogyan hívják azt a gyereket... — Jeannak, volt a felelet, ő a társulat szemefénye. -— És csehember lett légyen az apja? kérdezte egy másik. Nem a, válaszolt az igazgató, magyar biz' a lelkem. -— Hát akkor miért hívják Jeannak? — Mert művésznél szebben hangzik a Jean, mint Muki. Pedig Muki volt ő kelme valamikor. Fényes Imre felszisszent a Muki név hallatára. Fejében bolondját járták a gondolatok. Két szemével ráfeledkezett a vakmerő komédiásra. Most már lóháton nyargalt köröskörül. Más ember nyeregben se tudta volna magát tartani és ő féllábbal még táncolt is a rohanó paripa hátán. Bukfencet hány rajta, egyik lóról a másikra pattant, szóval olyan dolgokat művelt, melyeknek láttára becsületes keresztény ember keresztet szokott vetni magára. Fényes Imre becsületes keresztény volt, hanem a keresztvetésről mégis megfeledkezett most. Sokkal különb dolgok főttek fejében, hogysem olyanra ráért volna. Ő a vak-