Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-01 / 1. szám

1911. januárr 8. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. illetve halkan beszélt. Kitűnő volt Bánóczy főhadbiró szerepében, Zsemlevits Ferenc, kár hogy hosszabb szerep nem jutott néki. Kisebb szerepeikben nagyon jók voltak Zsémlevits Mariska, aki humorával gyakran megkacagtatta a közönséget. Úgyszintén Németh Sándor és Szabó János. Nem feledkezhetünk meg a kis Illés Gizusról sem, aki az angyal szerepében oly kedvesen mondta el mondókáját, hogy a közönség viharos tapsban adózott az angyalnak. Sajnálattal keil azonban megemlítenünk tíöröcz Mihály szereplését, aki Andor főhadnagy szerepében sehogysem éfezre jól magát. Nem neki való szerep. Szánandó főhadnagy volt az máibizonyos, de erről ő maga sem tehet. Egész komikus helyzetet teremtett, amikor otthon a dolgozószobájában is az oldalán iefegett, elég esetlenül a kardja. Játéka sem ütötte meg a műkedvelők nívóját sem, aminek részben önmaga is az oka. A levélhordót és Jánost, a tisztiszolgát Takács Dezső személyesítette, aki ebből az apró-cseprő kis szerepkörből is nagyott tudott csinálni ügyes mimikájával. Méltán illeti dicséret a fáradhatatlan rendezőt, Holler" Konrád bencés tanárt, akit a közönség zajos tapssal hivott — az előadás végén -— lámpák elé. Keresztény Szociális Egyesületben. Abban az egyesületben, mely annyit dolgozik a népért s amely iránt mégis oly kevés a népnél magasabb körökben az érdeklődés s melyet oly célzatosan tudnak sokan megés leszólni, — ismét két kedves ünnepély volt. Kit ünnepelt a munkásság? A betlehemi kisdedet, kinek keresztje az egyesület által vezetett nagy néptömegnek jelvénye és ereje! Ezt az erőt. a minden szivet átformáló hatalmat mutatták be szép képekben, élvezetes előadásban, kedves szavakkal az egyesület jövő reményei — az iparos és kereskedő tanoncok. Karácsony első és másnapján adták elő, mind a két esetben óriási tömeg előtt a »Pogány megtérése« s »A bűn büntetése« c.' pásztorjátékokat, szépen, ügyesen, ami a fő kedvesen és kiiogás nélkül. Nem akarjuk a fiatal szereplőket egyenkint megdicsérni, csak buzdítjuk őket a további kitartásra s arra, hogy sohase felejtsék azt el, amit ők a gyermekek, a felnőtt hallgatóságnak hirdettek! De megdicsérjük a darabok rendezőjét, a derék Madarász Jóskát. aki nemcsak mondja, hánem meg is mutatja, milyennek kell lenni a mai világban egv keresztény munkásnak! Nagyon szépen sikerültek • az ünnepélyen előadott szavalatok is. S kiemeljük még Berkovits Imre káplán ünnepi beszédét, mely szívből jött s szívhez szólt, s melyben megmutatta, hogy az igazi szabadság, egyenlőség és testvériség csak ott található fel, ahol a karácsonyi béke szelleme honol! — A zárdai Mária-Egyletb en. Azoknak a leányoknak, kik oly sokat dolgoznak, mégsem fáradnak el s nem panaszkodnak, mert lelküket felemeli, testüket felüdíti egy nemesebb érzés — a Mária-kultusz, — szintén részük volt a karácsonyi örömökben, a szent este boldogságában. Szokásos helyükön a zárda tornatermében gyülekeztek össze hétfőn este, hol várta őket a vakító fényii karácsonyfa, s a kis Jézus ajándéka. Gyönyörű énekekkel köszöntötték először az isteni gyermeket, azután két szavalatban is elrebegték a karácsony szépségét és boldogságát. Majd Káuzli Gyula igazgatójuk beszélt hozzáják, intve őket, hogy csak akkor lesznek boldogok, ha lelkük mindig karácsonyi hangulatban marad. Végül megkapták az ajándékokat, mindegyik egy szép képet és sok-sok édességet. Az ünnep kedvessége különösen az új Főnöknő jó szivének s a Mária-Egylet vezetőjének Emilia nővérnek köszönhető. JVIusiea sacra. A vecsernye. Ünnepélyes vecsernyét nálunk, székes- és apátsági templomokon kivül, ritkán tartanak. Ott pedig, ahol tartanak, bizony jobb volna nem tartani vecsernyét, mert a visszaélések, a rubrika ellenes dolgok halomszámra burjánoznak fel. Főelvnek tekintendő, hogy ha már vecsernyét, ünnepélyes vecsernyét tartunk, történténjék az teljesen az egyházi előírások szerint. Mindent kell és ugy kell énekelni, amit és hogy az egyház azt megparancsolja. így tehát nem maradhat el, mint az, sajnos, faluhelyen divik, a Deus in adjutorium, azaz Gloria Pátri végén az Alleluja, (illetve hetvened vasárnaptól húsvétig Laus tibi Domine stb.), nem maradhatnak el az antifonák a zsoltárok előtt és után nem lehet a Hymnus helyett sem valami más éneket venni, el kell végezni az előirt commemoratio-kat a megfelelő antifonákkal s végül a Completoriumból veendő az időszaki Máriaantifona. Ahol ezt nem tudják megtenni, ott ne tartsanak vecsernyét. De meg nem mindegy az sem, hogy mindezeket hogyan, minő dallamra énekelik. A leghatározottabban elő van irva, hog)" mely'ünnepen melyik zsoltár milyen dallamra énekelendő. Akár a Dixit Dominus-, akár a Magnificát- vagy más zsoltárnak 8. féle dallama (tonus) van és az ünnep foka, illetve a megfelelő antifona dallama tja meg, hogy melyik tonus és annak melyik Finale-ja szerint énekelendő ez vagy a másik zsoltár. A zsoltárok bevezető hangjai (Initium) csak az első versnél veendők, a többiek elmaradnak (kivéve a Magnificatmerő komédiásban az ő Muki fiára ismert. Első pillanatra megrémült, hanem lassan a félelmet a harag váltotta föl. Csak azt leste, mikor kezd Jean ő kegyelme valami ujabb kunsztba s nosza, rajtatört mindjárt. Átvetette magát a korláton s fülön ragadá az ifjuurat iziben. — Meg vagy hát végre, gazember! Te szökevény gézengúz! ordított az öreg torka szakadtából. A publikum azt hitte, ez a jelenet is hozzátartozik a darabhoz. Iszonyú hahotára gyújtott, amint látta, mint fintorítja el a komédiás ábrázatát, mikor a paraszt fülénél a kijárat felé rángatja. Hanem az igazgató sem volt röst, pillanat alatt mellettük termett s megragadta Fényes Imrét. — Ereszti el azt a gyereket? ordított rá mérgesen. — Eresszen az ur engem, ha jót akar, tört kí a haragos apa, a gazemberrel majd elkészülök. — Ismét mondom, ereszti azt a gyereket? kezdte az igazgató újból s nagy erejével fojtogatni kezdte Fényes Imrét. — Kutya! ordította el magát fájdalmában az apa, meghalsz, ha el nem eresztesz iziben. Eleresztette Mukit s rávetette magát az atléta komédiásra. S most iszonyú birkózás vette kezdetét. A gyakorlott és edzett marku birkózóval egy öreg, de megtermett parasztember állott szemben. A düh megkétszerezte erejét s mint a kölvkét védő tigris, szinte iszoI nyu ellenfélnek bizonyult. Hanem hát a másik sem hagytra magát. Elszánt, de rövid | volt a küzdelem, a komédiás levette Fényes Imrét a lábáról s ott a földön ütni-verni kezdte, mint a répát. A közönség tapsolt. Ugy kellett a nyoj morult támadónak. Mit kereskedik hívatlanul a komédiásokon, mikor azok szerepüket úgyis olyan kitűnően adják. Hanem ni ! A kocka megint fordult. Az a gyerkőc, a cirkuszos szemefénye segéI lyére siet annak az embernek. Ráveti magát I tulajdon gazdájára s két marka kigyómódra ! fonja magát torkára. Egy perc s a győzőből legyőzött lesz, két szeme kiül az üregéből, arca kékül-zöldül és elereszti áldozatát, Fényes Imrét. Az öreg talpon terem, vérben forgó szemeit kisértetin jártatja körül, mig a gyereken meg nem akadnak. Fülénél ragadja megint, ugy ráncigálja le a komédiás nyakáról. — Gyere csak te áldatlan! nyöszörgi inkább, mintsem kiáltja, otthon majd leszámolok veled. S húzni, vonszolni kezdi kitelé. A legényke nem ellenkezik, esak a közönség zúg föl és méltatlankodik. Az az öreg annak a fiúnak köszönheti, hog)^ a másik agyon nem verte s lám a nyomorult embere mégis milyen alávaló módon hálálja meg a fiu jóindulatát: fülénél fogva hurcolja megmentőjét. Senki sem érti azt a jelenetet s az egészben mégis mintha valami titokzatosan fönséges lakoznék, senki sem meri utjukat állani . . . Pillanat alatt eltűnnek a vásári sürgés-forgás útvesztőjében. Az apa megtalálta fiát s akit a művészet istennője homlokon csókolt, azt elszólította fülénél fogva az ekeszarva mellé. S a fiu? Fájó szívvel bár, de szótalanul engedelmeskedett. Lett belőle komédiás paraszt.