Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-03-20 / 12. szám

V. évfolyam. Pápa, 1910 március 20* 12. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katfaoliltus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Esterházy-út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Hiba van a kréta körüli A »Pápa és Vidéke« mult heti számában »Városi dolgok« cimen igen érdekes vezércikk jelent meg »Figyelő« tollából. Van azonban ennek a cikknek néhány oly sora, melyeket nem hagyhatunk szó nélkül. Az első szakaszban t. i. ezt irja »Figyelő« úr: »A dunántuli ref. egyházkerület 1909. junius hóban hozott kgy. jk. 23. p. a. határozatában azt olvassuk, hogy új templomát a színháznak 10 éven belül való lebontása után a jelenlegi színház helyére építi. Az említett helyért a városnak jo.ooo koronát fizet, ezen összegnek a kifizetését jegyzó'könyvileg jóvá is hagyta, tehát az úgy áll eló'ttünk, mint befejezett tény«. Hát mi a szinház átadását nem tartjuk olyan szörnyen befejezett ténynek ! Mert ennek mindenkor akadálya lesz az adás-vevési szerződés 5. pontja, melyben : »Az eladó szinházrész vény társulat kiköti, hogy Pápa város közönsége ezt a színházat mindenkorra fenntartani köteles és Pápa város közönsége kötelezi magát arra, hogy ezt a színházat tnindenkorra jó karban fenntartja. « Ez tehát oly kötelezettség és oly kikötés, amelyen a város közönsége nem teheti magát túl. Bizonyos ugyanis, hogy az a részvénytársaság, amely az eladó fél volt, ma már nem létezik s többé nem is rekonstruálható; így tehát nincs abban a helyzetben, hogy a szerződés ezen pontja alól a vevőt felmentse. Bizonyos az is, hogy nem a részvénytársaság 12.000 korona adósságának átvállalása, hanem épen ez a kikötés volt az eladott szinház ellenértéke. Mert azt csak nem állíthatja józan esszel senki, hogy az a színházépület, mely a 30 év előtti olcsó építkezési viszonyok dacára is 4J.OOO koronába került (pedig a helybeli iparosok a nemes célra való tekintettel oly árakat szabtak, hogy nyereségre egyáltalán nem tartottak számot!), az eladás időpontjában (1892-ben) már csak 12.000 koronát ért volna! A részvénytársaság tehát nagyon jól tudta, hogy ő tulaj donképen ajándékot ad a városnak; s viszont a város is tisztában volt azzal, hogy a vételnek igazában ez a jogi természete. Az a kifejezés, hogy »ezt a színházat«, nemcsak abból a kegyeletes érzésből keletkezett, hogy a felemelő áldozatkészség révén létrejött első pápai kőszinház természetben fennmaradjon, hanem abban a tudatban is, hogy az még nagyon sokáig meg fog felelni a város ebbeli igényeinek. S ebben nem is csalódtak, hiszen az 500—550 személy befogadására alkalmas szinház egy-két rendkivüli esetet leszámítva, ma is elég nagy, sőt sokszor nagyon is nagy a pápai közönségnek! Egyébiránt akármi volt is az indító ok az eladásra és a megvételre, annyi bizonyos, — mint a szerződés fentebb idézett 5. pontjában kimutattuk — hogy ez a szinház ott tartandó fel, ahol van, mert ez a szerződés nagyon is lényeges, sőt döntő föltétele (hiszen épen ezért jött létre az egész egyezség!); tehát a város közönsége ezt a helyet, akármilyen közérdekű, vagy még oly kegyeletes célra kérik is tőle, a szerződés világos ' О tilalma értelmében — át nem engedheti! Több részvényes. Dr. Strommer Viktorin konferenciái. V. A töredelem. (*) Prohászka püspöknek » A keresztény bűnbánatról és bűnbocsánatról« írt gyönyörű könyvében olvashatók a következő sorok: »Yan az emberiségnek egy régi éneke, mely bölcsődala és búcsúztatója is. Nincs kottára szedve, hanem az emberi szív érzelmeiben hangzik. Az ember keresi az Istent feltartóztathatatlanul ; keresi, mert elvesztette. S hogy elvesztette, fáj neki. Ez a fájdalom a legmélyebb alaphullám, mely végigvonul az elesett ember lelkében. A harcok, csaták, politikai átváltozások csak a felület fodrai és karikái; alattuk zúg ez a mélységés theologiai és psichologiai áram«. Mi ez a fájdalom ? A bánat, a töredelem, a vezeklés. A nagyböjt vége felé járunk. Ezért nem folytatja eddigi fejtegetéseit, hanem oly térre lép, ami már a gyakorlati katholicizmus körébe tartozik. A nagyhét komor szertartásai szinte diszponálják a lelket, hogy magába szálljon, számot vessen önmagával. Az emberi lélek valóságos temető. Eltemet reményt, örömet, boldogságot, életet. Mi gyilkolja meg őket ? A bán. Ha lelkünk holt, szükségünk van bánatra, mélységes magunkbaszállásra, acélos akaratra, könynyekre, melyek a halált megsemmisítik és a megölt életet újra visszavarázsolják. A modern ember nem igen hajlik a bűnbánatra. Nem szeret mélyen szántani; a felszínen marad; ami a tengermélységű szív mélyén történik, azzal édes-keveset törődik. Tud élvezni, örülni, mosolyogni, kacagni, mikor lelke romba dőlt és sírnia kellene. Mi a bűn? Azt mondja a katekizmus: Isten akaratának szántszándékos megszegése. Az isteni akarat irányt jelöl, törvényt ad, melynek a zsinórmértéke mellett nem szédülök el, mikor a mélységek fölött járok. Csak egy hibája van ennek a katekizmusi meghatározásnak: kissé száraz. Nem tud gyökeret verni a lélekben; mint szigorú paragrafus áll előttünk s ez nem kell; iszonyodunk tőle. De van mélyebb felfogása is, mikor a bánat elevenebb lesz, hajtóerő lesz, nem engedi az embert pihenni. Isten azért teremtett, mert életet akart látni. Önmagát tűzte ki célul az eszes, akarattal és szabadsággal felruházott embernek. Telhetetlen az emberi szív, törtessen