Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-03-13 / 11. szám

PÁPÁ ÉS VIDÉKE. 1910. március 13. megépíteni. Kérjük mentől előbb a v. tanács elhatározását, mert míg ez be nem következik, nem tesszük le a tollat. Tőle várjuk városrészünk, utcánk fejlődését és saját magunk boldogulását. ' Figyelő. Dr. Strommer Viktorin konferenciái. IV. Jézus istensége. (*) Krisztus istensége oly igazság, hogy az emberi értelem joggal, ésszerűleg hódol meg előtte. Manapság, mikor ellenfeleink unos-untig azt ismételgetik szajkó-módjára, hogy a vallás csak a kedély, a szív, a hangulat. az érzelem dolga — ésszel, értelemmel nem lehet vele boldogulni: legalább az alaptételeket kell tisztán látnunk. Annál is inkább, mert a katholikus hit szerint a vallás az egész emberé ; tehát, mikor térdet hajtok, ne csak szívem találjon kielégítést, hanem ez a tény legyen az eszes ember ténye is. A küzdelem homlokterében a kereszténység azon alaptétele áll, hogy alapítója, az Úr Jézus — Isten! Láttuk már jellemét, nyilatkozatait. (Mindkettő gondolkodóba ejthetett bennünket. De láttuk az emberi észt legjobban lenyűgöző argumentumot, a csodát is. A csodák kétségtelenül igazolják az Üdvözítő istenségét. Mindegyik csodában észrevesszük az Isten kezét, de azért nem mindegyik ragad meg bennünket egyformán. Isten csodatevő hatalmának megnyilvánulásában, a külső cselekedetben van bizonyos fokozat. Legnagyobbszerű a mi szemünkben a halottak feltámasztása. Még nagyobb, szinte megdöbbentő, hogy önmagát is feltámasztotta. Ez a kimagasló, letagadhatatlan tény istenségének pecsétje, koronája. Az emberi értelem lenyűgözve áll meg előtte. Ha látom, hogy megölték a bitófán, de új életre kél, — meghódolok. Mert, ha ez igaz, akkor kétségtelen, hogy ő az élet és' halál ura, tehát Isten! De igaz-e ? Beteljesedtek-e azon szavai: »Hatalmamban vagyon életemet letenni és újra felvenni«' . . . Feltámadt-e ? Történeti forrásaink, a szent evangéliumok, melyek a legádázabb támadások retortáján is keresztülmentek, úgyhogy nincs bennük egyetlen betű, melyet a rossz indulat ki ne kezdett volna — kétségtelenül igazolják, hogy feltámadt. Csütörtök este megalapítja a szeretet szentségét. Szíve csordultig tele volt érzelmekkel; csodálatos melegség sugárzott belőle tanítványaira. A hegyen elfogják, egész éjjel kínozzák, pénteken reggel kimondatják rá Pilátussal is a halálos Ítéletet, azután ki hurcolják a Golgothára, hol 12 órakor keresztre feszítik, d. u. 3-kor meghal. IMI sem jött még az esthajnali csillag, mikor levették a keresztről, és sziklasírba temették. Vásárnap hajnalban feltámadt. íme, így beszél az evangélium. »Eszerint tehát Isten volna Krisztus — mondják ellenfeleink. Szívesen elismerjük, hogy Isten volt, ha — feltámadt. De nem támadt ám fel! Hanem tanítványai lopták el holttestét s azt hirdették, hogy feltámadt«. Kevés az ésszerűség ebben az ellenvetésben. A zsidó főpapoktól megvesztegetett őrök hirdették először — felsőbb parancsra, - hogy a tanítványok lopták el Jézus holttestét, mialatt ők aludtak. Igazán megható! Ha aludtak, hogyan láthatták a lopást? Ha nem aludtak, mért nem akadályozták meg ? Egyes emberrel megtörténhetik, hogy elalszik, de hogy egy egész őrség elbóbiskoljon s oly mély álomba merüljön, hogy ne hallja a tanítványok sürgését-forgását, a szikla elhengerítését, az lehetetlen. Meg aztán a katonának nem szabad elaludnia az őrségen! Miért nem büntették meg őket? Hiszen ezért szigorú büntetés jár! Az apostolok lopták el ? Először is — nem értettek hozzá. Az az egy, akinek enyves volt a keze (Júdás), ekkor már felakasztotta magát. Meg aztán hogyan lehet még csak elgondolni is, hogy most egyszerre oly nagy bátorság szorult az apostolokba ? Hiszen kevéssel előbb még mind féltette a bőrét; mikor a Mestert elfogták, szétrebbentek a szélrózsa minden irányában! Most meg olyan hősök lesznek, hogy még a fegyveres őrséggel is készek szembeszállni a halott Krisztusért ? Sőt életük veszélyeztetésével lopásra is vetemednek azért, akit, mig élt, mig szenvedett, megtagadtak ? Igen naiv mese ez. Hazugság. Az apostolok nyíltan az arcukba vágták a katonáknak, hogy hazudnak. Pénzt kaptak! Strausz is kigúnyolja ezt az ellenvetést, pedig ő ugyancsak nem barátja a kereszténységnek. De azért nem adja meg magát a racionalizmus. Tehetetlen dühében a' körmét rágja, ele újabb meséket költ. »Nem lopták el a holttestet. De nem is támadt fel. Mert csak tetszhalott volt. A sírban magához tért; kijött és azt mondta, hogy feltámadt <. Üres, tartalmatlan ellenvetés. Alapja egyáltalában nincs. Annyi letagadhatatlan ténybe ütközik, hogy a végén nem marad más belőle, csak rojigy. A történelem tanúbizonysága szerint oly rettenetes lelkifájdalom fogta cl Jézust csütörtök este a Getszemáni kertben, hogy gyötrelmében vércseppek hatoltak ki porusaiból cs patakzottak le arcáról. Az orvosi tudomány nem tagadja annak a lehetőségét, hogy valaki vért izzad. De ez emberfeletti fájdalom, melybe bele lehet pusztulni. Utána elfogják, de nem kórházba viszik, hanem a mellére kötözik kezét, dereka köré láncot kötnek, arra pedig egy kötelet s mikor a Cedron hidján áthaladnak, beletaszítják az ártatlan áldozatot a patak köves medrébe. Majd Annáshoz hurcolják, onnan Kaifáshoz. Ütik, verik, leköpdösik, rúgják és egymáshoz lökdösik, mint a labdát. Ugyanígy bánnak vele Heródes katonái. Mikor visszaviszik őt hóhérai Pilátushoz, a helytartónak megesik rajta a szíve. Igazságérzete fellázad. (Megakarja menteni. De a néptömeg vérre szomjazik. Lásson tehát vért! A négy hóhér övig levetkőzteti, azután odakötözik kezét az oszlophoz és megragadva a vasgolyókban ve°'Mező Bözsikc a legkedvesebb, legügyesebb szavalója a körnek. Kedves, behízelgő hangjával meghódítja, tüzes, lelkes előadásával magával ragadja a hallgatóságot. Szebben, hatásosabban még aligha szavalta el valaki Pápán Mindszenty »A szentek unokái« c. költeményét, mint ő. Méltán rászolgált arra a zajos ovációra, mely tüzes szavalatát követte. Az ünnepi beszédet Béri Zsigmond (csekélységem) a kör elnöke mondotta. Először .rövid történeti visszapillantást vetett azokra a szomorú időkre, mikor a diadalmámorától megrészegedett liberalizmus szilaj, féktelen támadásaival szinte kikényszerítette a katholikusokból a védekezést. A kath. önvédelmi harc teremtette meg a kath. köröket, A felsővárosi kath. magyarság vára eddig kevesett tudott alkotni, mert örökké védekeznie kellett, Most azonban új fejezet kezdődik a kör életében. Építenie kell. Hogyan ? A tagok első sorban önmagukban alakítsák ki a krisztusi lelket. Legyenek tettre, áldozatra kész katholikusok, akik a — szentségektől sem irtóznak. Azután teljes erővel vesse magát bele a kör a kath. társadalmi mozgalmakba. Legyen gerince л Kath. Népszövetségnek, mert Pápán is csak ettől a hatalmas szervezettől várhatjuk azon jogok viszszaszerzését, melyek bennünket Isten és emberek előtt megilletnek. Támogassák a kath. sajtót. A többi kath. egyesület iránt a szeretet és a megértés szelleme vezéreljen bennünket. Beszédét azzal az imaszerű fohásszal zárta be, hogy legyen nagy, legyen hatalmas a felsővárosi kath. magyarság vára. Legyen kitartó, tűzés, elszánt harcosa Istennek, hazának, szabadságnak és igazságnak! Gyémánt Miklós (zongora), Holler Konrád (gordonka) és Szeberényi László (hegedű) mélységps hálára kötelezték a kört, hogy ünnepségének fényét művészi játékukkal emelték. Öt magyar dalt játszottak el az óriási sokaság riadó tapsai közt, oly hatással, hogy a felsővárosiak szívesen elhallgatták volna őket reggelig. Tóth Juliska Incédynek »A nővér« c. költeményét szavalta el nagy átérzéssel és az igazi bensőség hangján. A nagy hallgatóság szemmelláthatólag fellelkesítette. Hangja tisztán, üdén csengett a hatalmas teremben. Zajosan megtapsolták. Közben kigyúltak az ívlámpák; megkezdődött »A lóvásár«. Zeneszóval, vígan énekelve vonultak be a szereplők a terembe. A jóízű, magyaros életkép helye Munt oly harsogó derültséget keltett, hogy percekig nem lehetett folytatni. Tóth Béla a maga szeretetreméltó huncutságával, jóizű, zamatos humorával, népies kiszólásaival pompásan játszotta meg a főszerepet. (Méltó partnere volt Somogyi János. Rziha Jenő és Sárer László, Balog Gyula, Surányi Lajos és Horváth Miska kisebb szerepeikben igen ügyesen forgolódtak. A »hangászokat« Okolicsányi Józsi és Varga Feri képviselték sok humorral. Megkapó jelenet következett ezután. Nemzeti imádságunkat, a Himnuszt énekelte el zúgó erővel a hatalmas sokadalom. Ezzel a megkapó akkorddal végződött a jubileum. A közönség lassan oszladozni kezdett. Az ívlámpák kialudtak, sötétség borult a teremre. De az ünnepség fénye, melege még sokáig él a Felsőváros szívében.